Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-29 / 24. szám
Súlyemelő-rangsor '85 Szanyi és Jacsó listavezető Ác Szanyi Andor, az ország legerősebb embere A% 1985-ös ével ismét »ranybelúkkel írtak be a súlyemelosport képzeletbeli aranykönyvcbe. Az alaposan megfiatalított magyar válogatott meglepte a világot, ú.j nevekkel ismerkedhetett meg az ellenfelek népes tábora. A sikerekből kivették részüket a borsodi erős emberek is. A szakosztályok rangsorát a nemzetközi versenyeken és az országos bajnokságokon szerzett pontok alapján állították fel a szakemberek. Az Oroszlányi Bányász és a Tatabányai Bányász mögött, a leninvárosi Olefin SC került a harmadik helyre. Ami szembetűnő: a OVTK csupán hetedik. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a szakosztály két ásza, Barsi és Jacsó az elmúlt évben katonáskodott, ezért nem lehettek ott a legjelentösebh, pontokat adó versenyeken. Sajnos, az 52 kilogrammos súlycsoportban Borsod nem rendelkezik olyan képességű versenyzővek aki a ranglista első tíz helyezettje közé kerülhetett volna. Hasonló a helyzet a 75 kilósoknál is. A többi súlycsoportban viszont dicséretesen szerepeltek sportolóink. Az 56 kgosok között Király (Tatabánya) és Lénárt (PMSC) mögött Pátrovics, a Kazincbarcikai VSE fiatalnak már éppen nem mondható versenyzője a harmadik, összetettben mindössze öt kilóval maradt el riválisaitól. Érdekes képet mutat a 60 kg-os súlycsoport. Itt a tatabányai Adamek áll az élen. 262.5 kilós teliesítménnyel. s mögötte négyen is 260-at értek el: Otrrobd (Húsos SE). Marosi (ZTE>, Lakatos (DVTK) és Dallas (Szekszárdi. Ha azt vesszük figyelembe, hogy az összetett világcsúcs 330 kiló, bizony a mieink nem büszkélkedhetnek az eredményükkel.,. Labdarúgás Győzött Sorozatban játssza az előkészületi mérkőzéseket a DVTK NB Il-es labdarúgó- csapata. Legutóbb Szolnokon, Olimpiai ötpróba Szombaton: téli túra Az Országos Testnevelesi és Sporthivatal, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar lit törők Szövetsége Országos Elnöksége, a Szakszervézetek Országos Tanácsa, az Állami ifjúsági Bizottság Titkársága és a Művelődési Minisztérium rendezésében szombattól folytatódik az olimpiai ötpróba tömegsport-akció. A rendezők kérik, hogy a résztvevők szerezzék be a sportorvosi igazolásokat. (Igaz, a helyszínen is lesznek orvosok.) Mindenki vigye magával az akcióigazolványát; a 20 forintos nevezési díjakat a helyszínen kell befizetni. A túra kispróbatávja 21) kilométer, öt óra alatt kell megtenni, akik teljesítik, azok 1 pontot kapnak. Az útvonal: Csanyik KISZ-iskola — Forrásvölgy — Kaszás — Lencsés-tető — Háromkúti- völgy — Barátságkert — Vá- lint kereszt — Ortástető — Csanyiki KISZ-iskola. A 82,5 kilogrammos súlycsoport nemzetközi mércével is a legerősebb, ezért külön öröm, hogy három borsodi is az élmezőnyben található. Király (Tatabánya) az első, ő a világ harmadik legjobbja. Mögötte szorosan ott van Csengeri (Ózdi Kohász SE) és két DVTK-s, Kertész Attila, valamint Barsi László. Barsi a már ismert okok miatt szorult a negyedik helyre, viszont örvendetes a fiatal Kertész Attila teljesítménye. A szakemberek négyük párharcától az idén országos csúcsokat várnak. A 90 kilósok mezőnyét Balázsfi (Oroszlány) vezeti, Kordes (Olefin SC) a már veteránnak számító Mandzákkal együtt a harmadik. Ez is igen erős súlycsoport; Balázsfi 1985-ben világbajnoki aranyat nyert! Következik a 100 kilogramm. Az ország legerősebb embere, a háromszoros világbajnok Szanyi Andor (Olefin SO áll az élen; lökésben, szakításban és összetettben is magyar csúcstartó. Az idén valamivel kevesebbet hallhatunk majd róla, ugyanis néhány nap múlva megkezdi katonai szolgálatát. A 110 kilogrammos súlycsoportban Jacsó József, a DVTK sportolója a legjobb. Mindkét fogásnemben es összetettben is nevéhez fűződnek a magyar rekordok. Tavaly keveset szerepelt. a világbajnokságon meg is sérült, ám formája már most biztató. A szakvezetés ettől a súlycsoporttól is sokat vár; Jacsó rtlögött Bökfi (Békéscsaba), Hlavati (Bp. Honvéd) és Sándor (Haladás VSE) vetélkedik a válogatottba kerülésért. (felföldi) a OVTK a MÁV MTE elleti léptek pályára, és 2-1-es félidő után 4-1 arányban nyertek. A gólokat Dzurják, (2), Lippai és Farkas szerezte. A csapat ma Özdon, a Kohász otthonában mérkőzik, a találkozó déli 1 órakor kezdődik. Szombaton délelőtt. 11 órakor a hazai közönség is láthatja a csapatot, a Szolnoki MÁV MTE lesz a diósgyőriek vendége. A mérkőzés után a csapat jugoszláviai edzőtáborozásra utazik. Legközelebb február 12-én. délután 2 órakor játszanak hazai környezetben előkészületi mérkőzést, amikor a DMVSC látogat Diósgyőrbe. AYVAKÖWYI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Nagy István é% Ösvai Márta: Józsa János György és Répási Zita; Zákics Ottó és Bon a Hajnalka Ilona; Kovács László János és Móna Gizella. Sok boldogságot kívánunk a fiatal pároknak! Az elmúlt évi tapasztalatok igen kedvezőek; országszerte csaknem 80 ezren kapcsolódtak be a mozgalomba, s Borsodban a próbázók száma meghaladta a 8 ezret. Az 1986-os év első rendezvénye szombaton lesz: a téli túra kispróbája. A miskolci helyszín — a megyében még Sárospatakon, Özdon és Kazincbarcikán is lehet próbáz- ni — ismét a Csanyik. pontosabban a KISZ-iskola. Szombaton reggel 6 órától 9-ig lehet jelentkezni a versenyirodáknál. az indítás folyamatosan történik. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat eucsi munkaterületre ALKALMAZ- kőműveseket- ácsokot- kubikosokat Jelentkezni lehet: Miskolc, Zsigmondy e. 6. sz. alatt, Theisz Géza építésvezetőnél, teletonszáma: 37-598 Alkalmazunk továbbá szerencsi munkahelyre- ácsokot Jelentkezni lehet: Szerencs, Vásártér 5. sr, alatt alias Vizsgázott kazánfűtő *ügösen állást keres. „Fütő 351 810” jeligére a hirdetőbe. A Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B, kereskedelmi osztálya pályázatot hirdet a Piac- és V ásárcsarnok- felügyelőség áru - forgalmi vezetői munkakörének betöltésére. Pályázati feltételek: felsőfokú végzettség. A pályázatokat a Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B. kereskedelmi osztályára kell önéletrajzzal benyújtani. Ugyanitt nyugdíjas munkavállalókat keresünk piaci árufelírói munkakörbe. A Miskolci Vízmüvek, Fürdők és Csatornázási Vállalat felvételt hirdet villanyszerelő, nehézgépkezelő és gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező vegy ész-szakmunkás munkakörök betöltésére. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. Miskolc, József Attila u. 78. szám alatt. A 44. Sz. Általános Iskola Miskolc, Pallós u. 1. sz. iskola- titkári munkakör ellátására gépírni jói tudó dolgozót alkalmazna. Fizetés megegyezés szerint. ingatlan Avas-deli, i 4- 2 fél szobás, telefonos lakásom eladnám , kp, OTP-átvállalással. Érdeklődni: 61-202, egész nap. Sajobábon.yban, a Dózsa György út 22. alatt 2 szoba, fürdőszoba, konyha 4- különálló szoba, konyha, spájz, mellékhelyiségek 700 négyszögöl telken, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni egész nap a helyszínen. Avas-központi másfél szobás, telefonos szövetkezeti lakást cserélek 55—70 négyzetméteres szövetkezetire, vagy régi típusú tanácsira. Tel.: 60-826. Eladó 4 szobás családi ház, összkomfortos, 380 V ipari áram van. Szuhakálló, iskola ut 9. Azonnal beköltözhető, kétszobás OTP-társasház jo környezetben eladó. Megtekinthető 17 órától. Cím; Miskolc III., Bársony J. u. 45. 1/1. Eladnám teljesen külön bejáratú házrészem, komfortos. 350 ezer Ft. kp. ..Tavaszi beköltözés 180 893” jeligére a kiadóba. Eladó 3 szoba, összkomfortos ház, nagy udvarral, 4 helyiség, műhely, központifütéses. Miskolc, II., Pesti Barnabás u. 57. Fiatal házaspár hosszabb időre garzont, vagy másfél szobás lakást bérelne. „Tavasz 351 876” jeligére a hirdetőbe. összeköltözök! Elcserélném Miskolc, II. kér., Hejő u. 48. sz. alatti 4 szobás családi házamat, kb. 80 százalékos készültségi fokban, .245 négyzetméter telekkel, 1 szobás tanácsi bérlakásra, valamim 2 szobás tanácsi vagy szövetkezeti lakásra, értékkülönbözettel. A családi ház értéke kb. egymillió forint, ezen belül 263 000 Ft az OTP, ami még törlesztve nem lett, sőt további 40 OOrt forint OTP-t lehet felvenni rá. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Kállai Dezső, Miskolc, Zsolcai kapu 22. szám alatti cipészműhelyben. Zöldövezetben 7 helyiségből álló családi ház, 1350 négyszögöl területtel sürgősen eladó. Víz, villany, út van. Vasgyári piactól 16-os busz, 2. megálló. Özv. Szőr Károlynál Miskolc, Lyukóvölgy 12. Sajópetri, Dózsa Gy At 102. sz. alatt 10 éves, 3 szobás, kertes családi ház 400 négyszögölön, beköltözhetően eladó. Két család részére is megosztható, buszmegálló 3 perc. Megtekinthető mindennap, délután 4 órától, szombat, vasárnap egesz nap. Elcserélném vagy eladnám » belvárosban utcai, nagy szoba, konyha, spájzos, alápincézett, kertes saját lakásomat, tanácsi garzonra, vagy egy szoba, összkomfortos lakásra. Ráfizetést kérek. „Tavasz 351 815” jeligére a hirdetőbe. Garázs kiadó. Borbély Lajos- né, Miskolc, I. kér., Kont u. 29, Elcserélném a tapolcai útnál levő, másfél szobás, központifütéses, szövetkezeti lakásom telkes szoba-konyhás házért, Miskolc területén. Érdeklődni; Testvérvárosok útja 28. 5/5.. IS órától. Jűrmu Billenős, terepes IFA 8 hónap műszakival sürgősen, olcsón eladó. Érdeklődni: Kutyorvölgy 1/a. Gulyás. Eladó Ford Taunus T7 M autó. Telefon: 85-382. oklatos Karatetanfolyam indul kezdők részére, feketeöves mester vezetésével. Jelentkezés: február 3. 18 óra. 12. Sz. Általános 1»» kola, Kun Béla út. Eladó 1 plusz fél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakás a Hoffmann Ottó utcán. Érdeklődni: 18-787 telefonon de. 1—8 óráig, este 8—9 óráig. Sürgősen eladó 1 4 2 fél szobás, szövetkezeti lakás. Érdeklődni egész nap. Miskolc, Tizes honvéd 16, X/l. Fejér Géza. Kétszobás családi ház, mellé képűid és kert eladó. Érdeklődni : Sajoszentpéter, Búkkalja u. 29/3. VargaErdőbényéu 2 *u»M terüte* {fele szőlő) kőházzal, úthoz közel, minden elfogadható áron eladó. Érdeklődni tehet; Miskolc,; 51- 010-es telefonon. Elcserélném 2 szoba, Tomisam - ras, házfelügyelői lakásomat 2 vagy 14» szobás tanácsira, lehet udvaros is. Érdeklődni: 2—8 óráig vagy szombaton, vasárnap egész nap. Miskolc, Győrs kapu 39. fszt- 1* Kiadé űrosen T 4- 8x1,*2 s?zobá§ lakas 1986. dec. 31-ig. Tel..; fiő- 093, délután. Bek ottözhetően efacK> összkomfortos, nagy családi ház. Irányár: 1 millió 100 ezer forint. A vételárba lakást is beszámítok. Érdeklődni; egész nap. Miskolc, Toronyalja u. 45. sz. alatt. Fejsérülések A sportba lese tPfc 70 százalékát az okozza, hogy a sportoló nem eléggé gyakorlott a sportágában. Valamennyi koponya- és agysérülés 14 százaléka sportolás közben történik. Különösen veszélyeztetettek a kerékpározók, a motorkerékpározók, a lovaglók és az úszók. A fejsérülések szempontjából legveszélyesebb csapatsport a jégkorongozás. 3 szobás családi ház sürgősen eladó. Ernőd, Dózsa Gy, u. 19. szám. Érdeklődni a 13. szám alatt. Elcserélném Széchenyi üti 1 szoba«, komfortos, gázos tanácsi lakásom, másfél szobás gazosra, esetleg kertes házra. Érdeklődni ; Miskolc, III, Herczeg Ferenc u. 15. Kauka László. 140 ezer Ft kp plusz magas OTP-átvállal ássál lakást keresek. „Sürgős 180 728” jeligére a kiadóba. Kolozsvárt utca 13. szám alatti 3 szoba plusz étkezős, gázfűtésű családi ház őszi beköltözéssel eladó. Érdek lödnu IS érától. Figyelem! A FETTIG GMK temet, vállal földmunkát: pince- és alapkiszedést, valamint tereprendezést. Széchenyi út III. udvar. Szobafestő, mázoló, tapétázó mester munkát vállal, reális áron. Telefon: 78-127. Párja nélkül! SS'vesztettem. 15« án fülbevalóm párját. Kérem a becsületes megtalálót, hívjon » 37-779/7 mellék telefonon Sei 8« «ól fél 4-ig. Jutalom ellenében. Idős embernél efcédhordást, bevásárlást vállalnék. „Nvngd»« ja« 351 810* jeligére a hirdetőbe. A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT különlegese«» jio Jetiételek mellett azonnal felvesz: ♦ hidegburkoló ♦ vízvezeték-szerelő ♦ szellőzőlakatos ♦ kőműves ács és ♦ festő szakmunkásokat, valamint ♦ könnyügépkezelöket J e I e n t ke z é s : MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, munkaügyi osztály Miskolc, József A. u. 40. A BORSOD VOLÁN VÁLLALAT (Miskolc, József A. u. 70. sí.) az Autóközlekedési Tanintézetnél Jelentkezési feltétel: ♦ 8 általános, ífletye középiskolai végzettség ♦ büntetlen előélet ♦ 21 éves életkor + „B + C" kategóriás jogosítvány ♦ 2 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat + PÁV II. vizsga A TANFOLYAM KEZDÉSI IDŐPONTJA; 1986. február 20-a, 8.00 óra JELENTKEZES: a MISKOLCI ÜZEMEGYSÉG (Miskolc, József A. u. 70. sz.) személyforgalmi osztályán, fszt. 12-es szoba. A „D"-vizsga megszerzése után az alábbi telephelyre biztosítunk munkalehetőséget: Bükk- szentkereszt, Kesznyéten, Kisgyör, Köröm, Miskolc, Ócsanálos, Onga, Pamlény, Szalaszend Vidéki munkavállalóink részére, munkába járáshoz, a vállalat autóbuszra díjtalan utazási jegyet biztosít.