Déli Hírlap, 1986. augusztus (18. évfolyam, 178-202. szám)
1986-08-04 / 180. szám
\ Ejtőernyős többtnsa Lcninvárosban Tizenkét csapat a légtérben A Tarossá nyilvánításának 20 évfordulóját ünneplő Le- ninváros ismét rangos sport- eseménynek ad otthont: itt rendezik meg a Testvériség —Barátság összetett honvédelmi ejtőernyős többtusa- versenyt, amelyen hét ország 12 csapata vesz részt. Az ünnepélyes megnyitót szombaton, a késő délutáni órákban tartották a Lenin téren, ahol Dóka Ferenc, az MSZMP Leninvárosi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Az eseményen megjelent Szepesi József ezredes, az MHSZ Országos Központjának repülőfőnöke is. Brucmiiller József őrnagy, a verseny igazgatója mondotta: — Leninvárosben már több eseményt rendezett az MHSZ. Bízunk abban, hogy külföldi vendégeink kellemes élményekkel, szép sportsikerekkel gazdagabban térhetnek majd haza. A résztvevő országok — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, NDK. Szovjetunió és Magyarország — közül Csehszlovákia, KuRekkenő hőségben és gyér érdeklődés mellett szombaton délután, a Népkerti sporttelepen rendezte meg a Borsodi Építők Volán SC a salakmotoros OB II. nyolcadik fordulóját. Már az első futam alaposan felborzolta a kedélyeket. Kezdődött azzal, hogy a startot követő második kanyarban a fiatal miskolci Pintér Zsolt túlhúzta a gázt, elfeküdt motorjával, ami még nem is lett volna nagy baj, de közvetlenül mögötte érkezett a nyíregyházi Kovács Zoltán, aki nagy szaltóval vágódott át a bukott vaspapu- csoson. Ráadásul motorja a miskolci fiúra esett, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Jó húsz percig állt a verseny, majd következett — természetesen három résztvevővel — az ismétlés. Ennek vége felé Kovács csúszott el motorjával, szinte ugyanott, s noha nem zavarta a befutást, az egyik kanyarbíró — tévesen — leintette a futamot A versenybíró később újrafuttatta ezt a mezőnvt... Ilyen előzmények után borsodi—miskolci sikereknek tapsolhatott a kis számú, de lelkes közönség. A második futamban a sérüléséből felépült Böszörményi bizonyított, azután a negyedikben ba és az NDK csak felnőtt csapatokat indít, míg hazánk két ifjúsági együttessel is képviselteti magát. A szakemberek a Szovjetunió felnőtt és ifjúsági válo- gatottait tartják a legnagyobb esélyesnek. Csapatvezetőjük, G. Valdemar Tra- man csak mosolygott a tippelőkre. Persze lehet benne valami, hiszen újságírót is hoztak magukkal, mégpedig Bernadetta Vasina személyében egy hölgyet. A kubaiakra is sokan kíváncsiak, s őket is minden érdekli. Vezetőjük, Ignacid Agustin Jeronimo Tabares Flórát, az edző, Raul Alfonsó Rodriguez Cabrera és a bíró, Bis- mark Eloy Escalante Acosta gyakorta feltűnik a város utcáin, akárcsak a négytagú csapat. A város ... Szepesi József ezredes jegyezte meg: — Ez a kistávolságok versenye, hiszen maga a város is kis területen fekszik. A repülőtér szinte az utolsó házak szomszédságában van. Az ejtőernyősök pedig a város közepén, a Lenin tér megkezdődött Űjhelyi siker- sorozata. Mindjárt kitűnő idővel utasította maga mögé vetélytársait. Később Ko- szovan Oreskó ellen nyert nagy csatában, aztán megint Ncsak Űjhelyi tartott bemutatót. A 10. futamban, a két, addig pontveszteség nélkül álló miskolci fiú csatájában megint csak Űjhelyi robogott át elsőként a célvonalon, azután a tehetséges debreceni Tabaka bosz- szankodhatott, hiszen vezető helyen állt le a motor ja.> egy körrel a cél előtt. A 16.’ futamban dőlt el a miskolci verseny: a 9 pontosok futamában Űjhelyi kilőtt, Kovács A. ezután már csak a hátát nézhette a miskolci fiúnak. Aki a 16. futamot a nap legjobb idejével nyerte, s maximális pontszámmal végzett az első helyen. Mögötte is miskolci fiú, Ko- szován Bertalan végzett a második helyen. A 8. forduló végeredménye: 1. Űjhelyi Sándor (BÉVSC) 15 pont, 2. Koszo- ván Bertalan (BÉVSC) 14 pont, 3. Kovács András (Nyíregyháza) 13 pont, 4. Fórián Balazs (Békéscsaba) 12 pont, 5. Oreskó János (Debrecen) 10 pont, 6. Nagy András (Szeged) 9 pont, 7. Böszörményi Zsolt (BÉVSC) 9 pont. (tóth) szomszédságában érnek földet. Közelben van a lőtér, a csodálatos szabadidőközpont. ahol az úszás lesz. Csupán a terepfutást kellett kissé messzebb, Nyékládháza és Mályi határába vinni. De hát ezen a vidéken dombokat csak ott lehet találni... Leninvárosban összetalálkoztunk Éles Gábor alezredessel, az MHSZ Borsod Megyei Vezetőségének titkárával is. Kíséretében volt Tim- ko Vladimir alezredes, a SVAZARM — az MHSZ testvérszervezete — Keletszlovákiai Kerületi Bizottságának alelnöke és Ugart Tibor, a SVAZARM Rozsnyó Járási Bizottságának elnöke, akik szombaton érkeztek Borsodba. — A SVAZARM és a Borsod Megyei MHSZ között több éves munkakapcsolat alakult ki. Én személy szerint most járok először önöknél, ám munkatársaim részletesen beszámoltak arról, hogy Borsodban milyen komoly erőfeszítéseket tesz az MHSZ nemcsak az élsportban, hanem a hazafias honvédelmi nevelésben is. Négy járásunknak szoros kapcsolatai fannak a borsodi településekkel. Gyakoriak a közös programok, a tapasztalatcserék. Mostani látogatásunk is ezt a célt szolgálja. Örülünk, hogy ellátogathattunk Leninvárosba, ott lehettünk Encsen, a honvédelmi repülőnapon, és hétfőn megismerkedhetünk Kazincbarcika MHSZ klubajainak munkájával is. Eddig sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk — mondta Timko Vladimir. A Testvériség—Barátság versenyen vasárnap és még ma is az AN—2-es reoülő-‘ gépeknek és az ejtőernyőknek jut a főszerep. A sportolók az egyéni és csapatugrásokat hajtják végre 800 és 1000 méter magasságból egy öt méter sugarú körbe, amelynek közepét öt centiméter átmérőjű korong jelzi. Az a „nulla” kör. S ha valaki arra érkezik, 1240 pontot kaphat. (f. gyJ Repka: harmadik A svédországi Lindköpingen- ben az elmúlt hét péntekjén kezdődött meg a junior szabadfogású birkózó Európa-ba.jnok- ság, és vasárnap este már az érmeket is kiosztották az arra érdemeseknek. A magyar válogatott tagja volt Repka Attila, a DVTK sportolója is. aki az az ifik között éppen három hete nyert kötöttfogásban világbajnoki címet, míg szabadfogásban bronzérmes volt. Ritka sorozatot tudhat maga mögött a diósgyőri fiú: három héttel ezelőtt a VB-n. rá egy hétre az országos felnőtt bajnokságon, most pedig a junior EB-n lépett szőnyegre! Minden esetre elgondolkodtató ez a fajta erőltetett menetelés, ami még a sokat tapasztalt, rutinos felnőtteknek is sok volna ... Repka nagyszerűen kezdett az EB-n a 68 kilogrammos súlycsoportban. Először a török Sahint verte 8:5-re, majd a régi rivális, a román Elekes ellen 2:2-re végzett. ám a magasabb értékű akciót Repka érte el. így a győzelmet is ő szerezte meg. A folytatásban az osztrák Pittner következett, s a diósgyőri fiú 5:3 arányban nyert. A csoportelsőségéit a bolgár Szirakov ellen mérkőzött, és ll:3-ra kikapott. Repka tegnap este az NSZK- beli Schwabeland, a tavalyi Junior EB-ezüstérmes ellen lépett szőnyegre a bronzéremért, és nagyszerű birkózással 5:0 arányban győzött, ezzel a harmadik helyet szerezte meg a diósgyőri sportoló. ' . ... . ■V | é W& ^ r e s > + Űjhelyi (elöl) valamennyi futamát biztosan nyerte (Szabó István felvétele) Salakmotorozás, OB 11 Úibelvi »Aleta volt a hazai pályán ijc A magyar ezüstváltó tagjai az eredményhirdetés után (balról jobbra): Lantos, Szélei, Kelemen, Égéi. Tájfutás, főiskolai VB Magyarország váltója ezüstérmes! ISői csapatunk a vert mezőnyben végzett Szombat reggelre némileg változott a kép az egyéni versenyek után. A számítógép ugyanis korrigálta önmagát, s így kiderült, hogy a magyar Széles Gábor nem a 6., hanem az 5. helyen végzett, 6 századmásodperc- ccl megelőzve a csehszlovák l’ollakot. A nőknél csak annyiban történt változás, hogy a 6. helyen ketten, a csehszlovák Slaninova és a svájci Müller végeztek. És persze a mindentudó berendezés könyörtelen volt né- hányakkal szemben, képernyőre irta a diszkvalifikál- tak nevét is ... A szombat a kikapcsolódásé a pihenésé volt. A megye és a város nevezetességeivel ismerkedtek a versenyzők, s a vezetők. Este pedig diszkóban szórakozhattak, ami — mint kiderült — a norvégok legjobbjának, a 8. helyen végzett Holo Qystennek az aranyérmébe került. A fiatalember ugyanis a „táncparketten” lábujjtörést szenvedett, így nem állhatott rajthoz. Ami növelte a magyar csapat esélyeit egy jó szereplésre, de növelte a norvégok elszántságát is! S végül ez utóbbi hozott nem várt. szép sikert számukra. De erről később ... Vasárnap reggel már rek- kenő hőség fogadta a rajthelyre érkezőket. No, meg Dosek Ágoston, a DVTK volt remek versenyzője, aki — akárcsak az egyéni versenyek előtt — most is lefutotta a távot Kalo Mariann társaságában. Mint mondotta, nehéz terepet választottak a szervezők, különösen a végén van néhány „buktató” ... Tömegrajttal indult a férfiak mezőnye, a 17 együttes első futója egyszerre vágott neki a távnak, de természetesen nem egy irányban futottak. Különböző pontokat kellett érinteniük — összesen 16-ot —, de persze volt néhány olyan is, amelynél mindenkinek bélyegezni kellett. A mieink kezdése igazán nagyszerű volt, Széles pazar hajrával elsőként váltotta az ebben a mezőnyben még nem számottevő versenyzői múlttal rendelkező Egeit. Aki nem ijedt meg a nagy nevektől, s noha harmadik helyen hozta be a csapatot, tőle ez is braSTUDENT WORLD CHAMPIONSHIPS ISI ORIENTEERING Miskolc-HUNGARY 1986 | 3Q7-4.8, j vúrnak számított. Kelemenben bízott mindenki, ám a pénteken ezüstérmet nyert magyar fiú a negyedik pontnál nagyot hibázott, s eközben a norvég Drage jelentős előnyre tett szert. Amit. — bár óriásit futott — mar Lantos sem tudott behozni. Ám ő a második helyen ért célba, újabb ezüstéremmel gyarapítva a magyar férficsapat gyűjteményét. Lantok mögött a harmadik helyre — nem kis meglepetésre — a svájci csapat futott be. Tömegrajttal indult a 13 női együttes első tagja is. Meglepetésre a szovjet csapat váltott elsőként, a csehszlovákok exkor még másodikok voliak, a finnek pedig harmadik helyen értek céloa. Nem kis meglepetést keltett az is. hogy a svédek csak kilencedikként indíthatták második futójukat, ekkor még a mieink is előttünk voltak. Ám az északiak második versenyzője, Wastlund, bámulatos' , időt ment, már második helyen indította Skogumot. aki percekkel később az élre állt, s ezután már csak az óra volt a svéd lányok ellenfele. Mögéjük a második helyre a világbajnoki aranyérmes Kottonen bravúros teljesítménnyel a finneket hozta fel, a harmadik hely pedig a csehszlovák lányoknak jutott. A mieink a második csapattag, Bodonyi hibái után már csak a tisztes helytállásban reménykedhettek. Ám egyre lejjebb csúszott a csapat, végül csak a 12. helyen sikerült befutniuk a magyaroknak. A számítógép ezúttal is a mieink segítségére sietett. Kiderült ugyanis, hogy a norvég csapat első versenv- zője pályát tévesztett, kihagyott egy ellenőrzőpontot, ezért a csapatot diszkvalifikálták. Nem járt sokkal jobban Románia együttese sem. negyedik versenyzőjük. Buda Laura megsérült. így nem érkezett célba. Mindez azt jelentette, hogy a 13 induló csapat között Magyar- ország a 10. helyeit szerezte meg — ami persze nagy csalódás volt a mieink számá- ra. , Eredmények. Férfi váltó, 4x12 km. 400 m sántkü- lönbség, 16 ellenőrzőpont, 17 váltó. Főiskolai világbajnok: Norvégia (Ydse Vidar, Dengerud Atle, Drage I^ars, Vestre Rolf) 272,06. 2. Md- gyarország (Széles Gábor, Egei Tamás, Kelemen János, Lantos Zoltán) 280.47. 3. $vájc (Buhoher Oliver, Zürcher Bruno. Hanselmann Christian, Bolliger Stefan) 284.12. 4. Svédország. 5. Csehszlovákia. 6. Finnország. Női váltó, 4x7 km. 270 m szintkülönbség, 13 ellenőrzőpont, 13 váltó. Főiskolai világbajnok: Svédország (Bor- neton Ulrika, Wastlund Malin, Skogum Marita. Bossfal Anne) 226.26. 2. Finnország (Hamalainen Tarja, Lusa. Sirpa, Frilander Anika, Kottonen Anna) 227,23. 3. Csehszlovákia (Ondrackova Jana. Bacilikova Pavlina. Slaninova lva. Komancova Ducié) 239,23. 4. Svájc. 5. Szovjetunió. 6. Ausztria... 10. Magyarország (Pokk Marianna, Bodonyi Gyöngyi, Üveges Gabriella, Káló Edina). Még tartott a . verseny, amikor a célban megrendezték az ünnepélyes eredményhirdetést. A dobogós együttesek tagjainak az érmeket dv. Baksa László, a Magyar Diáksporttanács főtitkára. R. Nieminen, a FISU, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség küldötte, dr. Frenkl Róbert, a FISU orvosi bizottságának tagja. Sle- zák István, a Magyar Tájékozód ásif utó-sző vétség elnöke. Walter Rönmark, a FISU Végrehajtó Bizottságának tagja, s Gunnar Lysell, a FISU technikai bizottságának képviselője adta át. A győztesek a csapat nő-, illetve férfitagjaitól mezei virágból font koszorút kaptak, a mieink Dosek Ágostontól, a legeredményesebb magyar tájfutótól hatalmas dinnyét vehettek át az ezüstérem mellé, rajta a belevésett felirattal: Szép volt fiúk! Este az Avas Szálló Fehértermében bankettel zárult az 1986. évi főiskolai tájfutó-világbajnokság. A csapatok vezetőinek és legjobban szerepelt tagjainak emléktárgyakat adtak át a szervezők. Fair play díját kaoott az angol Singan Avval. majd diszkón szórakozhattak a versenyzők, akik ma reggel íev búcsúztak Miskolctól: Viszontlátásra, 1988-ban Norvéniábnv! Tóth Zoltán