Déli Hírlap, 1986. április (18. évfolyam, 76-100. szám)
1986-04-26 / 97. szám
Vasárnap 17 órakor a Komló ellen Javítani a támadójátékot! A Ganz-WÁVAG elleni vasárnapi váratlan győzelem úgy tűnik, visszaadta a diósgyőri játékosok hitét. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a héten igen jó edzésmunkát végzett a esapat. Nem véletlenül kezdte így beszélgetésünket Gál Béla vezető edző: — Az itthon elhuilajtott pontok után remélni sem mertem a fővárosi sikert. Ráadásul egy nagyon jó Ganz-MÁVAG eilen sikerült győznünk. Mindenki akart. hajtott, s ez volt a jellemző a héten az edzéseken is. Különösen tetszett Balogh és Fiikő nagy kedve. Balogh ezért a kezdőcsapatban kap helyet, s Fükö is ott lesz a keretben. Szlovák vasárnap megsérült, s természetesen hiányzik a fegyelmi alatt álló Szlifka és Kiss. — Akkor hát a kezdőcsapat? — A Mester István dirigálta mérkőzésen a Veréb, Teodoru, Szűcs. Mida. Görget, Breznai, Oláh, Szemere, Lippai. Dzurják, Balogh ösz- szetételű gárda kezd. — Mit vár a mérkőzéstől? — Mindenekelőtt azt, hogy profitáljunk a vasárnapi, idegenbeli győzelemből. Ha nem is sziporkázó játékkal, de mindenképpen győzni kell! Jó játékot, végre közönségszórakoztatást remélek, s elsősorban további előrelépést a támadójátékban. Mert hazai pályán ebben vannak még adósságaink, Hóth) apróhirdetések A Diósgyőri Édesipar» Gyár aaoaiiali belépesse! alkalmaz; Z imk-segédmunkást. Jelentke* aés: Diósgyőri Édesipari Gyár, fcmakaügyi osztály. Miskolc, üti. Fürdő a. 4. S2. Szobafestő szakmunkást állandóra felveszek. 68-583. A Bm.-i Tanácsi Építőipari VailaLu alkalmaz toronytiaru-ke- zeiöket. Jelentkezni lehet: Miskolc, Öteg u. í. sa. Gépészeti Üzemvezetőnél. Ipari kisszövetkezetünk festő szakmunkásokat felvesz. Jelentkezni: Miskolc, Lankás a. 6. sz. alatt, a reggeli órákban. A Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz: hegesztő, központifűtés-szerelő, víz-, jfázvezetek-szereió, nehézgépkezelő szakmunkásokat. Bérezés teljesítmény szerint, magas kereseti lehetőséggel. Vidéki dolgozók részére jogosultság esetén különélést pótlékot fizetünk. Kedvezményes étkezést, utazást, szállást biztosítunk, jelentkezés: Miskolc, MSZB tér 4. Munkaerő-gazdálkodás. Nem italozó üvegest azonnal felvesz az AVAS GMK. Címeket: 2. sz. Cvegbolt, Győri kapa 47. A- Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége alkalmaz egy raktárkezelőt azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés folyó hó 28-án és 29- én a kirendeltség vezetőjénél. Cm»: Mtskoie, MSZB tér l. A Posta javító- és szerelő- fetme felvesz áramellátóberendezés-fenntartó, valamint elektro- nikusberendezés-javító, -szerelő műszerészeket. Fizetés megegyezés szerint, a kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet a 31-923; 135-ős telefonon. ingatlan Miskolc-Tapolcán, körpanoráma«, 386 négyszögöl telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc 73-560-as telefonon 19—2i óra között. Miskolc legszebb helyén 70%- készenléti állapotban levő, 2 garázsom, irodaépületnek is használható nagy családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a 73- 560-as telefonon. 19—21 óra között. Kiadnám l 4- fél szobás szövetkezeti lakásom a belvárosban. Miskolc, Vándor S. a. 25. IV72. ör. Mándi József. Komoly érdeklődőket várok. 5—7 óráig. Eladó vagy kertes házra cserélendő, értékkülönbözettel másfél szobás szövetkezeti lakás, Miskolc, Középszer u. 76. IV-2. Érdeklődni: szombat, vasárnap, egész nap, vagy a f>t-'382-es telefonszámon, 19—20 óráig. Elcserélném diósgyőri, l plusz két. fél szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat családi házra, villamos-, vagy buszmegállóhoz közel. Érdeklődni a 73-671- es telefonon, a délutáni órákban. Két és fél szobás, telefonos szövetkezeti lakás eladó. Készpénzért plusz OTP-átválltiással. Ság vári u. 9. III; 3. Kiadó központi helyen fekvő, 1 -r 2 fél szobás, I. emeleti, telefonos lakás. „Hosszabb időre 186 099” jeligére a kiadóba. Miskolc-Tapolcán, tetőtérrel beépített és további iker építési engedéllyel családi ház vagy nyaraló 2 család részére beköltözhetően eladó. Érdeklődni: tö- 385 telefonon. Mádon szőlőterület eladó vagy 5 évesnél nem régebbi gépkocsira cserélem. Hét végén a 61- 818-as telefonon lehet érdeklődül. Eladó Kiserenyőbew 2 db 28# négyszögöl, hétvégi teleknek alkalmas szántóföld. Érdeklődni: a 63-59»-es telefonon 17 óra után, vagy Diósgyőr, Tokaji P. a. 28. Mezöszemere községbe«, <Zsó- ri-fürdótől pár kilométerre) W43 négyzetméter területen családi ház olcsón eladó. Érdeklődni: Miskolc. Csaba vezér u. 24. fsai. I. Pintér Józsefnél. Kom loste tön kétszobás OTP- lakás eladó. Érd.: Ládi-telep út 19. 1/2. Telefon; 71-846, az esti órákban. Másfél szobás, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Pereces, Csajkovszkij *. 58. Kiadó 3 helyiségből álló, « négyzetméteres, félszuterén helyiség. Miskolc, I. Villany, viz, gázfűtés van. Telefon megoldható. Kisebb vállalat, műhely, raktáriroda céljára. Jelige: „Központ 185 791”, a kiadóba. Családi ház eladó. Felsőzsoi- ca, József Attila 9. szám alatt. 2 család részére is alkalmas. Érdeklődni: szombat, vasárnap, egész nap. Felsőzsolca, Fiszkerr út 17. Elcserélném magasföldszintes, Marx tér környéki, 1,5 szobás, gázos, tanácsi lakásom, 2—3 szobásra, II. emeletig. „Telefon és erkély 13© 187” jeligére a hirdetőbe. Eladó Telki bányán beépíthető telek, gyümölcsössel. Érdeklődni : Gönc, Takarékszövetkezet, Kissné. Nyéken 70© négyszögöl belterület, a müút mellett eladó. Érdeklődni a 69-565-ös telefonon. Eladó Alsózsolea központjában régi családi ház, 180 négyszögöl telekkel. „Hársfa 13© 188’ jeligére a hirdető lie. SZÜLETETT: Gyömbér Györgynek és' Keré- nyi Margitnak Melinda; Pankó- csi Istvánnak és Dobrosí Irénnek István; Lakatos Zoltánnak és Miklós Veronikának Renáta: Sebes József Károlynak és Sass Eladó HUSQVARNA, 4© cm-es, benzinmotoros láncfűrész, origi- nál, vámkezelt. Tel.: 31-363. 17 óra után. Fajtiszta kwaszkölykök olcsón eladók. Kiváló házőrző, gyermekszerető. Érd.: 18 óra után, Miskolc, Mátyás király u. 32„ fszt. 1. Tarnóei Zsolt. Hi-fi torony és fekete-fehér tv olcsóu eladó. Töl.: 62-165. M. II«, Futó u, 15. sz. 11/2. 17-től és hétvégén. Drótkerítésfomrt kapható, hozott anyagból bérmunkát vállalok. Kiss József kisiparos, Miskolc, Vásárhelyi u. 15. Oxigéngyár utcája. Háromlapos villanyttizheiy, vadonatúj eladó. Telefon: 86-338. Eladó villanytűzhely, 2 lapos villanyrczsó, gázrezsó palackkal. 1 db régi ruhásszekrény, 9 db modem ülőgarnitúra, régi típusú, 7 db-os konyhabútor. Érdeklődni : Miskolc, Vécsey u. 4. naponta 4 órától. Eladó magyar bélyeggyűjtemény, 1900—1970-ig. „Hagyaték 13© 186” jeligére a hirdetőbe. Munkácsy Color színes televízió eladó. Érdeklődni lehet: III. kér., Kempelen u. 16. 2/4. »late Telefon: 71-020. házasság 23 éves, M6 cm magas, önhibáján kívül elvált, gyermektelen szőke hölgy keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét. Kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. „Megértés, harmónia 13© 279” jeligére a hirdetőbe. Tetökészitést és -javítást vállalok. Tel.: 15-535. Fűtő»- és vízvezeték-szerelési cikket árusító üzletemben kaphatók különböző típusú radiátorok , fekete csövek, kazánok, horganycsövek, csapok, csaptelepek-, csempék, parilólapbitrko- lók, fürdőszobai felszerelések. Urban László kiskereskedőnél, Sajószentpéter, Sallai a. atya. Adélnak Adél Noémi; Bánkú# Lászlónak és Poróczki Judit Jolánnak Erika; Galyas Istvánnak és Szolga Erikának Zsolt: Haj- de Tibornak és Szabó Juditnak Tímea: Oláh Istvánnak és Gál- házi Tündének Katinka; Bulyá- ki Lajosnak és Lippai Magdolnának Csaba; Csepcsényi Józsefnek és Ragály Erikának Szabolcs; Hubj Imrének és Po- lonkai Máriának Attila; Károlyi Lászlónak és Ruisz Magdolnának László; Péter Lászlónak és Tóth Gabriellának Adam: Jónás Lászlónak és Pekk Anikó Irénnek Kitti; Kratkoczki Lászlónak és Fazeka« Ilonának Ivett; Palkó Lajosnak és Keiler Ellának Zsuzsanna; Macsola Gyulának és Csontó Ágnesnek Ágnes; Bácsi Tibornak és Molnár Tündének Róbert; Farkas Albertnek és Ivan csuk Valériának Attila; Szabó József Sándornak és Csizmadia Máriának Norbert; Bihari Atti- iknak és Veréb Erikának Renáta; Halász Istvánnak és Kil- szln Ibolya Erzsébetnek Ibolya; Bezdány Györgynek és Labancz Margitnak Evelin: Szabó Endre Antalnak és Dénes Zsuzsannának Anett; Türk György Józsefnek és Juhász Erzsébetnek Etelka: Kelemen Zoltán Lászlónak és Lippai Magdolnának Magdolna nevű gyermeke. Sok szeretettel köszöntjük varrásunk legifjabb poigaraü! Az Építőipari Szállítási Vállalat Miskolci Szállítási Üzemegysége azonnali belépéssel lelvesz: középfokú szakirányú végzettséggel Munkabér: megegyezés szerint. Jelentkezés: 3. ÉPFU személyzeti osztályán, Miskolc, Besenyői u. 24. ANYAKÖNYVI HÍREK Műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.20: Népzenei példatár. — 13.30: Világkosár. — i4.ou: Hírek. —• 14.10: A hét embere. — 14.20: Mindennapi irodalmunk. — 14.50: A Bayreuthi ünnepi Játékok énekkara Wagner operáiból énekel. — 15.10: Uj Zenei Újság. — 16.00; 168 óra. — 17.30: Daloló, muzsikáló tájak. — 17.56: Cimbaiomkettosok. — 18.15: Hol volt, nol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.45: Az ifjúsági fiáaioszmpad bemutatója. — 19.34: Fnmzene. — 19.37: A Rádió Dalszínháza. — 22.uü: Hírek. — 22.10: Öporthiradü. — 22.2a: Europa hatig verseny termeiből. — 24.00; Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul es angolul. — 12.10: Jo eoedhez szol a nóta. — 13.00: Hírek. — 13.05: Miskh bácsi levelesládája — 13.45: laojárás- es vizaiia«jelentes. — 14.00: Magunkat ajánljuk. — lö.üa: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. —■ 16.30: Hangszerszolók. — 17.00: Hírek. — 17.05: Belépés nemcsak tornacipőben. — 17.55: Sport. — 19.00: Hírek. — 10.05: Ritmus. — 19.35: Tündérszerelem. — 20.00: Muzeális notalemezeinkból. — 20.41: Elet helyett orak. — 21JÍ0: Hírek. — 21.05: Szivárvány. — 22.30: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. — 23,00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: Kellemes pihenést! —8.15 —5.50: Éjfél után. 3. műsor: 12.30: iskolarádió.— 13.00: Hírek. — 15.05: Kívánságműsor szombaton. — 14.05: Le- mezoórze helyen. — L5.üo: Kapcsoljuk a Francia Rádió 107-es stúdióját. — 16.10: Egy muzsikuslegény vándorlása Francia- országban. — 17.05: Rock a sanzon hazájában. — 18.05: Kapcsoljuk a Francia Rádió hangversenytermét. — Kb. 19.25: Hírek. — Kb. 19.30: Közvetítés a Francia Rádióból. — 20.30: Közvetítés a párizsi Champ-Eiysées színházból. — 22.17: „Nyugodjék lázadásban.” — 22.57: Hírek. — 23.06: Kapcsoljuk a Sceaux whai tízsesszklubot. Televízió, 1. műsor: 15.15: Idesüss! — 13.40: Breki és a többiek. — 16.05: Arany Praga, — 16.15: Házi gondozás, ápolás. — 16.35: Hírek. — 16.40: Könyvek a kamera előtt. — 17.15: Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.35: Teleräma. — 18.20: Találkozás a Sarkvidékén. — 19.10: Tévétorna. — 19.15; Esti mese. — 19.30: Híradó. — 2<ww: Vers — mindenkinek. — 20.65: Már nem félek a napfénytől. —21.30: A hét műtárgya. — 21 ..15: Figurák a tab iám — 23-20: Híradó 3v Televízió, í. műsor: ffi.Oó: Német nyelv. — 16.25: Jégkorong- világbajnokság. — 18.45: Angol nyelv. — 19.06: Bock-koncert. — 22.00; Hí radix Kiállítások- nmkoKS (t©—18): Barátainknál — vulogdai és miskolci képzőművészek közös kiállítása. — Hé- zső Ferenc kiállítása. — Mini Galéria (10—14) : Mazsaroff Miklós festményei. — Vasas Galéria (14—19) : Az LKM Amatőr Képzőművész stúdiójának kiállítása. — Fotógaléria (10—14): Hávomé Takách Ágnes fotókiállítása. — József Attila Könyvtár (12—17): Tóth Árpád-emlékkiállítás. — Bartók Béla Művelő riési Ház (10—17): Belányi László bőr faliképéi. — Herman Ottó Muzeum Képtára (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az emberi kultúra kezdetei. Kiállítás Tóth Lajos dél-afrikai anyagából. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállitás. — Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró-gyüjteményből. — Múzeumi Műhely. Kamarás Jenó fotókiállítása- — Herman Ottó- emlékház (1©—1«) : Herma« Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9— 17); Á diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné- emlékszoba. — Massa Múzeum (10—18): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszerszámok. — Központi Kohászati Múzeum (9— 17): A nyers vasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerles. — Hennán Oltó-emlékpark (10—18): A Bükk hegység keletkezése. — A Bükk hegység és az emberek kapcsolata. Városi vadaspark (9—17). Játékszín (7): Ének Phaedrá- ért. — Kamaraszínház (7): Nebáncsvirág. Filmszínházak: Béke (3): Aladdin és a csodalámpa (mb. színes japán, II. helyár!) — (n6) : Szerelmi lázálom (mb. színes olasz. 14 éven felülieknek. II. helyár!) — (f8): Ágyúgolyofutam (mb. színes amerikai, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Szaffi (színes magyar, II. helyár!) — (6): Kopaszkutya (magyar, II. belyár!) — Kossuth (Í3): Aladdin és a csodalámpa (mb. színes japán, II. helyár!) — (hn5): A lótolvaj lánya (színes szovjet). — Filmmúzeumi előadás (7): Máté evangéliuma (olasz). — Hevesy Iván Filmklub (í5, 1*7): Átlagemberek (színes amerikai, 14 "éven felülieknek í) — Táncsics (i6, í*8): Nincs kettő négy nélkül (színes olasz, kiemelt és III. helyár!) — Táncsics, matiné (f4) : No, megállj csak! (mb. színes szovjet). — Táncsics kamaramozi (6) : Altalódal naszágyon (mb. színes olasz, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Szikra (f5, 17): A smaragd románca (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek. kiemelt és III. helyár!) — Fáklya <f5, £7) : A tűz háborúja (színes kanadai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya, matiné (£3): A kis göm- börc (színes magyar). — Fáklya kamaramozi (f5) : Délibábok országa (magyar). — Petőfi (í5, £7): A házibuli folytatódik (mb. színes francia. III. helyár!) — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4. 6): Átverés (mb. színes amerikai. 16 éven felülieknek, III. beiyár $) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.10: Öt kontinens hét napja. — 8.25: Énekszóval, muzsikával. — 9.09 Gőz. — 10.001 Hírek. — 10.05: Gondolat-jel. — 12.00: Déli Krónika. — 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.45: Rázós úton. — 12.55: Népdalkörök pódiuma. — 13.20: Mit üzen a Rádió? — 14.