Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-21 / 116. szám
Az osztályozás mint ütközőpont Szülők—nevelők fóruma Az iskolát és az otthont egyaránt foglalkoztató témát vitatott meg nemrég a miskolci szülők-nevelök fóruma. Az osztályozás, mint ütközőpont az iskola és a család között címmel Mihály Ildikó, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa tartott előadást. Először rövid áttekintést adott az értékelés, osztályozás múltjáról, majd utalt az elmúlt évekre, amikor olyan mértékű indulatok nyilvánultak meg az osztályozás kérdésében, amire nem volt példa. Részletesen elemezte az értékelés az osztályozás különbségét és problémáit. Az értékeléskor egy meglevő szintet viszonyítunk ahhoz, aminek lenni kellene. Az osztályozás végeredményben kategórikus besorolás, viszonylag formális aktus, csak a teljesítményt veszi figyelembe. Pedig mennyi minden van mögötte! A gyermek egyéni hangoltsá- ga, a gyermekközösségben elfoglalt helye, a tanár beállítottsága stb. Teljesen az sem tisztázott, hogy mihez is kell tulajdonképpen viszonyítani, így az értékelés mércéje tanáronként is különbségeket mutat. A tesztlapokkal a viszonylagos, mérhető igazságos elbírálást kívánták szolgálni, de sok hasznos hatása mellett az el- tárgyiasodást, a kifejező- készség gyengülését is előidézte. + BESKATULYÁZÁS, BÜNTETÉS Érdekesen ütköztette az előadó a tanári és szülői tapasztalatait. Szólt a pedagógusok hibáiról az osztályozásban. Elsősorban a beskatulyázásról. Igen nehéz például egy hármasra értékelt gyermeknek jobb érdemjegyet elérni. A másik hibánk gyakorta az, hogy az osztályozást büntetésként használjuk. Valóban büntetés is egy- egy rossz jegy, hiszen iskoláink teljesítménycentriku- sak. komoly harc folyik már a középiskolai felvételekért is. Ezzel összefügg az osztályozás fetisizálásának hibája. Például az tudja jól a magyart, akinek ötöse volt. Sokszor az olvasottabb, fogékonyabb tanulók — az osztályozás összetevői miatt gyengébb eredményt érnek eL Az egész pedagógiai érzi ezeket a gondokat, és számos próbálkozás született a feloldásukra. Például a hetvenes évek érettségi értékelése, amely szöveges volt: megfelelt, nem felelt meg. Ez a módszer hatalmas ellenérzést váltott ki érettségizőkből, tanárokból, szülőkből egyaránt, így ez a gyakorlat megbukott. Napjainkban az elsőosztályosok nem kapnak osztályzatot, de azonnal megjelent a „pótlás”, piros-fekete pont, nyuszi, mókus, csillag stb. formájában. Az 5. osztály első félévének és az újonnan felvett tárgyaknak nincs osztályzata. A szülők panasza szinte általános: nincs semmi fogódzó, miért nincs osztályozás? Az átlagszámítás is megszűnt, a gyakorlatban, mégis ezzel számolunk. Ugyancsak problémát jelent a szorgalom osztályozása. Ha egy tanulót például 8—10 tanár tanít, a szorgalmat a saját tárgya szemszögéből ítéli meg... + „OTTHON KIKÉRDEZTEM” A szülő gyakran hangoztatott érvelésére is utalt Mihály Ildikó: „Annyit tanult a gyerek, én otthon kikérdeztem, tudta a leckét, nem Japán lap, franciául A szovjet Pravda után egy japán napilap, az Asahi Shimbun is megjelent francia nyelven Párizsban. Képünkön: az Eiffel-torony lábánál időző japán turisták örömmel lapozzák kedvelt újságjukat. értem, miért kapott csak hármast?” Nos, a szülő otthon viszonylag steril környezetben kérdezi ki a gyermekét, de az iskolában rengeteg eltérő inger van, mais szerephelyzetbe kerül a gyerek, esetleg szorong, fél a kudarctól stb. Ezért az értékelés magasabbrendűségére kellene törekedni, az érdemjegyek szöveges kiegészítésére; s ugyanakkor az önellenőrzésre, a helyes önértékelésre ajánlatos nevelni a gyermekeket. A szóbeli képességek a döntők ma az iskolákban, ám másféléknek — például logikai, rajz, ének, testnevelés — is megfelelő helyet kellene adni az értékelésben. A vitában több szülő emelt szót a tesztlapok ellen. Ellenvélemény is elhangzott az iskolai szorongással kapcsolatban. Az egyik szülő szerint lehet, hogy az alsó tagozaton szorong, de a felsőben már semmitől sem fél, gátlástalanná válik a gyermek. Néhány pedagógus rávilágított a tesztlapok szerepének helyes értelmezésére, az iskola és a családi értékrend- szer közelítésének fontosságára. Cserélődik a szülők—nevelők fórumának hallgatósága, de azok szólnak bátrabban, akik mindhárom előadáson részt vettek. Jövőre szeretnénk kialakítani egy olyan törzsgárdát, amely a szülői munkaközösségek tevékenységében is hasznosítja a hallottakat. Korkos Jenőné Még néptelen a bükkszentkereszti úttörőtábor, de június 16-től augusztus 24-ig az itt üdülő gyerekek zsivajától lesz hangos a környék. Ez idő alatt hét turnusban, összesen csaknem 850 iskolás nyaral majd itt Miskolcról és a városkörnyékről. A különféle cserék révén a fővárosból, az Alföldről és Kassáról is érkeznek ide úttörők. Urbaniszlikai konferencia Az elmaradt térségek fejlesztésének és üzemeltetésének kérdéseivel foglalkozik a IX. észak-magyarországi urbanisztikai konferencia, amely május 29-én és 30-án ül össze Encsen, a városi tanácson. Az előadások a téma általános vonatkozásai mellett egy-egy terület — például megyénk aprófalvas térsége, Encs környéke, Somogy és Nógrád megye érintett területei — sajátos helyzetét is megvizsgálják. Hírünk az országban A negyedévenként megjelenő Szakképzési Szemle legutóbbi száma hosszabb tanulmányt közöl a miskolci szakmunkástanulók és középiskolás diákok szabadidejének alakulásáról, felhasználási módjáról. A főbb megállapítások: a Miskolcon tanuló diákoknak mindössze 3,9 óra szabad idejük volt tanítási napokon. A szabad idő nagysága tehát, bárhogy is csűr- jük-csavarjuk, magyarázzuk a dolgot, nem nőtt, sőt valamelyest csökkent a nyolcvanas évek elejére __Azt átlagos tanítási napot most is erőteljes tanulmányi túlterhelés jellemzi, ami elsősorban a tanítási időn túli tanulásban és — elsősorban a gimnazisták körében — az iskolához kapcsolódó számtalan egyéb kötelezettség és program formájában jelenik meg.” Még nehezebb a bejáró diákok helyzete: „...az ingázó diákok közül minden második tud csak leülni otthon a könyve mellé és tanulni. A többiek — ha egyáltalán tanulnak — vagy az iskolában maradnak a vonat, illetőleg az autóbusz indulásáig, és ott tanulnak. vagy a pályaudvaron, az autóbuszon, a vonaton. Töprengésre késztető, amit a diákok szórakozási szokásairól olvashatunk: „Minden diákcsoportnál megfigyelhető, hogy ... a csavargás, a belvárosban való mászkálás, ácsorgás, nézelődés az erre a korosztályra jellemző tipikus tevékenység. A szórakozásnak ez a formája — amit kikapcsolódásnak is felfoghatunk — hétköznapokon a gimnazisták szabadidőalapjának 12 százalékát, a szakközépiskolásokénak 23, a szakmunkás- tanulókénak 31 százalékát köti le...” Vízi túrázásra invitál a Turista Magazin májusi száma, mégpedig az annyit cse- pült Sajóra! „Rehabilitálni” szeretné ezt a folyót, kedvet csinálni a hétvégi túrázásokhoz, „melyekre a Sajó minden szempontból alkalmas ... A természetvédelem jelentőségének felismerésével a helyzet évről évre javul A víz lényegesen tisztább is az utóbbi években ... Feledteti azonban a víz rossz minőségét a csodálatosabbnál csodálatosabb partvidék, a jó vízreszállási lehetőség, az érdekességekben és izgalmakban bővelkedő folyó. ... Elvileg minden fajta, túrára alkalmas hajóval végig lehet menni a folyón, kivéve a felfújható gumicsónakot, mert a mederben sok a bedőlt fatörzs, és a durva, kavicsos part, ezek a gumicsónakokat könnyen kilyukaszthatják. A legjobbak a poliészter hajók, és ezekből is a slalom típusúak.” Miskolcon a vízreszállási lehetőségek közül kettő ajánlott: „... az 55 fkm-nél levő fenékgát után a Vízügy Sporttelepnél, vagy a 3-as főútvonalon levő Sajó-híd- nál.” összeállította: Berecz József SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Évszázadok mesterművei. — 14.00: Hírek. — 14.09: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Népzenei Hangos Újság. — 15.40: Májusi dalok. — 16.00: Hírek. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Felesleges kilók. — 17.25: Magyar művészek operettíelvételeiből. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádlószlnház. Karnyóné. — 20.16: Találkozásom a népzenével. — 21.11: Gáspár Cassado gordonká- zik. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Zenaida Pally operaáriákat énekel. — 22.52: Mégiscsak van képernyő- betegség? — 23.07: Arturo Toscanini hangversenyfelvételelböl. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül. oroszul és angolul. — 12.10: Filmzene. — 12.30: Lakatos Mihály népi zenekara Játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. — 14.00: Az a dal, az a perc. — 14.30: Vásárrádió. — 15.00: Hírek. — 15.05: Körhinta. — 16.05: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 16.48; Diákfoci. — 17.00: Hírek. —17.08: A Modem Talking együttes slágereiből. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Ritmus. —19.00: Hírek. — 19.05: Majláth Júlia szerzeményeiből. — 19.20: A Hungária Szálló prímása. — 20.05: Rockföldről érkezett. — 20.50: Mit olvashatunk a Béke és szocializmus c. folyóiratban? — 21.00: Hírek. — 21.05: Közkívánatra. — 23.00: Hírek. — 23.20: Waylon Jennings legsikeresebb felvételeiből. — 24.00: A cirkuszhercegnő. — 9.15—4.20: Ejfél után. 3. műsor: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Szonda. — 13.35: Daróci Bárdos Tamás: Lakodalmi koszorú. — 13.50: XV. Dunakanyar dalostalálkozó. — 14.20: Magnóról magnóra. — 13.00: Kamaramuzsika. -- 15.40: Felejthetetlen arcok az Operaházból. — 16.08: Zenekari muzsika. — 17.00: Iskolarádió.— 17.30: Kalmár László műveiből. — 18.06: Zenekari operarészletek. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot. — Kb. 21.10: Külföldi tudósoké a szó. — Kb. 21.25: Népdalok népi hangszereken. — 21.40: Kamarazene. — 22.30: A dicsőség szomja. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. Munkafegyelem és teljesítmény. Kerekasztal-beszélge- tés a stúdióban. Felelős szerkesztő; Paulovits Ágoston. Műsorvezető: Nagy István. — 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. (Az MSZMP Miskolc Városi Végrehajtó Bizottsága a városkörnyék településeinek egészség- ügyi ellátásáról hallgatott meg Javaslatot. — Nemzetközi hőlég- ballonvereeny.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.10: Hírek’ — 16.20: A rajzfilmek kedvelőinek. — 16.30: Kiállítás. — 16.50: Budafa 2-es naplója. — 17.40: Gyorsítás. — 18.20: Finom angol módra. — 19.05: Tévétor- na. — 19.10: Esti mese. — 19.30’ Híradó. — 20.05: A BKV-ban kérték. — 21.36: A hét műtárgya. — 21.45: Panoráma. — 22.45' Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.50: Ifjú Oroszország. — 19.10: Nasa ob- razovka. — 19.30: Viktor Pásmore. — 20.00: Kockázat. — 20.30: A Kuril-szigetek. — 20.50: Híradó 2. — 21.00: v. nemzetközi karmesterverseny. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Rajzok, grafikák, akva- reUek. — Fotógaléria (10—19): Úttörő- és ifjúsági hazak fotó- pályázatának anyagából. — Vasas Galéria (14—19): A népművészeti pályázat kiállítása. — 40 éves a magyar úttörőmozgalom: dokumentumkiállítás. — Bartók Béla Művelődési Ház (10—17): Képzőművészet a könyvkiadásban. — Szakmunkás Galéria (10 —18): Kurucz János és Kurucz Péter fotókiállítása. — Herman Octó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az emberi kultúra kezdetei. Kiállítás Tóth Lajos dél-afrikai anyagából. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró-gyújteményből. — Múzeumi Műhely. Kamarás Jenő fotókiállítása. — Herma« Ot- tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné-emlékszoba. — Massa Múzeum (10—18): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. A kohászatban használt kéziszerszámok. — Központi Kohászati Mú- "eum (9—17): A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. — Herman Ottó-emlékpark (10—18): A Bükk hegység keletkezése. — A Bükk hegység és az emberek kapcsolata. — Városi vadasparlc (9-17). Miskolci Nemzeti Színház (7)? Cseresznyéskert. (Egxessy bérlet.) Filmszínházak: Béke (3): Utószó (szí. szovjet. 14 éven felülieknek!) — (n6, f8): A smaragd románca (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!). — Béke kamaramozi (4): Edénkért a sikátorban (amerikai. 18 éven felülieknek!) — (6): Sok pénznél jobb a több (francia. 16 éven felülieknek, III. helyár!). — Kossuth (f3, hnS): Fehér törzsfőnök (mb. szi. amerikai, II. helyár!) — (7): Zorro (szí. olasz—francia, III. helyár!). — Táncsics (f5>: Vándorlások meséje (mb. szí. szovjet—csehszlovák) — (f7): Hair (szí. amerikai. 14 éven felülieknek, III. helyár!). — Tapolca, Ady (7, 9): Nincs kettő négy nélkül (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!). — Ádv Művelődési Ház (3): Jöjj és lásd! I—n. (szí. szovtet, 16 éven felülieknek, dupla helyár!). — Tokaj diseomozi (f8): A kicsi kocsi újra száguld (mb. szí. amerikai). — Népkerti szabadtéri mozi (8): Fantom az éjszakában (mb. szi. amerikai, 1* éven felülieknek, kiemelt és ITL helyár!). — Vasas parkmozi (8): A tűz háborúla (szí. kanadai, 16 éven felülieknek, III. hely- ár!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek.. — 8.20: Botorkál a vén diák. — 8.30: Benda: A falusi vásár. — 9.29: Világablak. — 10.00: Hírek. —10.05: Diákfélóra. — 10.35: labirintus. — 10.50: Kamaramuzsika. — U.38: A tulajdonságok nélküli ember. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fúvószene Csehszlovákiából. — 8.20: A Szabó család. — 8.30: Tíz perc kü'nolltlka. —9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.08: Magyarán szólva. — 9.23: Balettzené. — 10.08: Pászthy Júlia operaáriákat énekel, — 10.48: Previn: Négy közjáték rézfüvós- kvintettre. — u.19: Népdalfeldolgozások. — 11.39: Zenekart muzsika. Televízió, 1. műsor: 9.55: Asz- szonyok mesélik. — 11.15: Három évszak — holtszezonban.