Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-14 / 110. szám
A kultúra egészének a tükre A tévé szerepe a művészetek megismertetésében n Hírünk az országban Talán egy szerencsésebb időpont megválasztása nagyobb aktivitásra serkentette volna a résztvevőket - állapította meg A televízió a művészetek megismertetésében és terjesztésében címmel a héten megrendezett nyílt vita vezetője, dr. Fu- kász György filozófus, egyetemi tanár. A tévéfesztivál egyik izgalmas beszélgetésének ígérkezett a Művészeti Szak- szervezetek Szövetsége, az SZMT és az MTV által közösen szervezett program, amely délelőtt 11-kor kezdődött, és olyan előadókat vo- nutatott fel, mint Aradi Nóra művészettörténész. Kéri Elemér tanszékvezető egyetemi tanár, Maróthy János tudományos osztályvezető és Vitányi Iván, az Országos Közművelődési Intézet főigazgatója. Persze, lehet, hogy az előadók felkészültsége, illetve az a tény, hogy az általuk képviselt területről alapos, átfogó képet adtak, „fojtotta” a résztvevőkbe a vitázó kedvet. Tény, hogy mindössze hárman szóltak hozzá az elhangzottakhoz. . Kéri Elemér a tudományok, a művészetek és a filozófia organikus, egymásra ható fejlődésének közvetítésében, interpretálásában látja a televízió lehetőségeit. A mediator szerep mellett önálló művészeti alkotásokkal is gyarapíthatja a kultúrát a tévé. Maróthy János rendkívül élvezetes stílusban vázolta fel, hogy mit segíthet a televízió (a kép) a zene megértetésében, megszerettetésében. Hangsúlyozta, hogy „sok csatornás” képi anyaggal lehet igazán .megtámogatni életre kelteni” a zene üzenetét vagy úgy ahogy azt Bernstein teszi, de belőle csak egy van. (Pontosabban: van nekünk is egy Bernsteinünk, Mihály András, aki hasonlóan képes a közönséget a zene titkaiba beavatni. Kár, hogy régen nem láttuk ilyen szerepben a képernyőn.) Aradi Nóra nem csupán a kifejezetten képzőművészeti műsorokban látja a televízió hatását a vizuális kultúrára, idetartozónak érzi akár a betűreklámot is. vagy a Képújságot. Fontos minden másodperc a tévében, ami a képzőművészetet propagálja (a kritikus műsorok hiányoznak, vagy éppen az jelenti a kritikát, hogy mely kiállításról ad hírt a televízió, és melyikről nem), bővítve ezzel a nézők ismereteit. Vitányi Iván úgy véli, hogy a televízió önmaga nem képes a kultúra befogadóképességét emelni, ám azzal, hogy a kultúrát a hajdani ünnepi jellegéből bevitte a hétköznapokba, nagy szolgálatot tett. (Ugyanakkor megvan ennek a veszélye is, mert a tévéközvetítés nem helyettesítheti azt a személyes élményt, amit a színház, a hangverseny, a kiállítás nyújthat.) A televízió, mint eszköz, önmagában se nem jó, se nem rossz — állapította meg az előadó —, csupán a kultúra egészének tükre. Sz— jjc Gordonkás (Bozsik István rajza) Sas József az Advban * Maga nevetni fog a címe a Mikroszkóp Színpad művészei vendégjátékának, amely holnap délután 5-től és este 7-től lesz az Ady Művelődési Házban. A politikai kabaré főszereplője Sas József, közreműködői: Halász László és Heller Tamás. „Építészetünk kérdését nem szabad csupán a hatékonyság és az építőipar szempontjából mgközelíteni. Ez igazi nemzeti ügy. Társadalmi, történelmi méretekben és alapokon kell újraértelmeznünk sok mindent az építészetben ... Ezért is javasoltam a parlamentben, hogy kezdeményezzük a kormány mellett egy tárcaközi országépítő egyesület alakulását” — olvashatjuk abban a beszélgetésben, amelyet a Népszabadság május 7-i száma közöl, „Építészeti anyanyelvűnk” címmel. Aki mindezt mondja: Bodonyi Csaba országgyűlési képviselő. a miskolci Északterv főépítésze. A folytatás is megszívlelendő: „Sok apró jel mutat arra, hogy jó úton haladunk ... Az épületek szintjeinek száma csökkent, nőtt az egyediség igénye és rangja ... különböző építészeti tervek versenghetnek egymással, s ez szakértő elbírálás mellett már önmagában véve is záloga az egyediségnek, a tájhoz, a környezethez való jobb alkalmazkodásnak. Megemlítem, hogy kezdünk okosabban bánni a panellal, mióta nem gondolkodunk kényszerben. Szép példák találhatók a panelből épült kis házakra . .. Borsodban Sajószentpéteren is.” * „ön miként ösztönözne jobban?” — kérdezte az ötlet című hetilap szerkesztője, többek között Schmidt Zoltánnétól, a Diósgyőri Gépgyár köszörűsétől. A lay május 8-i számában megjelent válasz lényege: „A nagyüzemi fizikai munkásokat elsősorban azzal, hogy visszaállítanám a különböző szakmák és azok művelőinek a becsületét... Téved, ha azt hiszi, hogy elsősorban a nekik-nekünk juttatott magasabb bérre vagy fizetésre gondolok. Nem, ez csak a végső pont lehet az i-n. Hogy idáig eljussunk, ahhoz sok lépcsőt kell végigjárnunk. Az első a szülői ház. a leendő szakmunkás otthonának légköre. Az. a szülői magatartás, amelyből hiányzik a mindenkori munkahely és főnök szidalmazása, az, amelyben arról beszélnek az apák és anyák gyermekeiknek, hogy a »dolgozóba-“ nemcsak azért járnak, hogy pénzt keressenek.” Egy következő lépés „csak az lehet, ha a szakmunkás- tanulót ... egy arra tehetséggel bíró igazi mester mellé állítjuk. Olyan mellé, aki nemcsak a szakma minden csínját-bínját tanítja meg neki, hanem azt is megköveteli tőle, hogy a munkahelyét, gépét tisztán tartsa, pontos legyen ... Ha mindez megvan, akkor jöhet a csúcs felé vezető legfőbb foka: az egész munkafolyamat, a technológiai sor szervezése. Ha ezt megtesz- szük, akkor értékének megfelelően lehetne díjazni a munkát... Erkölcsileg is. Anyagilag is.” összeállította: Berecz József A Markos—Nádas duó Geg-parti a stúdióban A rádióban, televízióban gyakran láthatjuk — hallhatjuk a Markos-Nádas duót. Ez természetes is, hiszen aligha van jelenleg náluk jobb nevettető forrás. A befalazott Józsi bá' esetével futottak be, s azóta számos történetük mozgatta meg a nevetőizmokat. A közelmúltban itt jártak, ekkor ragadtuk meg az al1 —* egy kis beszélgetésre. bál azonban csak Nádas wyurgy- gyel sikerült szót váltani. — Hogyan jött létre a Markos—Nádas páros? — Véletlenül találtunk egymásra öt évvel ezelőtt. Azóta azonban hiába tűnik ez stabil, megbonthatatlan párosnak, tulajdonképpen csak alkalmi társulás a miénk; napi szövetségben állunk egymással. Ellentétes természetűek vagyunk, igaz, ennek köszönhető, hogy együtt hülyéskedünk. Ami összeköt Markossal, hogy egyformán jár az agyunk, sok közös gondolatunk van. — Meddig tűnik még stabilnak — az „alkalmi” duó? — Amíg jól érezzük magunkat együtt. Célunk, hogy többnyire külön-külön dolgozzunk, és egy évben csupán egyszer-kétszer jöjjünk össze, de akkor valami nagyon jót produkáljunk. A jövőben szeretnénk a zene felé kirándulni, és az Old Boys együttessel közösen afféle humor-zenei-showt csinálni. — ön szerint meg lehet ismételni a befalazott Józsi bácsi sikerét? — Azt hiszem nem, bár ez kicsit természetes is. Nagyon összejött akkor minden, és a jót nagyon nehéz újra és újra produkálni, főleg ha azt csúcsnak is tekintik. Utolérni biztos lehet, de túlszárnyalni már majdnem lehetetlen, mert óhatatlan, hogy ne ismételjük önmagunkat. — Ketten találják ki a számaikat? — Az alapötlet a fejünkben fordul meg, de utána a kivitelezésben Selmeczy, Boncz és Sinkó segít, ök a barátaink, és a geg-partijjc Markos György és Nádas György a színpadon. SZERDA Kossuth rádió: 12.0«: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 14.00: Hírek. — 14.09: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00; Zengjen a muzsikai — 15.30: Hangos szótár. — 15.50: Könnyűzene — hangszerszólók. — 16.00: Hírek. — 16.05: MH 10 —14. — 17.00: Vesszőparipáink. — 17.30: Filmzene. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Slawomir Mrozek színháza. Egy nyári nap. — 19.59: Európa zenéje Liszt zongoráján. — 20.39: Nótaest. — 21.30: Virágvasámap — ősszel.— 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Karai József kórusműveiből. — 22.44: Egy igazgató névjegye. — 23.04: Lemezmúzeum. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Birtwistle: Grlmethorpe ária. — 12.30: Katonadalok, néptáncok. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágerei. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: .Randevú a Jókai Klubban. — 15.00: Hírek. — 15.05: Rivaldafényben. — 15.55: Verbunkos muzsika. — 18.08: Slágerfilmek — filmslágerek. — 18.48: Diákfoci. — 17.00: Hírek. — 17.08: Olasz slágerek. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Sport. — Közben 19.00: Hírek. — 19.30: Defossez: Fanfár. — 19.40; Népdalkörök pódiuma. — 20.05: Műsori Rockföldről érkezett. — 20.50: Tükörképek. — 21.00: Hírek. — 21.05: Zsák és foltja. — 21.45: Nagy Gábor szerzeményeiből. — 22.00: Egy énekes — több szerep. — 23.00: Hírek. — 23.20: Könnyűzene esti hangulatban. — 0.15—4.20: Ejfél után. 3. műsor: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Elektronika és társadalom. — 13.25: Kórusainknak ajánljuk. — 13.46: Haydn-áriák. — 14.25: Slágerről slágerre. — 15.05: A Beaux Arts trió felvételeiből. — 16.09: Kocsis Zoltán zongorázik. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 18.10: Hegedűszólók. —18.30: V materinskom Jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05; Iskolarádió. — 19.35: Teresa Wojtaszek-Kubiak operaáriákat énekel. — 20.10: Fiatalok a seregben. — 20.40: Claudio Abbado vezényel. — 22.03: Oda a nullához. — 22.39: Reneszánsz hangszeres muzsika. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, Időjárás. — 17.05: Ablak az onszágra. Fodor László jegyzete. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. (A tartalomból: Akik a lignitet bányásszák. — Gazdasági társulás kon formálódik tovább a szám. Egyébként Sándor György az eszményképem, tőle sokat tanultam, az ő humorát tartom az igazinak. — Mindig jókedvűek? — Ha el akarjuk viselni a körülményeket, az életben sajnos sokszor elkerülhetetlen kellemetlenségeket, nem árt a jókedv, a humor. — A gyors felfutásuk nem szült irigységet a szakmában? — Szerencsére mindenki mást csinál — az egyik parodizál, a másik tréfás jeleneteket ír —, úgy érzem, jó a kapcsolatunk a többi humoristával, és jó csapatszellem is alakult ki a stábban. Egyrp-Vs sikerét erősítjük, ötletekkel, s a megvalósításban egyaránt segítjük a másikat, s azok bennünket. Egészséges harc van csak köztünk, az pedig mindenkinek használ. A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK beruházási előadói munkakör betöltésére egyetemi vagy műszaki főiskolai végzettséggel rendelkező fiatal szakemberek jelentkezését várja. Bérezés: kollektiv szerződés alapján, megegyezés szerint. A munkakör betöltésének határideje: 1986. VI. 15. Cím: Lenin Kohászati Művek, személyzeti és oktatási főosztály, 3548 Miskelé Bővebb tájékoztatást a munkakörrel kapcsolatbanFarkas István főosztályvezető ad. Gyári telefon: 190. Városi telefon; 52-423. Zemplénben zöldségtermesztésre. — Öntök az öntészetről. — A különválás harmadik éve. — Információk.) — Sport. — 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. Befejeződött a miskolci tévéfesztivál. — Nőpolitikái aktíva Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- éa müsorelőzetes. Televízió, 1, műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: Az értelmes munka iskolája. — 17.15: A kakukk. — 18.00: A világ tetején. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Jogi esetek. — 20.50: Rafinált bűnösök. — 22.00: Népzene zenekarra. — 22.05: „Messzi fények”. — 22.45: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.30: Ifjú Oroszország. — 18.40: Ecranul Nostru. — 19.00: Miskolci tévéfesztivál. — 19.30: Tíz perc a Szovjetunióban. — 19.40: Naha- eed Siddiqui. — 20.00: A nagy- szentmiklósl kincs. — 20.25: Na jő, viaskodni akarunk. — 20.50: Fehér alapon fekete négyzet. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Aa ABBA története. — 22.10: Tv- basic-tanfolyam. Miskolci Nemzeti Színház (7): Cseresznyéskert. (Petőfi bérlet.) — Játékszín (7) : Levéltetvek. Filmszínházak; Béke (3): Idő van (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — (n6, f8): Zsaroló zsaruk (mb. szi. francia, 14 éven felülieknek, in. helyári). —Béke kamaramozi (4): Könnyű testi sértés (magyar. 14 éven felülieknek l) — (6): Tutoron y (mb. szí. kanadai, III. helyár!). — Kossuth (f3. hn5, 7): Vad banda (mb. srí. amerikai. 18 éven felülieknek, ni. helyár!). — Táncsics (f5, Í7) : Elvarázsolt dollár (szí. magyar, in. hely- ár!). — Krúdy (fi): Szerelem első vérig (6zí. magyar, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Ady Művelődést Ház (5, 7): Végtelen nappalok (szí. szovjet. 14 éven felülieknek!). — Tokaj discomozi (f8): King-Kong (szí. amerikai, 14 éven felülieknek!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00; Hírek. — 8.20: Egy kis figyelmet kérek J — 8.30: Alessandro Scharletti: Ámor kertje. — 9.32: Sebestyén András: Vidámságok fúvószenekarra. — 0.41: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10.05: Diákfélóra — 10.35: Deesényi János: Kati dalai. — 10.49: Kocsis Albert (hegedű) és Szabó Csili* (zongora) szonátáfelvétel élből. — 11.35: A tulajdonságok nélküli ember. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külDOil- ka. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben 3. műsor: 0.00: Hírek. — 9.9«: Vlagyarán szólva. — 9.23: Liszt: Faust-szimfőnia. — 10.35: Csak fiataloknak! — 11.30: Pillanatkép. — 11.35: Az olimpia. Televízió, 1. műsor: 9.45: Stars- ky és Hutch. — 10.35: Kaukázus, Grúzia, napfény. , (femes?) T