Déli Hírlap, 1986. március (18. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-11 / 59. szám

a E«y nap közgazdaságiban ^ A követelmények nőttek, a technika változott. ác Történelemórán. „Közismereti’’ tárgy, de ugyanolyan fon­tos, mint a szakma. Az a vasi lakótelep alján, a Petnehazy bérházakkal szemben, a kék színű épületegyüttes a Fáy András Közgazdasági Szak- középiskola. A régi diákok még emlékeznek az ódon Palóczy ut­cai épületre, a „Közgáz” régi helyére. De elkészült az áj, és 1979 decemberében át is köl­töztek. A régi 12 tantermes is­kolából 32 tantermes lett, 19B1- ben pedig felvették a Fáy And­rás nevet, és sok minden meg­változott. (Képriport a 2. olda­lon.) petényi felv.)- © Arra nem panaszkod­hatunk, hogy ne lenne áru a zöldség-gyümölcs standokon a piacokon vagy az üzletekben. Lé­nyegesen több gond van viszont az árakkal. Vajon Miskolcon mire számítha­tunk a közeljövőben? Er­ről szól cikkünk a 3. ol­dalon. XVIII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM 1986. MÁRCIUS 11., KEDD ÁRA: 1,80 FORINT Az Oktatási Igazgatóságon Kun Béla-emléiés Réíc * politika A Hazafias Népfront“ váro­si elnöksége mellett működő rétegpolitikai munkabizottság tagjai a ma délutáni ülésü­kön a munkabizottság mód­szeréről, munkastílusáról folytatnak eszmecserét, s megtárgyalják idei főbb fel­adataikat is. ® Olvad a hó a Bükkben, emelkedik a Szinva vízszintje. Ez pe­dig nem a legjobbkor érte a Herczeg Ferenc és a Kiss Ernő ut­ca találkozásánál épülő áj híd verőit. Homokzsákokkal kerítik körül munkaterületüket, hogy a víz ne hatolhasson be oda. A hídépítéssel valószinülea máius közepére végeznek. (Cikk a 3. oldalrv* ' (Balogh Imre felvétele) Tudományos emlékülést ren­dez Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából a mai napon az MSZMP Bor­sod Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága. Az esemény ma délelőtt tízkor, lapzárta után kezdődött. A program szerint dr. Kun László, a megyei pártbizott­ság titkára mondott megnyi­tót, majd dr. Vancza János, a történelemtudományok kan­didátusa, az Oktatási Igazga­tóság igazgatója tartott elő­adást, Kun Béla a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom élvonalában eím- mel. Az emlékülések árnyalt együtt-gondolkodásra valók. Ilyen alkalomkor minden kutató olyan témát ismertet, amely hozzá közel áll, amely- lyel sokat foglalkozott. Kun Béla történelem-meghatáro­zó időkben élt, munkássága több, mint értékes: ismerni való. A hallgatóságnak így beszél Bors Győzőné, az Ok­tatási Igazgatóság tanára a kezdetekről, Kun Bélának a leninizmushoz vezető útjáról, dr. Uray Miklós nyugdíjas tanszékvezető arról, hogy az októberi forradalom milyen hatással volt a politikus el­méleti fejlődésére. Kun Béla a Kommunisták Magyaror­szági Pártjának a megalapí­tója: dr. Emődi Gyula tan­székvezető referátuma ezt a korszakot ismerteti. Dr. Vida József, az NME adjunktusa pedig A Tanácsköztársaság élén címmel az életút alap­vetően meghatározó, mert a továbbiakat is befolyásoló szakaszát elemzi. Zárszót dr. Kun László mond. A munkától az érdekvédelemig KlSZ-ltiildötigyűlés a sajóhábonyi vegyiművekben Küldöttbállal fejeződött be be az Észak-magyarországi Vegyiművek nagyüzemi KISZ- bizottságának küdöttgyűlcse, amelyet a múlt hét végén tar­tottak Sajóbábonyban. A KISZ X. kongresszusa óta végzett munkáról Bánffy Csaba, a KISZ-bizottság tit­kára számolt be. Többek kö­zött elmondotta, hogy az ÉMV-ben dolgozó fiatalok az elmúlt öt évben kiemelkedőt produkáltak nemcsak a gaz­dasági, hanem a mozgalmi munkában is. 1984-ben és 1985-ben elnyerték a KISZ Központi Bizottságának leg­magasabb szervezeti kitünte­tését. a Vörös Vándorzászlót. A vállalatnál dolgozó fiata­lok mintegy felét tömörítő KISZ-bizottság beszámolójá­ból kitűnik, hogy a fiatalok egyre erőteljesebben felisme­rik a jobb, hatékonyabb munka fontosságát. Ennek is köszönhető, hogy a cég a fél évtized alatt kevés híján megduplázta termelési érté­két: az 1981-i 2,7 milliárd fo­rinthoz képest az idén már 4,2 milliárd forint elérését tűzték ki célul. A szóbeli kiegészítést kö­vetően állásfoglalás hangzott el a kongresszusi dokumen­tumok vitáinak összegzésé­ről, majd a vita következett. A küldöttgyűlés résztvevői mondandójukat több téma­kör köré csoportosították. Szó volt az üzemen belüli átcsoportosításokról, a válla­lat energiahelyzetéről, a mű­szaki fiatalok beilleszkedési nehézségeiről, alapszervezeti problémákról, a KlSZ-szer- vezetek termelést segítő munkájáról, az érdekvéde­lemről, s természetesen a la­kásgondokról is. A küldöttek nem fukarkodtak a kritiká­val sem ... A vitaösszefoglaló után a legjobban dolgozó KISZ-ta- gok kitüntetéseket vehettek át, majd javaslat hangzott el a KISZ-bizottság titkárá­nak személyére, a bizottság tagjaira, valamint a városi küldöttértekezlet küldötteire. A választást március 17—18- án tartják. Az ÉMV KlSZ-küldöttgvű- lésén részt vett és felszólalt Dobozi) Zsolt, a KISZ Mis­kolc Városi Bizottságának első titkára. Még a mélyben at utaskabin A mostoha időjárás hátrál­tatja a Challenger űrhajó óceán mélyén lévő utaska­binjának a kiemelését. Ér­tesülések szerint egyes űr­hajósok tetemét már a múlt hét végén a felszínre hozták; a hírzárlat miatt azonban nőm lehet tudni, hogy meg­találták-e valamennyi aszt­ronauta maradványait. Gyilkos apa (BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) Miskolcon kevesebb az influenzás Kórházainkban szünetel a látogatás r Hot tart » megyénkben az influenzajárvány? Adatok a megyei Köjál jelentéséből: az előző hetihez viszonyítva valamelyest emelkedett a megbetegedések száma (14 918-ról 16 189-re), Miskol­con viszont csökkent (3965- ről 3315-re). A megyéből 74 beteget kórházban ápolnak, a szövődményes esetek szá­ma pedig 682. Üjabb hepa- titiszes megbetegedést nem jelentettek. A Megyei Kórházban fek­vő betegek hozzátartozói na­gyon fegyelmezetten vették tudomásul az influenzajár­vány miatt bevezetett láto­gatási tilalmat. Katona Zol­tán igazgatóhelyettes elmond­ta: a kórház munkatársai is igyekeztek megtenni mindent — a lehetőségekhez mérten —, hogy szeretteik tudako­zódhassanak a betegekről, vagy telefonon szót válthas­sanak velük. Vasárnap a be­tegfelvételi és az információs iroda munkatársai teljes lét­számmal dolgoztak. A föld­szinten négy alkalmi telefont helyeztek el, ezeken beszél­getni lehetett az ápoltakkal, vagy ha azok nem tudtak a telefonhoz menni, az orvos adott tájékoztatást az álla­potukról, a hazatérés várha­tó időpontjáról. Az influen­zajárvány eddig nem zavar­ta a Megyei Kórházban fo­lyó munkát; különösebb kor­látozásokat, műtéti átcsopor­tosításokat nem kellett vég­rehajtani. Kellő időben kapták az értesítést a sajtó révén a vá­ros lakói, s már várható is Olvad a hó a magasabb hegyekben is. Mikor lesz eb­ből ivóvíz? — kérdeztük Baffy Györgyöt, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csator­názási Vállalat vízgazdálko­dási osztályának vezetőjétől. — Szerencsére, most nem kell aggódó figyelemmel kí­sérnünk ezt a folyamatot. A városban jelenleg mindenütt elegendő a víz, s megfelelő a nyomása a vezetékrend­szerben. Korábban annyi csapadék hullott, hogy nyá­ron sem lesz gond a vízellá­tással. Egyébként a Bükkben voít ez az intézkedés. Ez ai véleménye dr. Ditrói Sándor­nak, a Vasgyári Kórház igaz­gatójának. így a látogatási tilalom nem érte váratlanul a hozzátartozókat, és tudo­másul vették, hogy mindez a betegek érdekében történik. (Folytatás a 6, oldalon) legalább egy-két hónap szük­séges ahhoz, hogy a hóból ivóvíz legyen. Ugyanez a folyamat Tapolcán, az otta­ni karszthegységben két-há- rom hétre rövidül. S ami különös; a mostani vízfo­gyasztás naponta 110 ezer köbméter; csaknem ugyan­annyi, mint a meleg júniusi, júliusi napokon. Kiderítet­tük: ennek az az oka, hogy sokan a víz állandó folyatá­sával védekeznek az elfa­gyás ellen. Számunkra ez nagyon drága, költséges mód­szer Ma reggeli telefon Amíg a hóból víz lesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom