Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)
1986-09-26 / 225. szám
^ A kettes ütemben a szerkezeti betonozás lassan a befejezéshez közeledik. Tanácstagok Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Balogh Sándor, Szikra mozi HNF-helyisége (Marx Károly u. 49. sz.), 16 órától: R ácz Lukács, 45. Sz. Általános Iskola (Szput- nyik u.), 16.30 órától; Sebestyén János, kohóipari fogadóórái kollégium (Kiss tábornok u.), 17 órától; Tomcsik László 1/3. Sz. Pártalapszer- vezet (Tízes honvéd u. 21. sz.), 17 órától; Vaskó Miklós, Baross Gábor u. 1. sz. alatti lakásszövetkezet irodája, 18 órától. A tanács és a népfront együtt a A városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága első együttműködési megállapodását 1972-ben írták alá. A dokumentumot azóta újabbak követték, a legutóbbi 1981-ben datálódott. Az idén esedékes, legfrissebb megállapodás előtt a korábbinak a tapasztalatait értékelte, illetve az újra tett javaslatot a Hazafias Népfront városi elnöksége. A két testület együttműködése gyümölcsöző és igen széleskörű. A legutóbbi megállapodás ' elemzéséből kitűnt, hogy a miskolciak fokozódó érdeklődést tanúsítanak közös dolgaink iránt. A társadalmi munka eredményeként az elmúlt ötéves tervidőszakban 510 millió forint értékkel gyarapodott a város. Aligha szükséges magyarázni, hogy az elkövetkezendőkben fokozódó szerep jut majd a városfejlesztésben a közösségi mozgalmaknak, s a településfejlesztést segítő társadalmi munkáknak. A különféle fórumokon tapasztalható vitakedv és erősödő kritikai szellem még inkább kell, hogy ösztönözvárosért ze az együttműködésben a tanács és a népfront testületéig. A nyílt várospolitikát szolgáló tanácskozási központok bevált rendszerét érdemes tovább fejleszteni. A lakossági vitára bocsátott témák például nem mindig igazodtak a lakóközösségi érdeklődéshez. Erre figyelmeztet, hogy eszmecserékről a középkorúak és a fiatalok többnyire távol maradtak. Arra is megoldást kell a jövőben találni, hogy valóban működőképes lakóbizottságok alakuljanak városunkban. Az erről szóló helyi tanácsrendelet gyakorlati érvényesítése ugyanis korántsem mentes a zökkenőktől. Az államigazgatási munkában eddig is törekedtek arra, hogy az állampolgárok ügyeit közmegelégedésre, s gyorsabban intézzék az erre hivatottak. Nem szükséges különösebben részletezni, hogy ennek további szorgalmazása joggal kerülhet be a most kötendő megállapodás passzusai közé. Űjabb lépésekre van szükség a bűnmegelőzésben, az alkoholizmus elleni harcban, a környezetvédelemben, az állampolgári fegyelem erősítésébe«!. Gazdagodó strandok Zebra-sztori Miskolcon történt az a különös eset, hogy nem a zebrát igazították a városhatárt jelző táblához, hanem' inkább a táblát vitték odébb. A városi köztemető főbejáratánál levő gyalogátkelőhely furcsa históriája ez. Néhány évvel ezelőtt sokan panaszolták, hogy hovatovább életveszélyes a temetőbe járni, mert a rendkívül forgalmas országúton nincs zebra, ám mégiscsak át kell kelni valahol, hiszen a buszvégállomás a másik oldalon van. A halottak napi csúcsforgalom előtt gyorsan intézkedtek, és felfestették a zebrát. Egyúttal kijjebb kellett helyezni a város határát jelző táblát is, mert zebrát városon kívül, országútra nem szokás festeni. Csakhogy a zebra az utóbbi időben eltűnt. Öreg nénik, koszorút cipelő családok cikáznak aa öldöklő forgalomban, s már nem is ők, hanem a temetkezési vállalattól keresték meg szerkesztőségünket, mondván, hogy nem bírják tovább nézni ezt a veszélyes szituációt. Tudjuk, hogy itt, a repülőtéri csomópontban építési munkálatok kezdődtek, s ennek során „tűnt el” a zebra is. De úgy véljük, hogy még ha többször is kell pótolni, egy kis fehér festéken nem múlhat sok ezer ember biztonsága... (k-ó) 3(c A lift-form eljárással kész ülő épületrész. Injekcséüze a Csalikban Tartják a határidőt — ígérik az építők Mint ismeretes, a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek gyára világbanki hitelből injekcióüzemet épít a Csanyik-völgyben. A beruházás megvalósítása éppen ezért ugyancsak feszített munkaütemet kíván az építőktől. Huszonhét hónap áll rendelkezésre a tervek szerint ahhoz, hogy az új üzemben megkezdődjön a termelés. Hogyan halad a beruházás? — kérdeztük Ecsedi Ernőtől, a Chinoin megbízott telepvezetőjétől. , — Az űj üzemet az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat építi, lift- form technológiával. A közeljövőben elkészülnek a szerkezeti részek, ez az összmunkának mintegy egyhar- madát teszi ki. Hat ütemre bontották az építés menetét: ez nem sorrendiséget jelent, hanem íunkciraális felosztást. A kettes ütem legalsó szintje az ÉÁÉV ígérete szerint a jövő héten készül el. Az egyes ütem alsó szintjét, azaz a plusz három méter hatvan centiméteres födémszintet november 7-e tiszteletére szeretnék elérni az építők. Most következik az építés élőmunka-igényes része. A lift-form kétségtelenül gyors eljárás, de azért aggódom: tudják-e majd tartani a kivitelezők a határidőt? Miért okoz ez kételyekét a Chinoin telepvezetőjének? A steril injekcióüzem már most igen precíz munkát kíván: egy csöpp rés sem maradhat, ahol szennyeződés juthatna be az injekciósüzembe. S az ÉÁÉV ilyen üzemet még nem épített... A födémelemekbe nagyon pontosan kell beépíteni a rozsdamentes tokokat; a tűrések ftt igen szigorúak. Ecsedi Ernő már tett észrevételeket a kivitelező vállalat szakembereinek, bízva abban, hogy az apró hibákat még most kijavítják. A beruházásról az ÉÁÉV szakembereivel is beszélgettünk. Ök nem látnak okot az aggodalomra. Állítják, hogy a tervekben szereplő határidőket eddig betartották, a kívánalmaknak megfelelő munkát végeztek, és mindent elkövetnek azért, hogy a határidővel ezután se legyen gond. (soltész) A „néplavórtói Tapolcáig Bezárták a diósgyőri uszodát, mert az üzemeltető Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat szakemberei veszélyesnek ítélték a födém állapotát — erről írtunk nemrég lapunkban. A hír nemcsak azért szomorú, mivel egy fiatal, sok milliós értékű épület sorsáról kell most dönteniük a szakértőknek, hanem azért is, mert Miskolcon nincs annyi uszoda, strand, hogy egynek is a hiányát ne éreznénk meg nagyon. A most betegeskedő diósgyőri uszoda felépítése volt hat évvel ezelőtt az utolsó olyan nagyobb vállalkozás, amely fürdőink számát gyarapította. + TERÜLET MÁR VAN Sokan azt mondják, hogy az is nagyszerű lenne, ha csak a meglévő strandokat, uszodákat korszerűsítenék végre, hiszen állapotunk rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Különösen a miskolci szlengben „néplavórnak” becézett Augusztus 20. strandfürdő rokkant már meg. Grósz György, a miskolci vízművek igazgatója; — Azt tervezzük, hogy első lépésként kulturáltabbá tesszük az Augusztus 20. strandfürdőt. Jövőre építünk egy új kabinsort, s beburkoljuk a gyermekmedencét. Üj területeket nyertünk a strand számára a hajdani remíz lebontásával. Élve a lehetőségekkel, egy sport- komplexumot szeretnénk létrehozni. A tervek most készülnek, s a közeljövő nagy kérdése, hogy mikor foghatunk a megvalósításhoz. A legnagyobb gondunk, hogy a strand főépülete igen rossz állapotban van. Ma úgy látjuk, hogy az a járható út, ha először tehermentesítjük az öreg házat — például a hajdani irodaépületünk felÉlénkülő vitakedv Kedvelt és zsúfolt... használásával —, és így próbálunk megoldást keresni felújítására, átépítésére. + A HAJDANI PARKOLÓBAN Végre Tapolcán is történik valami: a hajdani autóparkolóban, a strand mellett, nemcsak a falatozók, fagylaltozók szaporodnak tovább, hanem a vízművek is munkához lát, hiszen a terület már jó ideje a tulajdona. A geodéziai munkálatok után készül el, elsőként a kerítés, hogy valóban a strandhoz csatolják ezt a területet. Szép kerítést építünk — mondta az igazgató —, virágtartókkal, ülőpadokkal, kandeláberekkel, jórészt fából, az ülőhely hangulatához illő stílusban. De vajon mire használják majd a Júnó előtti grundot? Grósz György; — A strand zajos programjait fogjuk ide összpontosítani. Azaz itt kapna helyet a sport, a játék, s ide tennénk egy gyermek- medencét csúszdával. A már most használható teniszpályák is voltaképp ebbe az elképzelésbe illeszkednek. Terveinket egy lépésben nem tudjuk megvalósítani. Az idén ősszel hozzáfogunk a munkákhoz, a jövő szezonra egy részével végzünk is, aztán folytatjuk a terület gazdagítását, szépítését. + HÍD IS ÉPÜL Sokat vitatkoztak a tervezők azon, hogyan lehet a strandhoz csatolni a hajdani autóparkolót, hiszen középen út húzódik. Ha le-1 zárnák, nagy kerülővel kényszerülnének a buszmegállóból hazafelé tartó tapolcaiak. Nem maradt tehát más választás, mint hogy az út felett átjárót építsenek a régi és az „új” strand között. Hasonló gyalogos-felüljárókat nagyobb tóparti, tengerparti szállodák mellett gyakran látunk. Egy szép híd csak javára válna Tapolcának... Korábban már említést tettünk lapunkban a legnagyobb vállalkozásról, a termálfürdő rekonstrukciójával egybekötött szálloda- építkezésről, amelybe több cég vágna bele a miskolci vízművekkel együtt, külföldi partnerekkel karöltve. De a részletekre nem térhettünk ki, mert az egyezségekre még nem ütötték rá a pecsétet, s bár a tárgyalások biztatóan haladnak, ekkora üzlet esetében nem illik nyilvánosan előre inni a njedve bőrére... Az bizonyos, hogy ha megkezdődik e hatalmas munka Tapolcán, az nemcsak az üdülőhely jövőjét határozza meg, hanem hatással lesz a város egész fürdőkultúrájára. (kiss)