Déli Hírlap, 1986. november (18. évfolyam, 256-277. szám)
1986-11-27 / 276. szám
HÁTTÉREMBEREK apróhirdetések A sportolók, különösen a válogatottak, az élversenyzők pályafutásuk alatt az érdeklődés középpontjában állnak, reflektorfényben élnek. Ám kevés szó esik a báttéremberekröl. Azokról, akik a kulisszák mögött dolgoznak a magyar sport érdekében. Országszerte sok ezren munkálkodnak a különféle szakszövetségekben, a testnevelési és sportosztályokon. Szerveznek, irányítanak, intézkednek, adminisztrációval, s még ki tadja, mi mindennel foglalkoznak. Szabadkozik... „Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Dolgozom és kész ...” Keresünk egy-egy nevet, címet, vagy telefonszámot. „Majd én rögtön megmondom.” És mondja. Az osztály munkatársai hozzá mindig bizalommal fordulhatnak, mert Éva mindenkit ismer, mindent számon tart. Azt is tudja, melyik társadalmi aktívának közeledik az 50, 60, vagy 65 éves születésnapja, melyik községben ki a sportkör elnöke. Telefonál, közben valamilyen rendeletet olvas, és odafigyel arra is. aki éppen a szobájában tartózkodik. jjc örül annak, ha másokért tehet. (Szabó István felvétele) Sokszor csodálkozunk, hogyan lehet egyszerre mindenre odafigyelni ? „Szeretem a munkámat, meg azután a gyakorlat... Egyébként jó a memóriám, nem szoktam, elfelejteni semmit.” Soha nem volt élsportoló, mint mondja: „... én csak szeretem a sportot, örülök annak, ha másokért tehetek valamit.” A tenniakarás. Tagja a Borsod Megyei Kajak-kenu Szövetség elnökségének. HétCsak a II -es műjégen November 29-én, szombaton megváltozik — jégkorongmérkőzés miatt — az I. számú műjégpálya nyitva tartási rendje. Délelőtt 8 és 10, valamint ti és 13 óra között a létesítményt a korcsolyázók nem vehetik igénybe. A Il-es pálya változatlanul 11—13 óráig látogatható. főnként estig ügyeletben van. Már csak azért is, mert akkor jönnek össze a kajakosok. Ebből adódik, hogy K ani Éva gépeli a hivatalos papírokat, írja a versenyműsorokat, jegyzőkönyveket. Társadalmi munkában. A csípős tavaszi, vagy késő őszi szélben ott didereg a Csorba-telepi tó mellett, mint versenybíró. De láttuk már kezében ecsettel, amint társadalmi munkában a vízitelep kerítését festette, s ott van az olimpiai ötpróba rendezvényein. Imádja a könyveket, azokból is a klasszikusokat. Rajong a szép festményekért, szeret utazni, világot látni jó társaságban nagyokat beszélgetni. Ilyennek ismertük meg mi, akik szinte napi munkakapcsolatban állunk vele. Vele, a „60-i”- val... (felföldi) Egyikük Hatvani Éva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. testnevelési és sportosztályának adminisztrátora. íróasztalán a megkülönböztető jelzés: ,,60-i.” Csak így, egyszerűen. Jó másfél évtizede ő a Hatvani. November 7-e alkalmából az ÁISH elnöke Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott részére. BÖRZEI BÖRZE! BÖRZE! ANYAG ÉS KÉSZLETGAZDÁLKODÓK FIGYELEM! A MAGÉV ÉS AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TERMELÉKENYSÉGI TÁRSULÁS, a tagvállalatai, valamint az érdeklődő vállalatok részére BÖRZÉT RENDEZ! IDŐPONT: 1986. DECEMBER 5-ÉN 10 ÓRAKOR Helyszín: ÉMÁSZ-tanácsterem, Miskolc, Dózsa Gy. u. 13. Megvásárolj'uk feleslegessé vált és elfekvő készleteiket, új és használt gépeiket, berendezéseiket. A MAGÉV teljes áruválasztékát kínáljuk hat különböző üzletágban: ÁLTALÁNOS MŰSZAKI ERŐSÁRAMÚ VILLAMOSSÁGI VILLAMOS FORGÓGÉP - SZELLŐZÖBERENDEZÉS KÉZI- ÉS FORGÁCSOLÓSZERSZÁM GÉP - MŰSZER GYENGEÁRAMÚ HÍRADÁSTECHNIKA állás A Borsod Megyei Tanácsi Építőipar' Vállalat alkalmaz, kontírozó könyvelőt, jelentkezni lehet : Miskolc, József Attila üt 57. szám. » A Nehézipari* Műszaki Egyetem Államtudományi Tanszéke jól gépeid munkatársat keres, előadói állásba. Jelentkezés a tanszékvezetőnél, személyesen. A Posta gépjárműszállítási özem Miskolc, Blaskovics n. 3. sz. akalmaz rendészt, kétműsza- kos munkaidő-beosztással mu- helyadminisztrátort, katonai idejét letöltött karosszéria-lakatost, udvaros segédmunkást. A számítástechnika lépcsőit — a gépbeszerzéstől a szervezésen át a programozásig — tevékenyen ismerő, mérnöki és rendszerszervezői végzettségű, vezető beosztású, középkorú férfi olyan miskolci vagy Miskolc környéki vállalat, intézmény, tsz, gazdaság ajánlatát várja elhelyezkedés céljából, ahol elvárják és megfizetik a számítógépes adatfeldolgozás eredményeit. „Rátermettség 199 276” jeligére a kiadóba. ingatlan 400 négyszögöl zártkert Tar- csa-dűlöben eladó. Irányár: 40 ezer Ft. Érdeklődni: Kerékgyártó Nándor, Miskolc, Klapka Gy. 8. tszt, 1 • Tel.: 86-496, 18 órától. 2 szoba összkomfort, konyha, spájz azonnal kiadó, á-es busz, Görömböly, Pesti Barnabás II. Elcserélném nagyméretű 1 szobás tanácsi lakásomat 2 és fél szobásra. Avas és Hegyalja előnyben. Telefon; 65-877 vagy 38-153. Albérlő kislányt keresek szó-' batársnak összkomfortos lakásba, azonnal. Edeiény jelentkezzen. Női 50-es hosszú középszín magyar irha eladó. Tel.: 75-458. Eladó 2 szobás, összkomfortos, kertes családi ház, garázzsal. Miskolc (Uejöcsaba) Boglárka u. 16/a, Külön bejáratú szoba-konyba, verandás lakás kiadó gyermektelen házaspárnak. Nagy Balázs. Miskolc, Beniezky 19. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Miskolc Klapka u. 5., fszt. 3. Másfél szobás, ftsozkontfortos, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. Miskolc* Kécpeiti 38. Hordozható fésrpavttea etedé. Tel.; 86-466. Csellót vennék. Tel.-: 74-3OT, este 8—10 óra között. Eladó vámkezelt Grundig színes tv — videorekorder — rádió 2 kazettás magnó — Hifi-torony — Beat Boy — László J. 54. Miniredőny! Reluxa gazdag színválasztékban, szerelés, szállítás nélkül is. Tel.; 36-881. Faragott, négyágú facsIBár, perzsaláb és szilbuxxda nagy méretre. használtak, női télikabátok olcsőn eladók. Érdeklődni: 63-894 telefonszámon. 1 db 500-as szalagfűrész, 409- as körfűrész 220-as motorral, darálóval összeépítve eladó. Diósgyőr, Berekalja, Homok u. 21. Sarokrrkamíé 2 fotellel, ebédlőszekrény, tálaló, kombinált szekrény eladó. Ady E. u. 14/A. I. 13. Üj import hintaszék eladó. Miskolc III. Szövő o, 1. 18—19 óra között. Régi típusú kombinált szekrény és egyéb bútorok eladók. Megtekinthető: Miskolc II. kér., Segesvári u. 8. sz. 14—17 óráigCj nutriabunda bosszú, sötétnatúr színben, hosszant csíkban eresztett, középtermetre. igényesnek eladó. Megtekinthető: szombaton és vasárnap: Miskolc, Vezér u. 22. sz. alatt. Petneházy bérházak mellett. Jármű Személygépkocsival vontatható utánfutók minden Járműtípushoz kölcsönözhetők. Aczél, Miskolc, sibrik g. Tel.: 63-69g. Négykerekű kistraktor, egytengelyes pótkocsival eladó. érdek* lódul: Bekecs, Beirt József ét 35. alatt. oktatás Matematika—fióka tanár «tola nos iskolások korrepetáliUftC vállalja. Csoportoknak fcedves- mény. „Központban f*S Ml" Je*- igére a kiadó)». Magas Jutatom ellen éhen keresem nov. :8-án délután eltűnt középtermetű, fekete hátú, sárga végtagú, rövldfarkú kártyámat. Jelentkezés egész nap. Szabadság u. 50/á. AZ IKM-MEDICOR GYÁREGYSÉGE FELVESZ: + órkatkulótort közgazdasági szakközép és árkalkulátori szakvizsgával, + vaiam int aszta lost, karbantartó lakatost, marást, szerszámkészítő lakatost Jelentkezés: Miskolc, Győri kapa 2*. üzemgazdasági osztály. A BM-i TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VAtLALAT SZERENCSI ÉPITÉSVEZETŐSÉGÉ ALKALMAZ középfoké végzettséggel rendelkező építőipari technikust Jcé—Ruzré tehet: Szerencs, Vásártér u. S. sz. és Mskuh, József Attila ■. 57. sz., Csonka Pál épáégvúzelönél A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VAUALM villam oskoesi-vezetői tanfolyamot SZERVEZ FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: 1 ♦ 8 óltolóno5 iskolai végzettség, ♦ alkalmassági vizsga, ♦ 20. életév betöltése, ♦ büntetlen előélet, ♦ bejelentett miskolci lakás, iBefve Szirmobesenyő, Kistokaj, Akózsoka, Fefsőzsotco, Máiyi, Nyékládháza községekből személyzeti járatok biz. tositjók a munkába járást Sikeres vizsga után a kereseti lehetőség: «500-5500 FT/HŐ Jelentkezni lehet a vállalat viltomosforgalmi üzemvezetőiénél, Miskolc, Szondi Gy. a. 1. 10t/B-s a utóbusz-végei Hornos. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES: gépkocsivezetőket akik a 21. életévüket betöltötték, „D"- vagy „C”-vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-9000 Ft/hó. „©"-vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézetnél ingyenes „D'’-toniolyamon való részvételt biztosítunk. Felvételre keresünk továbbá: ♦ elektríkust, ♦ szerszámkiadót (3 műszakba), ♦ jegyeKenöröket. A vállalat dolgozóinak és ozok családtagjainak a városi autóbuszokon és vitiomosolw díjmentes utazást biztosítunk. Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmobesenyő, Aisózsoica, Mályi, Amát és Nyékládhózo községekből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. Jelentkezni lehet: gépkocsivezetőnek és szerszámkiadónak: Miskolc, Szondi Gy. u. 1. (101/8 autóbusz-végáHomás) elektrikusnak: Újgyőri Aromátalakitó Állomáson (Negyedik utca, telefon: 51-930) jegyellenőrnek: Miskolc, Baross G, a. 93-15. (Telefon: 87-929)