Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)

1986-12-24 / 299. szám

*A művészet „haszontálán” ágából Feledy festményei A b«rsod-miskolci Múzeum­ban látható, nagyon szép ka­maratárlat katalógusa elé irt előszóból Feledy Gyula Kos- suth-dijas grafikusművész egy mondatát nem értettem: „Hosz- szabb ideje már, hogy léte­zésem feltétlenül szükséges üzemköltségeit, ha nem művé­szeten kívüli, mindenképpen mesterségem egyszerűbben meghatározható — funkcionális ■— tartományaiban igyekszem előteremteni.’' Rákérdeztem. — Feloldhatatlan problé­ma számomra, hogy immár sok évtizedes pályám során a művészetemből kell meg­élnem. Figyelnem kell (kel­lene) a képkereskedelem szempontjaira, amelyek más számára elfogadhatóak, de nekem alkati okoknál fogva egyszerűen nem megy. Nem tudtam arra berendezkedni, hogy a képeimből kelljen megélni, mert akkor nem tudok választ adni a leg­fontosabb kérdésre: mivég­re fest az ember, vagy mi­végre rajzol? öt éve las­san, hogy állásba mentem elszegődtem a Napjaink fő­munkatársának. és felszaba­dultam egy elviselhetetlen­nek tűnő nyomás alól. A kép minden időben áru is volt, mégse portéka, hogy áruljam, viszont tudok egy mesterséget. Ha alkalma­zom, a „grand art”, a nagy művészet szemszögéből el­ítélheted de ez egy olyan tudás, amelyet mégsem kér­hetsz a péktől. Röviden: az újságrajzot, könyvillusztrá­ciót teljes értékűnek tartom, tudok mellette érvelni, sőt örülök, hogy a nagy művé­szet szemszögéből ez egy körülírható viszonylat, mert nekem a szorosabb szolgá­lati viszony jobban megfe­lel. Emberközelibb talán. Szívesen látom el a mester­ségem funkcionális feladata­it, ma többre becsülöm az alkalmazott művészeteket, mint fiatalon, de nem erre készültem. A művészet ha­szontalan ágának képviselő­je vagyok. ♦ A kiállítás eime Feledy ’86, és festmények élnek a falakon. A grafikusművész kihívása ez? — öt éve lassan, hogy in­kább festek, nem foglalko­zom — látszólag — a sok­szorosító grafikával. Amikor abbahagytam a litográfiát, rézkarcot, mindenki megle­pődött. Egy szabályos pá­lyaív igényéhez képest ta­lán túlságosan „szerteágazó” vagyok, de szemérmetlenül verset írok holnap, ha' ver­set kell Írnom. Dehogy ki­hívás ez, inkább felszaba- dultság. Hogy nem vagyok érzelmileg függő viszonyban. Én, aki eminens Szőnyi-nö- vendég voltam, nem vagyok függő viszonyban még a fes­tészettel sem. Nem festek szereplési vágyból, nem fes­tek megrendelésre, és ha a mai képkefeskedelmet né­zem, igenis még „grafiku- sabb’ szeretnék lenni. A kép hathat a reveláeió erejével, Szamovár bár A Diósgyőri Vasas Műve­lődési és Oktatási Központ­ban december 26-án, pénte­ken az UNI együttes nosz- talgiazenéjére táncolhatnak a Szamovár bár látogatói. A műsor délután 6 órakor kez­dődik, és éjjel 11-ig tart. jfc Piéta. A festményeket mutató kiállításon csak dóként" szerepelnek a rajzok. .installá­bennem csak annyi történt, hogy tisztázódtak a jóked­vemet meghatározó viszony­lataim. + Huszonhat festmény, egyedi rajzok a tárlat anya­go. Hogy fért egy évbe ennyi munka? — Én is megdöbbenek, mi minden fér egy esztendőbe. Nem idő, de az ember belső életében mérhetetlen is le­het. Amit kiállítottam, csak egy része az elvégzett mun­kának. A rajzok installáció­ként szerepelnek. + Mitől volt 1986-ban jó­kedve? — Éppen nem volt jó­kedvem — elmondtam. A mindig azonos ember még­is meghatározó változásait, a felismerést drágán adják. ♦ A dy... festmény is Fele­— Nyilván ugyanazok a személyiségjegyek a nonfi­guratív, vagy líraian követ­hető témákban. Plasztika, festészet, sokszorosító grafi­ka — gőg nélkül mondha­tom, hogy tudom. Megen­gedhetem azt is. hogy keve­red jének. Nem kötnek sza­bályok. Lehet, hogy mégis jókedv ez? + Maradjunk a kérdés­nél: mivégre festünk? Most például olajtemperával. És hogyan sikerült a ritkán ki­állító Feledy Gyulát éppen a múzeumnak kiállításra bírni? — Dr. Szabadfalvi József, a múzeum igazgatója régen kér, és ráálltam a „műhely­kiállítás” bűvszó hatására: tükrözi a törekvéseimet. Hogy mivégre festek olaj­temperával? Szeretem az is­kolai szabályok szerint sza­bálytalan, különböző maté­riák konfrontálását. Az olaj­temperát én keverem: rusz­tikus faktúrákat, relief-sze­rű hatást, a három dimen­zió lehetőségeit rejti. A fá­ba metszésnek olyan egysze­rű oka van, hogy megindít egy régi fadarab. A külön­böző anyagok alkalmazásá­nak egy munkán pedig az a magyarázata, hogy az anyag és eszköztár — mindent ki­tágít: hagyományost és le­hetőséget. Még egy „mű­helytitok”: kimeríthetetlen forrást találtam a néhány évé közelebbről is ismert ikonfestészetben. Gyönyörű. (makai) Hírünk az országban A Turista Magazin decem­beri számából megtudhatjuk, hogy a Borsod Megyei Ter­mészetbarát Szövetség má­sodszor rendv.'.ett ..teljesít­ménytúrát a Bükkben”, ahol 155-en álltak rajthoz. „Az 1500 méter szintkü­lönbséget tartalmazó útvo­nal főbb állomásai: Fehér- kőlápa — Bükkszentkereszt Háromkő, Tarkő.... Nagygalya ... Csanyik vol­tak. ... A legfürgébb turista a miskolci Kiss János bar­langász. Ideje szenzációs, hi­szen csupán hat és fél órát használt el az engedélye­zett 12-ből! A második leg­jobb időt — 8 óra 50 per­cet — holtversenyben Czél László és Soóvári Péter, a Miskolci Városgondnokság természetjárói érték el.” A rendező szövetség elnö­ke, Lendeczky László el­mondotta: már most tervez­zük a jövő évi útvonalat. Az a célunk, hogy évente más-más részeit ismertessük meg a hegységnek.” Szakszervezeti vezetőket kérdezett meg Udvarhelyi András arról, hogyan segíti a szakszervezet a területpo­litikát tájegységünkben. „A lakótelepi közérzet sem kö­zömbös” című írásból (Nép­szava, december 12.) váro­sunk és megyénk több szak- szervezeti vezetőjének véle­Franeia turné és újévi koncért Emléklap a zenekarnak Az őszi, nyugat-európai ope­raturné sikerességét bizonyítja, hogy az elmúlt hetekben is­mét foglalkoztatta a Miskolci Szimfonikus Zenekart az Inter- koncert. November 28-tól december 21-ig franciaországi körúton játszott az együttes egy ré­sze: olasz dirigenssel és éne­kesekkel Rossini Sevillai bor­bély című operáját mutat­ták be. La Rochelle, Bou­logne, Blois és Párizs Mai- sons Alfort kerülete voltak az egyes állomások. Tizen­négy előadás után kará­csonyra érkeznek haza. Az Interkoncert felkérése nemzetközi bekapcsolódási le­hetőség, de itthoni elisme­rést is hozott az 1986-os esztendő vége. A Szerzői Jogvédő Hivatal emléklap­pal és pénzjutalommal is­merte el a igazgató-karmes­ter Kovács László és külön a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar tevékenységét. Azokat a sikeres koncerteket, ame­lyeknek a műsorán mai ma­gyar művek szerepeltek. Az együttes az ünnepek ki­vételével keveset pihen a következő napokban: kezdőd­nek a próbák az immár ha­gyományos újévi koncertre. Ä hangverseny január 5-én, este fél nyolckor lesz a Mis­kolci Nemzeti Színházban. A dirigens Kovács László, a Bécsi Zeneakadémia hallga­tói énekelnek, a műsort Kul­csár Imre konferálja. Strauss-müvekből (Bécsi vér, Denevér-részlet), Lehár-ope­rettekből (A mosoly országa, . A harmincas évek közepén történt, ami­kor a bányászok „porjadkáztak”, vagyis a hat munka napjából csak kettőt-hármat dol­goztak, dolgozhattak, mert nem kellett a széii. Azért emlékszem, emlékezhetem arra a borús, hóeséses délutánra, mert a kará- csonyvárás gyereki izgalma rögzítette mé­lyen, ami akkor történt. Nagyapámék az Akna utca végén lak­tak, nem messze az újaknai bányától. Mi itt csúszkáltunk, szánkóztunk a fekete tör­zsű kakasfákkal tűzdelt domboldalon. Már túl voltunk a déli krumplilevesen, szom- junkat hóval oltottuk, miközben célba dob­tunk a kemény hógolyókkal. Csak akkor maradt abba a gyermekzsivaj, amikor meg­pillantottuk a homályos délutánban a tá­voli karbidlámpák csillogó fényét. Egyesé­vel, párosával ballagtak hazafelé, házuk fe­lé munka után a bányászoké Ahovyan erszkedtek lefelé a hegyről, úgy nőtt meg alakjuk, már látszott sildes sapkájuk, ka­rima nélküli kalapjuk, rövid, prém nélküli lajbijuk. vállukon a tarisznya, ceignadrá- gos lábuk, alul a bőrből készült szárvédö a kincstárból kapott bakancs fölött. A fá­radt karbidlámpák vörösen-kormosan pis­lákoltak a kezükben. Álltunk és vártunk, őket vártuk, nagy­apáinkat, apáinkat, keresztapáinkat, nagy­bátyáinkat. Ügy jöttek el mellettünk, csen­des leheletü szavakkal, mintha ott sem let­tünk volna. Mi pedig utánuk, nagy láb­nyomaikban. A téglapadlójú konyhában téglából rakott tűzhelyen a nagy mosófazékban szinte forrt a víz. Nagyapám leült a sámlira, megpróbál­ta a bakancs szíját kikötni. De nem sike­rült, mert az úton ráfagyott az ormótlan bakancsra a víz, a bányavíz, amelyben egész műszak alatt dolgoztak. A gémbere- dett ujjak nem bírtak a merevre fagyott bakkancsszíj csomójával. Erős termetű nagyanyám letette a kony­ha téglaburkolatára a bádoglavórt, letérdelt mellé és beletette nagyapám két lábát nagybakancsostól. Aztán a legnagyobb bá­dogbögrével merített a mosófazék forró ví­zéből, s lassan ráöntötte a bakancsra ... Már a tűzhely rácsán száradt a kapca, mire a mosószappannal megtisztálkodo^S nagyapám. Az asztalnál a saját helyén ült, bajuszát törölgette a leves és a kenyér után. Aztán a pipájáért nyúlt. Én már ott álltam a tűzhely ajtajánál, hogy meggyújt­sam az előre odakészített fenyöpálcikát, tűz­zel ^szolgáljak a pipához. Az első szippan­tások után nagyapám kopasz fejemre tet­te a súlyos kezét. Nem mozdította, de én úgy éreztem, megsimogatott... Oravec János Víg özvegy), Puccini Bo­hémélet című operájából ját­szanak, felhangzik a Császár­keringő, és az ilyenkor el­maradhatatlan, jókedvébresz­tő polkák, indulók. ményével ismerkedhetünk meg. Básti János, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának vezető titkára rávilágított arra, hogy milyen nagy sze­repe van a lakóhely és a munkahely kölcsönható • nak: „egy-egy nagyvállalat meghatározza környezetének infrastrukturális fejlődéséi.” Tájegységünkben naponta százezer embernek kell in­gáznia, „mintegy százötven településen nem megfelelő a helyi kutak vize... a mező- gazdasági üzemek az orszá­gos átlagnál kedvezőtlenebb feltételek között dolgoznak.” „... Miskolcon az érettsé­gizett nők és a szakma nél­küliek nehezen tudnak el­helyezkedni. A szakmaközi bizottság útján kértük a vá­rosi tanácsot, hogy létesít­sen számukra új munkahe­lyeket.” A szakszervezetek a taná­csok munkáját igyekeznek támogatni, együttműködési szerződés keretében, hiszen a gondok azonosak, „a szak- szervezetnek nemcsak a munkahelyi érdekvédelem a feladata ... negyvennyolc vállalati szakszervezeti bi­zottság véleményét kértük és juttattuk el a tanácsnak, és ezek alapján módosítot­ták a terveket... készül Miskolc új lakásügyi rende­leté.” Összeállította: Hernádi Istvánná Zsöci a Metál Company-ben Megszűnt a P. Box Elbúcsúzott o közönségtől egy heavy metal banda: meg­szűnt a P. Box. Es még csak azt sem lehet elmondani, hogy valami túl nagy barátsággal váltak volna meg legutóbbi énekesüktől, Vikidál Gyulától. A P. Box történetét Zse- lencz László idézi fel. Az a Zselencz László, aki az Ed­dából igazolt át — annak búcsúkoncertje után — a pesti együttesbe: — A P. Box 1980-ban ala­kult meg, három nagylemezt készített, és számos sikert tudhat maga mögött. Jóma­gam egyébként a harmadik lemezen vagyok rajta. Varga Miklós után Vikidál Gyula lett az énekesünk, de idén májusban már ismét Miki ugrott be Gyula helyett a zenekar NSZK-beli turnéjá­ra. Vikidál egyre ritkábban ért rá, István a királyozott, azután jött a Jézus Krisztus szupersztár, mi pedig kény­telenek voltunk vendég éne­kessel dolgozni. Igaz, nem akárkivel: Deák Bili Gyu­lával. Ám ez a formáció csak átmeneti volt. Átmenet a megszűnésbe. — Nyáron még felléptünk Prágában, ősszel itthon tur­néztunk — az NSZK-beli Blues Company-vei —, de már érlelődött a búcsú gondolata. Nekem még adódott egy nagyszerű lehetőség: egy kü­lönleges trióban zenélhettem. Olyan trióban, amelyben vol­tunk vagy tucatnyian. Mis­kolcon is fellépett ez az al­kalmi együttes, a Gárdonyi­ban játszottunk. A felállás: szólógitár, dob, basszus. Papp Tamás dobolt, én basszusoz- tam, ami pedig a lényeg: a legjobb szólógitárosok együtt léptek pódiumra ebben a bandában. Tátrai, Bencsik, Szűcs Antal, Závodi és még négy gitáros játszott együtt és felváltva; tizenöt bulit nyomtunk le, úgy, hogy min­denki majd elszállt örömé­ben. Én remélem, hogy nem csupán a zenészek, hanem a közönség is. Sok-sok próba előzte meg a fellépéseket, alaposan kidolgozták, kidol­goztuk a számokat. Talán ennek köszönhető, hogy jövő tavasszal nagylemez is meg­jelenik ezekből a koncer­tekből — a Petőfi-csarnok- ban volt a felvétel —, amelynek a másik oldalán saját számok, illetve feldol­gozások vannak. Ilyenek, mint a Dongó. Beethoven Örömódája, vagy Tátraitól egy blues. — A P. Box után Ben­csik Sándorral, Pálmai Zo­lival és az énekes Babárik Józseffel megalakítottuk a Metal Comvany nevű együt­test. Marad a fémzene. és remélem, maradunk mi is. A mellékelt fotón az új együt­tes látható. Addig is, amíg személyesen találkozhatunk a miskolci fiatalokkal. Sz— jJc Az egyik legújabb heavy metal együttes: a Metal Company

Next

/
Oldalképek
Tartalom