Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-24 / 223. szám

Vitorlázás Teli víz a Mályi-tavon Régem volt ennyi vitorlás- hajó a Mályi-tavon, mint a hét végén, amikor a vitor­lás-utánpótlás színe-java a Miskolc határában levő tó­hoz érkezett. Jöttek ver­senyzők a Balatonról, a Fer­tő-tóról, a Velencei-tóról, s, természetesen itt voltak a legjobb helyi vitorlások is. Mintegy 40 hajó rajtolt szombaton, hogy megküzd­jön a Márka Kupáért, va­sárnap pedig a Csokoládé Kupában versengtek a je­Kosárlabda­íoborzó A Diósgyőri VTK NB I- es női kosárlabda-szakosz­tálya toborzót hirdet 1974- ben, 75-ben és 76-ban szü­letett lányok részére. A to­borzót 1986. szeptember 24- en és 25-én 15.30 és 18 óra között tartják az 1. Sz. Nagyváthy Utcai Általános Iskola tornacsarnokában. Elsősorban magas növésű lányok jelentkezését várják. A szervezők kérésé; sport­felszerelést minden jelent­kező hozzon magával! A „4. Sz. Istvónffy Gyula Általános Iskola, Wtskok, Szabó L a. szövegű, 2;S ere átmérőjű fcörpecsét elveszett. Érvénytelen lenlevők. Mindkét napon pan jó időben, remek ver­seny után találtak gazdára az E ger-Mátravidéki Bor- gazdasági Kombinát, illetve a Szerencsi Édesipari Válla­lat által a dobogósoknak fel­ajánlott tisztgietdíjak. EREDMÉNYEK. Márka kupa. Kadett ifjúsági: 1. Apró—Koós, 2. S zalai testvérek. 3. Kovács— Szöghy Valamennyi Justitia). Kadett serdülök: 1. Bacsics— Csótai (Keszthelyi Jacht Club), 2. Búzás-Takács (Keszthely), 3. Böüör—Koleszár (Justitia). Opti­mist I.: 1. Schay (Velencei Sportiskola), 2. Szeder (VSI). 3. Tabak (VSI). Optimist II.: Keh­rer (VSI), 2. Szeder (VSI),' 3. Hajdú (VSI». Csokoládé Kupa. Kadett ifjú­sági: 1. Apró—Koós, 2. Szalai» testvérek, 3. Kovács testvérek (mind Justitia). Kadett serdülő: 1. Bacsics—Csóti (Keszthely), 2. Bödör—Koleszár (Justitia), 3. Búzás—Takács (Keszthely). » ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Gazda Bertalannak és Kört- vélyesi Katalinnak Katalin; Te­leki Lajos Sándornak és Lemák Erzsébet Veronikának Diána; Agoudan Lahbibnak és Gomb­kötő Krisztinának Habib; Brüdi József Attilának és Bokányi Máriának Katalin; Harcsa Ár­pádnak és Krasznai Marianná­nak Árpád; Velezdi Imrének és Kiss Angélának Barbara; Feny­vesi Attilának és Krímciic Györgyi Máriának Máté: Kis­martoni Zoltán Miklósnak és Ve­res Adriennának Rita; Kólái Je­nőnek és Síótár Rózsának Ni­koletta; Tríhonov Tibornak és Ad ám Agnes Erzsébetnek Le­vente: dr. Deák Endre Zoltán­nak és Szopor.y Lívia Zsuzsan­nának András Tamás nevű gyermeke. Sok szeretettel köszöntjük vá­rosunk legifjabb polgárait! ELHUNYT: őszinte részvéttel közöljük, hogy elhunyt: Oszlans/ki István; Zibriezki Lajos; Húsvéth László; Kovács Sándor; Báder László; Üjhelvi Tibor. BÁBOLNAI NAPOK 1986. VsifWMSiMB BETÖM* 3 A bábolnai iparszerű kukorica-, baromfihús- és tojás-, sertéshús-, valamint bárányhústermeiési rendszerek bemutatója. ♦ A gabonatermelés gépsora, munka közben ♦ Kukoricafajto- és technológiai kísérletek ♦ Öntözési bemutató dr Élelmiszeripari kiállítás és vásár ♦ Piacot ajánlunk — bemutató ♦ Elektronika és mikroelektronika a mezőgazdaságban — kiállítás Lóverseny, lovasműsorok, kutyakiállitás , Tombola NYITVA; naponta 9-től 16 óráig. VEGH ANTAL h Ölt 51/ a mexikói labdarúgó-világbajnokságról Gyógyit(6)atlan? címmel már kapható a városközpontban, az alkalmi könyvárusoknál áiScsss Kézi ívhegesztőket keresünk — védőgázos gyakorlattal — állan­dó miskolci munkára, kiemelt bérezéssel. Érdeklődni lehet: 73- 616, naponta 14—16 között. Az AGRO-SKÁLA KLV Mis­kolci Kirendeltsége raktáros, anyagkönyvelő, pénztáros mun­katársakat keres. Érdeklődni személyesen, 16 óra után a Búza téri szolgáitatóházban levő iro­dahelyiségünkben. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz ki­zárólag éjszakai műszakos és 3 műszakos női munkavállalókat, 8 általános iskolai végzettséggel. Az éjszakai pótlék 60 százalék­kal nyer elszámolást. Jelentke­zés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztálya, Miskolc, Fürdő utca 4. szám. A Hegyalja Mgtsz Építő, Szerelő és Szolgáltató Főágazata Kazinc­barcika, Borsodi Hőerőmű Vál­lalat területére felvesz: villany­szerelő, kőműves, festo-mázolő, asztalos-üvegező, bádogos, cso- szigetelő, ács-állványozó mun­kakörbe szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet; Kazincbarcika, Ipari u. 7. Borsodi Hőerőmű Vállalat portáján. Főkönyvelői munkakörbe gya­korlattal rendelkező munka­vállalót felveszünk, lehet nyug­díjas is. Jelentkezés: Ónodi Építőipari és Szolgáltató Kis­szövetkezet, Ónod, Rákóczi u. 57. A megyei tűzoltó-parSncsnok- ság felvesz 5 éves szakmai gya­korlattal rendelkező pénzügyi és anyagkönyvelőt, 35 éves korig. Jelentkezés: Miskolc, Dózsa György n. 15. szám alatt. Fi­zetés : megegyezés szerint. 4—6 órás munkát vállalnék. Érdeklődni: 84-962 tel., du. 5 órától. Ház körüli munkára jó erőben levő nyugdíjast keresek. Mis­kolc, Balogh Ad ám u. 47. ingatlan Martini elepen 4 szobás, garás zsos, félkész, új családi ház el­adó. Érdeklődök: Mednyánszky 20. 1/4. Eladó 2 szobás, telefonos, össz­komfortos öröklakás, bekötöz- hetőcn. Miskolc, Klapka Gv. u. 21. sz. VII/2. Érdeklődni a fenti címen, vagy 62-612-es telefon­számon, du. fél 6—fél 8 óráig. Október 1-től, telefonos, üres garzonlakás az Avas III. ütem­ben kiadó. „1987. szeptember 195 622” jeligére a kiadóba. Eladó kétszobás szövetkezeti lakás garázzsal. Miskolc, Test­vérvárosok u. 30. X/6. Érdeklőd­ni 17 óra után, a fi4-394-es tele­fonon. Telefonos 1;5 szoftrtis *#r<Ss ki­adó 1986. október 1-től. Érdek­lődni 11*86. szeptember 27—-28-án, a helyszínen. Telefon.: 11-090. Családi ház nagy telekkel, azonnali beköltözéssel a Bercsé­nyi u. 26. szám alatt eladó. Ér­deklődni lehet ugyanott, délután 4—6 óráig, vagy a 63-557-es tele­fonon, 5 óra után. Keresek sürgősen egy külön bejáratú bútorozott szobát — nem igényes részére. Címeket a kiadóba: „ősz 195 432” jeligére. 2 szobás családi ház, gazdál­kodásra alkalmas épülettel el­adó. Detek, Kossuth út. 58. sz. Érd.: Tóth Andrásné, Petőfi út 6. szám. összeköltözők! Avas in. ütem­ben, első emeleti, telefonos, 1 -é 2 félszobás, OTP-Iakást plusz garázst elcserélnénk két kisebb­re. Fiatal házas építkezőknek Ernődön, a 3-as főútvonal mel­lett. 300 négyszögöl telken falu­si ház eladó. Érdeklődni 18 óra után, a 63-008-as telefonon. Elcserélném nagyméretű, í,5 szobás (54 négyzetméteres), kom­fortos, nagyerkélyes lakásom, amely a Selyemréten van. Ké­rek 30 négyzetméter körüli gar­zont, vagy szoba-konyhát, össz­komfortosat, vagy komfortosat (tanácsit). „Sürgős 195 377” jel­igére a kiadóba. Elcserélnénk 2. emelet!, 1 plusz 2 félszobás, telefonos és 1,5 szo­bás tanácsi lakásunkat 3,5 szo­bás vagy 4 szobás tanácsi tele­fonos lakásra. Budapesti és ér­dekel. „őszi költözés 195 602” jeligére a kiadóba. Elcserélném 2 szoba összkom­fortos, 7. emeleti, szöv., telefo­nos lakásomat kertes családi házra, Marx tértől a Papírgyá­rig. Telefonos előnyben. Aján­latot: 77-7I9-re kérem, 18 órá­tól. Az 1986. október l-tol, szerződéses üzemeltetésben megnyíló MATYÓ ÉTTEREMBE felveszünk: szokácsokat, konyhai kisegítőket. Érdeklődni személyesen: Miskolc, Klapka Gy. út. Tel.: 61-621. Kétszobás tanácsi lakásomat kisebbre cserélem. „Megegye­zés 311947” jeligére a hirdetőbe. Garázst bérelnek a belvárosi lakótelepen vagy a WÉMTE-pá­lya közelében. Telelőn: 86-618. Hosszabb időre bútorozott gar­zont, vagy másfél szobás lakást bérelnénk, havonta fizetve. „Szeptember 132054” jeligére a hirdetőbe. Eladó: kertes családi ház a belvárosban. Csalogány u. 55. Érdeklődni: Fazola H. u. i4. II/3. délután. Elcserélném belvárosi l-j-2V2 tanácsi lakásomat, másfél szo­bás tanácsira Marx pertől Vö­rösmarty utcáig. „Értékkülönbö­zet 195412” jeligére a kiadóba. 200 négyszögöl tanácsi telek át­adó, 3 4-es zongora, 3 lapos villanytűzhely eladó. Tel.: 73-255. Miskolc III., Testvériség u. 46. szám. Elcserélném avasi I. emeleti 1T'’/2 szobás, összkomfortos ta­nácsi lakásomat hasonlóra vagy nagyobbra a 'Győri kaputól Hegyaljáig. Tel.: 31-911. Garázs kiadó a Bulgárföldön. „Őszirózsa 195629” jeligere a ki­adóba. Komfort nélküli kis családi ház eladó, azonnali beköltözés­sel. Érdeklődni; 17 óra után a 66-067 telefonon. Kiadó fűtött garázs a Bársony János utcában. Tel.: 68-193. Sajószöged, Táncsics u. 26. szám alatti, összkomfortos lakás eladó. Garázs van. Bevezetett hal- és lángossütő Tapolcán családi okok miatt el­adó. Érdeklődni: Miskolc III., Zenta u. 6. Eladó jó állapotban levő ágy matraccal, 2 darab, és Kékes tv. Megtekinthető: Miskolc Katowi­ce u. 25. 1/1, Gázkazán fú'j, Rádiusz 25) boj­ler (új, NDK), konvektor 3 da­rab és 3 darab 560-as vb-ge- renda^ i darab új cseh üveges ajtó tokkal, 150 darab új cse­rép, bontott l8GX230-as veranda­ablak. Érdeklődni: 17 óra után. Stadion u. it 4/4., Tóthne. 10/100 síkkötögép eladó. Ér­deklődni: Clara Zetkin u. 5. 1/2. szám alatt. Régi ebédlő műbútor igényes­nek eladó. Érdeklődni: 3527 Miskolc I., Latabár Endre u, 14. Három óra után. Jármű Polski-FIAT 1500-as alkatrése­ként eladó. Érdeklődni lehet: Rémiás Péter, Ernőd. Margit iH 10. szám. öttonnás lemezpiatós pótkocsi friss műszakival eladó. Érd.: hétközben Jókai u. 13. II 3. Bét végén Palota u. 81. Telefon: 72-211. Robur 2202 terepes tehergép­kocsi eladó. Miskolc III., Zenta utca 6. Telefon: 52-444. Garázsban tartott 25 OOo km-t futott Skoda 120 I* extrákkal eladó. Telefon: 65-233. 18 óra után. MZ TS 250-es motorkerékpár újszerű állapotban, tartozékok­kal eladó. Ugyanitt B 400-as „A” sztereo, B íot-es sztereó magnó, magnószalagok, valamint por­szívó eladó. Érdeklődni 18 után a 76-329-es telefonon. Jó állapotban levő olasz sportkocsit vennék. Telefon; 38-809. oktatás Matematika korrepetálását, Commodore 64-en számitógépes oktatást vállal mérnök házas­pár. Érdeklődni lehet a 31-560- as telefonon. Értesítem vásárlóimat, hogy kötő- és pliszírozó-műhelyemet áthelyeztem Széchenyi u. 71. sz. alá. Pliszírozást rövid határidő­re új helyemen is vállalok. Női. férfi- és gyermek-kötöttáru nagy választékban készen és fnérték után is kapható. Szivár­vány divatkötöde, Márton Zol­tánná kisiparos. Ai 1986. október 1-től« szerződéses üzemeltetésben levő MATY6 ÉTTEREM megújult formában továbbra is várja kedves vendégeit} NYITVA; 9 órától 23 óráig. Szombaton: TI órától 02.30 óráig. Termelőszövetkezet ÁLLANDÓ MISKOLCI MUNKAHELYRE ALKALMAZ női, férfi segédmunkást, betanított kovácsot, oxigénvágó és hegesztő szakmunkásokat kiemelt bérezéssel Jelentkezni: Miskolc, Széchenyi út 82. A „HEGYALJA” MGTSZ Fémszerkezeti és Szolgáltató Föágazat Szputnyik utcai telephelyén 200 literes festékeshordók 80,— Ft egységáron kaphatók. Szeptember 25-től oliótssr 2-ig női nemesszörme- és irhabundák, exkluzív ruházati bőráruk bemutatója az I. emeleti kiállítási területen. A kiállított termékek megvásárolhatók a konfekcióosztályon. VÁRJA ÖNT A-

Next

/
Oldalképek
Tartalom