Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
Holnao. a Stadion Eitwemben Diósgyőri szurkolóankét A labadrúgó NB II. vasárnapi tavaszi nyitánya előtt, csütörtökön délután 5 órától a Stadion étteremben i szurkclóankétot rendez a DVTK elnöksége és labdarúgó-szakosztálya. A piros-fehér drukkerek kérdéseire — a csapat felkészülését vázoló Bánkúti László vezető edző szavai után — az egyesület és a labdarúgó-szakosztály vezetői s a játékosok képviselői válaszolnak majd. * A DVTK Baráti Kör Egyesület értesíti tagjait, hogy az 1986. évi tagsági díjat ma délután 2 és 5 óra között lehet befizetni a stadion első emeleti helyiségében, ahol átvehetők az idei igazolványok is. A baráti kör újabb jelentkezőket is vár, akik tagságukkal kívánják kinyilvánítani, hogy a pirosfehérek szurkolótáborához tartoznak. Svájcban tegnap este megkezdődött a XI. férfi kézilabda világbajnokság. Magyarország válogatottja a négyes selejtező csoportban Dániával, Algériával és Svédországgal méri össze tudását. Innen a három legjobb csapat jut a két, hatos létszámú középdöntőbe, ahol ismét körmérkőzések lesznek. A csoportok azonos helyezettjei vívják ezután a helyosztókat. A magyar válogatott célja: bejutni a legjobb hat közé... (Képünkön a világbajnokság kabalafigurája. Berry.) Győzelemmel kezdett válogatottunk: Magyarország —Dánia 25:21 (15:9). 111. MÉH Kupa Ismételt a miskolci 42-es iskola Hagyomány már, hogy a Déli Hírlap Kupa teremkézilabda- tornákkal párhuzamosan rendezik meg a MÉH Kupa leány teremkézilabda-tornát is. Akárcsak a korábbi években, az idén rs a nők tornája idején kezdődött, s a férfiakén fejeződött be az utánpótlás seregszemléje. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosrtó Vállalat az idén is Borsod megye másodnyersanyagok gyűjtésében élenjáró iskoláit hívta meg; Miskolcról a 40-es és a 42-es Általános Iskola, valamint Ernőd és Szerencs általános iskoláinak csapatai indulhatnak. Az már az első fordulóban — január 2S-én — kiderült: ezúttal a miskolci 42-es és az emődi iskolák csapatai lehetnek esélyesek a végső győzelemre. Az emődiek ugyanis kezdésként diadalmaskodtak a szerencsiek ei len. míg a miskolci „házi rangadót” nagy fölénnyel a 42-es nyerte. Az emődiek ráadásnak a 40-es elleni találkozót is sikerrel vették, így már biztos volt: döntő jelentőségű lesz a miskolci 42- es elleni mérkőzésük. Vasárnap a Miskolci Városi Sportcsarnok küzdőterén azután kiderült: az indulók közül a miskolci lányok művelik legmagasabb szinten ezt a sportágat. Magabiztosan verték a szerencsieket, majd kis pihenő után az Ernőd gárdáját is, s megszerezték — ismételten — a tornagyőzelmet. A szerencsiek: a másik miskolci együttes legyőzésével vigasztalódtak. A két mérkőző.snapor» jő néhány tehetséges játékosra figyelhettek fel a szakemberek. A miskolci Tóth Judit, az emődi Pálmai, a szerencsi Domán kiemelkedtek társaik közül, de sokra viheti még a miskolciak közül Mádai Nóra, Salamon, Derencsényi, vagy a szerencsi Farkas, az emődi Balogh és Koncz. EREDMÉNYEK: Ernőd—Szerencs 10-7 (7-4). Gd.: Benedek, Balogh, Boldizsár. Pálmai (2—2). Koncz., Kasaróczki, ÜL Farkas, Tóth (I—2). Jakab, Telepi. Domán, Miskolc 43,—Miskolc 40. 13-3 (S-e). Gd.: Mádai N.. Hazadi (4— 4). Tóth J. (2), Sálamon, Pető, Prokrk. ÜL Derencsényi. Orosz. Ernőd—Miskolc 40. »-3 (4-3). Gd. • Boldizsár (4), Benedek (2), Balogh. Pálmai, Koncz. ill. Derencsényi (2), Orosz. Miskolc 42— Szerencs 21-12 (13-4). GcL: Tóth J. (S). Mádai N. (4), Kiss (3), Hazadi, Pető, Protek (2—2), Fata, Benes. Tóöt T.. Hl. Domán f8), Farkas (4), Tóth, Telepi. Miskolc 4L—Ernőd 13-5 (4-2). Gd.: Tóth J. (5). Salamon, Hazadi (2—2) Petti, Fsta, Kiss, Mádai N„ Hl. Balogh, Koncz (2—2), Pálmai. Szerencs—Miskolc 40. 