Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1986-10-15 / 241. szám
Két műszakban épül Családi otthon lesz az új gyermekvédő intézet A kezdeti nehézségek után kellő forulatszámot vett a Megyei Gyermekvédő Intézet építése. Amit mi is szóvá tettünk annak idején: hónapokig húzódtak a helykijelöléssel kapcsolatos viták, és a beruházáshoz szükséges szerződések előkészületei. Az építőanyagra szintén csak őrök vigyáztak hónapokig, amit okkal és joggal tettek szóvá a környékbeliek. Pedig az új intézetre minél előbb szükség lenALKALMATLAN SZÜLŐK A mostani, Fülöp utcai épület már nem tudja betölteni hivatását. Mert a gyermekvédő intézetbe a közhiedelemmel ellentétben nemcsak olyan gyerekek kerülnek, akiket a család már nem tud megzabolázni. A kisebbek általában vétlenek, s leggyakrabban azért kerülnek ide, mert szüleik alkalmatlannak bizonyulnak nevelésükre. S pedagógiai szempontból bizony alaposan kifogásolható, ha nem tudják őket kellően elkülöníteni, nehogy a nagyobbak kioktassák csínyeikre a kisebbeket. A Károly utcai építkezés jelenlegi munkálatai azzal kecsegtetnek, hogy a jövő év közepére a' rászorulók birtokukba vehetik az új gyermekvédő intézetet. A kivitelező, a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat, — hogy a korábbi késedelmet jóvátegye — két műszakban építi a 1 kétszintes házat. • MŰHELY IS LESZ Torna Sándor művezető elmondta, hogy hétfőn újabb Most még az építőké a terep, de jövőre már a gyámoli- tásra szoruló gyerekek veszik birtokukba. (Kerényi László felvételei) brigádok vonulnak fel az építkezésre. Puskás Károly ácsbrigádja megkezdheti a tetőszerkezet szerelését, Czo- kó Miklós kőművesbrigádja pedig a szerkezeti és a válaszfalazást. Fehér Miklós kőműves és munkatársai a kazánház és a műhely betonozásához fognak hozzá. A festőknek az a dolguk, hogy a radiátor mögötti falrészt kellően előkészítsék, hogy ne kelljen a radiátorokat újból leszerelni. Már a munkaterületen vannak a vízvezeték- és a fűtésszerelők, mert minél előbb téliesíteni akarják az épületet. Várják a minőség- vizsgálók véleményét a beépítendő ablakokról, mert ez is egyedi tervezésű. Olyan nyílászárókra van itt szükség, amely később majd könnyen és gyorsan beüvegezhető, ha kitörik. De emellett a hőtechnikai előírásoknak is meg kell felelnie. • LEHETŐLEG RÁCSOK NÉLKÜL A gyermekvédő intézet vezetői a tervez :kkel egyetértésben kevés rácsot akarnak szereltetni az ablakokra. Csupán oda tervezik, ahová feltételnül szükségesnek látszik. A hetven ágyas intézetben már mód lesz a különböző korú és magaviseletű gyermekek elkülönítésére. Egy-két és három ágyas szobák lesznek. az emeleten, a földszinten pedig az éttermet rendezik be. A régi intézet sorsáról is megszületett már a döntés. Olyan ifjúmunkás-otthonná alakítják, amelyet a már munkába állt és az állami gondozásból kikerülő fiatalok vehetnek igénybe. Ez védettebb környezetnek ígérkezik, tovább folytatódhat szerveztt körülmények között a nevelésük. + Télen elkezdődhet a belső szerelés a GYIV1 új épületében O. E. Őszi gyűjtési verseny kap, ki papírt ad Duplán A Magyar Úttörők Orszá- j gos Tanácsa és a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt a papíripar növekvő alapanyagigényének kielégítése érdekében, a lakótérül "ten keletkező papírhulladék begyűjtésének fokozására az országos has-’nosanyagg-''"j- tési verseny keretében, október 15—31. között papírhulladék-gyűjtési akciót hirdet az úttörőcsapatok részére. A verseny értékelésének alapja az átadott papírhulladék mennyiségének egy tanulóra jutó átlaga, amenynyiben éz a mennyiség a tanulónkénti 5 kilót meghaladja. Országosan a hagyományos versenynek megfelelően öt kategóriában hirdetik meg e versenyt is, s a kategóriákban összesen 30 iskolát jutalmaznak 44 500 forint értékben. Az országos versenyhez csatlakozva a Borsod, Heves és Nógrád Megyei Üttörő- elnökség és az Észak-magyarországi Nyersanyaghasz- nositó Vállalat a fenti jutalmakon túl megyei jutalmakat is kitűzött a legjobb papírhulladék-gyűjtő iskolák úttörőcsapatainak. Így Borsod megyében öt kategóriában 26 úttörőcsapatot jutalmaznak összességében 22 800 forint értékben. E jutalom mellett az akció idején átadott papírhulladék mennyisége duplán számít be az országom versenybe. így az itt jó eredményt elérők na-- gyobb eséllyel pályázhatnák az év- végi országos helyezésekre. Ezekért pénzjutalom és jutalomtáborozás nyerhető. Hírünk az országban A Staféta című folyóirat sorozatot indított, „Őrjárat égen, földön vizen” címmel. „Első utunk Borsodba vezetett. Lenyűgöző a Bükk- fennsík. Szilvásvárad, Lillafüred és környéke. A természet bőkezűen bánt e tájjal, s aki szépre, fenségesre vágyik. ajánljuk útvonalul. Az se tartson vissza senkit, hogy a gyönyörködés, bámészko- dás közepette — felvételeink szerint — mást is láttunk.” A fényképfelvételek önmagukért beszélnek, például az avasi lakótelep fotója alá ezt írták: „Végy egy lakótelepet, helyezd rá a tájra. Nehezéknek .,.”, aztán mosógép a patakban, tejeszacskó, törött üveg, konzervdoboz halmozva. „... a vízesés közelében : iszonyatosan jól mutat.” A környezetvédelmi őrjárat így summáz: „Szép hazánkat járva, széltében-hosszá- ban szembeötlik, mennyire nem becsüljük, nem tiszteljük, mennyire nem szeretjük azt, ami oly drága mindany- nyiunknak: a szülőföldet.” * A Magyar Hírlap október 10-i számából arról tájékozódhatunk, hogy a lakásépítők és -vásárlók milyen anyagi támogatásban részesülhetnek. „Aligha van jelentősebb és a társadalom legszélesebb ’é- tegeit érintő olyan témakör hazánkban, mint a lakásgazdálkodás és -elosztás, illetőleg a lakásépítés és -vásárlás. Ám azt is tudjuk, hogy ez egyik legkényesebb területe az állam és az állampolgárok viszonyának.” Az írás bemutatja a megyei városok — köztük Miskolc — törekvéseit, nehézségeit és eredményeit. Városunk tanácsrendelete az alapszabályokhoz igazodva, azt a helyi lehetőségekkel kiegészítve, igyekszik Miskolc lakóinak gondjain segíteni. A helyi rendelkezések között megtalálhatjuk, hogy milyen feltételek mellett, milyen mértékű és formájú támogatásban részesülhetnek az igénylők. összeállította: Hernádi Istvánná SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Finchas Zukerman Kreisler-át- iratokat hegedül. — 13.30: Társadalom és iskola. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Kapaszkodó. — 15 CO: Hírek. — 16.05: MR. 10— 14. — 17.00: Olvastam valahol. — 17.20: Az Állami Népi Együt■ tes felvételeiből. — 18.01: Kritikusok fóruma. — 18.14: Hol volt. hol stem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: visszaadni az emberek hitét... — 20.09: Dalok Pálóczi Horváth Adam gyűjteményéből. — 20.29: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21.30: Háttér- beszélgetés. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi fúvósmuzsika. — 22.45: Sebészportré lézerfényben. — 23.00: Operaest. — 24.00: Hirek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül oroszul és angolul. — 12.10: Helge Roswaenge Lehár- felvételeiből. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Fehér Sándor népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből, — 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. — 14.00: Horn Emilnek hívják. — Kb. 14.40: Szine-java. — 15.35: Nóták. — 16.07: Slágerfilmek — filmslágerek. — 16.48: Diákfoci. — 17.00: Hirek. — 17.08: ötödik sebesség. — 18.00: Sport. — 19.50: Balassa P. Tamás szerzeményeiből. — 20.05: RockföldrőL érkezeti. — 20.50: Légyott... a legyekről. — 21.00: Hírek. — 21.05: Népdaikörök pódiuma. — 21.30: A Fehér ló. — 21.53: Elvis Presley összes felvétele., — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Virágénekek. — 0.15— 4.20: Ejfél után. 3. műsor: 12.31: Énekeljenek a népek. — 13.00: Hirek. — 13.05: Műhelyfőnökök a nagyvilágból. — 13.25: Zenekari muzsika. — 14.25: Slágerről slágerre. —15.05: XX. századi operákból. — 15.55: A Szlovák Kamarazenekar hangversenye. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: A Beaux Arts trió. — 18.30: V materinskom jazyku. — Magyar—finn baráti körök találkozója Tampere városrész az Avason A lillafüredi Palotaszállóban a hét végén megrendezik a magyar-finn baráti körök U. országos találkozóját. A szervezők - a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága és a miskojci Magyar-Finn Baráti Kör - ide várja hazánk húsz városából a magyar-finn barátságnak elkötelezett küldötteket és a Miskolc testvérvárosából, Tamperéből érkező delegációt. A tapasztalatcsere rangját növeli, hogy északi rokonaink küldöttségében olyan neves személyiségek lesznek jelen, mint Heikki Koski, a Finn—Magyar Társaság országos elnöke, Arto Mansa- la, Finnország budapesti nagykövete és Seppo Suuri- pää, Tampere város polgármesterhelyettese. A baráti találkozó fővédnöki tisztét dr. Kovács László, a Miskolci Városi Tanács elnöke tölti be. A Tamperéből érkező vendégeket a találkozóval egyidejűleg gazdag program várja: megismerkedhetnek Miskolc távlati fejlesztési koncepciójával, a város nevezetességeivel, és finn—magyar vacsoraesteken a két ország gasztronómiai különlegességeivel is. A magyar szervezők nem titkolt célja, hogy az itt tartózkodó finn gazdasági szakemberek ^Érdeklődését is felkeltsék: a Palotaszállóban kiállításon mutatja be termékeit a Hollóházi Porcelángyár, a Borsodi Sörgyár, a Miskolci Likőrgyár, a To- kaj-hegyaljai Borkombinát és a Skála. A magyar—finn baráti körök II. országos találkozóját színesíti majd a Ki tud többet Finnországról? című vetélkedő. A húsz baráti körből verbuválódott csapatokat értékes nyeremények várják. Hogy mik? Ez egyelőre titok, de az adományozók neve sokat sejtet: a Finn Légitársaság, a MALÉV és az Express Ifjúsági Utazási Iroda. Egy korábbi gondolathoz híven és a hagyományosan jó magyar—finn kapcsolatok kifejezésre juttatásaképpen szombaton délelőtt fél 10-kor új városrészt avatnak Miskolcon: Tampere városrész lesz az Avas keleti fele. Külföldi munkára WIG, TÜF «agy ARGON minősítésű HEGESZTŐK jelentkezését «árjuk. MIÉP munkaügy, József A. u. 40. V 19.00: Hirek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Porgy és Bess. — 20.33: Telefon-party. — 20.50; Cliff Richard összes felvétele. — 21.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 22.07: Zenekari muzsika. — 22.50: Profilból és szemben. — 23.30—23.33: Hirek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés. Hirek. Időjárás. — 17.05: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Kutatás-gyártás ugyanott. — Tervek az Északtervnél. — Csúcstechnológia a TVK-ban. — Határszemle.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Eszak-magyarországi krónika. (A Kun Bélá lakótelep építése Miskolcon. — Munkaruha- és egyéni védőeszköz-kiállítás és bemutató.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.10: Hírek. — 16.15: Rövidfilm-archí- vum. — 17.10: A „fehér bot" nemzetközi napja. — 17.50: Magyarország—Hollandia. EB selejtező labdarúgó-mérkőzés. — 19.45: Tévétorna. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.35: Martha^ — 21.00: Panoráma. — 22.05: Híradó 3. — 22.15: Himnusz. Televízió, 2. műsor: M.35: Szélkötő Kalamona. — 19.20: Sorstársak. — 19.40: Unser Bildschirm. — 20.00: A szobrászat nyelve. — 21.00: Brahms: Gyermekdalok. — 21.30: Híradó 2. — 21.50: Népdalkórusok. — 21.55: A zsebtolvaj. — 23.05: Képújság. Szlovák televízió: 16.00: Fiatalokról. — 16.30: Sportdokumen- tumfilm. — 16.50: Csehszlovákia —Finnország. EB labdarúgómérkőzés (a szünetben: Esti mese). — 18.55: Riportfilm. —19.30: Híradó. — 20.00: A háború borzalmai. — 20.50: Szovjet dalok (koncert). — 22.00: Szovjet dokumentumfilm. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Tóth Imre festőművész grafikái. — Fotógaléria (10—19): Kaijo Kansonen és Stefan Bremer fotói. — Miskolci Galéria (10—18): Miskolci fotográfia 1945 előtt. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik: Űj szerzemények a múzeum üveggyűjteményében. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Kulcsár Géza fotói. — Üri- hímzések Északkelet-Magyaror- szágon. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 17): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné- emlékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. századból. — Lillafüredi Erdei Vasútüzem kultúrterme (10—18) : Bemutatkozik a Herman Ottó Múzeum fotótörténeti gyűjteménye. Miskolci Nemzeti Szfnház (7) 5 Oszlopos Simeon (Petőfi ifj. bérlet). — Kamaraszínház (7): Nyolc nő. Filmszínházak: Béke (f3, ÍS, f7 és f9): Break II. (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!). — Kossuth (f6 és f8): Break IL (szí. amerikai, kiemelt és TIL helyári). — Táncsics (f4) : Szerelem és galambok (mb. szí. szovjet) — (f6 és f8): Vabank II. (mb. szí. lengyel. II. helvár!). — Táncsics videómozi (fS, f5 és f7): Bruce Lee — a legenda (szí. hongkongi—amerikai). — Krúdy (f7): A Saolin templom szent köntöse (szí. kínai-hongkongi. kiemelt és m. helyár!). — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Támadás a Krull bolygó ellen (mb. szí. amerikai. 14 év, III, helyár!). — Tokaj diszkóm ozi (f7): A láthatatlan -m- ber (mb. szí. szovjet). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Köznapi ügyeink. — 8.30: Zenekari muzsika. — 9 2(1: Katonadalok. — 9 43: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10 05: Diákíróra. — 10.35: Erdei séta. — tO 50: Magvar művészek onersfeiviteleiből. — 11 36: Gősta Berling. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — Ran- A Szabó család. — 8.50: Ti? o-rc külpolitika. — 9 00: Hírek — 9.05: Napközben. X műsor: 9.00: Hírek — 9.0»; Magyarán szólva. — 9 2.7: Három évszázad muzsikájából. — 10.40: Pillanatkép. — 10 45: Rockújság. — U.40: Kamarazene.