Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-08 / 209. szám

^ Rengetegen gyülekeztek oz esti záróünnepségre. Délelőtt a konflis volt a sláger a fő­utcán. Lazííásos robbantás Bebizonyult a kémkedés Sikert aratott a MIN Isméi és vés 6 kerltszelben (CIKK A 3. OLDALON) A túszdráma után Felelősségre o vonják a terroristákat Visszatért a Nápolyi-öböl­be az a két amerikai hadi­hajó, amely azután, hogy fegyveres rablók térítették el a PAN AM amerikai légi. társaság repülőgépét Kara- ehiba, két napig a nyílt ten­geren tartózkodott. Egyéb­ként a négy fegyveres ter­roristát hamarosan bíróság elé állítják — közölte a pa­kisztáni államfő. Elhárítot­ta azokat a vádakat, misze­rint a kommandó szakszerűt­lenül avatkozott volna be a túszdrámába. A Borsodi Szénbányák 38 tagú robbantástechnikai csoportja két munkacsapat­ban váltja egymást a MÁV záhonyi átrakókörzetében, ahol robbantással lazítják a fedett és nyitott vagonokban érkező ömlesztett árut. Miért szükséges ez a szokatlannak tűnő módszer? — kérdeztük Bartos Márton csoportveze­tőt. — Holnap, kedden Daruka János aknász vezetésével hajnalban indulnak szakem­bereink Miskolcról a távoli munkahelyre, ahol Páll Gyula la aknász csapatát váltják Közép-Európa legnagyobb vasúti átrakókörzetében a A üaíaloké volt a város » POUTIKAlNAflU/ »' Xtm. ÉVFOITAM, 209 SZÁM ÁRA: 2,20 198«. SZEPT. 8., HÉTFŐ FORINT Szovjetunióból fedett és nyitott vagonokban érkező érceket, ipari sót, karbami- dot, szuperfoszfátot, ammó­niafoszfátot és kálisót lazít­ják meg robbantásos eljárás­sal. Ugyanis ezek az anya­gok a hosszú úton összetö­mörülnek, leülepednek, té­len pedig belefagynak a va­gonokba. A robbantásos lazí­tás után a vasutasok gépi, félmechanikus és lapátos módszerekkel rakják i^t a küldeményeket a magyar vagonokba. A miskolci bá­nyászok Záhonyban, a Tisza vasutasszó llóban laknak. A két munkacsapat hetenként váltja egymást. Vádat emeltek Dan Hoff ellen Kémkedésért hivatalosan vádat emeltek Danilgfj amerikai újságíró ellen, akit nemrég tartóztattak le Moszkvában. Amerikai lap- értesülések szerint Reagan elnök levélben kérte Gorba- csovtól az újságíró szabadon bocsátását, ellenkező eset­ben diplomáciai következ­ményeket helyezett kilátás­ba. Moszkvában ezzel szem­ben emlékeztetnek rá, hogy az újságírót felderítő akció közben érték tetten, s a ná­la talált dokumentumok bi­zonyító erejűek. Az eset ki­hathat a szeptember 19—20- án esedékes szovjet—ameri­kai külügyminiszteri talál­kozóra. Amerikai kormány­körökben azt is sejtetik, hogy esetleg szó lehet a ha­lasztástól. ' k A Paksi Atomerőműben megkezdődött a harmadik blokk fizikai indítása: a fűtőelemek berakása a reaktorba. A több hétig tartó munka után. a terv szerint még szep­temberben megtörténhet az újabb blokk üzembe helyezése. Képünkön középen: a reaktorakna. (Gottvald Károly felvétele) álmos napjait élő Miskol­con. A gazdag programban ki-ki megtalálhatta a ked­vére valót. Akinek az ifjú­ságpolitika kérdéseiről szoty- tyant kedve vitázni, volt módja erre a KISZ vezetői­nek részvételével megtartott ankéton. Az erejüket, ügyes­ségüket próbára tévőket az egyetemi csarnokba, sportpá­lyákra