Déli Hírlap, 1986. július (18. évfolyam, 151-177. szám)
1986-07-30 / 176. szám
an krónikája Umtiep előtti nyitva tartás Felkészül a kereskedelem Alkotmányunk ünnepe most egynapos lesz Az ellátással kapcsolatos feladatok megbeszélése céljából koordinációs értekezletet tartottak a városi tanács kereskedelmi osztályának szervezésében tegnap délelőtt. A vendéglátó vállalatok, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, a Zöldért, az Unió Afész és a magánkereskedők képviselői meghatározták tennivalóikat. Augusztus ra-án. hétfőn szerdai nyitva tartós lesz a miskolci éle! m i szer üzletek ■ben. Másnap, kedden a pénteki nyitva tartást alkalmazzák. pontosabban csaknem valamennyi élelmiszerbolt. ABC-áruház este 7 óráig vagy annál tovább várja a vásárlókat. Augusztus 20-án valamennyi üzlet zárva lesz. Hegendo b*ís- felvágott. tej- és tejtermék, vakwwint zöldség éss gyümölcs kerül a boltokba. Alkotmányunk ünnepén 15 —20 ezer embert várnak a Majális-parkba. A kereskedelmi vállalatok gondoskodnak az étel-, italelláfásról, a miskolci vendéglátósok, az Unió Áfész dolgozói büfépavilonokat telepítenek a Csa- nyikba. A Zöldért is több zöldség-, gyümölcselárusító- helyet létesít, s a magánkereskedők közül laoipecsenyé- sek, bazárosok, mutatványosok, divatárusok veinek sátrat a Csanyikban. Mint ismeretes, ezer a napon még javában tart a miskolci ipari vásár, ahol az érintett vállalatoknak egyéb kötelezettségeik is lesznek, ígéretük szerint felkészülten várják a vasárlátogatókat. ille*ve a majális-partó ünneplőket. les i alel a Gyilkossággal csábít egy kanadai vállalkozó — amerikai mintára — jómódú vendégeket európai szállókba. ..Rejtélyes hétvégét” ígér. melyen a bűnügyi regények rajongói maguk látszhatják a nyomozót. A többi között ilyen izgalmakkal is csábit újabban a Chateau Eza a francia Riviérán is: ebben a magasan a tenger szintje felett épült szállodában hátborzongató jelenetek játszódnak le — az áldozatokat és a tetteseket sz.ínészek játsszák. A műkedvelő nyomozók azután három napig tár: 350 dollárt dolgoztathatják az éles elméjüket. Sam Blyth vállalkozó a jövőben Firenzében, Béesbe« és Pranfcftwh- ban is szervez ifcsen áétmé- geket. Sport ■ Férfi tőrcsapatunk a 7. helyen végzett a szófiai vi- vé-vilagbajnoksagon. miután a kubai gárda ellen 9:á aranyban nyertek Érsekék. Női tőr űzőink ellenfele a legjobb négy közé jutásért Kina csapata lesz. ■ Hatalmas kínai fölény jellemzi a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség most elkészült világranglistáját. Az első négy helyen csak ázsiai versenyzők találhatók a férfiak és a nők mezőnyében is. A kétszeres felnőtt Európa-baj- ook. Bátor fi CsUla is csak a 7. helyen áll. . . ■ Gulyás István, a DVTK, majd a Vasas kapusa 3 éves szerződést írt alá a Békéscsaba együtteséhez. ■ Mezököves- den tegnap, nemzetközi lab- derúgó-nérkőzéseB az Eger együttese nehezem. 2-1 arányban nyert a By tea ellen. ■ Augusztus 1—3. között három városban — Eperben, Gyöngyösön és Oedon — rendezik meg a Marlboro Kupa nemzetközi labdarúgótornái. Két csoportba» ások- résztvevő mérkőzik a pénzdíjas sorosa«**. ■ Ma délután 5 órától nemzetközi labdarúgó-mérkőzést rendeznek a D-VTK-stadionban. A Diósgyőr ellen fele a jugoszláv f’K Zorka gárdája tesz. A beiépödtj egységesé« te terme Az ügyeleteken történt Bajok a vízvezetékkel Az áltagoséin jbvaá többször hívták a MIK vízvezeték-szer előtt az éjszaka: számos nmwikát ma kellett folytatni. A Vologda »tea 1(6. szám alatt, a Haj©« tótA Merkur jelenti Az elrnűtt vasárnap autós szabadpiacon 150—180 kocsi várt gazdára, az árak irreálisan magasak voltak. A Merkur Lorántífy utcai telephelyén nagyon sok kocsit kínálnak eladásra. A Polski Fiat után érdeklődők tíz közül is választhatnak. A kínálat jellemzésére néhány kocsi adata: Polski Fiat 126. ZY betű jelű (1978) 42 900ert. Polski Fiat 126 TM-es (1981). 62 500-ért; Polski Fiat 126 TP betűjelű (4981) 67 ÍOO-ért vár vevőre. 186 900 forintért adnak nulla kilométeres, rendszám nélküli, szépséghibás UAZ-t (5 darab van belőle), és 20 000-ért fék nélküli, 300 kg terhelésű kis utánfutót (ebb^'l 8 darab van). Autóvásárt legközelebb jövő vasárnap tartanak Debrecenben. Gyöngyösön. Gyulán. Kapuvárott. Kiskunfélegyházán, Lentiben. Nyíregyházán. Pécsett, Szegeden. Szentesen és Miskolcon. A Típusa h a s z Évjárata n á 1 t a Rendszáma utó Szabadpiaci ára Meckur- i «anyára Lada 2101 1975 UZ 62 tm 30 000 I-»<la 2101 isii UH 60 000 :«»wo» I,ada 2101 1972 IH 48 000 *Í8 000 f.ada 21©J. 1979 PO 90 900 7 0 900 Lada 2102 19X0 1»X 110 000 85 900 Lada 21 013 1982 TS 140 00« 114 iWt Trabant G01 Special 1982 KD 88 000 54 000 Trabant 601 Special 1980 TI 58 1)00 42 000 Dácia 1300 Limoiisiiie 1981 TP 90 000 69 000 Dácia 1310 1982 KD 100 000 95 000 Dácia 1310 1984 KV 125 000 wo »100 Wartburg 353 WDL 1982 TX 85 000 63 000 Wartburg Special 1985 KZ 119 000 100 000 Polski-HAT 126 630 1979 PR 80 000 4-3 000 < Az új személygépkocsi-átvéteti sorszámok tapzár inig érkeztek vtog.) váo »Ica ra-baa. a Győri kap« 73-be« és a Bársony János utca 27-ben nem tudtak végezni a szerelők mára virradóra, a Kiss tábornok utca fK,. a Kassai »tea TI. aáatt elkészültek, röviddel a hibák be.tetemtese »tán. A Bálint György »tea 6-ban a lépcsőházi világítást javítottak meg. a Szentpéteri kapu 91-ben, a Kuruc utca libe«. az Árpád »tea 32-ben és a Hegyalja utca 2-ben pedig av elromlott lifteket át- buo»ak Kiírná üzembe. Ja fj I . f } . J m ' • y i» ; • é\rv M * Pettyes a divat (Mező István mjzaf Megindult a vérkeringés Visssavarrt á k egy kislány kesét Újabb szenzációs műtét sorozatot hajtottak végre a győri kórház baleseti sebészetén: ezúttal egy 12 éves kislány kezét varrták vissza. Ni coin fírehrn K éves nyugatnémet kislány a szüleivel nyaralt Badacsonytomajon. Július 25-én a gyermek autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében leszakadt a bal karja. Haladéktalanul a tapolcai kórházba szállították, ahonnan Győrbe küldték. A győri kórházban már előkészített tBÜtő és egy orvoscsoport várta a beteget. A hatórás műtétet dr. Király Géza kézsebész főorvos irányította. A visszavaiTt kézen, a műtétet követő napon a vérkeringés helyreállítására újabb műtétet hajtottak végre. A gyermek ezt követően harmadszor is műtőbe került, amikoris plasztikai műtétet végeztek el rajta A kislány állapota napróá napra javul, s előreláthatóan két hét múlva hazautazhat. Utókezelését a Münche- ni Plasztikai Intézet mikro- sebészeti resziegé« végzik majd. Tárcsázzuk a 07-et tiiraifta fulladt Seirmabmenyö bsetárstoatt a kavicsbányatóba fulladt tegnap este negyed 8 tájban Szolnoki János 32 éves lakatos, ináncsi lakos. A szerencsétlenüt járt léi-IS egy ismerős házaspár társasagában fürdőét a bem vauiban, s a parttól mintegy 7 méternyire elmerült. Ismerőse kihúzta a partra, mesterséges lélegeztetést is alkalmazott. de már nem Judoét segítő« a fűti aiembet e». Az „Csak” korlátot döntött lezuhant egy több mázsás, forgácsolásra váró vasfű mb egy teherautó platójáról tegnap fél 12 tájban, az Uitz Béla utcában, a Zrínyi Ilona Gimnázium előtt. Sokáig gurult, majd kidöntötte az út menti koriáiot. A .teherautó a történtek után csaknem 50 méterre tudott megállni a helyszíntől. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a szóban forgo eset azonban mégis több tanulsággal szolgál. A nem nagy méretű teherautón gondatlanul rögzítették » súlyos rakományt. Ráadásul a pilóta helytelenül választotta meg a sebességet. Ezek együttes következményeként szakadt ki a plató oldalfala, s zuhant az útra a vashenger. Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha egy mögötte haladó személyautóra esik! Sz. I. mstA mm.Ar — A »agyar Szooiatlsta Mun*<spárt MisKote Varom Bizottságának politikai napilapja. S’öszertcesztö: BfclKBü DK/.SO Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky üt id. SSSfi. Postaoim Miskolc 3501 Pt.e 30. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-Z2S: oeí- és várospolitika) rovat: W-M4' ievateeési rovat: 18-*38: cuMrpoUUkt« 18-22«: sports Í8-323? ínformáoiú: ia-a«. - KiaUja a Borsod Meavel Bankiadé Vállalat. Mkjkoí«, Ba)tisy-Z.s)ltnszk.v űt fcB. 3033. Postádra: Miskoia 3601 PÍ-: 138. - Pelei« kiadó: veres MIHAfcV. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc- Széenenvi ál 16—17 9525. Telefon: 16-913. Terjeszti « Magyar Posta. Elófi- Kethető öármaly ruriapfcéztiesité postahivatalnál. a tiirlapkéz- óesítőtenéi s Posta niriacnzieieiben » Hírlapetöfit-ete tápellátási irodánál (HEbERi Budapest v„ József nádor tér l — t*S9 —. közvetlenül vagy postautalványon valamim átutalássá) a HfcUB 215—9816? pénzforgatmi ielzöszámra üid- ftzetési <*J egy nőnapra A3 forint, egy negyedévre 15« törtet ecy "vre Sjf Ft. index: *951 - Készült a Borsodi tevőmdWtan PeleJóa vezető: WIKTH tiUOS — rssn 9139—»»át »gybes a Müsk-o+ci Rendőrkapitányság foíyíaija a \rizs- gáiaíot. tovább tart a meleg Tovább tart a szarsz, meleg idő. bár országrészünkben előfordulhat futó zápor, zivatar, de csak jelentéktelen mennyiségű csapadékkal. Strandidő várható ma: már reggel 7 órakor jóval 10 fok fölött volt a hőmérséklet. Napközben 30 foknál is melegebb lesz. és még késő este is 23 fokot mérhetünk. FJőreláthatólag még több nap tg ilyen marad az idő. Kisiklcft a Ball-Orient Pwzswny közelébe« tegwap kfsfkkjtt a Berlin és Bukarest között közlekedő Bailor tervi nemzetközi gyorsvonat négy kocsija. Az utasokat, akik közül senki sem sérüfl meg, autóbusszal tették a pozsonyi pa IvacKtvar- ra. A baleset okát szakértők vizsgálják. B«»dá2Ók és hamis tanúk Bíróság elolt felelnek Rossiék Végnap „fekete nap” *«# m olasz labdarúgásban. Megkezdődött a „bundázó” játékosok és klubvezetők kihallgatása az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága előtt. Ugyanakkor bejelentették: az 1982-es világbajnok válogatott néhány tagjának novemberben bíróság eié kell állni korábbi hamis tanúzás miatt. A Reuter római jelentése szerint két olasz újságíró, Roberto Chiodi és Oliviero Beha bizonyítékokat talált arra, hogy az olasz válogatott néhány tagja pénzt ajánlott es adott azért, hogy a csoportmérkőzéseken kedvező döntetlent harcolhassanak ki Kamerun válogatottja ellen. Erről 1984-ben már folyt' vizsgálat — de annak idején a vádakat kellő bizonyíték hiányában elejtették. Az említett újságírók döntő adatokkal álltak efő. így november 21-én a vétkeseknek meg kell jelenniük a bíróság előtt hamis tanúzás miatt. Akiket többek között a törvény elé citáltak-: Paolo Rossi. Alessandro Attbbelii, Antonio Cabrini, az. Olasz Labdarúgó Szövetség egy meg nem »ewezett »eae»6,je, több itáliai újságíró, tovűb»- bá a kameruni válogatott akkori vezető edzője, Jean Vincent. Milánói hírek szerint kedden megkezdődött, és legalább egy héten keresztül tart majd az elmúlt olasz bajnoki idényben mérkőzéseket megvett, eredményeket előre kikötött, azaz bundá- zott csapatok az ügyben érintett. vádolt képviselőinek kihallgatása az Olasz Labdtr- rúgó Szövetség fegyelmi bizottsága előtt. Az 52 személy között 36 játékos szerepel. Tizenkét klubnak kell hathatós magyarázatot adni a vádpontokra. Ezek között van három első osztályú: a Napoli, az Udinese és a Bari. Az. olasz rendőrség — közölte a Reuter — januárba» bukkant a bundaügyek nyomára. Kábítószeresek . után nyomoztak, ezért telefonokat hallgattak le. így tehát" véletlenül jutottak „forró nvomra”. A legkeményebb büntetés a II. ligában szereplő Perugiára vár. mert állítólag 13 olyan mérkőzésen szerepelt, amely előtt a mérkőző felek már tudták a végeredményt.. .