Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-22 / 221. szám

Magány ellen: tartási szerződés Zsákbamacska-kapcsolatok Csak alkalma/kodőknak való Gyanútlanul asszisztálnak? • Előjegyzések számítógépen • Csak körbejárhatják Drága a* auttó és kevés. Ez a megállapítás korántsem jelent ellentmondást. Hiába drága, mégsincs belőle ele­gendő. Mindez kedvező a használtautó-kereskedések __ számára. Különösen azoknak jók az új kocsik eladásával kapcsolatos kötöttségek, amelyek felmentést kaptak ez alól. Mint ismeretes, a három évnél fiatalabb jár­műveket már esztendők óta nem lehet eladni a szabad­piacon. A reodelkeaé* kijátszásá­ra kezdetben jó lehetőség volt az üzemben tartó enge­délyekkel való manipuláció. Ha így cseréltek gazdát a frissen átadott járművek, még jól is járt a vevő, mi­vel megtakaríthatta az át­írással járó költségeket. Újabban bezárták ezt a kis­kaput Mégis megvan a módja ■innak, hogy > kétszázezer forintos La­dát háromszázezerért ad­hassák el a használt autó­telepeken. Ehhez csupán az szükséges, hogy az eladó, valamelyik Merkur-telep közvetítésé­vel, leadja az új kocsit, a vevő a régi járművet, s a használtért újat akció kere­tében nevére írják a be sem járatott négykerekűt. A fel­árak természetesen a telep kapuján kívül cserélnek gaz­dát. í De. Oroszi János, a Mer­kur kereskedelmi vezér­igazgató-helyettese szerint az ilyen ügyletek végsősoroo törvénybe ütköznek. ( Ha manipulációkhoz asz- . szisztálnak a Merkur-te- lepek dolgozói, fegyelmi [ büntetésre számíthatnak. A kérdés csupán az. hogy miképpen bizonyítsák az üzérkedést. Az eladó aligha veri nagydobra hogy a „Mer­cedes hűtőjű” Ladát valójá­ban háromszázezerért adta el. Ám a vevő sem büsz­kélkedik, hogy az áhított kocsihoz milyen felárral ju­tott hozzá. Így aztán az ilyen jellegű üzletek, üzletelések zavartalanul folyhatnak. Az autóelőjegyzéséket szá­mítógéppel tartják nyilván a Merkur Vállalatnál. Ám azt senki nem jegyzi, hogy egy-egy megrendelő mennyi kocsit íratott. És I *zt sem tartják számon, f hogy az új autót vásárlók f a soron kívül kapott kocsit f milyen gyorsasággal ad­ják tovább tetemes felár­A kimondottan új autók pi­acán tisztességtelen felárral dolgoznak a nepperek. A ve­zérigazgató-helyettes szerint mint kereskedelmi vállalat­nak nem feladata az autó­piac visszásságait felszámol­ni. Egyébként sem tudnák, hiszen akik az új kocsik for­galmazásával foglalkoznak, jól sejtik, ennek egyetlen járható útja lenne: a jelenleginél több autó behozatala, értékesítése, a választék bővítése. S amíg a harvd autószalo­nokban csupán információ­val, s a vásárlók könyvével szolgálhatnak azoknak, akik azonnal szeretnének az ott látható kocsik volánjához ülni, nem számíthatunk az üzérkedés megszűnésére. Aki már járt az új kocsit kiszolgáló Merkur-telepe- ken, jól tudja: a kiválasztott négykerekűt legfeljebb csak körbejárhatja. Menet köz­ben nem próbálhatja ki, nem tehet vele egy próba­A magyar társadalomban jelentős helyet foglal el Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye népessége. Az ország la­kosságának 7.5 százaléka él itt, s megyénk gazdasága termeli meg az éves nem­zeti jövedelem mintegy 9 százalékát. A többi megyé­hez képest itt van a leg­több település, noha számuk 359-ről 347-re csökkent. Ezen belül városaink száma a VI. ötéves terv időszaká­ban néggyel gyarapodott, ezért napjainkban már ti­zenegyre rúg. Ezzel is ma­gyarázható, hogy a közsé­gekben élő lakosság aránya ma már csupán 49 százaié-, kos. Településeink között vi­szonylag sok úgynevezett aprófalu található, tíz olyan is, amelyben 100 ember sem él. A „legapróbb” Gagyapá- ti- Baktakék társközsége Encs városkörnyékéhez tar­tozik, s mindösszesen 28 la­kosa van. A legfrissebb statisztikai ada-i/ilr J>ZCrUii kedelemre jellemző apró szolgáltatások még hiányoz­nak a vállalat vevőfogó esz­köztárából. A Wartburgot, Trabantot hirdető televíziós reklámok is teljesen újak számunkra. A használt autó-telepeken már gyakrabban találkoz­hatunk az igazi kereske­delmet jellemző udvarias kiszolgálássaL Az új kocsikat kínáló, pon­tosabbal „osztogató” átadó­helyeken ez még nem min­denütt szokásos. A kereslet­kínálat törvénye szerint most még a vállalat van előnyö­sebb helyzetben. A vezér­igazgató-helyettes véleménye szerint: nem adnák sokért, ha a helyzet kedvezőbbre fordulna, ha a kínálat meg­előzné a keresletet ók is szeretnék megérni ezt a na­pot! Szántó István a városok lakónépessége több mint ötezerrel nőtt: a községeké azonban 24 000- rel csökkent, ami a nagyarányú elvándor­lással okolható. Évenként átlagosan 4000-en hagyják el megyénket, ugyanakkor a korábbi évekhez képest csök­ken a „bevándorlók” száma. Az eltávozok pedig érzékeny veszteséget jelentenek gaz­daságunkban. minthogy fő­ként a fiatalok és képzet­tek köréből hiányoznak. A szakemberek azt mondják, hogy még mindig jelentős a főváros népességelszívó ha­tása. A demográfiai adataink sem szívvidítóak. Több mint tíz éve tart az élveszületések számának csökkenése Borsodban, s az előrejelzés szerint 1990- ig éri ei a minimumát. A VII. ötéves terv demográfiai prognózisa a tervidőszak el­ső felében 500—600 fős ter­mészetes szaporodással, a második felében viszont már áflű—600 fős természetes fo-; # ÉVENTE ELLENŐRZIK Miskolcon a Megyei Vá­rosi Hivatal igazgatási osz­tályán jelenleg 250 tartási szerződést tartanak nyilván. Ez a szám nem nagy, évek óta stagnál. Az általános igazgatási csoport feladata a tartási szerződések ható­sági jóváhagyása, amelyet természetesen megelőz a körülmények vizsgálata, a szerződő felek meghallgatá­sa. S évente legalább egy­szer ellenőrzik a megálla­podásban foglaltak teljesíté­séi. Ez a munka különösen időigényes, hiszen a város minden pontján, a peremte­rületeken is sok ilyen el­tartott él, ezért a Hazafias Népfront aktivistáit kérték fel az alkalmankénti ellen­őrzésekre. Kell, hogy ezek­nek a kapcsolatoknak tár­sadalmi kontrolijuk legyen, s a környéken lakók nyil­vánvalóan megalapozottabb véleményt mondhatnak a közelebbi ismeretség okán. • KISKORÚAK IS MEGPRÓBÁLJÁK Br. Putnoki Nagy Pdlné, az igazgatási osztály he­lyettes vezetője arról infor­mált, hogy az idén ötven gyással számol. A termé­szetes szaporodás tendenciá­ját mutatja, hogy míg 1975- ben 6200 fő volt, 1980-ban már csak 2400, 1985-ben csupán 660. Az alacsony szü­letési számok miatt felgyorsult Borsod-Abaúj- Zemplén megye elörege­dési folyamata. A nyugdíjaskórúak aránya a népességben már most is 14,7 százalék, ám vannak/ telepü­lések, ahol ennél is maga­sabb. Mezőkövesden és kör­zetében például minden ötö­dik állampolgár ebbe a kor­osztályba tartozik. A demográfiai mutatók tehát nem éppen kedvezőek Borsodban. A jelek szerint egyelőre nem sikerül meg­állítani a községekben a népesség fogyását. A szakemberek úgy vélik: a 80-as évek elején elkezdett területpolitika következetes folytatása mellett is leg­alább egy évtizedre lesz szükség ahhoz, hogy megáll­jon és megforduljon ez a fo­lyamat. kört. Az ilyen igazi keres­CVége) Falu — 28 lakossal Fogy a népesség, öregszik megyénk kérelmet nyújtottak be tar­tási szerződés jóváhagyásá­ra, de ebből tízet el kellett utasítani. A súrlódásmentes együttélésnek egyáltalán nem lenne meg a feltétele, ha például egy idős néni garzonjába még beköltözne egy háromtagú család. Nem adhatnak hatósági jóváhar gvást arra sem. ha a szer­ződés egyik alapfeltétele, az együttlakás ném válik való­ra. Egyre gyakoribb, hogy 18 éven aluliak akarnak el­tartásra vállalkozni. Ám, ha ők is eltartottak, mert tanulók, ehhez nem járul­nak hozzá. Alaposabb vizs­gálatot igényel, ha felme­rül annak a gyanúja, hogy az idős ember már nem tudja megfelelően kontrol­lálni a döntéseit. Ez eset­ben orvosi szakvéleményt is kérnek. 0 HA ÖSSZEKOCCAN A KANÁL Ha a tartási szerződések megköttetnek, többnyire el is érik azt a célt, amiért létrejöttek. De a házasság­ban is összekoccan a kanál, hát még ezekben a kapcso­latokban ... Ha a felek vi­szonya megromlik, két mód van a tartási szerződés fel­bontására. Az egyik a közös megegyezés. Ennek előtte az igazgatási osztály munkatár­sainak a dolga, hogy békél­tessék őket. Ha már az el­határozásuk megváltoztat­hatatlan, s közös megegye­zésre sem tudnak jutni, csak a bíróság bonthatja fel a szerződésüket. Az eddigi gyakorlat szerint két-három évente bontanak fel egy- egy tartási szerződést. Magány ellen tehát ez a fajta kapcsolat is orvosság. S ha az alkalmazkodóképes­ség mindkét fél tulajdonsá­ga, ha megértőek egymás gondja-baja iránt, egyaránt előnyös és hasznos lehet a megállapodás. O. E. Az ómassai telefonügy Iker lett belőle Lemondana a telefonjáról — ezzel a furcsa címmel jelent meg cikk lapunk szep­tember 5-i számában. Igen, akad olyan ember, aki most amikor sok ezren sorakoz­nak telefonért, mégis lemon­dana az állomásáról. Veres László ómassai nyugdíjas vadőr lakásán há­rom esztendővel ezelőtt el­helyeztek egy községi nyil­vános telefonállomást. Azóta Vereseknek se éjjelük, se nappaluk, mert ha valakit Ómassán keresnek, rajtuk keresztül próbálják elérni. A Miskolci Postaigazgatóság azonban gyorsan segített a gondon. Kiss László, a Városi Táv­közlési Üzem vezetője: — Megvizsgáltuk az ügyet, s kiderült: a telefon beszél­getések nagy része abból származik, hogy az ómassai fűszertbolt ezen a telefonon keresztül adta fel megrende­léseit, ezen a vonalon tar­tották a kapcsolatot a szál­lítókkal. Ezért a fűszerbolt számára felszereltünk egy ikerállomást. Veresék vállal­ták azt, hogy most már így maradjon a nyilvános készü­lék lakásukban. Azt tervez­zük azonban, hogy a közel­jövőben még egy községi nyilvános állomást szerelünk fel Ómassán, de közterüle­ten. Egyébként ezúton is közreadjuk, hogy a fűszer­bolt telefonszáma 76-983 lett, a Veres házaspároknál mű­ködő készüléké pedig: 75-983. A változásokról értesítettük a tudakozószolgálatot is. +: Csak a nyár végén kapott engedélyt Czihai György, hogy minipacijaival, kocsikáztatással és lovagoltatással szó­rakoztathassa a gyermekeket a tapolcai parkban. így is óriási sikerük van az NDK-ból származó pónilovaknak a gyermekek körében. Volt olyan hétvége, amikor a nagy hajsza miatt három napig kellett pihentetni a csöpp jószá­gokat: alaposan elfáradtak a lovagoltatásban, a kis kocsi húzásában. Anya és Pia fia, Stampedli már Miskolcon született, s magyarul is érti a „szakmában” szokásos ve­zényszavakat. Csikó lévén nagyon játékos, szeret a gazdi nyakába csimpaszkodni... (Herényi felv.) Jó lenne egy kör erejéig kipróbálni az új autót a Merkúr-telepen. Erre azonban már csak akkor van lehetőségünk, amikor a kocsi kigördül a telep kapuján. S ha ak­kor valamilyen műszaki hiba adódik, legfeljebb már csak a legközelebbi szervizbe vi­hetjük a 30—40 kilométert futott autót. Jól van-e ez így? Merkur-dosszié Új autók, felárra! A tartási szerződéseket na­gyon könnyű megkötni, de talán nehezebb, körülmé­nyesebb felbontani. mint egy házasságot. A szakembe­rek egy része, aki ezekkel a szerződésekkel vagy az ..zt követő jogvitákkal nap mini nap találkozik, többnyire szükséges rossznak tartja. Általában a lakásínség készteti az egyik felet ar­ra, hogy idős ember vagy házaspár gondozását vállal­ja egy majdani főbérlet vagy ingatlan reményében. Akik pedig befogadják ily módon az unokát, a rokont, de akár ismeretlent is, gyakran vállalják a „zsák­bamacska-kapcsolat” kocká­zatát. Ám az eltartók éle­te sem idegnyugtató felhő­játék, hiszen számolniuk kell az idősek betegségével, megrögzött szokásaival, av­val, hogy legalább annyi figyelmet és törődést köve­telnek maguknak, mint a gyerekek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom