Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-03 / 257. szám
Pénz, technika, színvonal A mindennapok formálják... Két nyár-lövőre: Charley nénje, Á három testőr, Lili bárónő Soha még ilyen korán nem készült el a következő nyár kulturális rendezvénysorozatának programja, mint az idén. Mielőtt azonban ezt ismertetnénk, illő néhány szót ejteni az elmúlt nyárról, már csak azért is, mert éppen most ül össze a szervezőbizottság, hogy értékelje a produkciókat. Félszáz komoly zenei koncert, huszonöt színházi előadás, nyolc könnyűzenei hangverseny, kilenc gyermekműsor, számos kiállítás, közművelődési tábor, gyerekfoglalkozás, diákcentrumi rendezvény alkotta a programok zömét. Körülbelül 25 ezren érdeklődtek ezek iránt, az előadásokra megváltott jegyekből mintegy a negyede térült meg a költségeknek. (Ez jobb a hasonló események országos arányánál.) • • Nemcsak a számok impozánsak, az előadások zömének színvonala is jó, némely esetben kiváló volt. És ezt értékelte a közönség. Az új játszóhelyen, a Hámán Kató Kollégium udvarán (a Belvárosi Szabadtéri Színpadon) bemutatott Rossini- vígopera, A sevillai borbély telt házakkal ment, ötszázan vettek részt a várban megrendezett nemzetközi dixieland-találkozón, 2600- an a nemzetközi folkfeszti- válon, négyezren a tapolcai vízikarneválon, és ezekről általában jó véleményük van az embereknek. De tetszett a közönségnek a Lakat alá a lányokkal! című musical, sokaknak szerzett kellemes órákat a tapolcai kertmozi négy gyermekműsora, és az ugyanott bemutatott Liliomfi. Valószínűleg a labdarúgó VB miatt váltottak viszonylag kevés jegyet a Collegium Musicum hangversenysorozat koncertjeire, bár a kezdési időpontokat igyekeztek összehangolni a meccsekkel. És sorolhatnánk tovább a Rézfúvós Quintett toronyzenei hangversenyeitől a Muzsikáló Udvarban megrendezett koncertekig, a diákcentrum negyven rendezvényétől a barokk-estekig, a Borsodi Fonótól a várbeli gyermek- műsorokig a programokat. Sokba kerülnek ezek i a rendezvények, de senki nem tagadja, hogy szükség van rájuk. A technikai feltételek enyhén szólva, nem ideálisak a legtöbb játszási i.e- lyen, a szervezés sem állt mindig a helyzet magaslaEszmecsere a hazafias nevelésről ★ Telt házakkal ment a Belvárosi Szabadtéri Színpadon a Szinetár Miklós rendezte A sevillai borbély. Képünkön Csonka Zsuzsa (Rosina) és Szüle Tamás (Bartolo doktor). (Jármay felv.) tán, mégis elmondható, hogy az eddigiek közül ez volt a legsikeresebb „Miskolci Nyár”. (Amelyhez az is hozzájárult, hogy általában az időjárás is kedvezett a szabadtéri produkcióknak.) A néhány műsorváltozás természetesen elkerülhetetlen volt, ilyenek biztos, hogy lesznek a jövőben is. Ennek ellenére talán nem érdektelen nagy vonalakban ismertetni a jövő nyári programot. Nem maradnak el a komoly zenei hangversenyek az a vasi templomban, a Kossuth Művelődési Ház udvarán, az ortodox templomban, a várban, lesz térzene, és a Pátria-ház erkélyéről toronyzene. Kiemelkedő eseménynek ígérkezik Haydn Nelson miséjének a bemutatása, a Belvárosi Szabadtéri Színpadon, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Bartók Kórus közreműködésével. A következő esztendőben is megrendezik a Kaláka nemzetközi folkfesztivált, a vízikarnevált, a diszkótánc- és akrobatikus rock and roll- bajnokságot. Szólni kell a népzenei táborról, a nemzetközi dzsessz hétvégéről, az országos fotós táborról. a középiskolások országos képzőművészeti alkotótáboráról, a néptáncegyüttesek gálájáról, a nemzetközi multiví- ziós táborról. Aldobólyi Nagy György rendezi a tapolcai szabadtéri színpadon Thomas Brandon Charley nénje című darabjának zenés változatát. A Belvárosi Szabadtéri Színpadon Orosz György rendezésében viszik színre a Lili bárónőt, a várban pedig Halasi Imre társulata mutatja be Dumas—Mikó A három testőr című musicaljét. Sz— Az ifjúság hazafiságra és nemzetköziségre nevelésének kérdéseiről cseréltek eszmét a minap a Hazafias Népfront megyei bizottságának nyílt ülésén, a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. Középiskolásokat és egyetemistákat is meghívtak az ülésre, amelynek vitaindító írásos anyagát dr. Kováts Dániel, a népfront megyei elnökségének tagja, a sárospataki főiskola igazgató- helyettese fogalmazta meg. Ebben egyebek között megállapítja: „... A hazaszeretet jelenti népünknek; hazánk földjének, anyanyelvűnknek, haladó történelmi és kulturális hagyományainknak szeretetét és megbecsülését, a szocialista haza közösségéhez való tartozás tudatát. És fontos eleme hazaszeretetünknek az, amit összefoglaló néven internacionalizmusnak nevezünk... A tapasztalás, a nevelés nyomán kell mindenkinek kialakítania nemzettudatát, amelyben harmóniába kerülnek az eszmei-ideológiai és az anyagi, mindennapi tényezők ...” A család, az iskola, a baráti és munkahelyi környezet, a tájékoztatás, a napi benyomások alakítják a fiatalok érzelmeit, formálják erkölcsiségét, világlátását, benne hazaszeretetét. Ami a mindennapi tapasztalatokat illeti, az ifjúság a saját bőrén is érzi országunk nehéz helyzetét. És a pillanatnyi helyzet nem kevesekben alakít ki felületes, felszínes ítéletet. Éppen ezek ellen kell tenni, itt van óriási feladata a nevelésnek. Eredményeink felmutatásában, a meggyőzésben, a szőkébb és tágabb közösségért való munkálkodás hasznosságának tudatosításában, a cselekvő hazaszeretet erejének bizonyításában. Ezt fogalmazták meg — példák idézésével — a hozzászólók. A fiatalok igénylik az őszinte szót, szívesen veszik a nyílt vitát. Élni kell ennek a lehetőségével, ugyanakkor gyarapítani kell sok téren igencsak hiányos ismereteiket (tisztelet a kivételnek). Az iskolákban kevés tere van az érzelmi nevelésnek, ehhez a pedagógusoknak is több módszertani segítséget kellene kapniuk. Meg kell találni azokat a támpontokat, amelyek bizonyítják. hogy a mainál sokkal nehezebb helyzeteken is átsegítette a nemzetet a cselekvő hazafiság, az internacionalizmus, az erkölcsiség, a haladó eszmékhez való hűség. És minthogy ilyenekben bővelkedik történelmünk. ezekből erőt meríthet az ifjúság a ma és a holnap feladataihoz. Sí— HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Jogi arcképcsarnok. — 13.05: Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. —14.10: Nyelvrokonaink zenéjéből. — 14.34: János. — 14.55: Édesanya- nyelvünk. — 15.00: Szétvágott filmkockák. — 15.27: Kóruspódium. — 16.00: Hírek. — 16.05: Ringató. — 16.30: Nyelvemlékező. — 17.00: Eco-mix. — 17.30: Táncház Pesten. — 18.00: Filmzene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Egy reggel előestéjén. — 19.25: Zenekari muzsika. — 19.45: Húsz perc az angyallal. — 80.28: Hétfő esti beszélgetés Vörös Sárival. — 21.00: A Stúdió 11 felvételeiből. — 21.30: Családfénykép. — 22.00: Hírek. — 22.20: Bées: az utótalálkozó előtt. — 22.30: Székely Is.tván .zongorázik. — Kb. 23.30: Operaáriák. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum- — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14,po: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírék:' — 17.08: Újdonságainkból. — 17.30: Ötödik sebesség — Grúziából. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Palcsó Sándor népdalokat énekel, a Musica Aurea együttes játszik. — 19.30: Sportvilág. — 20.05: Rockújság. — 21.00: Hírek. — 21.05: ,,A démont várták és megjött Mezei Mária...'' — 21.50: Ugyanaz többször. — 22.04: Népszerű melódiák Körmendi Vilmos feldolgozásában. — 22.30: A madarász. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Régi fúvószene. — 0.15—4.20: Ejfél után. 3. műsor: »2.30: Nemzetközi rézfúvós kamarazene-verseny és Nézze meg, hallgassa meg.*. Moszkva: ünnep, metró, slágerek Közős tárlat az Adyban Miskolci kettős Futó Tamás és Mészáros István képzőművészek Miskolci kettős címmel mutatkoznak be kiállításukkal az Ady Művelődési Házban. A tárlatot szerdán délután 5 órakor nyitja meg Kukorelly Endre költő. A kiállítást december 5-ig tekinthető meg, kedd kivételével délelőtt 10- től este 6 óráig. Fotók Moszkváról A Szakszervezetek Rónai Sándor Művelődési Központja Moszkva címmel fotókiállítást rendez. A tárlatot holnap délután 4 órakor nyitja meg Barna Karoly, a művelődési központ igazgatója. November 13-ig tekinthető meg a bemutató, naponta délelőtt 10 és délután fi óra közöUPénteken, november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a Vörös téren megrendezendő díszszemle közvetítésével kezdődik a tévéműsor. (7 óra 55 perckor). Nem véletlenül került erre a napra a világ metróit bemutató remek sorozatnak az a filmje, amelyben a moszkvai metróval ismerkedhetünk meg. Auróra címmel irodalmi összeállítást láthatunk- hallhatunk félórában, majd egy szovjet kalandfilm következik, ezután Slágerbarátság ’86 címmel szovjet táncdalokat énekelnek magyar előadók. , Az ünnephez kapcsolódik a Szovjet Rádió napja szerdán, ennek programjából hívjuk fel a figyelmet az őszi kavargás című hangjátékra. A zene is összeköt című ösz- szeállításra, valamint a 3. műsorban elhangzó Az éneklő csillag, ez a föld ... című kétnyelvű zenés irodalmi műsorra. Ariane Mnouchkine írta és rendezte a Moliére-ről szóló nagyszabású (négyórás) filmet, amelynek ötször öt- venperces televíziós változatát csütörtökön kezdik ve3^c Egy kocka a Bán Frigyes-sorozatban pénteken látható Csendes otthon című, 1957-ben készült filmből. títeni a 2. csatornán. A rendező világhírű társulata, A Nap Színháza játszik a filmben, akárcsak az 1789 címűben, amelyet a mi mozijaink is bemutattak. A szombati Televarieté közreműködői között van az Omega együttes, Ungar Anikó és Kovács Kati. Hogy Leningrádból kiket látunk hasonló, vagy éppen azonos műfajokban, azt még nem tudni. Azt viszont igen, hogy a Leningrádi kaleidoszkóp című egyórás összeállítás Észak Velencéjének revü- színházába, a tévé stúdióiba a szórakoztatás más műhelyeibe és kiválóságaihoz kalauzolja el a nézőt csütörtökön este.-fesztivál — Barcs, 1988. — 13.00: Hírek. — 13.05: Vonzódások. — 14.05: Bohémélet. — 15.04: A Moszkva Virtuózai kamarazenekar hangversenye. — 16.30: Van Morrison felvételeiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.30: A hét zenemüve. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiataloknak — kortárszenéről. — 19.35: Külföldi tudósoké a szó. — 19.50: Bizet: Carmen. — 22.30: Gondolat — jel. — 23.30—23.33: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. (Közben: El szeretném mondani. Gyarmati Béla jegyzete. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karosai Nagy Éva összeállítása.) Sport. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Politikai könyvnapok Borsod megyei megnyitó ünnepsége.) — 18.25—18.30: Szemle az Eszak- Magyarország. a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság és a Nógrad keddi számából. Szlovák televízió: 16.25: Sport- magazin. — 16.55: Katonák műsora. — 17.50: Kérdőjelek. — 18.20: Esti mese. — 18.30—19.10: Vitaműsor. — 19.30: Híradó. — 20.00: Utolsó megállóhely. — 21.10: Születésnap. — 21.35: Segélykiáltás. Kiállítás: Mini Galéria (10— 18): Georg Michael Gauslipg ólomüvegképei. Miskolci Nemzeti Színház (fél 8): A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye (Népszerű és Egyetemi bérlet). Filmszínházak: Béke (f3): Első kétszáz évem (szí. magyar. 14 év!) — (±5, f7 és »): So- lyomlady (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Béke premier vi- űeómozi : (f4, f6 és f8): Tomboló ököl (szí. hongkongi). — Kossuth (f4 és í6): Kicsi, de szemtelen (mb. szí. olasz, 14 év, III. helyár!) — (£8) : Ágyúgolyó futam (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Táncsics (f4): Féktelenül (szí. szovjet. 14 év!), — Filmmúzeumi előadás (Í6): Torn, a megfagyott gyermek (magyar) — (f8): Az ember, aki túl sokat tudott (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Táncsics kamaramozi (5): Befejezetlen játszma I—XI. (kinai, dupla helyár!). — Táncsics vldeómozi (Í3, Í5 és £7) : öldöklés San Franciscóban (szí. hongkongi). — Szikra (f5): Asszony, a banditák eilen (szí. szovjet) — (ft): A Nagy Generáció (szí. magyar, 14 év!). — Fáklya (4 és 6): Újra, Donáldék! (szí. amerikai, II. helyár!) — (8): A negyvenedik (szí. szovjet). — Fáklya kamaramozi (f5): Jöjj, és lásd! I—II. (szovjet, 16 év, dupla helyár!). — Fáklya vi- deómozi (£3): Bruce Lee — a legenda (szí. hongkongi—amerikai). — Petőfi (£5 és f7): Tű a szénakazalban (mb. angol, 16 év, III. helyár!). — Krúdy (ÍV: Az elvarázsolt dollár (szí. magyar, III. helyár!). — Tapolca, Ady (£6): Egy kicsit én. egy kicsit te (szí. magyar, 14 év!).— Ady Művelődési Ház (5 és 7): A gonosz Lady (mb. szí. angol. 18 év. III. helyár!). — SZMT Oktatási Közoont videómozi (7>: Santungi banditák (szí. hongkongi). — Tokai diszkómozl (fT : Szép lány ajándékba (mb. szí, francia, 14 év!). — Egyetem (5 és 7): Szerelem és galambok (mb. szí. szovjet). — Hámor (ÍR): Ágvúgolyófutam (mb. amerikai. ITT. helvár!). — Szirma (f6): AltatódaJ nászágyon (mb. szí. olasz. 16 év. III. helyár!). — Pereces (6): Segítség felszarvaztak! (mb. szí. olasz, 14 év, III. helyár!). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Muzsika gyerekeknek. — 10.00: 'Hírek. — 10.05: Világablak. — 10.32: Éneklő Ifjúság. — 10.48: Händel; Vízizene. — 11.34: Kun Béla. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Bées: az utótalálkozó előtt. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9 08: Zenekari muzsika. — 10.00: Magyar művészek operafelvételeí- böl. — 10.35: Hair. — 11.05: Zengjen a muzsika! — 11.35: Szolcsányl György zongorázik, a Magyar-vonósnégyes játszik.