Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)
1986-12-27 / 300. szám
i jdon súgok, jan uártól Casco-variációk Január elejétől az Állami Biztosítónál többféle casco- bh ősit ást köthetnek az ügyfelek. Köztudomású, hogy a régi biztosító intézet kettéválásakor a Hungáriának jutottak a gépjármúbiztosí- tások, ám az ÁB is jogot kapott casco kötésére. Eddig 50 ezren jelentkeztek náluk, s ők a hagyományos easco-szerződést kötötték meg. Hogy vonzóbbá tegyék a biztosítást, a jövő évtől válogatási lehetőséget nyújtanak az autósoknak. Az új szolgáltatás alapvetően abban különbözik az eddigitől, hogy az alap-cas- co mellé a legkülönbözőbb variációkban köthetők kiegészítő szerződések. Az alapbiztosítás az eddigiekhez hasonlóan törés- és elemi károkra, lopás- és pogy- gyászkárokra, valamint az autóban ülők balesetből eredő káraira nyújt fedezetet, s dija is azonos az eddigi cas- c'óéyal. 1 Az újdonság az, hogy számtalan kiegészítés köthető. Ki-ki igényeinek és pénztárcájának megfelelően kötheti meg a szerződést a biztosítási feltételekre. Lehetőség van egyebek közt arra, hogy az alap-casco legfeljebb 100 ezer forintos balesetbiztosítását a többszörösére emeljék. Ugyancsak módot adnak a 12 ezer forintos alap-poggyászbiztosítás 100 ezer forintig való felemelésére. További újdonság az, hogy a gépjármű hároméves koráig caseo-kár- nál az autó mindenkori új értékét fizetik Ifi az önrészesedés levonásával. Üzem- szüneti biztosítást is lehet majd kötni, ami azt jelenti, hogy a javítás idejére napi 100—500 forint térítésre tarthat igényt az ügyfél. Korábban arra sem volt mód, hogy aki télen nem használja kocsiját, mentesüljön a biztoVolt elegendő kenyér és tej A karácsonyi ünnepekre jól felkészültek a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzletei, helytállt, a sütőipar is. Amint, azt ma reggel Amriskó Dezső igazgatóhelyettestől megtudtuk, a 840 mázsa rendelt kenyér- bőU a boltokban mintegy 30— 35 mázsa maradt, meg. Megfelelő volt a választék, noha akadtak boltok, ahol az utolsó órákban már legfeljebb sima fehérkenyeret kaplak a vevők. Jól számoltak a tejjel is. alig 1500 liter maradt a boltok hűtőiben. Ma reggel ismét friss kenyér érkezett az üzletekbe. Tárcsázzuk a 05* ot Karácsonyfa-veszély Ma reggel a Megyei Tűz- oítóparancsnokság ügyeletesétől azt a jó hírt kaptuk, hogy semmi gondjuk sem volt a két ünnepnap alatt. Nem gyulladt ki egyetlen karácsonyfa sem. Jó azonban továbbra is vigyázni — figyelmeztetnek a tűzoltók —, hiszen a karácsonyfák még ezután kezdenek száradni, ezután jelentenek igazán veszélyt a lakásokban. Ezért, ha csak lehet, ne engedjük meg a gyerekeknek, hogy felnőtt jelenléte nélkül csillagszórót gyújtsanak, s ügyeljünk a karácsonj íaégőkre is, hiszen egy zárlat is köny- nyen okozhat tú'~'f ^ Mai mesék ('Mező István rajza) sitási díjfizetés alól. Ezentúl köthetitek olyan biztosítást a téli leállás idejére, amely csak az ilyenkor lehetséges károkra vonatkozik, s közben az alapbiztosítási díj fizetése szünetel. A külföldre uiiazók is kedvezőbb cascót, köthetnek. A szerződés eddig legfeljebb 15 napra szólt, ezentúl akár egész évre megköthető. Emellett, az eddigiektől eltérően, a tőkés országokban bekövetkezett baleseteknél nem vonják le a kártérítési összegből az önrészesedést. A kedvezmények igénybevételével a külföldre utazók lényegesen olcsóbban juthatnak a biztosításhoz. Valamennyi kiegészítés azonban csak akkor vehető igénybe, ha az autótulajdonos az alap-casco biztosítással rendelkezik. Díjvisszatérítést is kapnak jövő évtől az ÁB autós ügyfelei: aki egy összegben fizeti be az egész évi díjat, az egyhavi, aki a félévi összeget fizeti be az az évi díj 6 százalékát, aki negyedévet, az 4 százalékát, kapja vissza. Az ÁB úgynevezett easeo- kártyáí ad ügyfeleinek, akik ennek felmutatása után nemcsak lakhelyükön, hanem bárhol az országban gyors segítséget kapnak a biztosítótól , az ügyintézésben es a káü'féSmérésben, s 10 ezer forintig készpénz gyorssegélyben is részesülnek. A biztosító szakemberei hívásra, a károsulttal egyeztetett, időpontban, és áz ügyfél áltál megjelölt helyre mennek a káirbejeiemést követően. Öngyilkos cet A franciaországi Fort Mahon közelében a partra úszott, s a sekély vízben megrekedt ez a négy méter hosszú. 350 kilogramm súlyú cet. Mielőtt (emelődaruval) visszasegíthették volna a mélyvízbe, elpusztít. Lottónyerenicnyek A Sportfogadási és I«otto Igazgatóság tájékoztatása szerint az SS. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9,33,39, 42. 55. A december havi lottószelvények tárgy-nyeremény-sorsolásán a 49. heti szelvények vesznek részt. A héten öttalálatns szelvény nem veit. A 81 darab négyesre 152 755 forintot fizetnek. a hármasok 829. a kettesek pedig 34 FunstM énnek. Ismét havasás Ma hajnalra Mistook: térségében is eleredt a ho, s ezzel együtt mérséklődött a hideg. Napközben további havazásokra számíthatunk. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 6 fok között lesz. Az előrejelzés szerint változékony lesz időjárásunk. Átmenetileg enyhül a hideg. Gyakran beborul az ég. es többször várható hóesés, a jövő héten havas esővel, esővel. A nyugati, észak- nyugati szél általában élénk, időnként erős lesz. Mérséklődik az éjszakai lehűlés, enyhébbek lesznek a nappalok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte mínusz 5, mínusz 10, később 0, mínusz 5 fok között, a lég magasabb nappali hőmérséklet előbb mínusz 1. mínusz 6. majd a jövő hét közepe táján plusz 2, plusz 7 fok között várható. Gyors mozgású, általában nedves, óceáni léghullámok sorozata érkezik a következő napokban a Kárpát-medence fölé. A kissé szeles, nedves környezetben szaporodnak a reumás fájdalmak. A gyors és gyakori változások miatt a szív-érrendszeri megbetegedésben szenvedők ál- lapota-közérzete sokszor rosz- szabbodhat. Az egészségesek közérzete is ingadozóvá válik, a figyelmetlenség balesetek forrása lehet — figyelmeztet az orvos-meteorológus. Dolgoznak a szórógépek Mára virradóra fél háromkor egész Borsod megye területén is elkezdett esni a hó — kaptuk a tájékoztatást a Miskolci Közúti Igazgatóság hóügyeletesétől. Sehol sem hullott azonban 2—3 centiméi érnél nagyobb hó. Borsod megye útjain 26, Hevesben 16 géppel szórják a síkossá, csúszóssá vált utakat. PEPI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolo Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztősig: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3587. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Szécnenyi út 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar posta. 'Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlaDkéz- besitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Elfrlapelőfizetési és LapeUátási irodánál (HELÍR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WiKTH LAJOS. — ISSN 0133—0209. 120 percet késett Gázolt a Tokaj expressz Tegnap dHnfán .sokan várták a Nyíregyházáról Budapestre tartó Tokaj expresszi. A vonat azonban 120 percei késett. Mi történt? — kérdeztük ma reggel a Tiszai pályaudvar üxemfónöksegéa. — Sajnos, az expressz gázolt. Tiszalúcnal egy középkorú, ittas férfi ugrott a 110 km-es sebességgel robogó expressz elé, amelyet vezetője természetesen féktávolságon belül nem volt képes megállítani. Az öngyilkosságot elkövetőt a vonat halóira gázolta. Emiatt késett a Tokaj expressz. A forgalmi rend azonban viszonylag hamar helyreállt. — ffem akozott-e gondot ma reggelre a havazas? —. Eddig még nem, csak pár perces késéseket regisztráltunk. Felkészültünk mind a hidegre, mind a hóra. s reméljük, emiatt nem lesz gond a megye vasúti közlekedésében. — A televízióban be- mondtak, hogy az ünnepek alatt több mint. száz vonat nem indul. Mennyi érmt bennünket? — Mindössze 5—6. EZete is olyan vonatok azonban, amelyeken ilyenkor csak kevesen utaznak. Természetesen más vonatokkal ezek az utasok is eljuthatnak céljukhoz. Már most felhívjuk az utasok figyelmét, arra, hogy néhány vonat szilveszterkor és újévkor sem közlekedik. így például eimarad a Miskolcról 11 órakor és 12.30 órakor Kazincbarcikára induló két járat (s természetesen nem jön vissza Kazincbarcikáról Miskolcra az ellen vonatuk sem); december 31-én este nem érkezik meg Miskolcra a szegedi gyors, s másnap, l- jec, Miskolcról sem indul Szegedre 5.20 órakor; nem indul 31-én 21.10 órakor Miskolcról vonat Gödöllőre, 1- jén 15.20 órakor Miskolcról Füzesabonyba, s 1-jén nem érkezik 6.55 órakor Gödöllőről vonat Miskolcra. Kezűket, lábukat törték Három kórházunk baleseti ügyeletén igen sok dolguk volt az ünnepek alatt az orvosoknak. A mentők egymás után szállították kórházba a sérülteket, A 10 éves P. Péter például szánkózás közben szenvedett lábtőrést, s így került — s rajta kívül még további több mint egy- tucat kéz- és lábtöíéses beteg — a Semmelweis Kórház sebészetére. A Vasgyári Kórház negyvenágyas sebészete az ünnepek előtt jóformán üres volt, most pedig majdhogynem ki lehet tenni a „telt ház” feliratot. Igen sok beteget láttak el a megyei kórházban is. A sérüléseket a legtöbb esetben a jeges-havas út és udvar, a téli sportok, de nemegyszer például az ital okozták. Az ügyeleteken történt Az ünnepek alatt nem volt különösebb gondjuk a Miskolci Vízművek ügyeleteseinek. Ma reggel azonban két utcát is — az Ipoly és a Forrásvölgy utcát — ki kellett zárni a vízszolgáltatásból, csőtörés miatt. A lakosságot időben értesítették, így mindenki készíthetett be vizet. A hiba elhárításával remélhetőleg ma elkészülnek. Szinte nem volt egyetlen nyugodt órájuk sem az ügyeleti szolsalat alatt a MIK felvonószerelőinek. Mindenütt meg tudták javítani az elromlott lifteket. A „vizeseket” az elmúlt éjszaka a Zielinsky Szilárd utca 6. sz. alá hívták, ahol eldugult a fürdőkád: a munkát még ma is folytatják. A Dankó Pista u. 13. sz. alatti házat viszont azért veszélyeztette a víz, mert valaki nyitva hagyta a szemétiedobó-helyi- ségben levő vízcsapot... Sötétbe borult az Árpád utca 44. sz. bérház lépcsőháza, de a MIK villanyszerelői elhárították a bajt.