Déli Hírlap, 1986. augusztus (18. évfolyam, 178-202. szám)

1986-08-16 / 191. szám

4 munkavédelmi felügyelőség vizsgálatai Ittasan ne állhassanak munkába A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkavédelmi Fel­ügyelőség júliusban 80 gaz­dasági egységnél — termelő- vállalatoknál, mezőgazdasá­gi és szállítási üzemekben, oktatási intézményekben és kisiparosoknál is — folyta­tott vizsgálatot. Ennek so­rán — szűrőpróba szerűen — ellenőrizték a munkába álló dolgozókat, hogy meg­felelő, alkalmas állapotban vannak-e, magyarán ittasan sak-e avagy sem. Néhány vállalatnál éjszakai ellen­őrzést is tartottak. A leg­fontosabb tapasztalatokról Perjési Zsolt hivatalvezető­től kaptunk tájékoztatást. + SZIGORÚBB SZANKCIÓKAT! Az ellenőrzések arra in­tenek, hogy a legtöbb vál­lalatnál csak elméletben tesznek elmarasztaló intéz­kedéseket. Az építőiparban, a kereskedelemben, az energiaiparban egyáltalán nem történt felelősségrevo- nás; a könnyűiparban, az ipari szövetkezeteknél pedig azzal az indokkal maradt el, hogy a hibákat kiküszöböl­ték. Ugyanakkor szigorú fe­lelősségre von ást alkalmaztak a kohászati vállalatoknál, így a Lenin Kohászati Mű­veknél is. A Borsodi Érc­előkészítő Műben azonban ez egyáltalán nem történt meg. A borsodi vállalatok túl­nyomó többsége szabályozta az alkoholszondás ellenőrzés rendjét és módját. Több me­zőgazdasági termelőszövetke­zet és egy művelődési intéz­mény azonban nem tette ezt meg. Kiemelt gyakorisággal ellenőriznek a kohászatnál,-közlekedésnél, a hírközlés­ben és az energiaiparban. Hiányosság tapasztalható a szövetkezeti és az állami mezőgazdasági üzemekben, az egészségügy, a könnyű­ipar és a kereskedelem te­rületén. + KITENNE EGY VÁLLALATOT Az alkoholszondás ellen­őrzések gyakorisága igen változatos képet mutat. Pél­dául szúrópróbaszerű vizsgá­latokat tartanak a vállalatok egész területén, a szállítási üzemekben azonban a gépko­csivezetőket rendszeresen el­lenőrzik. A felügyelet két te­rületet talált, ahol eddig al­koholszondás ellenőrzés egy­általán nem volt: az egyik egy művelődési ház, a má­sik a gameszok. Az első fél évben a vállalatoknál csak­nem 19 ellenőrzést tartottak, és 80 ezer dolgozót vizsgál­tak meg. A 3,3 százalékuk állt alkoholos befolyásoltság alatt — 2523 fő —, ami egy vállalat létszámának felel meg. Kiemelkedően jó a helyzet ebből a szempontból a Lenin Kohászati Művek­ben, ahol rendszeres ellen­őrzést tartanak. Az első fél évben például 428 alkalom­mal összesen 2148 dolgozót ellenőriztek; 551-et alkoho­los állapotban találtak, s erek közül 4-et- elbocsátot­tak, a többieket pedig fe­gyelmi felelősségre vonták. Áprilistól minden üzemi sérülésnél, balesetnél külön vizsgálják az alkoholos be­folyásoltságot. Az ellenőrzések gyakorisá­gával és rendszerességével sincs minden rendben. Míg egyes termelőszövetkezetek­nél és állami gazdaságoknál a létszám 4,4, illetve 6,4 százalékát vizsgálták meg mindössze, addig az építő­iparban a teljes létszámot kétszer, a húsiparban négy­szer vonták be a vizsgálat­ba. Az építőiparnál különö­sen nagy gondot kell for­* Az üllő. a kalapács, a kovácsok ősi szerszáma modern világunkból lassan kikopik, a kézi munka mívessége a gé­peknek adta át a helyét. A Gárdonyi Művelődési Házban nyaranta együtt dolgozó népművészek nem a modern tech­nika ellen szövetkeznek, csak mást akarnak. Aki végzi, aki nézi, az embernek jókedvet szerez a formálódó anyag, és a munka eredménye a kovácsolt vasból készült, múltidéző, de mai környezetünkbe is harmonikusan illeszkedő tárgy. (Kerényi László felvétele) sodást, szennyezik el az ivó­S/ük ftárom hét van még hátra a becsengetésig: az idei tanév szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik. Jut-e ősz­től minden általános isko­lásnak hely Miskolc oktatási intézményeiben? Hol várható zsúfoltság? Pazar Éva. a városi tanács iskolai csoportjának tanulmá­nyi felügyelője arról tájé­koztatott, hogy míg az elmúlt tanévben Miskolc általános iskoláiban 26 053-an tanultak, ősztől 340-nel több gyermek­re számítanak. Az újonnan beiratkozott elsőosztályosok száma 3156, vagyis a tava­lyinál 260-nal kevesebb. Töb­ben járnak tehát általános iskolába, mint az elmúlt esztendőben, de kevesebb lesz az elsős. A demográfiai hullám ugyanis már leapadt az óvodákban; jelenleg az általános iskolák 6. osztályos generációjánál csúcsosodik ki. Városunk iskoláiban stabi­lizálódott a létszám. A kivé­telek közé sorolható az avas-cí&E 33-as, 42-es éts 43- as Számú, valamint a belvá­rosi 7-es és a Pallós ú. 44-es Számú Általános Iskola, ahol a korábbi évinél nagyobb mértékű a növekedés. Az Avason a 33-as iskolában az új tanévet 98-cal,' a 43-asban 244-gyel, a 42-esben pedig a — miskolci iskolák közül itt tanulnak a legtöbben — 88-cal többen kezdik szep­tember 1-jén, mint tavaly. E számok is mutatják, hogy indokolt volt a körzethatá­rok módosítása a lakótele­pen. Hogy az itteni napközis gondokon enyhítsenek, újabb 14 lakást vesznek igénybe e célra. A 7-es Számú Általános Iskola két osztálya az óvo­dától átvett lakásba kerül ősztől. A 44-esben el tudják helyezni a tanulókat, ehhez azonban három óvodai cso­portnak el kell hagynia az iskola épületét. A Szentpéteri kapuban és a Marx térnél az újonnan épült lakásokba már többen beköltöztek, s ez megérződik a környékbeli iskolák létszá­mának gyarapodásán. Ezeken a helyeken új körzethatáro­kat jelöltek ki. A felvételek ügyében itt rugalmasan jár­nak el. Örvendetes, hogy a koráb­bi keléssel, számos bosszú­sággal járó utaztatást min­denhol sikerült elkerülni. Az eddigi adatok szerint képesí­tés nélküliek nem tanítanak az új tanévben Miskolcon, nyugdíjasokat viszont szép számmal kellett alkalmazni. Az óvodákban minden gyermeknek jutott hely. A felvettek száma összesen csaknem nyolcvannal keve­sebb. mint amennyit elhe­lyezhetnének. Akadt azonban olyan apróság, aki nem a la­kóhelyéhez legközelebb eső óvodába került, mert a kör­nyékükön rendkívül telítet­tek ezek az intézmények. Ez történt például az avasi la­kótelep III. építési ütemében is. (bujdos) vizet. A Tapolcán kertészkedők- nek, ott élőknek is elsőren­dű érdeke az ottani karszt- források tisztaságának meg­őrzése, hiszen városi laká­sukba visszatérve, esetleg az általuk szennyezett vizet kell fogyasztaniuk. Parancsnoki loi»adócra A Borsod-Ab-új-Zemplén megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok, Macsek Antal mérnök ezre­des a szokásos havi fogadó­napját augusztus 25-én dél­előtt 8 és 12 ára között tart­ja a parancsnoks (Mis­kolc, Álmos utca 16. sz.). j|c Nyáron nagy a forgalom a Búza téri Volán-pályaudvaron. (Kiss József felvétele) Telkes járatok URH a Volán-buszokon dítani az ellenőrzésre, hi­szen munkahelyeik nagy résre „kerítés nélküli”. A csaknem 19 ezer ellen­őrzés során 80 ezer dolgo­zót vizsgáltak meg, az átla­gos állományi létszám 35,8 százalékát, és 2523 embernél alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg, vagyis ennyi volt a pozitív. De az már egyáltalán nem „pozi­tív”, hogy a munkafegye­lem ellen vétőket általában eltiltják a munkavégzéstől, ám egyéb felelősségre vo­nást nemigen alkalmaznak. Van olyan hely, ahol a 0,2 ezrelékes alkoholos állapo­tot még eltűrik, kevésbé balesetveszélyes munkára osztják be például a Pamut- fonóipari Vállalatnál. A munkából eltiltott dolgozók természetesen nem kapják meg a bérüket. Az alkohol befolyásoltság alatt álló dolgozók 25 százaléka egyéb elmarasztalásban nem ré­szesült. Fegyelmileg 1349 dolgozót vontak felelősség­re, ebből 544-en kaptak fi­gyelmeztetést, 512-en meg­rovást, 234-en szigorú meg­rovást, 511-en egyéb fegyel­mi büntetést; és 92 dolgozót bocsátottak eL + FŐLEG FIZETÉS UTÁN Különösen a fizetési na­pok után gyakori az alkoho­los befolyásoltság munka­végzés közben isi. A Borsod- Ahaúj-Zemplén Megyei Munkavédelmi Felügyelőség ellenőrzései során több mint 3200 dolgozót vizsgáltak meg, s közülük 178-at talál­tak ittas állapotban. Ez a megvizsgáltak 5,56 százaléka. Ez az arány jóval magasabb a vállalatoknál az első fél évben kiszűrt 3?) százalék­nál. Ilyenkor természetesen nem marad el a büntetés. Azokat a munkahelyi veze­tőket is felelősségre vonják, akik nem ellenőrzik megfe­lelő szigorral a munkakezdés előtt a dolgozókat. Végül is a jútkisS efleo- őrzések ismételten megálla­pították, hogy az építő- és az építőanyag-ipar, a szövet­kezeti ipar, a kohászat és a gépipar a legkritikusabb te­rület. A munkavédelmi fel­ügyelőség nyomatékosan fel­hívja e vállalatok vezetőinek figyelmét, hogy szigorítsák az ellenőrzést, és éljenek a felelősségre vonás teljes esz­köztárával. (oravcc) A Borsodi Volán június 1-jén vezette be a nyári menetrendjét. A leglényege­sebb változás — mint arról annak idején már beszá­moltunk — az volt, hogy Mályi, Sajópálfala, Kesznyé- ten és Önöd térségében új járatokat, illetve kisegítő járatokat indítottak. Az új menetrenddel kapcsolatban a vállalathoz még nem ér­kezett panasz. A változások nem érintet­ték a telkes járatokat; ezek szombaton és vasárnap ugyanúgy közlekednek, mint az elmúlt években. Igen jó a kihasználtságuk, megérte tehát ereket útnak indítani. Olykor még kisegítő járatok­ra is szükség van ... A vo- íánosok annak idején a vál­tozásokról egy olcsó zseb- menetremíben tájékoztat tók­öz érdeklődőket; mind az öt­ezer darab gazdára talált. Tervbe vették, hogy auto­matikus rendszerre kapcsol­ják a Búza téri pályaudvar hangosbemonaóját, s az uta­sok jobb tájékoztatása érde­kében, ezzel egyidőben URH- központot is kialakíta­nak itt. Az elővárosi buszok­ra pedig adóvevő-berendezé­seket szerelnek, hopv a sofő­rök menet közben tájékoztat­hassák a forgalomirányítót, s ha valamelyik megállóban több utas várakozna, mint amennyit felvehetnek, szük­ség esetén azonnal indíthas­sanak kisegítő járművet. Er­re az automatikus rendszer­re és az URH-s központra azonban még várni kell a következő esztendőig. A víkend- és záríkerlek kialakulásával egyre intenzí­vebb kertkultúra alakult ki Miskolc-Tapolcán. Amennyi­re örvendetes, hogy a kis­kertekben mind több zöld­ségfélét és gyümölcsöt ter­mesztenek. annyira gondot okoz, hogy a kiskerttulajdo­nosok nem veszik számba a műtrágya és a növényvédő szer okozta károsodást. Mint azt az Észak-magyar­országi Vízügyi Igazgatóság A Borsod Volán Búza té­ri pályaudvaráról egyébként naponta 515 autóbusz indul. Mostanság 24 óra alatt 55— 60 ezer utast szállítanak. Onga, Sajópálfala, Szikszó, és Mályi felé utaznak je­lenleg a legtöbben, de hétvé­geken Bükkszentkereszt felé is ugrásszerűen megnő a forgalom. B. A. szakemberei is megállapítot­ták, a nagy mennyiségben és helytelenül alkalmazott műtrágyák és növényvédő szerek 24—36 óra múltán már jelentkeznek a felszín alatti vízfolyásokban. Mivel Miskolc ivóvízkészletének je­lentős bázisát képezik a ta­polcai források, fokozott gon­dossággal kell eljárni a vé­delmükben. Most még nincs baj, a szennyezőanyagok nem okoznak problémát, de a fejlesztési tervek készítése­kor figyelembe kell venni ezeket a tényezőket is. Mint ahogy gondoskodni kell ar­ról is, hogy a felszíni vizek ne kerüljenek az ivóvíztáro­ló karszt járatokba. Ezek kü­lönösen a közlekedési utak sózása, nemkülönben a gép­kocsik okozta szennyeződés következtében okoznak káro­Zsúfoltság az Avasson 1b az Mis, az eísis Sokat tehetnek a kiskerttulajdonosok is R tapolcai vizek védelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom