Déli Hírlap, 1986. június (18. évfolyam, 126-150. szám)

1986-06-06 / 130. szám

A hányatott nemzedék regénye Szász Imre regénye, amelynek címe: A világ így ér véget, a ra-re so­rozatban jelent meg, ám lényegesen túlnő ennek a szórakoztatva hasznos so­rozatnak a keretein. Két barát regénye ez; az egyik elment 1956-ban, a másik itthon maradt. De emögött az elég gyakori jelenség mögött felrémlik a könyvből annak a nemzedéknek története, amelynek életét két for­dulat formálta hazánkban — bár más-más előjellel —, az 1949-es és az 1956- os. E sorok írója, aki va­lamivel idősebb kortár­suk, igazán érzi, sőt, át- érzi a szerző igazát. Szász Imre könyvheti kötete, amely talán job­ban összefogott, mint a korábbi Ménesi út, töké­letes portrét rajzol ennek a nemzedéknek a hánya­tott életéről, idehaza és a tengeren túlnan egy­aránt. Aki elment, nem járt jobban, mint aki itt- • hon maradt, de aki itt­hon maradt, az hazajöhet eltávozott barátjától, aki kint halt meg — össze­történ. (máté) A hét végén még látható a Miskolci Galériában az a kiállítás — címe: Rajzok, gr a- fikák, akvarellek —, amelyet a Herman Ottó Múzeum és a Sárospataki Képtár gyűjte­ményéből rendeztek. Mások mellett Benczúr Gyula, Zichy Mihály, Gulácsy Lajos, Der- kovits Gyula. Kmetty János. Szönyi István, Uitz Béla művei szerepelnek a tárlaton, ame­lyet Rippl-Rónai József Fürdő nők című rézkarcával ajánlunk olvasóink figyelmébe. jfr Bő másfél évtizeddel a film megszületése után jutott el a hazai mozikba Arthur Hillernek csaknem az egész vilá­got megríkató munkája, a Love Story. (A film alapjául szolgáló novella már régebben megjelent a Nagyvilágban.) A filmmúzeumi sorozatban vetítik az érzelmes-érzelgős tör­ténetet, amelynek két főszereplője — képünkön — Ryan O’Neal és Ali McGraw. Miskolcon a Táncsics, a Béke és az Ady Művelődési Ház mozija játssza vasárnaptól. zíliáhan készült felvételeit a Fotógalériában, az ifjúsági ház kiállító terében. A jú­nius 27-ig látogatható kiállí­tást dr. Végvári Lajos mű­vészettörténész nyitja meg ma délután 6 órakor. + JUBILEUMI TÚRA A BÁLVÁNYRA A diósgyőri vasas termé­szetjárók 38 évvel ezelőtt építették a Bálványon a Pe­tőfi Sándor-kilátót. Ebből az alkalomból a szakosztály va­sárnap jubileumi túrát indít Bánkútra. Az útvonal: Ómas- sa — Vadászvölgy — Bál­vány — Bánkút — Ördögol­dal — Jubileumi-forrás — Ómassa. Indulás: a majális­parki végállomásról 8.20 óra­kor közlekedő 115-ös busz­járattal. Túravezető: Regéci Emil. A MÁV Bevételellenőrzési Igazgatóság miskolci turistái vasárnap Létrástetőre men­nek. Útvonaluk: Lillafüred — Vesszős — Szent István- kilátó — Létrástető — Lil­lafüred. Találkozás az 5-ös busz lillafüredi végállomásán 8 órakor. Túravezető: Zám- borszky Zoltánná. A miskolci helyiipari ter­mészetjárók szombaton és vasárnap munkatúrát vesz­nek részt a Helyiipari-for- rásnál, ahol az emlékparkot építik tovább. Mindkét nap 8.30 órakor indulnak a ma­jális-parki buszvégállomás­ról, Ferenczi Lajos vezeté- séveL + JÁTSZÓHÁZ Az avasi játszóház — amely az Elek Tamás utca 15. szám alatti Információs Iroda he­lyiségében működik — asz­faltrajzversenyt szervez a gyerekeknek ma délután. Az érdeklődők 4 órakor jelent­kezzenek a helyszínen. + KOVÁCS ANDRÁS- SOROZAT Holnap kezdi vetíteni a te­levízió a Kovács András ren­dező filmjeiből összeállított so­rozatot. Tizenegy alkotás ad áttekintést eddigi életművéről. (A rendező a vetítéssorozat köz­ben, június 20-án ünnepli 61. születésnapját.) A Kossuth-díjjal és sok más kitüntetéssel elismert alkotó- művész pályáját dramaturgként kezdte. Első önálló játékfilm­jét 1960-ban készítette. Attól kezdve szinte évente jelentke­zett új alkotással, dokumen­tum-. játék- és tévéfilmekkel. Kiemelkedett közülük az 1964- ben forgatott Nehéz emberek, amely nagy szerepet játszott a magyar filmművészet megújulá­sában. Az 1966-ban készített Hideg napokkal a rendező film­művészeink élvonalába emelke­dett, a filmet többször kitün­tették, és — akárcsak a Nehéz emberek — óriási vitákat ka­vart. A sorozat a Nehéz emberek­kel kezdődik, holnap este tíz­kor, az l-es programban. Ezt az 1962-es Isten őszi csillaga, majd a Hideg napok követi. Aztán jön a Falak, a Staféta, a Bekötött szemmel, a Labirintus, a Ménesgazda, az Októberi va­sárnap, az Ideiglenes paradi­csom, majd befejezésül, A vörös grófnő. A kiválasztott filmek a rendező széles érdeklődési kö­rét, sokoldalúságát tükrözik. Ami közös bennük; Kovács András érzékeny reagálása a társadalom problémáira, a nemzeti önismeret problemati­kája, a felelősség kérdése. ORVOSI ÜGYELETÉT Körzeti orvosi ügyeleti szol­gálat — sürgős esetek ellátásá­ra — a következő helyeken ta­lálható Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakók­nak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán Já­nos utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken pén­teken este 7 órától másnap reg­gel 7 óráig a bükkszentkeresz­ti és a répáshutai lakosokat is ellátja. Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig, vala­mint este 7 órától másnap reg­gel 7 óráig ügyelnek. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig, a város egész terü­letére a Hunyadi u. 21. szám alatt van. Telefon: 15-698. A hétvégeken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fo­gadják a beteg gyermekeket. A Csabai kapui rendelőinté­zetben szombaton reggel 7-től 13 óráig tart az onkológiai és a fogászati rendelés. A sebé­szeti, fül-orr-gégészeti szakren­delés a sürgős ellátást igény­lő járóbetegek részére az ille­tékes osztályok ambulanciáján működik. A vasgvári rendelő- intézetben hasonló időszakban az alábbi szakrendelések mű­ködnek : fogászat, belgyógyá­szat, szemészet, laboratórium, nőgyógyászat. A fogászati ügye­let szombaton déü i órától hét­főn reggel 7 óráig tart a Csa­bai kaou 42. szám alatti Tii- dőkórház szájsebészeti osztá­lyán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén júni­us 6-án (pénteken) 15.30-tól jú­nius 9-én (hétfőn) reggel 7.30-ig dr Wirtz Ferenc körzeti állat­orvos ügyel. Lakása. Miskolc Vörösmarty u. 52. szám Tele­fon: 86-026 Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap nyit­va van a Széchenyi út 3—9. Aggteleken, a cseppkőbar­lang hangversenytermében nemzetközi kórustalálkozót rendeznek vasárnap. A ven­dégeket, a résztvevőket Szűcs Ferencné, az SZMT titkára, a KÖTA megyei szervezeté­nek elnöke köszönti délelőtt 10 órakor, a barlang bejára­tánál. Negyed 11-től népdal- körök adnak műsort, a kó­rusok bemutatkozása 11 óra­kór kezdődik. A fellépők: az edelényi városi férfikórus, a finn Jalasjärvi ifjúsági kó­rus, az iglói gimnázium le­ánykara, valamint a Zrínyi Gimnázium leány kara. Dél­után megismétlik a műsort, 2 órai kezdettel. + BÁNYÁSZATI KIÁLLÍTÁS A Rozsnyó környéki bá­nyászat és vaskohászat tör­ténetét, múltját mutatja be az az érdekes kiállítás, amely mától látható a Borsod— miskolci Múzeumban (a Kos­suth utca 13. szám alatt). A Földünk rejtett értékei cí­mű tárlatot a Banicke Mú­zeum és a Megyei Múzeumi Igazgatóság rendezte, meg­nyitót ing. Pavel Juhász, a Rozsnyói Járási Nemzeti Bi­zottság titkára mond, ma délután 3 órakor. Herényi László, a Bányászmúzeum munkatársa tart tárlatveze­tést a megnyitó közönségé­nek. A kiállítás július 20-ig tekinthető meg. + TÉRZENÉK A Bányász Fúvószenekar ad térzenét ma délután 5 órától, Kovács Miklós ve­zényletével, a Tanácsház tér melletti Dísz téren. Tapolcán, az Anna Szálló előtt ugyan­csak ők játszanak vasárnap délután 5 órától. Hattól pe­dig — ahogy azt már meg­szokhattuk — a Miskolci Réz­fúvós Quintett ad toronyze­nét a Pátria-ház erkélyéről. + LÁTTAM RIOT Felvégi Andrea, az Űj Tü­kör fotóriportere Láttam Riót címmel mutatja beBra­+ NEMZETKÖZI KÓRUSTALÁLKOZÓ AGGTELEKEN Műsor .jy __________ Pl?NTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30- Ki nyer ma? — 12.45: Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok. — 12.55: A zene is összeköt. — 14.00: Hírek. — 14.10. Főkapitányi értekezlet a stúdióban. — 15.00; Erről be­széltünk. — 15.30; Szokolay Sándor népdalfeldolgozásaiból. — 16.00: Hírek. — 16.05; Szél­toló. — 17.00. XX. századi ma- Kyar politikusok. — 17.30: Az indiai klasszikus zene. — 17.35: Filmzene. — 18.14: Hol volt, hol nem volt.. — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15- Mundial '86. — 19.25: Tíz kérdés. — 19.55: Mun­dial ’66. — 21.50; Könnyűzene — hangszerszólók, — 22.00: Hí­rek. — 22.15- Tíz perc külpoli­tika. — 22-25: Mundial ’86. — 22.40: Protestáns teológia Ma­gyarországon a felszabadulás után. — 23.10: Haldú Mihály müveiből. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió, 12.00: Hírek né­metül. oroszul és angolul. — 12.10: Szovjet fúvószene. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hirek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás- és vízállás-je­lentés. — 14.00: Péntektől pénte­kig. — 17.00: Hírek. — 17.08: Boccaccio. — 17.30. ötödik se­besség. — 18.30: Fiataloknak! — 20.00: Nőtakedvélőknek. — 21.00: Hírek. — 21.05: Senki többet? Harmadszor! — 22-20; Ameriká­ból lőttem?... — 23.00: Hírek. — 23.20- Archie Shepp felvétele. — 24.00; Virágénekek. — 0.15— 4.20: ©fél után. mim alatti (Pátria-ház) gyógy­szertár, telefon: 35-951, és az Avar u. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár, tele­fon: 51-697. Szombaton délután 5 óráig tart nyitva a Kun Bé­la úti gyógyszertár. A Pátria­házi és az Avar utcai állandó­an, a Kun Béla úti hétközben látta el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. SZERVIZEK . A Getka televízió- és közpon­tiantenna- javító szervize szom­baton délig várja a bejelenté­seket. Cimük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8-tól déli 1 óráig Ugyeletet tar­tanak. A VILLKESZ rádió- és tele­víziójavító műhelye a Szűcs Sá­muel u. 5. szám alatti szervizé­ben szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. Az autószerelő kisiparosok közül június 7-én és 8-án Haj­dú Zoltán, Sik u. 51. szám alat­ti mester ügyel. Helyszíni au­tójavítás, segélyszolgálat, von­tatás: Pálft Sándor, Középszer u. 96. Telefon: 68-892. CB AM15. TEJ ÉS KENYÉR A kővetkező vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7-től ii óráig tej és kenyér bolti áron; a Gyöngy cukrász­dában, az Aranycsillag vendég­látóházban, az Ifjúság étterem­ben és a Művész bisztróban. A Katowice étteremben 6-től 11 óráig, a Diófa étteremben 9-től 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem va­sárnaponként 6-tól 10 óráig áru­sít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hu­nyadi utcai tejivó vasárnap reg­gel 7-től 11 óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5- töl 3 óráig van nyitva. 