Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)
1986-12-31 / 304. szám
Fociszilveszter Az egri nők jJc Variációk szabadrúgásra... így „védekeznek” az Évák és így az Ádámok. (Szabó István felvételei% Tudjuk-e, mivel játszunk? Petárdás intelmek A Miskolci Unió Afésznél Igazán szeretik a sportot a vezetők. Bizonyság erre, hogy tegnap már a kilencedik alkalommal rendezték meg a Fociszilveszter elnevezésű női és férfi teremlabdarúgó tornát a sportcsarnokban. „Nincs »hivatalosan« működő sportegyesületünk, ám — anyagi lehetőségeinkhez mérten — szívesen támogatjuk a sportot, még az egyesületeket, így a DVTK-t és az MVSC-t is” — hallottuk Szabó György elnöktől. Eljött a tornára. Zentai Ferenc, a SZÖVOSZ munkatársa is: — A miskolciaknak csak elismerésünket fejezhetjük ki azért, hogy évről évre lehetőséget, biztosítanak nemcsak dolgozóiknak, hanem a szomszédos megyék áfészes kollektíváinak is a sportra, e játékra. A hölgyeknél az egriek sikert sikerre halmoztak. A népes közönség — ingyen lehetett megtekinteni a mérkőzéseket — gyakran tapsolt s csinos, és felettébb ügyes lányoknak, asszonyoknak. A férfiak is kitettek magukért. Iája László azt is bebizonyította, hogy nemcsak az NB II-ben fújja mesterien a sípot, hanem a góllövés tudományát is ismeri... Nem lehetett panasz a feketeruhás, íüttyös emberekre sem. Bognár és Kurmai — mindketten az NB I-es játékvezetői keret tagjai — kifogástalanul vezették a találkozókat. Pesti György, az MLSZ elnökségének tagja, a Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, aki a versenybizottság vezető tisztét is betöltötte, megjegyezte: — Örömmel jövök ei az ilyen jellegű rendezvényekre. Az afésznél magas színvonalú a dolgozók szabadidősportja. A pályára lépett játékosok valamennyien amatőrök. mégis színvonalas mérkőzéseket láthattunk. Az Áfész Kupát a nőknél az Eger csaptata nyerte, Miskolc és Tokaj előtt. A férfiaknál miskolci siker született, második lett a csehszlovák Valaliky, harmadik pedig Edelény, Olvasóink Lapunk legközelebbi száma január 2-án, pénteken jelenik meg. a szokásos időben és terjedelemben. Súlyos balesetet okozott egy házilag barkácsolt petárda hétfőn. Mint a televízió híradójából tudomást szereztünk róla. egy fiatalember ködgyertyából próbált „tűzijátékot” szerkeszteni szilveszterre. A gyújtőszer- kezet felrobbant, s most hosszú ideig kórházi ápolásra szorul az „ezermester”. Tavaly egy idősebb ember szenvedett gyógyíthatatlan fülkárosodást a közelében eldurrantott petárdától. Sajnos, minden esztendőben bírt kapunk ilyen balesetekről. Ha városunk egyetlen üzletében sem árusítják ezeket az apró tűzijátékokat, mégis hogyan juthatnak hozzá? Akik alaposabban körülnéznek a Zsarnain, láthatják, hogy bőven kínálják a „magánimportból” származó, konfettit szóró petárdákat. A héten a kapualji zugárusok szatyorból kínálták ugyanezeket a Széchenyi úton. S akik megvásárolják, nem fordítják le maguknak a petárdákon olvasható idegen nyelvű használati utasítást. Jó ha tudjuk, hogy ezek a kis robbanóerejű gyújtószerkezetek nagyobb tömegben használva veszélyesek. Megpörkölhetik a szemet, tüzet okozhatnak, gyerekek kezében pedig halálos játékszerré válhatnak. Azokban az országokban, ahol engedélyezték a forgalmazásukat, szigorú szabályokat írnak elő a fölhasználásukra. A MM krónikája Biztonság öt évre Tartós hatású fogamzásgátló Az ügyeleteken történt Csőtörés az Avason Jégbordák, sárfelhordás A Miskolei Közúti Igazgatóság' diszpécserszolgálatától kapott reggeli jelentés szerint Borsod megye térségében a látási viszonyok jók. Sátoraljaújhely térségében enyhén havazik, Szikszó és Kazincbarcika környékén pedig esik az eső. A főutak burkolatai nedvesek, latyakosak, takarításuk folyamatos. A mellékutak nedvesek, helyenként jégbordásak, és néhány helyen sárfelhordás is előfordul. Ezért kérik a gépkocsivezetőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően, óvatosan vezessenek. Finnországban olyan fogamzásgátló szert és adagoló rendszert dolgoztak ki, amely egy kicsiny beavatkozással öt évre megakadályozza, hogy a nő teherbe essen. Maga a szer — a mesterségesen gyártott pro- geszteron, vagyis sárgatest- hormon — több fogamzás- gátló .pirulának a hatóanyaga. Ezt hat Silastic márkanevű — egyenként gyufaszál nagyságú — gumitömlőbe töltik bele, s beültetik a nő felsőkarjának a bőre alá. A tokocskák láthatatlanok, és nem zavarják a kar mozgását. Belőlük a hatóanyag folyamatosan kiszivárog, mindössze napi 30 mik- rogramm mennyiségben (számos fogamzásgátló szer napi adagja 150 mikrogramm.) Ez a szervezetbe állandóan beszivárgó hormon megakadályozza a peteérést, illetőleg azt, hogy az érett petesejt kiszabaduljon a petefészekből, továbbá — második vonalbeli biztosítékként — a spermium számára átjárha- tatlanná teszi a méhnyakat, s ezáltal megakadályozza, hogy a hím ivarsejt bejusson a