Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
A tanács (Kiss József felvételei) építteti # Lakásépítés a Szentpéteri kapuban, és iskola- bővítés a gépipari szakközépiskolában - két fontos városi beruházás a sok közül. A 3. oldalon részletesen írunk arról, hol építenek még idén lakást városunkban, s milyen tanácsi fejlesztésük megvalósításához fogtak hozzá az építők. Vetőmag a kiskertekbe (CIKK A 3. OLDALON) Zabosliba Debrecenből (CIKK A 1 OLDALON) Eletszínvonal-emelő munka Folytatja tanácskozását a szakszervezetek kongresszusa A magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa ma folytatja munkáját. Tegnap, a tanácskozás első napján — amelyen megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai — Gáspár Sándor, a SZOT elnöke terjesztette elő a Szak- szervezetek Országos Tanácsának jelentését a XXIV. kongresszus óta végzett munkáról, és a magyar szakszervezetek további feladatairól. Gáspár Sándor beszéde után Bisz- ku Béla, a számvizsgáló bizottság elnöke a Szakszervezetek Számvizsgáló Bizottságának beszámolóját terjesztette elő, majd a küldöttek megkezdték a vitát. A SZOT kongresz- szusán felszólalt Németh Károly fc. Gáspár Sándor és Németh Károly beszédéből alább idézünk, fg)#401aläsukat teljes terjedelmükben közük a ma reggeli lapok. A SZOT elnöke bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt a XXIV. kongresszus igen feszített cselekvési programot fogadott el. Ennek lényege az volt, hogy mozgósítani kell a dolgozók, a szakszervezetek minden erejét a szocialista vívmányok és az életszínvonal védelmére, a gazdasági visszaesés megakadályozására, és egyben erőt kell gyűjteni egy későbbi fejlődéshez. — Ismeretes — mondotta Gáspár Sándor —, hogy valamennyi célunkat nem értük' el, de azt igen — és ez, figyelembe véve népgazdaságunk teljesítőképességét és gondjait, nagyon nagy dolog —, hogy a mostani kongresszuson már a dinamikusabb fejlődést segítő cselekvési program kitűzéséről beszélhetünk. Ennek az eredménynek az elérésében a szakszervezeteknek is jelentős részük volt. Köszönet a dolgozóknak, különösen a nagyipari üzemieknek, akiknek áldozatos munkája döntő volt az eredményekben, akik ugyan fogyó türelemmel, de elviselték a szaporodó gondokat. A népgazdasági kérdésekről szólva Gáspár Sándor rámutatott: most a fő feladat minden erőnkkel elősegíteni hazánk gazdasági erejének növelését, az infláció csökkentését, a reálbérek csökkenésének megállítását, a nyugdíjak — különösen az alacsony nyugdíjak — értékének megőrzését. Segíteni kell mindazon célkitűzések megvalósítását, amelyek a XIII. párt- kongresszus nyomán a VII. ötéves tervben megfogalmazódtak. Az ötéves terv teljesítésén vagy nem teljesítésén múlik jelentős mértékben az ország, a dolgozók sorsa. Sorsforduló ez az öt esztendő. Ettől függ, milyen módon tudjuk gondjainkat enyhíteni, hogy tudunk előbbre jutni a gazdaságban. Meggyőződésünk: a magyar népgazdaságban több van, mint amit eddig ki tudtunk aknázni. Ezért most a magyar szak- szervezeti mozgalomnak is a VII. ötéves terv jelenti az öt esztendőre szóló akció- programját. A terv teljesítésére kell mozgósítani saját eszközeikkel, sajátos lehetőségeinkkel. Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese felszólalásában többek között elmondta, hogy a szakszervezetek nélkülözhetetlen szerepet töltenek be szocialista társadalmunkban. A párt elvi-politikai irányításával önállóan, a politikai hatalom részeseihez ülő leVonatok Zánkára Február 16-án, vasárnapa zánkai úttörővárosban gyermeklátogatás lesz. Ezért a MÁV Zánka úttörőváros megállóban kivételesen megállítja a Déli pályaudvarról 6.30 és 12.00 órakor Zalaegerszegre induló gyorsvonatot. Ugyanezen a napon 13.43. órakor szintén megáll Zán- kánál a Tapolcáról Budapestre közlekedő gyersvonaL lelősséggel látják el feladataikat. Közreműködnek a politika formálásában, aktívan segítik valóra váltását. A mögöttük levő nehéz öt év bizonyította, hogy a szak- szervezetek nagy és eredményes erőfeszítésekre képesek, de arra is figyelmeztet, hogy még nagyobb megújulási készségre, munkájuk továbbfejlesztésére van szükség. önelégültség lenne azt hinni, hogy a szakszervezeti mozgalom már minden lehetőségét kihasználta. Jogosnak kell tartanunk például azt a választások során is megfogalmazott igényt, hogy növekedjen a szakszervezetek szerepe a különböző érdekek feltárásában, és erősödjön munkájuk nyilvánossága, demokratizmusa, társadalmi mozgalmi jellege. Sok gonddal és nehézséggel kell szembenéznünk. Mégis bizakodhatunk, mert a jövőt szilárd gazdasági és politikai alapokra, széles körű társadalmi ösz- szefogásra építhetjük — hangsúlyozta Németh Károly. * POLITIKA! NAPILAP * XVIII. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 1986. FEBRUAR 15., SZOMBAT ÄRA: 1,80 FORINT-v----- 1 Ozseniajel seyítseoet ki Franzsije volt libanoni államfő pénteken kifejtette, hogy a „katonai megoldás elkerülhetetlen”, s lesznek győztesek és vesztesek. Joseph al-Hasem íalangista miniszter ellenben azt mondta, hogy a libanoni államfő lemondása elképzelhetetlen. A libanoni kommunista A biztonság érdekében A Miskolci Kerületi Bónyormisiaki Felügyelőség őrködik -többek között - a Borsodi Szánbányák bányabizonsága fölött is. Sajnos, a múlt évben romlott a vállalatnál a helyzet, nőtt a balesetek száma. Ezért szigorú határozatokat léptettek életbe. A vállalat központi bányamentő állomása 300 bányamentőt tart számon; a múlt évben többször is be kellett vetni őket. Hogy bármikor helyt tudjanak állni, állandó továbbképzésen vesznek részt a gyakorló táróban. (Tudósítás az 5. oldalon.) (Herényi László (elvétele) párt pénteki közleményében az államfő lemondására indított kampány fokozására szólította fel híveit. A bejrúti lapok főcímes hírekben jelezték. hogy Dzsemajel elnök immár a Nyugathoz fordul segítségért. Beszámoltak arról, hogy az államfő a minap sürgős üzenetet küldött II. János Pál pápához, és jelentették, hogy Reginaid Bartholomew bejrúti amerikai nagykövet jelentéstételre hazautazott az Egyesült Államokba. Wa reggeli telefon Több 115-ös Umassára Per. elmúlt hét végén tumultuózus jelenetek voltak Ömas- sán, a 115-ös autóbusz végállomásán. A kora délutáni órákban sokan szerettek volna Miskolcra utazni, de nem fértek fel a járműre, ezért jó néhányan kénytelenek voltak gyalogosan nekiindulni. Különösen türafelszereiéssel, sívei, szákóval nehéz felszállni ilyentájt a 15-ösre. Ma síkarnevál van Bánkúton, bizonyára ismét sokan indulnak a hegyekbe. Mire számíthatnak az ómassai járaton? — kérdeztük Szilágyi Istvánt, a Miskolci Közlekedési Vállalat forgalmi főosztályának vezetőjét. — Miután már hetekkel korábban tudtunk erről, fel is készültünk rá. Hat 115-ös járattal többet indítunk ma, mint más napokon; hármat délelőtt, hármat délután. A múlt vasárnapon váratlanul a sokszorosára nőtt a kirándulók száma, és sajnos, nem tudtunk tartalék járatokat bevetni. Évente mindössze három-négyszer fordul elő, hogy hirtelen többen szánják rá magukat ezen az útvonalon a kirándulásra. Menetrendi járatot azonban más vonalakról nem vehetünk ki, ha a tartalék sofőrök nem. állnak rendelkezésre. Mindenesetre most vasárnap is megpróbálunk több 115-öst indítani. Magyar—amerikai vegyes vállalat Újságújdonsáaok Üj magyar—amerikai vegyes vállalat megalakulását jelentették be tegnap délelőtt Budapesten a sajtó képviselőinek. A Computer World Informatika KFT fő célja, hogy elősegítse a legfrissebb számítástechnikai és informatikai ismeretek itthoni elterjedését. A vállalatot 51 százalékos üzleti részesedéssel a Lapkiadó és a Statisztikai Kiadó Vállalat, 49 százalékos üzletrésszel az amerikai Computer World Communications INC alapította, tízmillió forint tőkével. A KFT első lépésként átveszi a Számítástechnika című folyóirat kiadását, Számítás- technika—Computer World címmel. Kéthetente, dupla terjedelemben jelenteti meg az eddigi, havi lapot. Ugyancsak az ő gondozásukban lát ezután napvilágot a Mikrovilág, stellet az úgynevezett házi számítógépesek Lapjává kívánnak formálni. Az új tartalommal megtöltött kiadványokat az olvasók várhatóan májusban, a nemzetközi vásár idején vehetik először kézbe. A KFT tervei között szerepel az is, hogy megkeresik az iskola- computer-program segítésének lehetőségeit. A vegyes vállalat épít a hazai számítógépes szakma intézményeinek támogatására és tapasztalataira. Ugyanennyire fontos részese lesz- a szellemi tevékenységnek az amerikai cég is, amely húsz éve piackutatóként alakult, s ma 18 országban dolgoznak, számos szakfolyóirat gazdáiként. A sajtó- tájékoztatón Patrick J. McGovern, a vállalat elnöke bizakodóan nyilatkozott a KFT lehetőségeiről, s elismeréssel szólt a magyar számítástechnika eddigi fejlődéséről.