várták, változatos versenyekre. A városunk múltja, jelene és jövője iránt érdeklődőknek kiállítást ren­deztek a Rónaiban, illetve várostörténeti stafétával szó­rakoztatták az ifjú lokálpat­riótákat. Sokakat vonzott a Vonalban vagyunk vetélke­dő, amelyben öt lakótelep mérte össze tudását, ügyes­ségét, s a kiváló ifjú egész-: ségőrök versenye. Hétfőtől tartott a megyei ifjúsági saj­tó- és könyvhét gazdag kí­nálattal. Hosszú lenne még csak felsorolni is az elmúlt hét kulturális programjait, ám tény," hogy még a leg- finnyásabb ízlésűek is meg­találták a nekik tetszőt Mi is történt a hét végén Miskolcon? Szombaton bené­pesült a sportcsarnok és a Népkert. A rendhagyó gyer­meknap egyetlen kis vendé­ge sem unatkozott. A szín­padon szórakoztató műsor pergett, s a szökőkút körüli gyepen lovagolni lehetett. A sportcsarnok épületében ez­alatt Miki egér és népszerű társai története elevenedett meg a képernyőn: videofil­meket vetítettek a kicsiknek. A nagyobbak pedig számító- gépes játékokkal szórakoz­hattak. (Folytatás a 8. ctöalon) Ipari közgazdászokat is képeznek TaÉiiyiió az egyim A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem az alapításá­tól számított 38. tanévét kezd­te meg szombaton délelőtt. Az ünnepségen dr. Ko­vács Ferenc rektor köszön­tötte a tanárokat, az elsős hallgatókat, a tanévnyitón megjelent vendégeket, köz­tük Fejti Györgyöt, az MSZMP KB tagját, a me­gyei pártbizottság első tit­kárát és dr. Ladányi Józse­fet, a megyei tanács elnö­két, Kovács Józsefet, a vá­rosi pártbizottság titkárát, Gépelné Tóth Rózsát, a vá­rosi tanács elnökhelyettesét, valamint az Ipari és a Mű­velődési Minisztérium képvi­selőit Dr. Kovács Ferenc tan- évnyitó beszédében bejelen­tette, hogy az 1986—87-es tanévtől kezdve ipari köz­gazdászok képzése céljából közgazdasági intézet létesül a Nehézipari Műszaki Egye­temen. Egyebek között szólt arról is, hogy a gépészmér­nöki kar életében jelentős változásokat hoz az új tan­év: az Elnöki Tanács au­gusztusi határozata értel­mében a kar fogja átvenni a vegyipari és automatizá­lási főiskolai kar meghatá­rozott feladatait. Ezután az ünnepi tanács­ülésen tiszteletbeli doktorrá avatták dr. Alojz Pazakot, a Kassai Műszaki Egyetem rektorát, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia tagját, aki — az indoklás szerint — sokat tett a két egyetem együttműködésért. Ugyancsak a tanévnyitón vehette át az Egyetemért elnevezésű aranyérme*',Szász Endre Munkácsy-díjas festő- . művész, az új aulát díszítő A tudás fája című porcelán­‘P megalkotásáért. Ma reggeli telefon jjc Gyermeknapi csemege: a vattacukor. — Találkozunk 1988-ban, az V. MIN-en! — kiálltotta a mikrofonba Dobozy Zsolt tegnap este nyolc óra előtt néhány perccel. A városi IvISZ-bizottság első titkárá­nak szavaival fejeződött be az idei, sorrendben a ne­gyedik Miskolci Ifjúsági Na­pok, s már csak az éjszaká­ba nyúló, lampionfényes ut­cabál volt hátra a Szabad­ság téren és a sétálóutcán. Véget ért tehát a nagy­szabású rendezvénysorozat, amely ugyancsak: bővelkedett eseményekben, s esteket mozgatott meg a nyári va­káció után az iskolakezdés .

Next

/
Oldalképek
Tartalom