10-7 (6-5). Gd.: Domán (51. Farkas (3), Tóth. Telepi, Hl. Derencsényi (44, Varga (2), Orosz. A torna gólkirálya: Tóth Judit (Miskolc 42.) 12 góllal. A legjobb kapus: Kálmán Ildikó (Miskolc 42.), a legtechnikásabb játékos: Pálmai Teréz (Ernőd), a legsportszerűbb csapat: Miskolc 40. (tóthj ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT-: Preszterin Dezső András és Petrite Erika; Simon Péter József és Balogh Tünde; Bacsiszta István Csaba és Szesztai Ilona; Juhász László és Kiss Agnes. Sok boldogságot kívánunk az ifjú pároknak ? A BORSOD VOLÁN VÁLLALAT felvételi hirdet a követező munkakörökbe: Miskolc telephelyre♦ társadalombiztosítási csoportvezető (többéves gyakorlattal) ♦ társadalombiztosítási ügyintéző (többéves gyakorlattal) ♦ pénzügyi főelőadó (kiemelt fetodatokhoz szárnyitafi főiskolai végzettséggel) ♦ pénzügyi előadó (mérlegképes könyvelői végzettséggel) ♦ üzemszervező (felsőfokú végzettséggel) ♦ árfelelős (felsőfokú iskolai végzettséggel, árgyo- kor lattal) ♦ kontírozó könyvelő (közgazdasági érettségivel és 3—5 éves számviteli gyakorlattal) ♦ operátor ♦ gyors- és gépíró ♦ kalauz ♦ tehergépjárművezető (gyakorlattal) ♦ rakodógépkezelő (B-j-C-kategóriás jogosítvánnyal, CASTON, valamint T-174 típusú rakodógépre). JELENTKEZÉS: Miskolc, József A. u. 70. s^ — fizikai munkakörbe: fszt. 35. szoba, — szellemi munkakörben RL emelet, 3*2. szoba. Munkába járáshoz — vidéki munkavállalóink részére — autóbuszra DÍJTALAN UTAZÁSI JEGYET biztosit a vállalót. apróhirdetések GR 2/B minősítéssel rendelkező hegesztőket kiemelt bérezéssel, azonnali belépéssel felveszünk NDK munkaterületen végzendő munkára. jelentkezés: Miskolc, Latorca a. 5. sz. (Mar- tintelep.) Felvételre keresünk: szociális gondozónőt, gépkocsivezetőt és megváltozott képességű vagy nyugdíjas nyomdai vágógépkezelőt, takarítónőt, gépi varrókat, finommechanikai szerelésben jártas dolgozókat. Szociális Foglalkoztató, Miskolc, Blas- kovics L. u. 22. Telefon: 36-127, 17-031, 17-015. Gyesen lévő kismama otthon végzendő adminisztrációs munkát vállalna. „Jó kereseti lehetőség 182209” jeligére a kiadóba. A TIGÄZ Budaörsi Töltőüzeme felvételre keres: palacktöltő dcl- gozókat, lakatost, esztergályost, pneumatikus műszerészt, villanyszerelőt. Szükség esetén IBUSZ-szobát biztosítunk gyermektelen házaspárnak, egyedülállóknak. Az üzem megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről, a 72-es autóbusszal — 8 perc, a budaörsi benzinkút mögött, az M7-es autópálya bevezető sávjának Jelentkezés személyesen az üzemben, vagy a 669-516-os telefonon. 5 tonnás tehergépkocsira plusz pótkocsi, fix és billenős, fuvarszerző üzletkötőt keresek. 15 százalék díj ellenében. „Jó üzlet 182 749” jeligére a kiadóba. Vendéglátóipari eladó munkát vállal. Délutáni műszak és maszekboltok előnyben. „Megbízható 182 222” jeligére a kiadóba. ingatlan Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás készpénzért, azonnali beköltözéssel. Miskolc belvárosában. Érdeklődni: 17 óra után, a 86-290- es telefonmi. Tehermentes OTP-öröklakás — 2 szobás — eladó. Érdeklődni: bármikor, Gfewta a. 22. IV>2., Belvárosra*» e&Mló 49 WBjraetméteres, másfél szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás OTP-átvállalássaL Cím: Miskolc, Hoffmann O. m. K. 4£. Érdeklődni: U ácsatéL Eladó 2 szobás wöwÖRSEdl fe* kás, Kassai út 54. sz. ai&fct. Érdeklődni 18 óra dán, a a vasgyári piachoz kezel, Lyu- kóvölgy u. 13. sz. alatt 370 négyszögöl zártkert-gpümötosös. Víkendház, kamrák, víz, villany, kocsival jói járható ót van. Érdeklődni: Ormándi Sándor, Bábon yfbérc sor 67. Sam> Eladó Diósgyőrbe« régi típmsú családi ház, 230 négyszögöl telken. Másfél szobás timérési lakás + kp. Érdeklődni: délután 5—8 óra között a 65-607-es teleli Elcserélném miskolci, főutcái, 102 négyzetméteres, 2 nagy 2 kis szoba, első emeleti, gázfűtéses, telefonos, két bejáratú, pincehelyiséggel rendelkező lakásomat msikolci, vagy 15 km- es körzeten belüli, újszerű, kertes családi házra. A külön bejáratú szoba ipari-kereskedelmi tevékenység folytatására is alkalmas. „Tavaszi csere 182208” jeligére a kiadóba. Eladó 900 négyszögöl szőlő Tokajban, és Trabant 500-as alkatrészek. Érdeklődni lehet* este, telefon 74-388. Vennék kisebb lakást, vagy kertes házat Miskolcon. Ajánlatokat: „Tavasz 182811” jeligére a kiadóba kérek. Eladó 3 + m szobás, fötdszln- «. OTP-örökfakás 4- garázs a Bársony János »teában, kp. 4- OTP. Érdeklődnie egész nap a 85-067 telefonon. ETadó 600 négyszögöl zártkertgyümölcsös a Bábonyibércen. € s atos - dűlőben. Érdeklődni: 85- 067 telefonon, egész nap. Mályiban beépíthető nagy telek eladó. Érdeklődni: Mályi, Kossuth út 20. sz. Elcserélném kétszobás, kertes, családi házam másfél szobás tanácsi lakásra vagy garzonra -f kp Tehermentes szövetkezeti lakás is érdekel. Érdeklődni: Gyöngyösi u. 17„ d*. 2-től 6 óráig. Eladó összkomfortos, telefonos családi ház a Domushoz közel. Kisipari tevékenység folytatására kiválóan alkalmas. Cserelakást beszámítok. „Csak telefonos érdekel 182 107” jeligére a kiadóba. 3jS szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó, kp. 4- kevés OTP-vei. Érdeklődni: du. 5 órától, 73-187-es telefonon. Közös tulajdon megszüntetése miatt eladó 2 szoba, konyha, spájz, előszoba, melléképületekkel, 1374 négyszögöl területtel. Lyukóvölgy 15. szám alatt. Érdeklődni: Tóth István, Miskolc, Marx Károly u. 48. I. em., a délutáni órákban. A terület megosztva Is eladó. Kis családi ház eladó. Nem teíeKköny vés. Tavaszi költözés. Érd.: szombat, vasárnap egész nap. Miskolc, Bábonyibérc, Újtelep 1. Hatszobás, telefonos, gázfűtéses ház eladó. Bacsó Béla u. 16. Érdeklődni este 6 óra után. Telefon: 89-691. Miskolc, Árok u. végén 524 m- beépíthető telek eladó. 1000 Ft/m~. Ajánlatokat a kiadóba kérek: „Fortuna 182 74)9” jeligére. Elcserélném 2 szobás, összkomfortos, erkélyes, földszinti, tanácsi lakásom, összkomfortos, másfél szobás, erkélyésre, emeletre is. „Buszmegállóhoz közel 182 728” jeligére a kiadóba. Kesznyéten, Jókai u. 14. sz. alatt regi típusú családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Kesznyéten, Jókai u. 16. szám alatt, özv. Árváménál. Tsz-nek, vállalatnak telefonos, 2 szobás családi ház udvarral, központban április 1-ével kiadó. Érdeklődni: 85-683. Értelmiségi dolgozó nő részeg re fürdőszoba-használattal bútorozott szoba kiadó. Ardai Lászlóné, Miskolc, Ságvári E. u. 32. 111/2. Főútvonal mentén üzlethelyiség lakással, 1200 négyszögöl területtel eladó. Putnok, Héti csárda, Bárkái. Eladó 2 szoba, összkomfortos, 55 négyzetméteres lakás a III. ütemben, az Avason. Érd.: a 66-605-ös telefonon, 17—18 óráig. Mezőkövesd-Hőfürdőn 3 szobás plusz gardrobos üdülő, közel a hátsó bejárathoz, Csalogány u. la. alatt eladó. Érdeklődni: Sirbik István, Pilisszántó, Nyárfa u. 18. A Bársony János »teában föt- törőház mögött) 1 plusz 2 félszobás, L emeleti, telefonos, loggiás, déli fekvésű, tehermentes OTP-öröklakás, megkímélt állapotban eladó, júliusi költözéssel. Érd.: este 6 után lehet, a 85-777-es telefonon. Miskolc-Tapolcán eladó egy nagyobb családi ház. Beszámítunk OTP-lakást és csak újszerűt, garázzsal, a belvárosban. Érd.: Győri u. 27. Tapolca. Özngrón 220 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni: Fényesvölgyi út 12. fszt- k a. tBerek- aljak Kovács. Tapolcán, a FajHoson 809-négyzetméter hétvégi telek, valamint Bőin 50-es rotáció^ kapa, megkímélt, újszerű állapotban eladó. Tapolca: 86-565* Bérelnék vagy vásárolnék Miskolc területén im négyzetméter feletti zárt épületet, vagy 300—486 négyszögöl területet, építési lehetőséggel. „Terület 182 jeligére a kiadóba. Magánerős sorházé pttéshez még lehet csatlakozni Miskolcon, a Csaba vezér utcában és a La- traka Sándor utcában. Építhetők 3—4 szobás Lakásegységek. Érdeklődni lehet : a lakásszövetkezet igazgatóságán, Miskolc, Kinizsi u. 8. alatt, vagy a 88-217 számú telefonon, szerdai és pénteki napokon, 16—20 óra között. Albérletet keres 54 éves ét- vált, folyamatos műszakban dolgozó férfi, igen hosszú távra, magányos hölgynél. Anyagiak rendezettek. Ajánlatokat: „Sürgős 182 392” jeligére a kiadóba. Sajószentpéteri, 52 négyzetméteres, gázfűtéses OTP-öröklakás, 40« ezer Ft kp-ért elaöí>. Érd.: Tárna u. 16/8. Czakóék. Eiadám a Pingyomon lévő 250 négyszögöl telkemet, betelepítve szőlővel, gyümölcsössel, rajta faházzal. „200 ezer, 182181” jeligére a kiadóba. Eladó, *87-es beköltözéssé f szobás, 2 emeleti szövetkezeti lakas. Telefon: 61-221. Bérelnék önálló lakást, kisebb házat, komfort, telefon szükséges. 67-410, este. Eladnám, vagy 2 kisebbre cserélném 2 szobás szövetkezeti lakásom. Telefon: 78-948. Eladó ház és nagy telek, gazdálkodásra alkalmas épületekkel. Azonnal beköltözhetően. Cím: Mályi, Kossuth u. 40. sz. Hudák. osSas-uétel Eladó DX 2000 egytűágyas, félautomata kötőgép. Miskolc, II., Testvérvárosok útja 36. 7/2. 80 tag 600/220 új acéllemez- radiátor eladó. Érdeklődni a 73-545-ös telefonon, 18—20 éra között. Napraforgómag kapható. Óim»; Tőczik Béla, 3592 Nemeshikk, Petőfi u. 4. Eladó kávéfőzőgép, dobgép segédgépeivel, sonkaszeletelö, sző- dásballon. Érdeklődni: 60-284-e«., 17 órától. Garanciával 60 literes gyom- fagyasztó eladó. Miskolc, ToMi Miklós utca 22. jármű IFA billenős tehergépkocsit év végéig érvényes műszakival megvételre keresek. Értesítést kérem: Szlávik Attila, 34tí. Mezőkeresztes, sallai út Dacia kombimat eécsevétotém Lada 1300-as kombira. Értékmegegyezéssel. TeL: 85-100. Zsámbok Lada-szerviz US 1-től a Ladák minden jellegű szerkezeti javítását és vizsgáztatását alkatrész biztosításával vállalja. Továbbá területé* személyautók és motorkerékpárok adásvételének közvetítését. Miskolc, Szerdahelyi «. X aekc 52-053. * 3 éves Offis» MO TEttRPES, nyitott, 3 éves nwststsi víH eladó. Portók Láseiá, KO* dó, Hartca út ML Fetújttoút, T4-rs Vnlei HM, seb.-váltóval együtt elad«. jopapi, Jókai a. K. szán. %—4 éves Tráúwtt- maion vettnek. Oláh Istsátt. Ettgete -a. 9L. 1X*L hözasság Nyugdíjas tanítónő, 95 megismerkedne korrekt, rendezett anyagi körülmények köpött élő férfival házasság céljából* „Miskolc, 182 743” jetigéne a .kft- adótok oktatai Gyenge képességem rajztanárt keresek főiskolai tanulmányaimhoz. Ajánlatokat „Allatrajz 129454” jeligére a hirdetőbe. Egyetemista angol nyelv ók- tatását vállalja. Kezdőknek, közép-haladóknak, nyelvvizsgára való felkészítés olcsón. Érdeklődni lehet: mindennap 18 érától, a 31-922-es telefonon. Középkorú, nemdohányzó, vádtó műszakban dolgozó nő. jószívű, idős nénihez költözne. Később eltartási szerződés szóba jöhet. „Csendes otthon 182 712” jeligére a kiadóba. Bontásnélkül! dugvlásefháv#tás. Telefon: 74-892. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT felvételre keres takarítónőket Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila u. 65. sz. alatt, a munkaügyön. I