Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám
Sport ■ Ma, helyi idő szerint délután 2 órakor Dohában Ázsia válogatottjával méri Már másodszor vesz részt tombol a.játékunk ban a Széchenyi út 25. szám alatt található barkács- és lakásfelszerelési bolt. Fekete István üzletvezető elmondotta, hogy a fődíj egy értékes evőeszközkészlet. amely a kirakatban meg is tekinthető. Ezenkívül gazdára vár egy tálalókészlel. egy azték naptár s egy pár lakásdísz. Ezeket sorsoljuk ki ma délután. Ebben az ezer apró dicket árusító üzletben érdemes körülnézni, ugyanis soks. száz olyan különleges, praktikus lakásfelszerelési cikket kínálnak, amit hiába keresnénk más miskolci boltban. A szerződéses üzlet vezetője rendszeresen járja az országot, felkeresi a gyártó szövetkezeteket, a nagykereskedelmi raktárakat, hogy mindig szolgálhasson valami újdonsággal. Kínálnak itt elemet, zárakat, műanyag háztartási tárgyakat, szöget, csavart, szerszámot, s felsorolni is hosszú volna, még mi mindent. A szelvényeket ma déli tizenkét óráig lehet bedobni a boltban elhelyezett gyűj tőládába, három órakor ugyanitt sorsolunk. A héten a játékot a Miskolci Varost Művelődési Központ, Széchenyi út. 30. szám alatt található jegyelövételi irodájával folytatjuk. Ide kell elvinni a szelvényeket a jövő héten. A díjak a következők: egy kétszemélyes bérlet a Miskold Nyár 756 rendezvénysorozat valaimeny- nyi előadására; egy üdülőhelyi utalvány a balatonmá- riai úttörő-szaktáborba, egy bérlet az Ady Művelődési Ház kondicionálótermébe, egy bérlet az AMH szoláriumába, egy kétszemélyes bérlet az Ifjúsági Ház diszkóbárjába. egyéves előf izetés a Miskold Műsorkalauzra és egy teljes garnitúra a Miskolc városáról készüit kiadványok bóL Tárcsázzuk a 04, 05-öt igeit a kaza es a huslusto Kigyulladt a hOsfüstölö melléképület tegnap délután Olaszliszkán, a Kossuth u 30. számú ház udvarán. A lángok belekaptak a gerendába, de a sátoraljaújhelyi tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, és megfékezték a tüzet. Az anyagi kár mindössze 3500 forint. Égett a szalmakazal tegnap este 7 óra tájban Prügyön, a Kodály Zoltán u. 5. számú ház udvarán. A miskolci és a szerencsi tűzoltók eloltották a tüzet, amelyet feltehetően a közelben játszó gyermekek okoztak. Az anyagi kár körülbelül négyezer forint. Elütötte egy teherautó tolatás közben H. T.-né 34 éves saiópetri lakost tegnap délután a Sajó utcában. A mentők 8 napon túl gyógyuld töréses sérülésekkel vitték a Vasgyári Kórházba. Holtan találták lakásán S. B.-ne 59 éves, miskolci lakost a Vörös utca 3. számú házában tegnap este 6 óra tájban. A mentők jelentése szerint kigyulladt a lakás konyhabútora, s feltehetően a szénmonoxid-mérgezés okozta a tragédiát. Hol deres, hol hókásás az út Megfelelőek a látási viszonyok a közutakon — jelentették ma reggel a megyei Ütiniorm ügyeletéről. A fő- és a mellékutak többségének burkolata száraz. A 37- es számú fő közlekedési úton a 2-es és a 7-es kilométer között deresedést észleltek, de az útburkolat nem csúszós. Az eger—miskolci út a 18—29-es szelvények között, valamint a bánkúti turistaházhoz vezető út hókásás. Arrafelé óvatosan közlekedjenek az autósok. ★ Nyári előzetes ... íme. egy tigrismintás fürdőruha Londonból. A hölgy csuklóján és bokáján — tigrisprém. össze tudását á mexikói világbajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott. Mezey György Disztl P. —• Sallat. Kardos. Garaba. Péter, Hannich. Nagi/. Détári. Kip- rich. Esterházy, Bognár összetételben küldi pályára a mieinket. ■ Üjabb hokibotrány az OB I-ben: bírói tévedések miatt 1-1-es állásnál levonult az FTC gárdája az Ű. Dózsa —FTC rangadó mérkőzés első harmadában, ■ Florendo Compomanes, a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöke bejelentette: engedélyezte, hogy Kaszparov és Karpov sakk- világbainoki visszavágóját későbbre halasszák. ■ A pécsi Dárdai után az MTK- VM labdarúgója. Borsó János is szerződést kötött a Vojvo- dinával. ■ Temesvári a második fordulóban is győzött, a Key Biscayne-i nemzetközi női teniszversenyen. Ezúttal a svéd Scheur-Larsen ellen nyert 6:3, 6:3 arányban. ■ Sikeresen raitolt a nemzetközi női kézilabdatornán Cheb- ben Magyarország válogatott-, ja. a nagy rivális, Csehszlovákia ellen 26-19 arányban nyertek a mieink. Családi művelésre alkalmas területek Kiskereskedők, „fagyszabadságon ’ (Folytaids az 1. oldalra® Élelmiszereinkre fordított kiadásaink 8—9 százalékát, az összes fogyasztásunknak mindössze 2 százalékát teszi ki az az összeg, amit zöldségre, burgonyára és „ gyümölcsre költünk. Ennek ellenére állandóan napirenden lévő téma ez, akkor is, ha árudömping van, s akkor is, ha szervezési hiányosságok vagy időjárási viszontagságok miatt kevesebb terem valamiből. Mivel mással nem helyettesíthető élelmiszerekről van A megyei szállítási bizottság tegnapi, rendkívüli ülésén egy népgazdasági szintű program helyi megvalósításáról volt szó. Dr. Juhász György, a bizottság elnökhelyettese elmondotta, hogy a szállításokat szervezettebbé, s ezáltal olcsóbbá kell tenni. Ennek érdekében fogadóit el határozatot tavaly az Állami Tervbizottság, s az ebből adódó feladatokat vitatta meg a szállítási bizottság. Elhangzott, hogy a kívánalmaknak csak úgy tudnak megfelelni a fuvarozó vállalatok, ha a szállításokat megrendelő cégek partnerként állnak melléjük. Tizenhárom árucsoport szállításánál lehetséges és fontos a fajlagos költségek csökkenése. A megyében valamennyi ilyen kiemelt áru megtalálható, egyaránt szállít a vasút, a Volán és a többi fuvarozó cég ipari termékeket, szenet, vegyipari cikkeket, építőipari termékeket, mezőgazdasági terményeket. A program erre az ötéves tervre szabja meg a feladatokat, mégpedig úgy, hogy a tervezett 17 százalékos szállítási növekedés a valóságban ne legyen több 7—8 százaléknál. Ez pedig csakis a fuvarozás szervezettebbé tételével érhető el. sző, s a lakosság nagy tömegei vásárolják szinte naponta, a párt- és állami testületek az elmúlt évben is több alkalommal elemezték a kialakult helyzetet. A határozatok megvalósulása azonban lassú, és időközben újabb feszültségek is keletkeztek. A piaci felhozatal szűkösségén túl emelkedtek a fogyasztói árak, mégpedig úgy, hogy tovább nőtt a fel- vásárlási és fogyasztói árak közötti különbség. Emiatt nemcsak a fogyasztók voltak elégedetlenek, hanem a termelők is. A NEB a kivezető utat egy közös érdekeltségi rendszeren alapuló termelői és értékesítési egységben látja. A testület kezdeti eredményeket is tapasztalt: mérséklődött a zöldség- és gyümölcstermesztésre alkalmas területek csökkenése, s a kereskedelem új típusú üzemeltetési formáinak is kedvező a hatása. Ésszerűbb munkamegosztás alakult ki a kis- és nagyüzemek között. Az előbbiek termelésüknek csaknem a felét a konzerviparnak és exportra adják el. s a kisgazdaságokból kerül ki a frissen fogyasztott termékek 70—75 százaléka. A megyében jó néhány téesz tett példamutató kísérletet arra, hogy a veszteséges termelést miként lehet gazdaságossá tenni. A kiskertművelésre alkalmas területek hasznosításában még jelentős tartalékaink vannak. Amint azt Kopasz Béla, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője elmondta: felmérést készítettek számos város vonzáskörzetében, s több településen a nagyüzemi művelésre alkalmatlan területekről. E 464 hektár, tanácsi kezelésben lévő területből — 200 négyszögöllel számolva — hat és fél ezer család juthatna kiskerthez. Miskolc, Ózd, Leninváros és Encs körzetében 204 hektár, nagyüzemi kezelésben lévő területet tartanak erre alkalmasnak. Több felszólaló is amellett voksolt, hogy a kistermelők és a szakszövetkezetek munkáját hatékonyabban kell segíteni és ösztönözni. Bazsó György, Gönc országgyűlési képviselője is ezt hangsúlyozta, hiszen a nagyüzemek idénymunkások híján nem tudják felvállalni a híres barack termesztését, a kistermelőknek pedig 4—6 Ft-os fel- vásárlási áron nem éri meg. Dr. Makai Tibor kereskedelmi osztályvezető szerint a szakemberek egyelőre csak keresik a felvásárlási és a fogyasztói ár ekkora különbségének az okát. A szakigazgatási szervek figyelmét felhívta arra, hogy járjanak el azokkal a kereskedőkkel szemben, akik csak a jó kereseti lehetőségekkel járó csúcsidőszakot használlak ki, ellenben máskor a tárolás és biztonságos ellátás minden gondja többnyire a Zöldértre hárul, ók pedig „fagyszabadságot” vesznek ki, amikor kisebbnek ígérkezik a forgalmuk. Nyomozó vaddisznó A hannoveri operaházban mutatkozott be a közönségnek ez a vaddisznó szilveszter éjszakáján abból az alkalomból. hogy 1986. január elsejétől a rendőrség állományába tartozik. A nyomozó' státust azzal érdemelte ki, hogy hasis után kutatott. mégpedig sikeresen. A segítségével a rendőrök öt bőröndben bukkantak kábítószerre. A sikeres akciót a közönség előtt Hans Peter Lehmann az opecaház intendánsa köszönte meg Werner Franke rendőrfőkapitánynak. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolci Varost Bizottságának politikai napilapja. főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zsillnszky öt 15. 8527. Postacím: Miskolc 3501 PL: 39. Telefonközpont; 38-941. Titkárság; 18-223: Del- és várospolitikai rovat; 18-224: levelezést rovat: 18-229; kuJtúrpolltika■ 18-228: apón: 18-222: Informaclö: 18-222. — Kisdia a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3521. Postacím Miskolc. SsOl. Pf.c 178. - Felelős Kiadó: VERES MIHéLY Telefon: J8-13I. — Hirdetésfelvétel; Miskolc. Széchenyi út 16—17. 2525. Telefoni 18-213. Terlesztl a Magyar Posta. Előtt temető Dármely nitlapkézbesftő postahivatalnál a nirlapkéz- oesitőknét, a Posta njriapúzletetben és a Htrlaoelőfizetéai ét Lapellatási Irodánál 'HELIRi Budapest V, Jőzsef nádor tér t. — 1908 —. kőrvetlenOI vagy postautalványon, valamint át* utalással a HELIR 215—08182 Dértzforgalml Jelzőszámra Előfizetést alt egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 12« forint egy évre 518 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. — ISSN »133—0209. Rendőrségi felhívás A Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészete kéri. hogy a — fehér alapon fekete felirattal: FA. FB, FC, FD, FE. FG, — fekete alapon fehér felirattal: Y A. YB. YC, YD, YE. — fehér alapon fekete felirattal: YG 00—01-től YG 50—00-ig rendszámmal ellátott tehu’-géajarművek üzemben tartói a járművek — díjmentes — átrendszámozása céljából 1986. március 31-ig félfogadási napokon jelenjenek meg a Miskolc, Baross Gábor u. 16. szám alatt. Hozzák magukkal a gépjármű forgalmi engedélyét és a leszerelt rendszámtáblát — keret nélkül — tiszta állapotban. >1 DH téli tombolája Ma délután sorsoljuk a Széchenyi úti Msajándékait Jön a művelődési központ jegyirodája! Olcsóbb, szervezettebb szállítást!