20.00. Pünkösdi kirándulás. — 21.25; Híradó 2. — 21.45; Joh* Mayall Szegeden. Szlovák televízió: 18.15: Szov­jet tudományos film. — 16.40: közösség. — 17.10: A virágokkal élünk. — 17.20- pozsonyi maga­zin. — 17.45: Vietnam. — 18.20: Esti mese. — 18.30—19.10: Mező- gazdasági magazin. — 19.30: Hír­adó. — 20.00: Angol természet- film-sorozat, — 20.30: Belga téváu sorozat. — 21.20: Zenés szóra­koztató műsor. — 21.55: A prá­gai nemzetközi tévéfesztivái kró­nikája. — 22.10: Kenyér, szere­lem. fantázia. — 23.50; A prágai dzsesszfesztiválrói. Kiállítások; Miskolci Galéria (10—18): Rajzok, grafikák, akva. rellek. — Mini Galéria (10—18): Götz János emlékkiállítása. — Bartók Béla Művelődési Ház (8 —20) : Csoport Csaba és Tóth Zoltán képzőművészeti alkotásai. — József Attila Könyvtár (11— 19): Tóth Arpád-emiékkiállítás. — Szakmunkás Galéria (10—18): Kurucz János és Kurucz Péter fotói. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az emberi kultúra kez­dete. Kiállítás Tóth Lajos dél­afrikai anyagából. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Kon­dor Béla-emlékklállítás. — Mú­zeumi műhely. Kulcsár Géza fo. tókiállítása. — Herman Ottó-em- lékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 18): A diósgyőri vár története. — Ásványkiáliítás megyénk ás­ványvilágából. — Déryné-ház (8 —18): Déryné-emlékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI— XIX. századból. — Massa Múze­um (9—17) : A diósgyőri kohászat története 1870-tg. A kohászatban használt kéziszerszámok. — Köz­ponti Kohászati Múzeum (9—17) • A nyersvasgyártás története. Acélgyártás. Kovácsolás. Henger­lés. — Herman Ottó-emlékpark (10—18): A Bükk hegység kelet­kezése. — A Bükk hegység és az emberek kapcsolata. — Vá­rosi vadaspark (9—17). Miskolci Nemzeti Színház (7): Teli zseb. (Vörösmarty bérlet.) Filmszínházak: Béke (f3): Ha­lálos tavasz (magyar, 14 éven felülieknek!) — (f5): Coca-Cola kölyök (mb. szí. ausztrál. 14 éven felülieknek, ni. helyár!) — (f7): A tűz háborúja (szú kanadai. 16 éven felülieknek, III. helyár!) — (f9): Edén bol­dog-boldogtalannak (mb. szí. francia, 18 éven felülieknek. IL helyár!) — Béke kamaramozi (4): A sziget lovasai (mb. ku­bai). — (6): Vadlovak (mb. szí, új-zélandi, 14 éven felülieknek. IL helyár!) — Táncsics («): Aranycsapat (szí. magyar. II. helyár!) — (f6, f8): örült római vakáció (mb. szí. olasz. n. hely­ár!) — Táncsics kamaramozi (f5): Elnézést, néz ön futballt? (szí. NDK). — (f7): Ki kém. ki nem kém (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek. Iir. helyár!) — Szik­ra (4. 6. 8). Az elvarázsolt dol­lár (szí, magyar, in. helyár!) — Fáklya (4, 6): Aladdin és a cso­dalámpa (mb. szí. Japán, IL helyár!) — (8): Excalibur I—IL (mb. szí. ír. 16 éven felüliek­nek. dupla és II. helyári) — Fáklya kamaramozi (f.5): Ufó Arizonában (mb. amerikai. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Petőfi (5): Hamupipőke (mb. szí. amerikai, II. helyár!) — (f7): Váratlan fordulat (szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — Krúdy (f7): Hajókkal a bás­tyák ellen (szi. szovjet). — Ta­polca, Ady (7, 9): Tiszteletbeli konzul (mb. szí. angol. 14 éven felülieknek!) — Ady Művelődési Ház (5. 7): Vad banda (mb. szí. amerikai, 18 éven felülieknek, III. helyár!) — Nehézipari Mű­szaki Egyetem (5): Forróvérű kí­sértet (mb. szí, olasz, III. hely­ár!) — Népkerti szabadtéri mozi (9): A piszkos ügy (mb. szú amerikai. 14 éven felülieknek. H. helyár!) — Hámor (f6). szökés a halál elől (mb. francia. 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Szír. ma (f6) : Zűrös hétvége (mb. szovjet. 14 éven felülieknek!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00- Hírek. — 8.25: Családi tükör. — 9.00: Is­mét — a Javából. — Közben 10.0». Hírek. — 11.00: Utolsó va­csora a Rádiókabaré fociklubjá­ban. Petőn rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Színes népi muzsika. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: ö a test. én az árnyéka. — 9.50: Kéler Béla: Magyar vígjáték-nyitány — 10.00: Szombat délelőtt. — Köz­ben 11.00: Hírek. 3. műsor; 8.00: Hírek. — 8.17: Alföldy-Boruss Csilla orgona­hangversenye. — 9.38: Perényl Miklós gordonkázik Kocsis Zol­tán és Szűcs Lóránt zongorázik. — 10.30: Slágerlista. — 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió; 8.00- Műsoris­mertetés. hírek időjárás, lap­szemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csinSUunk? Programalánlat. — 8.20 • visszapillantó. (Informá. ciők, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Naolaink kérdései. önodvárl Miklós Jegyzete. — A zenét szer. kesztlk a hallgatók Telefon­szám: 35-510, — 9.30: Mikrofon­lánc. Riporter- Tolnai Attila — Sport. — 9.55—10.00: Müsorelő- zetes. Televízió. I műsor; 8 00: Tú­vétorna. — 8.05: Nas Ekran. — 8.25. Csak gyerekeknek! — 8.55: Labdarúgó-világba Inokság Ma­gyarország—Kanada mérkőzés. — 10.45: Nők a pult mögött. — 11.30; Snortmúzeum. — 12.00: Nemcsak nőknek! 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05- Hetek antológiája. — 13.53; Zenekari muzsika. — 15.30: A Tavaszi Fesztivál hangversenyei­ből. — 16.33: zenekari operarész­ietek. — 17.30: Kapcsoljuk a Bartók Emlékházat. — Kb. 18.40; Madrigálok. — 18.50. Kraszna­horkai László: Kegyelmi viszo­nyok. — 19.00: Hírek. — 19.05: Űj operalemezeinkből. — Köz­ben 20.15: Kilátó. — 22.47: Csaj­kovszkij; IV. szimfónia. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió; n.00: Műsoris­mertetés, hírek. időjárás. — 17.05: péntek este Észak-Magyar- orszáson. Szerkesztő: Jakab Má­ria. (A tartalomból: Telekellátás, közművesítés... — Körkép a há. rom megyéből — A nyár divatja — Tanácsok kistermelőknek — Üszásoktatás a strandokon — Programajánlat.) — 18.00; Észak, magyarországi Krónika. (Megnyí­lik a Diákcentrum Egerben — Piaci Jelentés.) — 18.25—18.30; Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor; 15.55: Hí­rek. — 16.05; Egy szó. mint száz! — 17.60: Telesport. — 18.00: Ablak. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Hír­adó. — 19.50; Labdarúgő-világ­balnokság. Magyarország—Kana­da mérkőzés. — 21.50: A hét mű. tárgya. — 22.00; Frank Mannata igaz története. — 23.30. Híradó 3. Televízió. 2. műsor: 18.30; Tau bácsi. — 19.00: Ablak. — 19.30: A Rajna és a Meuse vidékén. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom