Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-08 / 105. szám
A városi párt-vb a legutóbbi ülésén beszámolót hallgatott meg és fogadott el a KISZ városi küldöttértekezletének tapasztalatairól. Az írásos beszámolóból és a szóbeli kiegészítőből az csendült ki. hogy a miskolci fiatalok egyetértéssel fogadták a KISZ-munka megújítását szolgáló törekvéseket. Az alapszervezetek többsége jól élt az eddiginél demokratikusabb választás lehetőségével. Izgalmas vitafórumokká váltak a küldöttértekezlet szekcióülései. A küldöttértekezleten Is elhangzott az a javaslat. MAP XVIH. ÉVFOLYAM, 105. SZÁM 1986. MAJUS 8., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,80 FORINT A küldöttértekezlet tapasztalatai Megújuló KISZ-munka Kezdődik a fesztivál A Rónai Művelődési Központ éppen felújított színháztermének bejárata is ünnepi külsőt öltött: ma este megkezdődik a 26. Miskolci Tévéfesztivál. Az esemény- sorozatot két kiállítás vezeti be a házban, a közönséget ezek megmutatására már délután öt órára várják. Pogány ö. Gábor művészettörténész ajánlja az érdeklődök figyelmébe a Milyennek látom én a televíziót? című gyermekrajz-kiállítást, és azt a bemutatót, amely arról szól, hogy a televíziósnak is lehet hobbija. Az ünnep este hatkor kezdődik a színházteremben. Dr. Kovács László Miskolc Megyei Város Tanácsának elnöke indítja útjára a fesztivált, majd azonnal megkezdődnek a vetítések. (Cikk a 2. oldalon.) hogy a KISZ-fiatalok társadalmi munkájával létesítsenek úttörőtáborokat a város környékén. Jelenleg ugyanis az általános iskolás kerús,,-. gyérekeknek csekély há«y«<iáf tudják csak tábo- roáfc&tm - a nyári szünetben. Nvitottí'rolekre talált a város vezetőinél ez a javaslat, s mint lúgunkban is olvashatják, elindulhat az úttörőtábor-építési program. A végrehajtó bizottság tagjai arra hívták fel a városi KISZ-bizottság figyelmét. hogy bár a kezdet biztató, a küldöttértekezléteket, választásokat tekintsék csupán első lépésnek a KISZ- munka gyökeres megújításához vezető úton. Tovább tart a jó idő Tovább tart a meleg nyári idő. reggel ismét derült égü<*[« köszöntötte az ébredő» »Miskolciakat, noha újra' városunk térsége volt a leghűvösebb az országban. Napközben a gomolyfelhő- zet megnövekedésére számíthatunk. .-.'Eső, zápor csak a Dunántúl egyes részein valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok köütt várható. Megismétlődik a tavalyi május ?i|i,A kérdésre Szűcs Lajos, « íjgteorológiai Intézet míjrtt^t repülőtéri állomásán»!? ügyeletese adta meg a választ. Az elmúlt évben május 7-én a legalacsonyabb hőmérséklet 12.3, a legmagasabb 24.1 fok volt, elkezdődtek a záporok, 0.5 milliméter csapadék hullott. A tegnap mért értékek: a minimum 12,5, a maximum pedig 24,2 fok volt. Gyenge volt a légmozgás, északiészakkeleti szél fújt. amelynek sebessége másodpercenként 1—2 méter között váltakozott. A levegő relatív páratartalma elérte — átlagban — az 58 százalékot, míg mára virradó éjszaka 80—90 százalékos értékeket mérlek. A hőmérséklet hajnalban fi.6 fokra csökkent. Bánkút jövője (CIKK A S. OLDALON) (Kiss József felvételei) Gyűlés a drótgyárban Artukoyicsra ♦ Virágcsokor a jubilánsnak. . . Kalóczkai Istvánná, az MSZMP Miskolc Várost Bizottságának titkára tegnap a városi pártbizottság nevében köszöntötte, hetvenedik születésnapja alkalmából. Budai Józsefet, az l,2-es körzeti párt- elapszervezet titkárát. Békében akarunk élni John Lennon és a hazai rockénckesek háboniellenes dalait harsogták tegnap kora délután a December 4. Drótművek hangszórói. Az energia gyáregység üzemcsarnokában békegyűlést tartottak a gyár dolgozói. A gyűlés — amelyet a Szakszervezetek Országos és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsa szervezett — az első eseménye volt a békehónap szakszervezeti rendezvényeinek — mondotta bevezetőjében Deák Barnabas, a drótgyár szakszervezeti bizottságának titkára. A gyűlés s7.ónoka, Terényi István, az Országos Béketanács tagja méltatta a békehónap jelentőségét, rámutatva : szükségszerű, hogy a jelenlegi veszélyes, de a háború közvetlen veszélyétől mégsem terhes időszakban, valamennyien felemeljük szavunkat a béke érdekében. A drótgyáriak képviseletében Szekeres József, a Magyar—Szoviet Barátság brigád tagja kért szót. Felidézte a gyermekfejjel átélt háborús emlékeit, majd azt mondotta: — Nem maradhatunk tétlenek: kötelességünk hallatni szavunkat a béke mellett! Nem akarunk háborút, biztonságban akarjuk felnevelni gyermekeinket! A gyűlés végén a rendezvényen jelenlevő Palotai Károly, a SZOT alelnöke a Békemozgalom Kitüntető Jelvényét adta át Berencsi Miklósáénak, a Pamutfonóipari Vállalat szb-titkárá- nak. A Békemozgalom Emléklapját Princz Lászióné. a DIGÉP nőbizottságának tagja vehette át. A résztvevők — köztük Faragó Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyettese, Kalóczkai Istvánná, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára. Komolya Gizella, a Hazafias Népfront városi titkára — aláírták az OBT nyilatkozatát, mely elítéli a háborút, s hitet tesz a béke ügye mellett. halálbüntetés vár Halálbüntetést kért a* ügyész dr. Andrija Artuko- vicsra. egykori horvát tisztása belügyminiszterre. Vád- beszédében rámutatott: a hitlerista horvát bábái Iámban dr. Artukovics bel- és igazságügy miniszter rendeletéi, parancsai és utasításai alapján a szerbek, zsidók, cigányok és haladó gondolkodású horvátok százezrei ellen foganatosítottak megtorló intézkedéseket, tömeges népirtást hajtottak végre. A vádlott több százezer ember meggyilkolásában működött közre. Véradó kitüntetése Ma reggeli telefon Megjött a szamóca A vöröskeresztes világnap alkalmából ünnepséget rendezett a Magyar Vöröskereszt a Kertészeti Egyetemen. Ez alkalomból kitüntetéseket adtak át a vöröskeresztes mozgalomban kiváló munkát végzett aktivistáknak. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Sepsi István, 75-szörös véradó. a Lenin Kohászati Müvek villanyszerelője. Ismét nagy harcok dúlnak Kambodzsa és Thaiföld határán — jelentik a hírügynökségek. A kambodzsai' hazafias erők mintegy 1200, Sokan hiába kerestek ezen a tavaszon szamócapalántát a piacon, s ültetni való facsemetékből sem volt nagy a választék. Kínálnak-e még a faiskolában olyat, amit most kell telepíteni? — kérdeztük Keszthelyi Zoltán- nét. a bekecsi Hegyalja Tsz hejőcsabai lerakatának vezetőjét. Thaiföld felől betörő ellenforradalmárt semmisítettek meg, noha azokat a thaiföldi tüzérség is támogatta. — Örömmel mondhatom, hogy most olyan szamóca- palántát kaptunk, amilyet kilenc év óta hiába kerestek a kiskert tulajdonosok. A Gorella és Rival fajták korán érnek, s nagy szemű gyümölcsöt adnak. Ezeket most tanácsos ültetni, mert a nyáron tjan idejük me»- gyökeresedni, s jövőre már bőven teremnek. Ezen kívül a dísznövények garmadáját is tudjuk ajánlani: az örökzöld. virágot is hozó konténeres díszcserjéket és nagyon sokféle fenyőt, A másról ültetett, pici ezüstfenyő ára például 30 forint. Jó tudni, hogy szombaton c.i- elott is nyitva tartunk. 4 Az üzemcsarnok megtelt a gyáriakkal (Kiss József felvétele)