Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)

1986-11-13 / 264. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501. Pl. 39. — Tel.: 18-22S. Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, bogy panaszaikkal, észrevételeikkel Hétfőtől péntekig, lehetőleg g- M éra között keressenek fel bennünket. Zárjuk ki a hideget; A távfűtéssel egyidejűleg minden szezon kezdetén napi­rendre kerül az utcák fűtése is. A kisebb-nagyobb hibákkal nem kívánok most foglalkozni. Am úgy érzem, hogy raj­tunk embereken, lakókon is sok múlik e tekintetben, mint­hogy' a Távhő megteszi a magáét. Gondolok itt azokra a panelházakra, ahol minden közép­ső lakás a lépcsőházra nyílik. S az ezekben élők szenved­nek a legtöbbet a nyitott bejárati ajtók miatt. Mert az aj­tók nyitva vannak! Már nem emlékszem, hány éves lehettem, amikor jó szü­leim megtanítottak arra a különleges tudományra, hogy ha egy ajtón be akarok menni, kopogjak, ha meg kifelé tar­tok, zárjam be magam mögött. Ugyan mi kellene ahhoz, hogy mindenki megtanulja ezt az „etikett” alapszabályt. Kampány, vágy mozgalom? Első lépésként mindenesetre hú­zózárakat javasolnék, olyan rugós fajtát, amelyek helyükre billentenék a nyitva maradt bejáratokat. Igaz, drága a zár. Am szerintem búsásan megtérülne a visszafogott meleggel. Olcsóbb módja persze, ha a család apraja-nagyja köteles- «égszeruen, gondosan' zárja a lépcsőházi ajtókat. A magam részéről már megkezdtem az első kísérletet a hogyanra. Fel- biztattám a gyerekekét: aki nemcsak maga után, hanem mások után is bezárja az ajtókat, az karácsonykor cukrot, díszt választhat a karácsonyfámról... De mit ígérjek a felnőtteknek?! Csák Éva Miskolc, Tízes honvéd u. 13. ) Minek annyi celofán? 1 „Ismerősöm panaszolta, hogy a sárga Symphonia újabban sok bosszúságot okoz számára. Ugyanis nagyon ne­hezen bontható a dobozka. Elém tette cigarettáját, pró­bálkozzam én a felbontásá­val. Mit mondjak, elég kö­rülményesen sikerült nekem is. Először le kellett bonta­nom róla egy celofánréteget, az alatt volt a lezáró kis sár­ga címke, ez alatt még egv réteg celofánpapír, jó, jó, védeni kell a dohány aro­máját, de ennyire?” — írta P. J.-né miskolci olvasónk. A fentiekkel kapcsolatban megkerestük á Debreceni Do­hánygyárat? Csömör Attila termelési osztályvezetőtől az alábbi választ kaptuk: — A jelzett csomagolás­technikai hiányosságot meg­alapozottnak és jogosnak tar­tom. Megállapítottam, hogy az említett termék polipro­pilén burkolása a dolgozói felelőtlenség következtében valóban eltért a minőségi szabvány előírásaitól. A cso­magocskák körülményes fel­bonthatósága joggal okozott bosszúságot a fogyasztók kö­rében. Intézkedtem az érin­tett területen dolgozók fele­lősségre vonására, valamint e tárgyban előforduló hason­ló hibák esetén fegyelmi •szankciókat helyeztem kilá­tásba. A csomagolási prob­lémát termelési tanácskozá­sokon ismertettük dolgozó­inkkal, levonva belőle a szükséges konzekvenciákat. B. J. Sándorné (Miskolc); M. Jánosné (Bódvaszilas): Szerkesztőségünkben elmon­dott panaszukkal megkerestük a Miskolci Közlekedési Válla­latot. A vállalat illetékesei vizs­gálatot folytatnak az Önök ügyé­ben, melynek eredményéről ro­vatunkat Írásban tájékoztatták. A tájékoztató szerint önöknek — sajnos — pótdíjat kell fi­zetniük, (Egyébként a közleke­dési vállalat levelét szerkesztő­ségünk levelezési rovatánál megtekinthetik.) H. L. (Miskolc): A honvédelmi hozzájárulás alapja a hadköteles havi jöve­delme (keresete). Mértéke álta­lában a fizetés százalékában van meghatározva. Munkavi­szonyban állő hadkötelesnél a hozzájárulás a havi kereset 12 százaléka. Halomra gyűlik a szemét Ez év augusztusa óta akadozik a szemét- szállítás a Csalogány utcában. Eddig heten­te két alkalommal szállítottak, mostaná­ban jó, ha egyszer­egyszer megjelennek az erre hivatottak. Legutóbb már két hé­ten át vártunk hiába. Rengeteg szemét gyű­lik ' össze. ' Amikot megemelték a szállítá­si dijat, azt ígérték, hogy hetenként kétszer elviszik a szemetet. A téltől is aggódunk. Ugyanis partos részen lakunk és a hó elta­karítása is számtalan­szor ránk marad. A Csalogány utca lakói Sok van, vagy kevés? ÍJjabb varázslicit Érdekes, hogy a városban garázshiányra panaszkodnak, ugyanakkor meglehetősen sűrűn hirdet meg a városi tanács üresen álló tanácsi bérgarázsokat. Ezúttal is ér­kezett hozzánk egy lista, amely egy híján 90 garázs címeit és kikiáltási árait tartalmazza. "Ha végigböngésszük a cí­meket, akkor azért tisztázó­dik az ellentmondás. A meg­hirdetett garázsok elsöprő többsége ugyanis az Avas­délen található, és ott is a ni. ütemben. Bármennyire igaz, hogy az igénybevételi dij, amely 27 ezer forinttól 125 ezerig terjed, és még növekedhet is a licit során — csak letétbe kerül, s ami­kor visszaadja a bérlő a ga­rázst. visszakapja a pénzét i?l még sincs egy új lakóte­lepen ennyi a csatedi fcae»­szákban. Talán némileg gyarapít­hatja a jelentkezők számát, hogy jóval kevesebb lehető­ség lesz a jövőben sátorga­rázsok elhelyezésére. Egyéb­ként ezúttal 1986. november 21-ig lehet benyújtani a pá­lyázatokat a meghirdetett garázsokra, az ügyfélszolgá­lati irodákban — Petőfi ut­ca 1—3., 39. szám, Marx Károly u. 96. sz., Csaba ve­zér utca 53. szám —, vagy a lakásosztályon, az e he­lyeken beszerezhető ingye­nes formanyomtatványon. A pályázati tárgyalás, a licit időpontja és helye: 1986. no­vember 25., reggel 8 óra, a tanácsi hivatal Petőfi utca 1—3. számú épületének har­madik emeleti tanácsterme. üresen allo ai.abbi MEG GÉPKOCSI­A MISKOLC TERÜLETEN tanácsi bérgarazsokat hirdetik tárolás celjArac L Bársony J. n. 23. sz. 2. Bársony J. u. 25. sz. S. Bársony J. u. 25. sz. 4. nem—Kont u. g.-telcp 5. Bem—Kont u. g.-telep 6. Bem—Martinovics u. g.