«©: Hírek. — 14.10: Mű vészlemezek. — 15.14: Éjjelek és nappalok. — 16.00: Hírek. — 16.05»: Száz esztendő nagy énekesei a Metropolitanben. — 16.43: Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.00: Utazó kutatók. — 17.30: Komolyzenei lemezlovas. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.40: Versnaptár. — 19.15: Idősebbek hullámhosszán. — 20.00: Az utolsó európai gettó. — 21.0©: örökzöld dallamok. — 22.00: Hírek. — 22.10; SporWtíradó. — 22.25: Népzene Afganisztánból. — 22.36: Heredia költészete. — 2£.56: Banda Ede gordonka zik. — 23.34: Anton Derm óta opera-áriák©# énekei- — 24.00: Hú-ek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Amikor én még ... — 9.00 : Hírek. — t.85: Slágereiknek — filmslágerek. — 9.5©: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 11.06. Hírek. — ILI©: Vasárnapi koktél. — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Hírek. — 13.05: Mit hallunk? — 13.30: Árpádhá?á katalógus. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Ludas Matyi. — 15.00: Hírek. — 15.05: Táskarádió. — 16.00: Poptarisznya. — 21.00; Hírek. — 21.05: Társalgó. — 22.30: Szimfonikus táncok. — 23.00: Hírek. — 23.10: A mai dzsessz. — 23.50: Nóták. — 6.15:—4.20: Éjfél után. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.fia Híres francia orgonák. — 9.10-2 Népszerű francia operákból. — 10.00: Új Zenei Üjság. — 10.45: Öt kontinens hét napja. — 11.00; Archívumok mélyéről. — 12.05: Nemzetközi zenei magazin. — 12.55: Kis magyar néprajz. — 13.00: Hírek. — 13.05: Eszperantó híradó. — 13.15: Régi francia muzsika — mai magyar muzsikusok. — 14.03: Rock a sanzon hazájában. — 15.00: Kapcsoljuk a párizsi Pompidou Központot. — 16.00: Bemutató. — 17.00: A párizsi Raphaele Hangverseny- zenekar Oflenbach-felvételeibol. — 17.45: Kapcsoljuk a párizsi Notre Dame-ot. — 19.00: Hírek, — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Rövidesen közvetítjük. — 20.00: Közvetítés a St. Louis kápolnából. — 22.00: Kapcsoljuk a Francia Rádió 118-as stúdióját. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 9.0Ü: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenési r A stúdió zenés információs, szolgáltató és szórakoztató műsora- Vasárnapi krónika. Lapszemle. — Sport. — 9.20: Hallgassuk meg újra! Válogatás testvérstúdióink műsoraiból. Szerkesztő: Horváth Kálmán. — Táncritmusban. — 10.25: Műsorösszefoglaló. — 10.30: Szlovák nyelvű műsor. (Hírek, — Fakitermelés a Bükk hegységben — riport. Szlovákiai népzenei felvételekből.) Szerkesztő: Macs Ildikó. — 10.55—11.00: Műsor öss ze f og la] ó és az esti műsor ismertetése. Este: 19.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 19.35: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 19.57— 20.00: Műsorösszefoglaló és * hétfői program ismertetése. Televízió, 1. műsor: 8.25: Tévétorna. — 8.30: Óvodások film- műsora. — 8.50: Lenko. — 10.00; (F) eltalált tárgyak. — 10.15: Idő- labirintus. — 10.40: Hírek. — 10.45—11.45: Kapcsoljuk a sziráki Kastély Szállodát. — 14.45: Vasárnapi muzsika. — 15.40: Nézzük együtt. — 16.15: Elmebajnokság. — 17.00: Mengele doktor énekel. — 17.55: Hírek. — 18.ÓO: Deita. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: A Ma- urizius-ügy. — 2a.20: Telesport« — 22.30: Hírek. Televízió, 2. műsor: 15.50: Etűdök gépzongorára. — 17.30: Forma I. — 19.10: A téglafal mögött. — 20.05: Videoclip-összeáíií- tás. — 21.05: Guernica. — 21.20; Odüsszeusz bolyongásai. — 22.2©: A Hét. Kiállítások: a/.onoe a xzcxmba-í tival. kivéve a Mini Galériát. * Fotógalériát. a József Attila Könyvtár kiállítótermét, a Szőnyi István-termet. és a Bartók Bei* Művelődési Házat, amelyek vasárnap zárva tartanak. Miskolci Nemzeti Színház <T3)* A kék madár. (Gyermekelőadás.) (7) : Három a kislány. (Bér- Letszünet.) — Játékszín (7): Enel* Phaedráért. Filmszínházak: Béke (nm fí2, 3) : Aladdin és a csodalampa (mb. színes japán, II. helyár!) — (n6. í8): Ágyúgolyó-futár» (mb, színes amerikai, III. helyár !) — Béke kamaramozi (4) 3 Szaffi (színes magyar, II. helyár !) — (6): Kopaszkutya (magyar, II. helyár!) — Kossuth (11): Szerelmi lázálom (színes olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (f3): Aladdin és a csodalámpa (mb. színes japán, II. helyár!) — (hn5) : A lótolvaj lánya (színes szovjet). — Filmmúzeumi előadás (7) : Máté evangéliuma (olasz, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (í5, í7): Átlagemberek (színes amerikai, 14 éven felülieknek!) — Hevesy Iván mesemozi (10): A telhetetlen méhecske (színes magyar). — (11): Rézsarkantyú (színes magyar). — Táncsics ff4, f6, f8): Nincs kettő négy nélkül (mb. színes olasz, kiemelt és III. hely ár!) — Táncsics kamaramozi (6): Ez Amerika (színes amerikai, 16 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Szikra (f5, f7): A smaragd románca (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Szikra. matiné (.10) : Mackó Misi és a csodabőrönd (mb. színes lengyel-francia). — Fáklya (f5, ti): A tűz háborúja (színes kanadai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya kamaramozi (tS): Délibábok országa (magyar) . — Petőfi (f5, f7): A házibuli folytatódik (mb. színes francia, III. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5, 7>: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrá elbán (mb. színes olasz). — Tokaj diszkómozi (f8): Erotikus képregény (színes japán. 18 éven felülieknek!) — Tokaj, kólabár (2): Barátom, az esernyő (színes szovjet). — Hámor (f6l: Androidok lázadása (mb. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Pereces (6): A legyőzhetetlen Vutang (mb. színes kínai, 14 éven felülieknek, ITT. helyár!) — Taoolca, Ady (ffi) : Konaszkutya (szí. magyar, II. helyár!) 4 HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Mit üzen a Rádió? — 9.00•. A hét zenemüve. — 9.30: A hét költője. — 9.29: Ki kopog? — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Mascagni operáiból. — 11.05: Régi magyar íródeákok. — 13.25: Kincses Veronika és Kishegyi Árpád énekel. — 11.37: A tulajdonságok nélküli ember. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Nótacsokor. — 8.50: Délelőtti torna. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor; 9.00: Hírek. — 9.08: Montserrat Caballé operettáriá- kat énekel. — lö.Oü: Kamaramuzsika. — 10.35: A nagykinizsi dzsesszhétvége felvételeiből. — 11.05: Zenekari muzsika. — n.S7: Purcell: Az indián királynő. Televízió, 1. műsor: 12.25: Jég-, korong- világba j nokaag. Centrum-hétfő ajánlatunk 30%-OS ENGEDMÉNNYEL Minden női, férfi hossiú ajjú pulóver és kardigán Varródoboz 205, 240, 340, Fl-o$ 20%-OS ENGEDMÉNNYEL Bakfis pelerin fekete színű 1640 Ft-os Minden nagykamasz bársonynadrág 13—16 méretig DE 91 villanyvasaló 550 Ft-os Zománcozott szűrő- és levesmerő kanál Zománcozott gyermektányér, 1/2 l-es bögre Április 28-tóf 30-ig 30<Vo-OS ENGEDMÉNNYEL minden halkonzerv földszinti élelmiszer-osztályunkon. REKLÁMÁRON AJÁNLJUK import gombaszirom 7,50 Ft Import rákszirom 6,- Ft VARJA ÖNT A