Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-16 / 242. szám

Tárcsázzuk a 07-et Elütötte a villamos Halálos kimenetelű villa­mosba leset történt tegnap hajnali 5 órakor a Széche­nyi út 117. s. ház előtt. A villamosmegállóból kiinduló villamos mögül az ellenté­tes irányban haladó villa­mos elé lépett Tettiák Zol­tánná 70 éves nyugdíjas, miskolci lakos, s a jármű elütötte. Az idős asszony a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy kórházba szállí­tása után meghalt. Új Zaporozsec Sikeresen állják a próbát a népszerű szovjet 'kisautó, a Zaporozsec új modelljének, a ZAZ-1102-nek a kísérleti mintadarabjai. Az új tí­pust az ukrajnai Zaporozsje autógyárában gyártják majd. A gépkocsi elsőkerék meg­hajtású. Ennek köszönhető, hogy a kanyarokban és a csúszós úton egyaránt rend­kívül stabil. A löm lő nélkü­li abroncsok 60 ezer km megtételére alkalmasak. A kocsi szíve az 50 lóerős, gaz­daságos motor. 100 kilométe­rén mindössze 3 liter ben­zint fogyaszt. :A jármű maximális órán­kénti sebessége 140 kilomé­ter, és 18 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométerre, Őszi könyvhetek Ozdon- • A kohászvárosban ma kez­dődnek és a hónap végéig tartanak az Őszi. könyv­hetek. A rendezvényso­rozat első eseménye a „Mag­vető nap” lesz. amelyen megismerkedhetnek az ér­deklődők a .könyvkiadóhét­köznapjaival. Ma délután fél 5 órakor a Magvető- ankéton találkozhatnak az ózdiak Vészi Endre Kossuth- díias íróval, Doboss Gyula író-irodalomtörténésszel, dr. J-ancsó Lásziónéval, a könyv­kiadó propagandaosztály ve­zetőjével és Hegedős Máriá­val, a Magvető Kiadó iro­dalmi vezetőjével. Velomobil „Az ökológiajiag tiszta közlekedési eszköznek”, a velomobiloknak legújabb da­rabja Alekszandr Pokolov szerkezete. A Jervező sze­rint a velomobilnak szám­talan előnye van a hagyo- mányos kerékpárral szem­ben : „Először is kényelmes a beszállás. Még a nehezen egyensúlyozok is biztonság­ban érezhetik magukat a négykerekű szerkezet kor­mánya mellett. Másodszor: a nagy befogadóképességű cso­magtartóban minden elfér, ami egy hosszabb túrához szükséges: sátor, élelmiszer, szerszámok. Végül: a velo­mobil, mint a gépkocsi, kol­lektív közlekedési eszköz. Biztosítja az utazáshoz szük­séges komfortot. És ami kü­lönösen fontos, teljesen ár­talmatlan a környezetre.” Pokolov jelenleg az egész család fuvarozására alkal­mas négyszemélyes szerke­zet tervein dolgozik __ Az élelmezési világnapon Bemutató, kóstoló a Pátriában Napjainkban is csaknem 50 millióra tehető azok szá­ma, akik a világ különböző pontjain az éhhalál küszöbén tengődnek. Az ENSZ nem­zetközi szervezete a F.AO e kétségbeejtő helyzet fel­számolására dolgozta ki a világélelmezési programot és szervezte meg a Szabadulás az éhségtől akciót. A mai napot élelmezési világnappá nyilvánították. A Pátria ABC az élelme­zési világnap keretében az áruház legnagyobb szállítói­nak termékeiből rendezett bemutatót, ii sütőipari, a tejipari és a húsipari válla­latok mutatkoznak be. Az utóbbi kettő még küia-> is Focikommentár: Csodák pedig nincsenek... iVfiefött bárki is másra gondolna, sietek leszögezni: jé! tudom, faagy labdarúgásunknak nem egy-két hónap, rie talán egy-két év is kevés lesz ahhoz, hogy kilábaljon a Mexikó okozta sokkból. Ám ennek ellenére is sokkal többet vártam a tegnap mutatott já­ték (?) tói. Legalábbis Komor a kapitány megnyilatkozásai után fel­tétlenül. Hiába hivatkozunk mi arra, hogy a hollandok a legjobbkor idő­zítették a Végh-bombát (hogy tudniillik egy holland lapszerkesztő­nek azt nyilatkozta: utolsó V"8-selejt.ezömérközésünket, amikor a Népstadionban 1-0-ra kikaptunk a tulipánosoktól, négy játékos „el­adta”), hogy a lélektani hadviselés egyik fegyvereként az utolsó pillanatban változtattak a narancssárgák az összeállításon, s a miénkkel azonos színű mezt húztak — a tény tény marad. Ezen a találkozón a Népstadionban az történt, amit a vendégek elképzel­tek. A mieink csak akarásban nyújtották azt, amit a kapitány kívánt, ám ez is egyre inkább görcsössé vált. s többen még azt sem tudták megvalósítani a pályán, amit NB H.-es szinten is jog­gal elvár a pályára lépő játékostól a szurkoló. Csatáraink képtele­nek voltak szabadulni a hollandok szoros őrizetéből, középpályá­saink halvány játéka eleve rányomta bélyegét a csapat teljesítmé­nyére, a védelem pedig olykor hajmeresztő hibákat vétett. Csupán Szeiulrein, a kapufán, no, meg a svájci játékvezetőn múlt, hogy nem hozott újabb katasztrofális vereséget a jubileumi, 50. EB-se- lejtezőíhérfcőzés. Még arra sem tellett a mieinktől, hogy az egyre hűvösödé októberi estében legalább megtornásétass^k a mostani találkozón a Népstadionban a VB-selejtezon parádésan védő hol­land kapust. Tragédia persze nem történt, Komora Imrével sem lépheti át saját árnyékát a magyar labdarúgás. Már csak azért, sem, mert as egyesületi munkára alapozó kapitány aligha találhatott volna a tegnapinál jobb csapatot labdarúgásunk mai helyzetében. Ez a gárda pedig annyit tud, amennyit tegnap este mutatott. Javításra természetesen van lehetőség, aro az idő sürget. Alig egy hónap múlva Görögország következik a selejtező,sorozatban — idegenben. Talán ott sikerül majd valamit kiköszörülni a 0-i-ből . . . Tóth Zoltán kitesz magáért: délelőtt 10 és 11 óra között húsipari ter­mékekből tartanak kóstolót, minden 50 forintos vásárlás után pedig a Miskolci Tej­ipari Vállalat egv-egy kis ajándékát is szatyrába teheti a vevő. Provokációk a beke­vílágkongresszuson o c Szokatlanul szigorú biz­tonsági intézkedések köze­pette folytatják 120 ország 2300 küldöttje részvételével Koppenhágában a béke-vi­lágkongresszust. A biztonsá­gi intézkedésekre azért volt szükség, mert tegnap több incidens zavarta meg a kong­resszus munkáját. Egy íz­ben1 az ifjúsági szekció ülé­sére például motorosok haj­tottak be. Rendőr csengetett az illegális szálláshelyen Idegenforgalmi közbiztonsági eiienőrzés Miskolc több. mint félszáz lakásában a megszokottnál korábban keltek szerdán hajnalban az ott alvók. Rendőrök csengettek a szer­vezett és illegális szálláshe­lyeken. Idegenforgalmi köz- biztonsági akciót tartottak ugyanis a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság illeté­kes osztályainak munkatár­sai a város több pontján. Az akció során a magán- szálláshelyeken tartózkodó személyeket — mindenek­előtt a külföldi állampolgáro­kat — ellenőrizték, utóbbi­aknál külön is figyelemmel arra: jogszerűen tartózkod­nak-e az országban, s ele­get tettek-e bejelentkezési kötelezettségüknek? A rend­őrségre érkezett lakossági bejelentések ugyanis arról tanúskodnak, hogy Miskol­con rövidebb-hoszabb ideig százával laknak illegális kö­rülmények között különböző nemzetiségű külföldi állam­polgárok. Tartózkodási enge­délyük lejárta után az itt maradó külföldiek többsége bűncselekmény elkövetéséből tartja fenn magát, miközben szálláshelyeit gyakran vál­toztatja. Sok szabálytalanságot tár­tak fel ezeken a helyeken. Szinte kivétel volt az a fi­zetővendéglátó-hely, ahol va­lamennyi ott alvó külföldi állampolgár adata be vo}t jegyezve a vendégkönyvbe. Ugyanakkor azt is megálla­pították: nemritkán a hiva­talosan bejelentett vendég­szobák mellett további he­lyisetekben is fogadnak kül- fökíieket a vendéglátók. S noha az idegenforgalmi sze­zonon már túl vagyunk, vi­szonylag nagy számban tar­tózkodtak külföldi' vendégek — többségük illegálisan — e szálláshelyeken. Nem vé­letlen hát. hogy míg egyes esetekben megelégedtek a fi­gyelmeztetéssel, a szállás­adók többsége ellen szabály­sértési eljárást kezdeménye­zett a rendőrség.. A város közrendjének és közbiztonságának javítását célzó akciót a lakosság nyu­galma érdekében is indo­koltnak tartjuk. Még azok is megértéssel fogadták a hajnali ellenőrzés résztve­vőit, a körültekintően eljá­ró rendőröket, akik lakhetp- változás miatt éppen olyan­nal cseréltek lakást, alti ko­rábban magánszállást, fize­tővendéglátó-szobát üzemel­tetett. A hajnali akció szá­mukra meglepetés volt, ám mert értük, értünk történt: mi sem természetesebb, se­gítőkészek voltak e lakások lakói is. Mert értették a cél­ját, s a hajnali időpont elle­nére sem volt nehéz követ­keztetniük arra: közrendünk, közbiztonságunk javulhat ezen akciók sikeres végre­hajtásával. Egyikük meg is fogalmazta: „Várjuk a ha­sonló meglepetéseket, ame­lyeket nem tekintünk — nem tekinthetünk — zakla­tásnak ...” t. Z. Sport ■ Nem siKerifft a bemu­tatkozás tegnap az utánpót­lás EB-selejtezön pályára lépett csapatunknak; Tata­bányán 2-0 arányú veresé­get szenvedtek Bulgáriától. Olimpiai válogatottunk a Népstadionban, előmérkőzé- sen ugyancsak 2-0 arányban vesztett Csehszlovákia olim­piai válogatottjával szemben. ■ További EB-selejtező mérkőzések efedriiSrijieí: Ausztria—Albánia 3-0. Ang­lia—Észak-irország 3-0. Ír­ország—Skócia 0-0. Csehszlo­vákia—Finnország 3-0. Belgi­um—Luxemburg 6-0. ■ Nem­1 ______ ______ Az G tortent Tűz a szeméttárolóban 'A Bokányi ». ¥6. sz. húz szeméttárolójában tegnap tűz ütött ki. A MIK szak­emberei ma fejezik be a megrongálódott helyiség helyreállítását. A Repülőtér 17-ből jelezték, hogy több lakásban nincs villany. A Marx Károly u. 100,, a Kö­zépszer u. 16. és a Szinyei Merse Pál u. 10. alatt pedig a felvonó romlott el. A vil­lanyszerelési és liftjavítási munkákat még tegnap elvé­gezték. Merénylet a siratófalnál A Palesztin Felszabadító - si Frojit vállalta magára a jéruzsálemi siratófalnál el­követett merényletet. A tá­madást kézigránáttal hajtot­ták végre, s az eskütételre összegyűlt újoncok és hoz­zátartozóik közül egy ember meghalt, hetvenen könnyeb­ben sérültek meg. Az izraeli hatóságok 200 palesztint vettek őrizetbe megtorlás­ként. DEU HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt MiskoJc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő:. BÉKÉS DEZSŐ. < Szerkesztőség; jMiskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolci 3501. Pf.: 39. Telefon központ 38-941 Titkárság 18-223.; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222 információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megye) Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím Miskolc 3501. Pf.: 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel * Miskolc. Széchenyi ő< 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszt) a Magyar Posta fílőfi zethető bármely hirlapkézbesítc postahivatalnál a nirlapke-, oesítőknél a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlánc lő fizetési é* LapeHátási irodánál (HEHR) Budapest v József nádor tér l ~ 1909 —. közvetlenül, vagy postautalványon valamint át­utalással a HELIFf 215—96165 pénzforgalmi elzőszámra Élő fizetési díi egy nőnapra 43 forint sav negyedévre *29 forint egy évre 516 Ft. Index; 25 951. — Készült a Borsodi Nvorn- dában. Felelős vezető: WfRTH LAJOS — íSSN 0133—6279 A vízművek holnap foly­tatja a vezetékek tisztítását, ezért reggel 8-tól délután 2 óráig szünetel a vízszolgál­tatás a Vörösmarty o. 35— 37„ és a Jókái utca 19—-21. sz. házakban. zetközi kick box karate­versenyt rendeztek Lon­donban, amelyen a részt­vevő magyar versenyzők közül 70 kg-ban Borza má­sodik, 80 kg-ban Bódi és ne­hézsúlyban Pékó harmadik lett. ■ India is lemondta részvételét a budapesti bir­kózó-világbajnokságon. így várhatóan 37 nemzet csapa­tai vésznek részt a vasárnap Kezdődő viadalon. Hideg reggel, meleg nappal Meglehetősen hűvös reg­gelre ébredtünk: volt olyan terület az országban, ahol mínusz 4 fokot mértek. Mi­vel ma sem számíthatunk felhősödésre, a zavartalan napsütés hatására gyors fel- melegedés várható. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let elérheti a 20 Ceisius-fo- kot. / .

Next

/
Oldalképek
Tartalom