Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-27 / 226. szám
Ipar, kontra; kereskedelem A süteményre ráfizet a pék Miért szegényes a sajtváiaszték? Kerekebb lett a zsemle, kevesebb tejeszacskó szakad ki. Az elismerés mellett azonban bőven tettek javaslatot a javítanivókra is, a Fogyasztók Megyei Tanácsának tegnapi ülésén, ahol a tej- és tejtermékellátás, valamint a kenyér- és péksii- teményellátás került teríték- ne. Az egészséges táplálkozás propagandájának már megvan a foganatja. A számottevő fejlődés ellenére, megyénkben tejből még több mint 12 százalékkal, sajtból több mint 41 százalékkal kevesebb fogy, mint az or- . szagos átlag. A vaj viszont kelendő, 9,5 százalékkal többet fogyasztunk belőle, mint az ország más területein. E statisztika mögött termelési és forgalmazási gondok egyaránt meghúzódnak. Ipar, kontra kereskedelem. A tejipari vállalatok bizonyos termékekre specializálódtak, így más megyék termeléséből kell fedezni a sajt szükségletet. Amint a Fogyasztók Tanácsának egyik tagja elmondta, a hegyközi és bodrogközi kis településeken rendkívül szegényes az üzletek sajtválasztéka. És gyakran igaz ez nemcsak a kistelepülésekre, hanem Miskolc vagy akár más városok környékének krs boltjaiA szegényes választék rendelési hiányosságokra is visszavezethető, hiszen az egyre szaporodó szerződéses, illetve jövedelemérdekeltségű üzletekben a drágább, illetve a gyorsan és biztonságosan eladható áruk rendelésére koncentrálnak. Erre a megjegyzésre válaszként elhangzott, hogy a Miskolci Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat kötelezően előírja az üzletvezetőknek a tartandó olcsó áruk körét. Spriirités Kúrem azt a AI-s rendszámú feher Zsiguli vezetőjét (kb. 30 pt körüli, barna hajú fiatalember) aki szept. 25-én 14.30 körül két leányt elvitt Miskolc határából Mályiig és kocsijában maradt a fekete váltáska, jutalom ellenében hozza vissza Miskolc Huszár u. 6. sz. alá. Kérdés, ellenőrzik-e? A válasz igen, felelősségre is vonják a mulasztókat, de .szerződésbontásra már csak több, halmozott vétség miatt kerül sor. A folyós tejről: á tejipari vállalat, egy finn céggel kötött megállapodásnak hála, kétrétegű és megbízhatóbb fóliába csomagolja majd a tejet. Ha nem ugyanabból a malomból hozzák a lisztet, ha nem a legjobb mester dagaszt, ha nem elég korszerű a gépsor, máris változik a kenyér és a péksütemény minősége. A nagyüzemek fejlesztésére kell koncentrálni, mert a kisüzemek a veszteségek miatt egymás után „dobjak be a törülközőt”. Ám a péksüteménygyár- tás a nagyüzemekben sem hoz nyereséget. A kenyérellátásra nincs különösebb panasz; a Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat például 16-féle kenyeret hoz forgalomba. A legtöbb kifogás a szállítási kultúránk fogyatékosságából adódik. A kemencéből szép. domború kenyerek kerülnek ki, de rekeszekbe rakják őket, s téglaformát kapnak. Miskok: nagy és új boltjaiban van lehetőség a kenyér konténeres fogadására, de vidéken még az új üzletekben sem tudják így kínálni. A péksütemény ellátás javulása a megye több üzemében megvalósuló rekonstrukciótól várható. Ám ott, ahol szakemberhiánnyal küzdenek, és gépek híján kézimunkával állítják elő a süteményeket, nem kecsegtet változással « mostam kínálat »E, Tárcsázzuk a 07-et Égett a fenyves Pincetűz a Széchenyi úton Számos, az emberi nemtörődömség miatt keletkezett tűzhöz hívták ki a megye több részéről is tűzoltóinkat. Kazincbarcikáról, Özdról1 és Miskolcról rohantak vijjogva a tűzoltókocsik tegnap délután, Sajókaza, Kacsala-te- lepre, ahol a szabadban rakott tűz miatt kigyulladt, és két hektáron leégett, egy 15 éves fenyves. A mezőkövesdi tűzoltók helyben, a Juharfa u. 2. sz. alatt egy garázstűz eloltásával fáradoztak. Gyorsaságuknak köszönhető, hogy csak a tető egy része, egy akkumulátor és egy autósrádió lett a lángok martaléka. Miskolcon, a Kazinczy «. 20. alatt, tegnap délután 6 óra előtt füst gomoiygott a pincéből. A belvárosi tűzoltókat még a diósgvőr-vas- gyáriak is segítették. így sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A pincében papír, gyerekjáték égett — nyilván nem magától gyulladt meg! A hosszú aszály miatt száraz a fű minden határban. Mégis sokan gyújtanak tüzet, sütnek szalonnát, dobnak el égő cigarettavéget. Az eredmény: egymást követik a szárazfű-tüzek. Az elmúlt ügyeleti szolgálat alatt Ároktőn, Szalaszenden, Abaújszántón, Szikszón, Bor- sodivánkán, Erdőbén.yén oltották az égő füvet a területek tűzoltói és segítőik. A kár ugyan forintban sehol sem fejezhető ki, hiszen a száraz fűnek alig van értéke, ám mindenütt okozhatott volna nagyobb bajt is a felelőtlenség, s a tűzoltóknak nem kis munkát adott, a mintegy H hektárnyi részen égő fű. Nagytakarítás, szakad szombaton A pénzt az S. ö. S. gyermekfaluba küldik Ahová több vagon árú ér- ;ezik be naponta, vagy cse- ■él gazdát, ott a renddel is öbbet kell törődni. Munka- döben. amikor a vevőket ögadják. erre kevés lehető- ég nyílik. Ezért határozott így az Észak-magvarországi rÜZÉP 401. számú, Sajó- iarti telepének kollektívája, logv egyik szabad szombatját t&ozza a rendteremtésre. Ma tehát negyvenötén álltak munkába; elrendezik az árut. nagytakarítást tartanak. összegyűjtik a papír- és a vashulladékot. Ha közben vagon érkeznék áruval, természetesen azt is kirakják. S úgy döntöttek, hogy e kommunista műszak munkabérét. amit 8—10 ezer forintra becsülnek, a battonyai S. O. S. gyermekfalu javára ajánljak, fel. íz OTP közleménye rí Az Országos Takarékpénztár megyei igazgatósága arról értesíti a diósgyőri körzeti fiók működési területén érdekelt tisztelt ügyfeleit, hogy néhány napra megváltozik a körzeti fiók pénztári szolgálatának nyitvatartási ideje. Zárlati munkálatok miatt a fiók szeptember 29- től október 3-áig rövidített pénztári szolgálatot tart, reggel 8-tól déli 12 óráig várja az ügyfeleket. ★ A világ legjobb fodrászainak, kozmetikusainak versenyét tartották meg a múlt héten Veronában. Ezen a világversenyem szép magyar siker született: a kozmetikusok csapata első lett, a női-férfi fodrászok pedig az első tíz között végeztek. A kozmetikusok as egész test festését is bemutatták. Az ősz szimbóluma címmel (bal oldali képünk). A jobb oldali, képen pedig a világ legjobb női fodrásza, Vidal Sassoon által készített. 1987. évi frizuradivat látható. (Balogh Imre felvételei) Holnap délután három órakor: D VTR—Keszthely Csak a győzelem fogadható Gäl Béla, a I>VTK labdarúgója csapatának vezető edzője tegnap délután nem volt valami rózsás hangulatban. Bár erre iett volna némi oka. hiszen a sérültek állapota javult, olyanannyira, hogy csütörtöktől már Szlifka és Fükő is bekapcsolódott a közös munkába. •— Tulajdonképpen a hazai győzelemmel végződött Gzd elleni szezonnyitó mérkőzés óta most először mondhattam azt, hogy valamennyi játékos a rendelkezésemre áll- Tehát van kikből válogatni. Kivételt képez Kölln, akinek az eltiltása még egy hétig érvényes, őrá nem számíthatok. — A közvélemény meglehetősen értetlenül áll a csapat gyenge szereplésével szemben... — Őszintén meg kell mondani, hogy a játékosok közül eddig majdnem mindenki a tudósa alatt szerepelt. A sajnálatos három vereség után arra törekedtünk, hogy lelkiekben is felrázzuk a társaságot. Vasárnap azt várnám — a szurkolókkal együtt —, hogy elvesztett labdát nem ismernek, az első perctől a 90-ig hajtanak. Önbizalom hiányára sem hivatkozhat senki, semmilyen mentséget nem tudok elfogadni. Tehát egyértelmű, hogy csak a győzelmet tartom megfelelő eredménynek. — Van már kezdő csapata? — Igen: Veréb. Huszár, Szűcs, Leskó, Mida, Danes, Fükő, Szemere, Szlifka, Munkácsi, Balogh lép pályára. A kispadon Nagy A., Oláh, Teodoru, Szlovák, valamint Hanyecz foglal helyet. Kórházba vittek 17 dolgozót Szivárgott a foszgén Gázszivátt'gás történt tegnap reggel a sajóbábonyi Északmagyarországi Vegyiművekben. A kiáramló fosz- géntől 17-en szenvedtek mérgezést. Valamennyiüket fej- fójásos rosszulléttel szállították a megyei kórház toxikológiai osztályára. Az üzem foszgénrendszerét azonnal leállították, s megkezdték a műszaki hiba vizsgálatát. Szőke Béla, az ÉMV igazIÍELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BUKES DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-228: sport: 18-222: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. -pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető bármely nírlapkézbesftö posta divatainál, a birlapkéz- Oesítöknéi, a Posta Hírlapüzleteiben és a Hírlaoelőfizetési és tápellátási irodánál (HELIR) Budapest V. József nádor téri. — 1909 —, közvetlenül, vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215—96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint egy évre 518 Ft Index: 25 951. - Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS — TS=N 4133—0209 Az ügye leteken történt Hanyag lakó okozta a beázást Viszonylag nyugodt éjszakájuk volt a MIK ügyeleteseinek, ám még nyugodtabb lehetett volna, ha nem akad egy-két hanyag lakó a bérleményekben. így például a Hegyalja u. 7. alá beázáshoz hívták őket. A helyszínen kiderült: a beázott lakás feletti bérleményben, a lakók hanyagsága miatt szétestek a szerelvények, s ez okozta a vízömlést. Az ügyelet a vízfolyást megszüntette, * felszólították a lakót a szerelvények meg javít tatására, mivel ez az ő kötelessége. Lottónvereménvek j 9 j Ötlalálatos nem volt a héten a lottón. A 41 darab négy találatosra egyenként 303 464 forintot fizetnek. A hármasok 1679, a kettesek 49 forintot érnek. gatója azt nyilatkozta ma reggel a rádióban, hogy a kórházba szállított dolgozók érdekes módon nem az üzemből, hanem az irodákból Jterültek ki. Többségüket csupán elővigyázatossági okokból vitték a ^kórházba. Az eddigi vizsgálatok szerint valószínű, hogy a véggázkezelő rendszernél történhetett dugulás, emiatt fordulhatott elő gázszivárgás. A mérgezettek közül kettőnél szövődménnyel járhat a gáz belélegzése, hármójuk csak megfigyelésre szorul, s a többiek is 24 órán belül elhagyhatják a kórházat. Mogyorósi József, az ÉMV ügyeletes diszpécsere ma reggel elmondotta, hogy hattagú bizottság vizsgálja a szivárgás körülményeit a helyszínen. A merkaptán átható szaga, amivel a fosz- gént észlelhetővé teszik, mar nem érezhető Sajóbáböny- ban. CENTRUMHÉTFŐ AJÁNLATUNK 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL Egyes karton méteráruk 48,20 Ft-tól 130 Ft-ig Minden női, férfi és bakfis rövidujjú pólók és pulóverek. Egyes női hólóingek 273 Ft-tól 511 Ft-ig Egyes bakfis anorákok 490 Ft-tól 1950 Ft-ig. 20 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL VHS E 90 videókazetta 437 Ft-os. Szeptember 29-30-án minden női papucs 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL kapható. VÁRJA ÖNT A