-telep 7. Bokányi D. u. 13—25. sz. 8. Bokányi D. u. 13—25. sz. S. Bokányi D. u. 4—14. sz. 10. Bokányi D. u. 27—35. sz. 11. Bokányi D. u. 35. sz. 12. Bokányi n. u. 35. sz. 13. Elek T. u. 4. sz. 14. Bele T. u. IS—26. sz. 8. SZ. s Ti 000 Ft 2. sz. 9 ma 24 000 Ft 9. sz. 9 m3 24 000 Ft 19/048. sz. 15 m2 61 500 Ft 19/056. sz. 16 m2 69 000 Ft 19/069. sz. 16 m2 69 000 Ft 2. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 6. sz. sz. 18 m3 90 000 Ft 15. 18 m2 90 000 Ft 18. sz. 18 m3 90 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 8- sz. 23 85000 E* IS. EMC T. «. 19—2S. se. 14. Engels a. 24—28. sz. 17. Eder Gy. u. g.-telep K Gömöri garázssor (Szentpéteri kapu) 9. Gyóni G. u. 2—I. sz. 24 Gyóni G. u. 2—4. sz. a. Gyóni G. u. 2—4. sz. 2*. Gyóni G. u. 2—4. sz. 23. Gyóni G. a. 2—4. sz. 24. Gyóni G. u. 2-4. sz. 25. Hadirokkantak a. 20—28. se. 36. Hajós I. u. is. sz. 27. Hajós I. u. 16—22. SB. 28. Hegyalja u. 2. sz. 29. Hegyalja u. 6. sz. 30. Jósika u. 12. sz. 31. Jósika n. 14. sz. 32. Jósika u. 16. sz. 33. Jósika a. 16. sz. 34. Középszer u. 2—4. SS. 35. Középszer u. 8. sz. 36. Kun B. út—Martinovics! m. ab 37. Kun B. út g.-telep 38. Mátyás király u. 28. sz. 3*. Mednyánszky u. 3. sz. 44. Mednyánszky u. 16—22. sz. 41. Mednyánszky n. K—CT. az. 42. Oszip L u. 12. sz. 43. pattantyús n. 1. sz, 44. Pattantyús s. L sz. 45. Pattantyús a. 1. sz. 46. Pattantyús u. 1. sz. 47. Pattantyús a. 1. sz. 48. Pattantyús n. 3. sz. 49. Pattantyús u. 3. sz. 50. Pattantyús a. 3. sz. 51. Pattantyús u. 3. sz. 52. Pattantyús u. 3, sz. 51. Sályi L u. 5. sz. 54. Sályi I. n. 9. sz. 55. Sályi L a. 1L sz. 56. Sályi I. u. 15—23. sz. 67. Sályi I. a. 15—23. sz. 68. Ságvárí u. g. telep 69. Szentpéteri kapu 28. sz. 70. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 71. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 72. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 73. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 74. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 75. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 76. Szentpéteri kapu 30—32. sz. 77. Támfalgarázs G—1. sor. 78. Támfalgarázs G—2. sor 79. Támfalgarázs G—2. sor 80. Támfalgarázs G—2. sor 81. Támfalgarázs G—3. sor 82. Támfalgarázs G—4. sor 83. Temesvári g. sor (Szentpéteri k.—Almos t») 84. Váncza M. u. 85. Vászonfehéritö u. 2—6. sz. 86. Szentpéteri kapu — kelet 87. Szentpéteri kapu — kelet 88. Szentpéteri kapu — ny. (Katowice b4 Tönkretett reflektorok + A tapolcai parkban levő szoborhoz két reflektor is tartozik, amelyektől ünnepi alkal­makkor este díszvilágítást kap a művészeti alkotás. Sajnos, mindkét reflektort kiberhel- ' ték, csak az üres dobozok szomorkodnak a helyükön. Bizonyára veszélyesek is az elté­pett áramvezetékek... ' . F. í_ Miskolc ‘ ■ iÉIIiiili GONDOSKODÁST ÉRDEMELNEK DALOS MADARAINK A közelmúltban egy hetet a szépséges Thürmgiában tW- töttem. Hasonló volt az időjárás, az erdők az ősz színeiben pompáztak. A házak előtt halomban álló brikett azonban már tél közeledtére utalt. S az is, hogy az iskolások madár­etetőket ácsoltak, magiakat vásároltak. Thüringia — mond­ták az otthoniak — nem csupán vadregényes tájaitól szép és vonzó, hanem a madárdaltól is. A madár ezért tabu, té­li védelmük társadalmi ügy. Tél előtt a mi madárvilágunk is. Eszembe jut olvasónk, levelezőnk, Tarcsi Lajos tavalyi cikke, amelyben leírta, hogyan készített madáretetőt unoká­jával. Játék és munkára nevelés volt az a pár óra, .amely-, nek végül bizonnyal több énekesmadár is hasznát látta. Vajon akadtak-e, akadnak-e követőik? Iskolásaink gon­dolnak-e rá, hogy rátelepszik hamarosan környező hegye-; inkre is a hó, madaraink éhezni, fázni fognak? Milyen jó lenne újra írni arról, hogy az iskolákban, az úttörőcsapatban gondolnak énekesmadaraink áttelelésének segítésére. S jó lenne látni a miskolci kertekben, a lakóte­lepeken is a madáretetők számának gyarapodását, a gondos­kodás jeleit. i Mert odáig már eljutottunk, hogy énekesmadarainknak ij eszmei értékük van. tilos befogásuk, lelövcsük. S ez tavasz­tól ősz végéig hovatovább elegendő védelem számukra. De télen ennél több az igényük. Egy kis törődést, odafigyelést is megérdemelnek. Ny. I. ÚJ MUNKAÜGYI Gödrös a járdánk Az utcánk járdáját több évvel ezelőtt postai kábelfek­tetés miatt feltörték, majd a munka elvégzése után hely­reállították az utat. Ám va­lószínűleg nem végeztek jó munkát, mert a járda egyes részei később lesüllyedtek, a Lévay utca 9—12. számú há­zak előtt gödrök keletkeztek. Ezekben megáll a víz. Az idős emberek eíbotoinak bennük. Úgy véljük, hogy még a járda alatti kábelek is veszélyeztetve vannak, hi­szen ahol feltört, megsüllyedt a járda, a kábelcsatornába befolyhat a víz. Arra kér­jük ae illetékeseket, hogy javítsák meg a járdánkat A lakók nevébe ne Fekete Sándor Miskolc, a. Ml C «R. »-MP 90800 Ft 5. sz. 17 m~ 85 000 Ft HW091. sz. 15 m2 61 000 Ft 13/309. sz. 18 ma 78 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 1« n»3 90 000 Ft 3. sz. 18 m'! 90 000 Ft 6. sz. 18 m2 90 000 Ft T. SZ. 18 Bt2 90 000 Ft 9. sz. 18 m2 90 000 Ft 7. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 mJ 90 000 Ft 5. SZ. 17 m2 85 000 Ft 6. sz. 16 m2 80 000 Ft 4. sz. 24 m3 120 000 Ft 3. SZ. 18 m3 90 000 Ft 1. sz. 18 ma 90 000 Ft 4. sz. 24 m3 120 000 Ft 2. sz. 25 m3 125 000 Ft 2. sz. 25 m3 125 000 Ft J5*62. SZ. 18 m2 72 000 Ft 22*41. sz. 15 m3 61 500 Ft 4. sz. 18 ma 90 000 Ft 1. sz. 18 ra3 90 000 Ft 5. sz. 18 m2 90 000 Ft S. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 17 m3 85 00?! Ft 1. sz. 18 ma 90 000 Ft 2. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 4. sz. 18 m3 90 000 Ft 5. sz. 18 m2 90 000 Ft 1. sz. 18 m3 90 000 Ft 2. sz. 18 m3 90 000 Ft 3. sz. 18 m2 90 000 Ft 4. sz. 18 m3 90 «00 Ft 5. sz. 18 m3 90 000 Ft 9. sz. 18 m3 90 000 Ft 18. sz. 18 m2 90 000 Ft 14. sz. 18 m3 90 000 Ft 7. sz. 18 ma 90 000 Ft 11. sz. 18 m2 90 000 Ft tf*46. sz. 16 m3 66 000 Ft 4. sz. 18 m2 90 000 Ft 3. sz. 18 in ­90 000 Ft 4. sz. IS m2 90 000 Ft 5. sz. 18 m3 90 000 Ft 6. sz. 18 m3 90 000 Ft 7. sz. 18 m3 90 000 Ft 8. sz. 18 m2 90 000 Ft 9. sz. 18 m3 90 000 Ft 43. sz. 14 mJ 70 000 Ft 15. sz. 14 m3 70 000 Ft 27. sz. 14 m2 70 000 Ft 33. sz. 14 m2 70 000 Ft 24. sz. 14 m1 70 000 Ft 16. sz. 14 m2 70 000 Ft 13/318. sz. 18 m3 72 000 Ft 8. sz. 18 m3 90 000 Ft 10. sz. 24 m2 120 000 Ft 12/023. SZ. 18 m 72 000 Ft 12/047. SZ. 17 m2 68 000 Ft *3^95. s z. 17 68000 Ft November elsejétől az ed­digieknél szigorúbban jár­hatnak el a vállalatok az igazolatlanul mulasztókkal szemben. Az erről intézke­dő új rendelet szerint a ko­rábbi hat igazolatlan mun­kanap helyett most már há­rom, egymást követően iga­zolatlanul távol töltött mun­kanap után megszüntetheti a vállalat a mulasztó mun­kaviszonyát fegyelmi eljárás nélkül, „kilépett” munka­könyvi bejegyzéssel. Ha azonban az érintett dolgozó utólag elfogadhatóan igazol­ni tudja hiányzásának okát. a munkaviszonyt helyre kell állítani. Előfordulhat ugyan­is, hogy valaki rajta kívül álló okok miatt — például, ha külföldön éri baleset — nem tudja időben tájékoz­tatni kényszerű távollétéről a vállalatát. Amennyiben az utólag benyújtott igazolást a. vállalat nem fogadja el, s 'nem állítja vissza az ön­hibáján kívül mulasztó munkaviszonyát, akkor a munkaügyi döntőbizottság­hoz lehet fordulni a vitás kérdés rendezése érdekében. Egy minisztertanácsi ren­delet a szabadságolások új rendjéről intézkedik. Esze­rint 1987-től az eddigi két hét helyett a mindenkori éves szabadság kétharmad részét kell egybefüggően ki­adniuk a munkáltatóknak. A szabadságolások rendjéről a vállalatok feladataiktól RENDELETEK függően döntenek, de elő­írás, hogy a szabadságot még abban az évben kell kiadni, amikor ténylegesen ; az jár. Így tehát még né- !; hány napos szabadságé’ 'em lehet átvinni a következő évre. Adódhat azonban olyan ■ eset, amikor a vállalat nem tudja az esedékesség évében a szabadságot teljes egészé- ben kiadni munkaerőhiány - vagy a munka torlódása miatt. Ekkor lehetőség van arra, hogy a maradék sza­badságot a következő év márciusának végéig vegye ki a dolgozó. Ezt a márciu­si határidőt eddig is .alkal­mazták általában a vállala­tok. noha erre n^m v-'1 köz­ponti szakoly A. 7 r; ‘»ri­delet mpst, ez* . ye' : in­gót hivatalos rtrya emeli. Változatlanul utólag vehetik igénybe a szabadságukat azok a dolgozók. akiknek ivalamilven a vállalaton kí­vül álló okból, öé’dr'ul a sorkatonai szo'gálet bocczú betegség vaev a oves miatt nem lehelet* kiadn* a sza­badságukat. Ezeknek a dol­gozóknak az akadálvoztatás megszűnésétől számítót' 30 napon belül kell kiadni a szabadságot. Az új rendelet előírásait az 1987 évre iáró szabadságok kiadásakor kell először alkalmazni. Az új munkaügyi rende­letek a Magyar Közlöny ok­tóber- 18-i számában jelen­tek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom