Déli Hírlap, 1986. augusztus (18. évfolyam, 178-202. szám)
1986-08-21 / 194. szám
if A Csernyikben se szeri, se száma nem vo!t a néznivalónak... XVm. ÉVFOLYAM, 19«. SZÁM ÁRA : 1,80 198«. AUG. 21., CSÜTÖRTÖK FORINT Tegnap a Csanyikban Családias hangulatú ünnep Az éjszakai vihar és a szeles, borongás reggel után délelőtt kibújt a nap a fethők mögül, s le- varazsolta a Majális-park vendégeiről a zakót, melegítőt, pulóvert. Több mint tízezren keresték fel tegnap a Csanyikot, hogy együtt ünnepeljék augusztus 20-át. «c A miskolci majorettek joggal kai>t.ak nagy tapsot. az ónodi lírépíli Borisa Az ónodi építőtáborba látogatott kedden Fejti György, az MSZMP KB tagja, a Borsod Megyei Pártbizottság első titkára. Dudla Józsefnek. « Miskolc Városi Párt- bizottság első titkárának kíséretében. Az ónodi vár helyreállításéba már tavaly N eoiíő- tábprt szervezett középiskolások számára a KISZ Miskolc Városi Bizottsága: akkor nyolcvan diák dolgozott itt., négy turnusban. Az idén százhúszan vettek részt a csinosító és feltáró munkálatokban — mondotta táté- koztafóiában Doboz y Zsolt a KISZ Miskolc Városi Bi zöldágának első titkára Hevesz IAszló régész a vár tor'éneiét ismertette, majd Fejti’ György elbeszélgetett a tóborozókkal. >jr A bográcsgulyás készítésében a férfiak jeleskedtek... Ma reggeli telefon Darázsinvázió Nemzetei rákkenores$?ys Ma délután kezdődik a lö. nemzetközi rét kongresz- szus a Budapest Sportcsar- iMkban. V/. c-nhoiiséget sújtó Icjkegjellenebb beieg- s’éc, i rak kutatói t alá Ikonnak. hoa> a lezújabh eredményekről iá jékozód ianak. A tonierenciára több. mint 80011 tudós várnak, akik a világ minden részéből érkeznek, és ondoskod- i nils, hogy szerte a világban ' 1'testi lenek a kutatok és az emberek a biida- 45es1i kongresszus- eredmé- •á veiről. A Föld távolabbi pontjaira műholdakkal 'sugározzák az augusztus 22- tő'l 27-ig tartó. tudományos pcöura mot A >,'enans ülések és,a tudómá nyű taní-rskoz a so k mindennap regget fél 9-töl fél 1-ig. ‘ illetve fél 2-úől estié;: 8-ig ’ lesznek a Budapesti Nemzetközi .Vé'-ái: területén. •Tartanak speciális előadásokat. síitnpoz:ónokat. kerek- ásztál-Konferenciáikat, és természetesen a hazai eredméí. nyék mellett mindennapjainkkal is megismerkednek :« résztvevők. Gyüiniilesérés idején elszaporodnak a darazsait. Ha édeset fedeznek fel. csaknem annyira szemtelenek, mint a legyek, de fullánkjuk miatt veszedelmesebbek. V egyszeresen nehéz ellenük védekezni. A szakemberek azt tanácsolják. hogy üvegbe mézet vagy szörpöt tegyünk, abba valamilyen rovarirtót, s ez csapdába csalogatja a darazsakat. De mit ajánl az orvos azoknak, akiket már megcsípett a darázs? —kérdeztük dr. Pálosi I,ászlót, a gyermekügy életről. — A fullánk eltávolítása után a hidegvizes borogatást ajánljuk. Az ecet ehhez csak kiegészítő népi gyógymód. A lényeg. hogy a borogatás minél hidegebb legyen. Ha a darázs vágy a dongó fullánkja beletört, annak eltávolítása már mindenképpen orvosi feladat. De ajánlatos a körzeti orvosi rendelői vagy az ügyeletet felkeresni akkor is. ha az arcot, a szemtájékot, a nyelvet vagy más kritikusabb testfelületet érte a csípés. Nem túl nagy számban, de már az idén is előfordult, hogy mindennek hatására a Keze vagy a lába dagadt meg a páciensnek. Ilyen esetekben Calcimusc, illetve Suprastin injekciót kap a beteg. Alkotmányunk, az új kenyér és az. államalapító tót- vén királyra való emleke/es ünnepe már tegnap korán reggel elkezdődött a fel lobogózott Miskolcon. Zenészek járták a várost, s muzsikává] ébresztették a lakókat. Nyolc óra tájban sokan kerekedtek fel. hogy munkatársaikkal, barátaikkal, vagy csak szűk családi körben a csanyiki rendezvények részesei legyenek. Jöttek ünneplőben. tréningruhában, gyalog, buszon, autóval. 'IV. óra előtt feltűntek a Majális-naiv bejáratánál a toildi- szes. piros mentes-szoknyás niisKOici majorették, s szín- pompás bevonulásuk után szemet gyönyörködtető bemutatót tartottak a Bányász Fúvószenekar dallamaira a felső színpadon. A publikum ezután az also színpad környéken gyülekezett. Itt a Szinvavölgyi Vasas Nép tánciskola apróságai arattak sikert énekükkel. táncukkal. A 11 órakor kezdődő ünnepséget a Vasas Fúvószenekar pattogós melódiái vezették be. 'Ezután felcsendült a Himnusz, maid M. Szilágyi Lajos: a Miskolci Nemzeti Színház művésze szavalta el Garai Gábor Hazám című versét. Ünnepi köszöntőt Simon Béla. Mnjs- kolc ti. sz. országgyűlési, vá- lasztókerületenek képviselője mondott. Méltatta az tóft* ftep jelentőseget, szóit, eredményeinkről. gondjainkra!. ' rámutatott: jövőnk jobba.tételéért közös felelősségied, tartozunk. S egyre több a lehetőség a felelős cselekvésre. löszén közéletünk mind demokratikusabbá válik Az ünnepség a Szózat dallamával ért véget. - V X Hazafias Népfront 'Miskolc Városi B rőtts,ág»vnak sátrában áldozatos tévéken' s ágiikén hetvenen vehettek át a Kiváló, illetve az Érdemes Társadalmi Munka. U!tüntetést Az ünnepi forgatagban feltűntek városunk vezt lói. s több vállalat satra mellett a népfrontét is felkereste .Útidia József, városunk pártbizottságának első titkára és dr. Kovács László, a városi tanács elnöke —. Homrilya Cri- te Hátiak. a váriisr hePfí.'dní- bizettság titkárinak: kíséretében (Folytatás a ő. oidäiötii Az amerikai „nem" után ■ sídéi Hennáién # A Hollóhóii Porceiángyór kei dijat is kapott a miskolci ipari kiállításon és vásáron. A közönség elismerését pedig a vendégkönyv regisztrálja. (Tudósítás a vásárról a 6. oldalon) A Szovjetunióban túlzottan derűlátónak tartják a csúcstalálkozóval kapcsolatos amerikai várakozásokat, miután az Egyesült Államok változatlanul elutasítja a csatlakozást az atommoraló- riumboz. A moszkvai televízió kommentátora csalódását fejezte ki azzal az első hivatalos reagálással kapcsolatban, amelyet Washington adott a nukleáris kísérletek moratóriumának egyoldalú meghosszabbítására. Az egyoldalú intézkedéseknek időbeli határuk van. és ha az amerikaiak kitartanak egyhangú nemet mondásuk mellett, ,a Szovjetunió kénytelen les?, felújítani a nukleáris kísérleteket. A kommentátor véleménye: a telelem egyensúlyáról át kell terni a bizalom egyensúly ára. a/ érdekek • egyensúlyára, mivel kizárólag ilyen megközelít es felel meg a nukleáris korszak realitásainak. Az ellenzéki Nemet Szociáldemokrata Párt elnöke szerint elfogadhatatlan az atom moratóriumot elutasí tó amerikai válasz indok'ása. amely az Egyesült Államok és szövetségeseinek érdekéire hivatkozik. Willy Brandt úgy véli, • hogy a Nyugatnak :ti_ iid^yon kun,a,.; uit «y..-ii ",u,éfi- nio a kísérlet i tvornt tasok tel, agg* s>!Áénjfck maghosszabbításáról szoló szovjet döntés! Az NSZK e-i Ausztria*.'bízik abban, i• -»u• léire ión'az újabb kai CSÚCS'.« ki:' ózó f" •; -Niy mértékben - V-Ky.ist ho2 a két nagynataiorn ; viszonyúban. A/ ills síoáiasás Vranitzky osztrák és ~&öhl nyugatnémet kancellár vlUízl- riai meabes»e|.»sen Kart a zott él. A? osztrák knncel'ár még arról is beszel' hoav országa es mn« -itr *r. a mi1 ;aes államok nagyobb beleszólást szeretnének a ‘ nemzetközt politikába.