méhbe. Minthogy ebben a fogamzásgátlóban nincs ösztrogénhormon, azt várják tőle, hogy egyáltalán nem okoz majd mellékhatást, például trombózist. Az új szert 14 országban 14 000 nőn próbálták ki. Az Egészségügyi Világszervezet azt tervezi, hogy alkalmazását világszerte javasolja, főként a fejlődő országokban, ahol többnyire nehéz elérni, hogy a pirula mindig rendelkezésre álljon, s azt a védekezni akaró nők naponta szedjék is. Annak ellenére, hogy a hatóságok — nagyon helyesen — tiltják a petárdák árusítását, a hazai forgalmazását, az óév-búcsúztató pezsgődurranások közepette sok ezer petárda és játékrakéta röppen az ég felé városszerte. Az égő csillagszórókkal együtt reptetik -ezeket a gyújtó szerkezeteket a házak ablakaiból, erkélyeiről az utcára. Közülük nem egy a sátorgarázsok ponyváján landol, kiégeti a huzatot, s kész csoda, hogy még nem okozott komolyabb tüzet. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat ügyeletére beérkezett panaszok alapján cikk jelent meg tegnap lapunk 6. oldalán, mely szerint a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat dolgozói nem voltak hajlandók elszállítani a szemetet a Kuruc és az Árpád utcákból. Karavecky Bélához, a közterület-fenntartó vállalat szállítási részlegvezetőjéhez azóta a szóban forgó. 6-os számú házkezelöségi körzetből is érkezett bejelentés. Tegnap déli 12 óra után 30 perccel az ügyről a részleg- vezető a következő tájékoztatást adta: — Karácsony miatt utoljára nem pénteken, hanem szombaton vittük el a szemetet. Ezért most nem hétfőn mentünk a két utcába, Az Avas-délen — mint tegnap már beszámoltunk róla — az Engels utca 69— 71. szám előtt csőtörés történt. A vízművek szakemberei délutánra már a munkálatok befejező fázisához értek, amikor egy nagyobb átmérőjű cső tört el ugyanott. Este 6 órától 10 óráig lajt- kocsival hordták a vizet az mint rendesen, hanem ma, azaz kedden. A hétköznapokon megszokottnál sokkal több a hulladék, ilyenformán dolgozóink nem reggel, hanem éppen ezekben a percekben szállítják el a két utcából a szemetet. Az ügy tehát megoldódott. A lakóknak „csak” valamivel több, mint 24 órán át kellett várniuk erre. AUT0SORSZAMOK 1986. DECEMBER 30-AN Trabant Limousin Hycomat Budapest l 20« Trabant Limousin Combi Budapest 360 Trabant Limousin Budapest « 23» Debrecen 5 369 Trabant Combi Budapest 1 271 Debrecen 908 Wartbutg Standard Budapest 975 Debrecen 561 Wartburg Special Budapest. 1 122 Debrecen 1 716 Wartburg Special íolótetős Budapest 9 312 Wartburg Tourist Budapest 1 113 Debrecen 971 Skoda 105 S Budapest 10 708 Debrecen 8 563 Skoda 120 L Budapest 22 198 Debrecen i2 m Engels utca 53-astól a 77-es lépcsőházig. Este 10 óra után hideg vizet az 59-estől a 69-es lépcsőházakig mindenütt tudtak szolgáltatni. (Ezekben az épületekben csak meleg víz volt.) A vízmüvek szakemberei ma délre ígérik a hiba kijavítását. Ugyancsak a vízművektől érkezett a kérés, hogy tegyük közzé a következőket: az utóbbi időben nagyon sok utcai kút fagyott el, mert nem engedtek ki belőle egyszerre legalább fél vödör vizet. Ha ennél kisebb mennyiséget vesznek ki a kútból, a szerkezet nem tudja visszaszívni a csőből a vizet, és így elfagyhat a kút. A kútba fulladt A Szabolcs-Szatmár megyei Ófehértón kútba fulladt Kállai István 56 éves iparőr, helyi lakos. A balesetet az okozta, hogy a férfi megcsúszott, miközben egy vízzel telt vödröt emelt ki, s a mélybe zuhant. Skoda 120 GLS Budapest 1 643 Lada 1.200 Budapest 45 270 Debrecen 31 117 Lada 1300 S Budapest 18 909 Debrecen 14 264 Lada 1500 Budapest 15 182 Debrecen 11 425 Lada Combi Budapest 8 787 Debrecen 4 704 Moszkvics Budapest 14 363 Polski Fiat 126 P Budapest 34 908 Debrecen 465 FSO (Polski Fiat) 1500 Dacia Limousin 6 261 Budapest 43 170 Debrecen 609 Dacia Combi Budapest 1 187 Debrecen 935 Dacia TLX Budapest 235 Debrecen 270 Zastava Budapest is m Variációk egy témára Mező L&tvan rajza DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mislrolo Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKEs DEZSŐ. Szerkesztősig: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út i5. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222: információ: 10-227. — Kiadja s Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÄLV. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécnenyi úf 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terleszti a Magyar Poeta. Elöfi- zetlietö bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a mrlapkéz- besitóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási irodánál (HELTR) Budapest V., József nádor tér I. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIIí 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 12S forint, egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WTRTH LAJOS - ISSN (1133—0209 Reklamáltak a lakók Végül is Mii a szemetel Merkur-sorszámok