Déli Hírlap, 1986. április (18. évfolyam, 76-100. szám)

1986-04-21 / 92. szám

Ez a játék nem az a játék... Bp. Spartacus—B. Bányász 24-16 (9-9) Kézilabda NB I ★ Angyal elzár, Bocsiné emelkedik, ám jól működik a fő­városiak sánca... Bárha a Borsodi Bányász­nak az utóbbi időben nem ment olyan jól a játék, mint azt szakemberek és szurko­lók remélték — amiben per­sze közrejátszott a kulcsjá­tékosok, mint K^-djné, Ko­vács M.-né, Dobainé, Nagyné hiánya —, mindezek ellenére rangadónak titulálták a pont- veszteség nélkül álló Bp. Spartacus elleni miskolci ta­lálkozót. Nem véletlenül vol­tak mintegy ezren a sport- csarnok lelátóin. Ám ezúttal csak 30 percig kapták azt a drukkerek, amit reméltek .., Elekes góljaival kezdtek a fővárosiak. Bodónak bünte­tőből sikerült szépítenie, majd a válogatott Elekes is­mét betalált. Ekkor Angyal Éva vonta szoros őrizet alá — ezért is később beállósba tért át az addig átlövőt ját­szó fővárosi játékos —. de érkezett a hórihorgas Orbán, s mindjárt góllal mutatkozott be. Bodó ellenben büntetőt hibázott, elhúztak a főváro­siak (17. p. 5-3). Kerékjártó- né végre szélről lőtt gólt. majd Feketéné bravúros megoldása hozta meg a fel­zárkózást. Ettől kezdve Bo- csinét is szoros emberfogás­sal kísérték a fővárosiak. így nem volt átlövője a Bá­nyásznak. Bocsiné lendült, s a remek lövés eredménye­ként. majd egy hétméteres góllal egyenlített a Bányász. Ekkor még azt hittük ... Ám a szurkolók hitét ugyancsak gyorsan szerte- foszlatták a játékosok. A mieink azzal, hogy ember- hátrányban kezdve a máso­dik játékrészt másfél perc alatt képesek voltak négy (!) gólt kapni, s mire Kovács L.- né visszatérhetett a pályára, már alapos hidegzuhanyban van része a miskolciaknak. (35. p.: 14-9). Továbbra sem volt vállalkozó játékos a Bá­nyászban. rengeteg a techni­kai hiba, az eladott labda. Ráadásként Bocsiné büntetőt hibázott, ami után már csak egy csapat volt a pályán. Ez a Bp. Spartacus, amely nem játszik jól. de még náluk is lényegesen kevesebbet pro­dukált ezen a délutánon a miskolci együttes. Mindennél többet mond a tény: a má­sodik játékrészben a gólok nagy többségét büntetőből szerezték a miskolciak ... A B. Bányász Kovács M.- né — Kerékjártóné 1, Feke­téné 1, Bodó 7 (4), Angyal 1, Bocsiné 5 (3). Enginé. csere: Kovács L.-né, Bereczkiné 1, Kemecsei összetételben ját­szott. (tóth) Labdarúgás, NB II fielntó Én, legyelraQ piai D VTK— Ganz-MAFAG 3-1 (1-0) Mint arról szombati elő­zetesünkben is beszámol­tunk, a labdarúgó-szakosz­tály elnökségének ülésén fegyelmi eljárást kezdemé­nyeztek három diósgyőri labdarúgó ellen. így azután Gál Béla vezető edzőnek to­vább kellett fiatalitani csa­patát. A Kőbányai úton há­rom 17 éves fiatalt dobott „mélyvízbe”. S mert úgy tű­nik, a fegyelmezés hatott, nemcsak a vezető edző, de csapata is csatát nyert! Jobban nem is kezdődhe­tett volna a DVTK számá­ra a fővárosi mérkőzés. Szinte alig mondták ki a csapatok a mintegy másfél ezer nézőt köszöntő „Él- jent”, máris vezetést szer­zett a Veréb — Szlovák (Teodoru), Szűcs. Mida, Gör­get, Breznai, Oláh, Szeme­re, Hanyecz, Dzurják (Ba­logh), Lippai összetételű Di­ósgyőr. A 2. perc végén Szemere szerzett labdát, pompásan tálalt Dzurják elé, aki mintegy 12 méterről lőtt a kapuba, 1-0. Elkeseredett rohamokkal válaszolt a gólra a gépgyári legénység. Az 5. percben Bodnár lépett ki védőink között, de Veréb óriási bra­vúrral hárított, miként nem sokkal később ezt tette Bősz lövésénél is. Amint egy ki­csit csökkent a fővárosiak nyomása, ismét diósgyőri helvzet adódott. A nagy kedvvel i-'tszó Dzurják a fe- lezővor, álról indulva slalo- moz'út a védők közé, s a „-rn, ví "ta Vs-»án adig lőtt a "^ső léc fö!á A ró|p]Q de­rekán a fuvaros ak egyre keményebb játékba kezdtek, ennek eredményeként Ha­vyeczet ápolták percekig az oldalvonal mentén. A 29. percben növelhette volna előnyét a vendégcsapat. Lip­pai remek cselek után hú­zott el a bal oldalon, be­adása Breznait találta üre­sen, de a játékos fejelés he­lyett le akarta venni a lab­dát, s a védők hárítottak ... Az első félidő vége felé Oláh kapott sárga lapot, majd Dzurjákba szálltak be­le a fővárosi védők. A di­ósgyőri gólkirályjelölt olyan súlyos sípcsontsérülést szen­vedett, hogy nem is tért vissza a pályára. Térfélcsere után ismét a veterán cerberus, Veréb percei következtek. Egyórá­nyi játék után azonban me- gintcsak a Diósgyőr előtt nyílott lehetőség, de Brez­nai tiszta helyzetben haj­szállal mellé lőtt. A válasz nem késett sokáig, Bősz cé­lozta meg a kaput, de Ve­réb fantasztikus bravúrral hárított. Küzdelmes, hullám­zó játék után a hajrában újabb gólok születtek. A 78. percben a nagyon lendüle­tesen játszó Balogh Lip- paival váltott, a csereként beállt játékos remekül ívelt középre, s Lippai a jobb sa­rokba vágta a labdát, 2-0. Nem telt el két perc, ami­kor Balogh szólózott, de az­tán ügyetlenül fölévágta a labdát. A következő akció­nál Lippai kapott sárga la­pot, majd szépítettek a ven­déglátók. Mida szabálytalan­kodott a 16-os előterében. Pekker végezte el a szabad­rúgást, s nagy erejű lövé­se a bal alsó sarokban kö-t tött ki, 2-1. Szinte a kezdés után be­biztosította győzelmét a DVTK. "Ezúttal is Lippai és Balogh volt a két főszereplő, csak ennél az akciónál Lip­pai tálalt Balogh elé, aki közelről gurított a kapuba, 3-1. A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Szolnok—KVSE 1-9 (0-0). Ka- zincbarcika, 1400 néző. V.: Var­ga L. G.: László. Kiállítva: Weimper. Sopron—Veszprém 2-1 (1-0). Sopron, 2400 néző. V.: Lo- vassy. G.: Bogáti (11-esbői), Halász, ill. Tóth. Nagykanizsa —Metripond 2-1 (2-1). Nagyka­nizsa, 1500 néző. V.: Karáth. G.: Hobor, Martinkovics, ill. Kovács. Eger—Szekszárd 1-0 (0-0). Szekszárd, 1000 néző. V.: Körös. G.: Csepregi, Vác—Nyír­egyháza 1-1 (1-0). Vác, 1500 né­ző. V.: Kaibás. G.: Kurnász, ill. Tóth. SBTC—Keszthely 1-0 (1-0). Salgótarján, 2 ezer néző. V.: Szőke. G.: Gyimesi. D. Kinizsi —H. Szabó L. SE 1-0 (0-0). Me­zőtúr, 1000 néző. V.: Bognár. G.: Magyar (11-esből). Komló- Baja 2-1 (1-0). Komló 1800 né­ző. V.: Hazafi. G.: Takács (2), ill. Judik. Dunaújváros—SZEOL DELEP SE 2-1 (1-1). Szeged, 6 ezer néző. V.: Nagy L. G.: Ta­tár, Hess, iil. Kun. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Dunaújváros 27 15 8 4 53-25 38 2. Eger 27 13 12 2 42-20 38 3. SZEOL-DELEP 27 15 6 6 51-26 36 4. Diósgyőr 27 12 8 7 46-34 32 5. Keszthely 27 10 9 8 30-28 29 6. Salgótarján 27 11 6 10 29-25 28 7. Komló 27 12 4 11 46-46 28 8. Szekszárd '27 8 12 7 27-34 28 9. Baja 27 11 6 10 43-51 28 10. Nyíregyháza 27 9 9 9 30-29 27 11. Ganz-MÁVAG 27 9 9 9 38-40 27 12. Szolnok 27 10 6 11 31-38 26 13. Veszprém 27 8 9 10 28-32 25 14. Sopron 27 8 8 11 30-34 24 15. Metripond 27 8 7 12 39-43 23 16. Nagykanizsa 27 7 9 11 33-39 23 17. Debreceni Kinizsi 27 7 8 12 31-38 22 18. H. Szabó L. . SE 27 8 5 14 31-41 21 19. Vác 27 7 7 13 27-40 21 20. Kazincbarcika 27 5 8 K 27-4» 1« + Rajt előtt.... A borús, esős idő ellenére is... Több mint félezren futottak Ugyancsak korán keltek tegnap reggel az olimpiai ötpróba miskolci szervezői. Még hat óra sem volt, ami­kor besorjáztak a sportcsar­nok ajtaján. Senkinek nem volt jókedve. Talán érthető is, hiszen odakinn zuhogott az eső. — Már csak ez hiányzott! — jegyezte meg Zombori Fe­renc, a megyei tanács test- nevelési és sportosztályának főeladója. — Mikorra ha­lasszuk el a próbát... ? Bocsi András, a megyei KISZ-bizottság honvédelmi és sportfelelőse már mérle­gelt: — Csak akkor indítjuk el a résztvevőket, ha legalább ötven jelentkező lesz!... Az időjárás „megkegyel­mezett” a szervezőknek. Per­sze akkor, hajnali hat óra­kor még senki nem tudta, hogy annak a bizonyos öt- vennek a több mint tíz­szeresével kell számolni. Bi­zony igen nehezen gyülekez­Nyolc óra tájban Molnár Gábor, a megyei úttörőél­tei, a DVTK volt válogatott kajakozóját, aki jelenleg ed­tek az ötpróbázók. A ver­senyirodákat úgy nyitották, ahogyan a jelentkezők száma nőtt. Jó ötletnek bizonyult, hogy a sportcsarnokot vet­ték igénybe a rendezők. A létesítményben rendelkezésre álltak a női, férfiöltözők, az orvosi szoba, s a ruhatár is. nökség munkatársa gyors számvetést készített. Kide­rült, hogy addig mintegy kétszáz a jelentkezők szá­ma. Közben az eső is elállt, bár az idő nem volt vala­mi kitűnő, hiszen hűvös volt. A bemelegítek között találtuk Makatura Erzsébe­Labdarúgás, NB I A bajnok nem ismer kegyelmet... Az utolsó előtti fordulót játszották szombaton a lab­darúgás élvonalában. A már bajnok Bp. Honvéd Pécsett sem ismert pardont, s győ­zelmével alaposan összeku­szálta a dobogóra esélyesek helyzetét. Már csak azért is, mert a Rába ETO a főváros­ban is magabiztosan győzte le az Ü. Dózsa gárdáját, a ZTE viszont a már kiesett Csepel ellen sem tudta ott­hon tartani a két pontot. Az alsóházban a Debrecen is ne­héz helyzetbe került, mert a Volán, simán verte a Tata­bányát, a DMVSC viszont kikapott az FTC-töl, a Siófok pedig Békéscsabán hagyta pontjait... EREDMÉNYEK: Békéscsaba— Siófok 3-0 (2-0). Békéscsaba, 8 ezer néző. V.: Huták. G.. Stei­gerwald (2). Csanálosi. Rába ETO—Ü. Dózsa 3-1 (2-0). Megye­ri út. 2 ezer néző. V.: Németh L. G.: Hajszán, Kovács (öngól), RuboM. iil. Heréd i (U-esbói)« ZTE—Csepel 0-0. Zalaegerszeg. 7 ezer néző. V.: Drigán. Bp. Hon­véd— PMSC 4-2 (2-0). Pécs, 17 ezer néző. V.: Szabó B. G.: Dajka. Détári (2—2). ill. Turi. Mészáros. FTC—Debrecen 2-0 (2-0). Üllői út. 15 ezer néző. V.: Lázin. G.: Pintér (11-esből). Kvaszta. MTK-VM—Videoton 2-0 (1-0). Hungária krt., 2 ezer né­ző V.: Maczkó. G.: Varga. Szei- bert (11-esből). Vasas—Haladás 3-2 (0-2). Szombathely, 8 ezer néző. V.. Kovács I. L. G.: Gu- buez, izsó. Borostyán, ill Papp. Elekes. Volán—Tatabánya 2-0 (1-0). Czabán Samu tér. 500 né­ző. V.: Roxin. G.: Simon. Seres. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Bp. Honvéd Pécs Rába ETO ZTE FTC Videoton Vasas MTK-VM Tatabánya Haladás B.-csaba ü. Dózsa Debrecen Siófok 29 17 29 14 29 13 29 11 29 12 29 10 29 11 29 11 29 8 29 8 29 8 2 62- 6 44­5 59­6 46- 8 35- 8 25* 7 11 37- 6 12 45- 11 10 33- 9 12 32- 9 12 34­28 44 25 37 41 37 34 34 29 33 24 31 41 29 39 28 30 27 36 25 44 25 29 29 29 8 9 12 32-43 25 7 10 12 23-45 24 8 7 14 28-46 23 Bp. Volán 29 5 12 12 30-44 22 Csepel » 7 V K 25*41 20 zo. — Mit lehet ilyenkor csi­nálni ... ? — kérdezte. — Egész héten vízen voltunk, eveztünk. Most kilenc tanít­ványommal vagyok itt. Ügy gondolom, a 14 kilométer le­futása egyikünknek sem fog megártani — mondotta. Az örökifjú Dodó bácsi, a próbák elmaradhatatlan résztvevője, Tóth Dezső fe­lesége kíséretében jelentke­zett a versenyirodánál. — Azért, mert 72 éves va­gyok, egy kis mozgás nekem sem árt. Egyébként csak 14 kilométeren indulok, azért is két pontot adnak. Nekem a mostani a huszadik (!) öt­próbám. Jó lenne, ha minél több fiatal utolérne ... Van benne némi igazság.,. Jó volt látni, hogy most a tizenévesek többségben vol­tak. Szülők, testnevelő taná­rok kísérték a gyerekeket, akik között sokan hét-nyolc évesek voltak. A rajt után összeszámol­tuk: összesen 528 próbázó volt tegnap Miskolcon. Nem sok, de nem is kevés. És valamennyien szintidőn be­lül teljesítették a 28, 14, il­letve 7 kilométeres távokat! ■ — Köszönettel tartozunk a segítségért a sportcsarnok igazgatóságának és minden­kinek, akik közreműködtek a próba sikeres megrendezésé­ben. Külön szeretv-nk meg­köszönni a Miskolci P.endör- kapitányságnak. Rácz Berta­lan rendőr őrnagynak és „csapatának” támogatását, a,kik az útvonal biztosításán fáradoztak, az egészségügyi KISZ-bizottság orvosainak, az atlétikai szövetség aktí­váinál? munkáját. Ügy vé­lem, a rossz idő ellenére is elégedettek lehetünk az olim­piai ötpróba újabb rendez­vényével — mondotta Bocsi András. Felföldi György I ^ •••és rajt rttan —„ (Szabó István felvételen

Next

/
Oldalképek
Tartalom