Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-27 / 276. szám
,4 buszvezetők lélektani próbája Szerda és péntek kritikus nap • /1 relatív gyorshajtás veszélyei • Balesetcsökkentő prémium Határőrök, katonák lesznek Bevonulási ünnepség a sportcsarnokban Bevonulási ünnepséget rendezett a Borsod Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság tegnap délelőtt a sportcsarnokban. A BM Határőrség, valamint a Magyar Néphadsereg alakulataihoz bevonuló fiatalokat, az ünnepségen megjelenteket, a megye és Miskolc párt-, állami, társadalmi és gazdasági szerveinek képviselőit Kalmár Afydrás alezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnokság osztályvezetője köszöntötte, majd a 9. Számú Általános Iskola úttörői üdvözölték műsorukkal a sorköteleseket. Ezután felolvasták a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter díszparán- csát. Ünnepi beszédet Barfos József, a HNF megyei bizottságának munkatársa mondott, majd az úttörők virággal köszöntötték a polSport ■ A labdarúgó UEFA Kupa érdekesebb eredményei: Dukla Praha—Interna- zionale 0-1 (0-1), Szpartak Moszkva—FCS Tirol 1-0 (1-0). ■ Eldőlt, hogy 1987. november 1-én a Forma—1 résztvevői a Japán Grand Prix-n is rajthoz állnak. B Az NDK-ban kijelölték az 1988-as nyári olimpiára készülő válogatott kereteket, amelyekben 416 sportoló és 221 edző kapott helyet. ■ Tömegverekedés tört ki Rio de Janeiroban két brazil második ligás csapat mérkőzésén, s egy nézőt leszúrtak. ■ A labdarúgó NB I. hét végi, utolsó fordulójának mérkőzéseire ma az MLSZ-ben ismét sorsolják a játékvezetőket. gári élettől másfél évre megváló fiatalokat. A sorkötelesek nevében Hasszán Zsolt tett ígéretet arra, hogy a most bevonulok becsülettel tesznek eleget az Alkotmányban előírt kötelezettségüknek. Az átvevő alakulatok nevében Nyirkos László határőr ezredes, kerületparancsnok mondott fogadó beszédet. Házi oroszlán Gyermekkori álmát valósította meg Takács Nándor hivatásos ebtenyésztő, vé- k'énvi lakos. A háza melletti, ráccsal körülvédett helyiségben oroszlánpkat tart, melyeket a pécsi állatkertből vásárolt. A szerető gondoskodásért Szandra oroszlánmama kis oroszlánnal „lepte” meg Takács Nándort, A jelenleg hathetes, Leó névre hallgató kölyök- oroszlán cumisüvegből táplálkozik. és pórázon, illetve gépkocsiban elkíséri hosz- szabb-rövidebb utakra gazdáját. (Kálmándy Ferenc felvétele) Befejeződött a rendőrségi vizsgálat Miért égett le a hévízi tófürdő épülete? Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a hévízi tófürdő tűzesetében. Mint ismeretes, a fából készült fürdőház leégett s több mint 150 milliós bár keletkezeit. A vizsgálat megállapításai szerint a tűz közvetlen oka egy bekapcsolva felejtett elektromos szaunakályha volt. A tüzet azonban elsősorban különféle mulasztások, emberi hanyagságok okozták. A vörösfenyő épületben nem is lett volna szabad szaunakályhát üzembe helyezni. A bekapcsolást „próbaüzemnek” nevezték, holott erre nem volt semmiféle szabályos engedély. A két karbantartó szerelő közül Gulyás Ferenc nem jelezte az őt felváltó Zelényi Zoltánnak, hogy a kályha be van kapcsolva, s Zelényi úgy tért nyugovóra, hogy nem ellenőrizte a kályhát. A rendőrségi vizsgálat vétkesnek találta Vásárhelyi JáAz ügyeleteken történt Leszakadt a vezeték Az Ingatlankezelő Vállalat ügyeletén tegnap három lifthibát jelentettek, a Vologda u. 14., a Kuruc u. 3 és az Árpád u, 36. számú házakból. A Bihari u. 1. és a Szabó Lajos u. 46. szám alatt pedig vezetékdugulás történt. A félvonókat helyreállították. a dugulásokat megszüntették. Mára maradt azonban az Ifjúság u. 6. alatti csőrepedes kijavítása. Az ÉMÁSZ-hoz tegnap este 7 órakor érkezett a bejelentés, hogy a Szentpéteri kapui temető környékén nincs áram. A temető sarkánál ugyanis leszakadt az északi 20 kilowattos vezeték, ami zuhantában a szigetelőt is összetörte. Nem sokáig tartott, szerencsére a sötétség, egy negyed órán belül újra lett villany a környék épületeinek többségében^ nos műszaki osztályvezetőt és Szarka Tibor fürdőmestert is. Az ügyet a rendőrség vádemelési javaslattal átadta a Zala Megyei Ügyészségnek. Robbanás veszély ! Benzin a fűtőolajban Keresik azt a két vásárlót, aki tegnap a komáromi benzinkútnál véletlenül benzinnel kevert fűtőolajat, vásárolt. Az egyik vásárló Trabanttal, a másik kerékpárral érkezett. Kérik, hogy jelentkezzenek a vásárlók, mert a fűtőanyag robbanás- veszélyes. Az információk szerint azért keveredett benzinnel a fűtőolaj, mert rossz aknába fejtették le a tüzelőanyagot. Nem javult lényegesen a közlekedési morál városunkban. Sok az agresszív, a szabályoknak fittyet hányó volánforgató — mondotta Szikszai Zoltán őrnagy, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője, a területi Közlekedésbiztonsági Tanács tegnap délelőtti elnökségi ülésén. Jő hír viszont, hogy csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma Miskolcon és vonzáskörzetében az idén. Az elmúlt év hasonló időszakához képest ebben az esztendőben nyolccal kevesebb halálos balesetet kellett helyszínelniük. A súlyos sérülések száma azonban tízzel, a könnyűeké négygyei nőtt. Figyelmet érdemel, hogy ma már a balesetek okai között egyre kevesebbszer szerepel az ittasság. A legtöbb karambol a gyorshajtásra vezethető visz- sza. A volánnál ülők többsége nem a megengedett sebességhatárokat lépi túl, csupán azokat maximálisan kihasználja, úgynevezett relatív gyorshajtást követ el. Csúszós úton, rossz látási körülmények között is úgy robog súlyos rakományával, mint száraz, derűs időben. Az ilyen felelőtlen gépjárművezetőket már csak akkor büntethetik meg, ha baleset történt. Idáig 103 karambol következett be az elsőbbségi jog meg nem adása miatt ebben az évben. Ez azért sok, mivel városunkban már ritka az egyenrangú útkereszteződés, ahol nem jelzőtáblával szabályozzák a forgalmat A statisztika szerint szerda és péntek kritikus nap. A balesetek zöme piaci napokon, hétvégeken következett be. Jó lenne, ha a volánnál ülők ilyenkor a szokottnál is figyelmesebben, óvatosabban vennének részt a forgalomban. Nagy érdeklődés kisérte Kolozsvári István főmérnök tájékoztatását a Miskolci Közlekedési Vállalat közlekedésbiztonságáról. Először 1976-ban próbálták elemezni az autóbuszvezetők karamboljainak okát. Akkoriban pszichológiai vizsgálatra küldték azokat, akik többször szerepeltek az úgynevezett eseménykrónikában. Ennek következményéként néhány munkatársuktól meg kellett válniuk. Volt közöttük olyan is, akinek egyetA fóti állomáson Mozdonyokba rohant a személyvonat Tegnap délután súlyos baleset történt a fóti vasútállomáson. A MÁV illetékesének tegnap esti nyilatkozata szerint a 17 óra 42 perckor Veresegyháza felöl érkező személyvonat hibás váltóállítás miatt a foglalt első vágányra futott be. A baleset következtében több kocsi kisiklott. Halálos áldozat nincs, egy személy súlyosan, életveszélyesen. 26 súlyosan, 13 köny- nyebben sérült. Az ütközés körülbelül 40 kilométeres sebességgel történt: ennyivel csapódott a személyvonat az első vágányon várakozó mozdonyoknak. Szerencsére a dízelmozdonyok nem gyulladtak ki. A legfrissebb értesülések szerint az életveszélyes állapotban levő sérültet éjszaka megoperálták, állapota kielégítő. (Az életveszélyes sémit nem utas, hanem vasúti alkalmazott, éjDEli HÍRLAP — A Magyar Szocialista. Munkáspárt Miskolc Városi bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BLKEs DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky üt 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. TelefonkÖzDont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport; 18-222: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolo, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 8527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo, Széchenyi üt 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkéz- besítőknél a Posta Hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és LapeJlátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor téri. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—36162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetést dt.1 egy nőnapra 43 forint, egv negyedévre 129 forint, egy éVre 516 Ft. Index: 25 951 - készült a Borsodi Nyomdában, Felelős vezető: MIRTH LAJOS. — ISSN 0133—0209. szakai szolgálatra érkezett a pályaudvarra.) A kórházi információk szerint a két mozdonyvezető és a vonatkísérők állapota is kielégítő. A baleset okának vizsgálatát a rendőrség szakértők bevonásával megkezdte. len saját hibás balesetesem volt, viszont évente nyolc- szor-tízszer koccant • más járművekkel. Bebizonyosodott, hogy nem véletlenül. Ma már valamennyi munkába állót ilyen vizsgálat alá vesznek. Sajnos, a legutóbb jelentkezők szép számú csoportjából is csupán néhányan állták ki a próbát a teszteléskor. A szigorúságnak köszönhető, hogy jó a vállalat közlekedésbiztonsági helyzete. Akik balesetmentesen vezetnek hat hónapig, naponta öt, újabb három után pedig nyolc forint prémiumot kapnak. Aa energiatakarékosságra ösztönző prémiumrendszer i9 összefüggésbe hozható a közlekedésbiztonsággal. Azote a gépjárművezetők, akik a gázolaj minden megtakarított litere után 6 forint jutalomban részesülnek, óvatosabban, megfontoltabban tapossák a gázpedált. Már jóval a megálló előtt lassítanak, és kiszámítják a métereket a jelzőlámpák előtt, az oktalan fékezés elkerülésére. 1 Szomorú, hogy egy halálos baleset történt a villamos műszaki hibájából a közelmúltban. Egy idős embert úgy gázoltak el, hogy a, villamosvezetőnő a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta megállítani a szerelvényt. Mint kiderült, a szabályozókar beragadt. A műhelyben többszöri próbálkozás után, máig is kideríthetetlen módon, a fékkar működőképes lett. Egy dolgozó 3 napig kapcsolgatta, hogy szándékosan előidézze a műszaki hibát, de nem sikerült neki. Magyarázatul szolgáljon, hogy a miskolci villamosok zöme 25 esztendős. A debreceni üzem, ahol ezeket kisipari módszerekkel készítették, nyolc éve megszűnt. A buszok és a villamosok szakszerű karbantartása egyre nagyobb feladatot ró a vállalatra.