Déli Hírlap, 1986. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-27 / 22. szám

Előszállítás a MAV-nál Húsz százalék kedvezmény Muskátlis ablak, bogármentes élet Panefmennyország Az egyenletesebb vasúti fu­varozással kapcsolatos idei feladatokról tanácskoztak a Központi Szállítási Tanács megyei titkárai, valamint a MÁV Budapesti Igazgatósá­gának vezetői. Az ott elhang­zottak természetesen érvé­nyesek a miskolci igazgató­ság területére is. Az idei szállítási feladatok zavartalan teljesítése érdekében a ko­rábbinál bővebb információ- cserére, szorosabb együttmű­ködésre lesz szükség a fuva­roztató vállalatok és a MÁV között. Ennek elősegítése érdeké­ben tették kedvezőbbé az előszállítási lehetőségeket. Január elsejétől március 31- ig meghatározott áruk elfu­varozására 20 százalék ked­vezményt ad a MÁV. Érde­mes tehát a veszteség nélkül tárolható (kő, kavics, homok, cement stb.) anyagokat az év eleién feladni, mert az esz­tendő utolsó négy hónapjá­ban ezek már csak húsz szá­zalékos felárral fuvarozhatok. Ambrus Vince, a miskolci igazgatóság kereskedelmi osztályvezető-helyettese ehhez az információhoz még hoz­záfűzte: pillanatnyilag van vagonkapacitás az előszállí­tások lebonyolítására, és akár egy vagon árura is megadják a kedvezményt. E fuvarozás­sal kapcsolatos jó hír meg­jelent a Közlekedési Köz­lönyben is, de az igazgatóság munkatársai személyesen, il­letve levélben is felhívták a Megcsörrent a telefon Der­rick felügyelő íróasztalán. A szuperrendőr szinte gépie­sen kapta fel, de hiába. A készülék tovább csörgött, s mi több, a felügyelő úr mint­ha a szomszéd házban lakó főorvos úrral tárgyalt volna. A krimi a továbbiakban hallhatatlanná vált, s mi­közben a gyilkosra bilincs került, megtudtúk. hogy a főorvos úr milyen leletet ka­pott a betegéről. Miután ezek a kellemetlenségek többször megismétlődtek, egy ízben rátörték az ajtót a tévéfelvételt zavaró szom­szédra. Pete Józseftől, a Magyar Posta Központjának osztály­vezetőjétől hallottuk ezt az esetet. Mint elmondotta, egyre több gondot okoznak a fővárosban a cordless, az­az a vezeték nélküli telefo­nok. Ojmódi divat, hogy a nyu­gati turistaúton hetven-száz dollárért olyan telefonkészü­léket vásárolnak, amelynek a kagylórésze hordozható, s néhány száz méteres körzet­ben vezeték nélkül használ­ható. A hangot mindkét irányban rádióhullámok köz­vetítik. Ez a nagyszerű ta­lálmány lehetővé teszi, hogy ha a kertben vagy a garázs­ban vagyunk, magunkkal vi- he§sük a telefont. A gond eupán annyi, hogy ezeknek a készülékeknek a többsége olyan hullámhosszon üzemel, amelyeken egyébként műsor­szórás folyik. A legtöbbször a televízió 1-es csatornáját zavarják, de időnként a kö­zéphullámú rádióadásba is belehallatszanak. Ezért mi­előtt ilyet vásárolnánk, jó, ha kikérjük a postai szak­emberek tanácsát, s megtu­dakoljuk, hogy hazánkban milyen hullámhosszon és milyen teljesítménnyel hasz­nálhatjuk ezeket az egyéb­ként nagyon praktikus ké­szülékeket. * Időnként a miskolci műszaki boltokban is kínálnak 15— 2C ezer forintért olyan cordless telefonokat, amelyek 200— 300 méteres körzetben használhatók. Csak behozatali enge­déllyel vámkezelik ezeket a határon, mint minden, rádió­hullámokat kibocsátó berendezést. A postások döntik el, hogy engedélyezik-e a telefonhálózatba való bekötésüket. (Kerényi László felvétele) jJc Nagy gond a gépkocsitárolás a lakótelepeken. A terve­zők erre is megoldást kerestek. nagyvállalatok figyelmét a kedvezőbb tarifára, hiszen ta­valy még csak 10 százalék volt az engedmény mértéke. Összehasonlításra egyelőre még nincs mód a tavalyi rendkívüli időjárás miatt, de úgy tűnik, az idén nagyobb a készség, hogy a vállalatok igénybe vegyék az előszállí­tást, A miskolci igazgatóság területén ennek egyébként is nagy jelentősége van, hiszen országos átlagban itt fuva­rozzák a legnagyobb áru- mennyiséget. Az idei felada­tuk 24 millió tonna áru el­szállítása, s ebből az első negyedévben öt és fél millió tonnát kell a rendeltetési helyére továbbítaniuk. Újabban a tengerentúlon már olyan cordless telefo­nokat is kínálnak, amelyek autóba építve akár ötven ki­lométerrel is meghosszabbít­hatják a házi telefonunk vonalát. Nálunk ezekkel még nagyobb a gond, mivel kevés a szabad csatorna, az olyan rádióhullámhossz. amelyen ezeket üzemeltethetnék. Rá­adásul senki sem vállalhat felelősséget, azért, hogy az egyik cordless-telefonos nem áll rá a másik házi telefon­jára, s azon kérdezik meg mondjuk a washingtoni pos­ta pontosidő-szolgálatát. S ennek a költségeit ki fizeti meg? Külföldön a visszaélé­sek megakadályozására, mindegyik. autótelefonnal kombinált házi telefon még két számot kap, ami aztán kódkulcsként védi a vona­lat az illetéktelenektől. A hazai telefonközpontok azon­ban az ilyen technikai jel­legű bővítések befogadására képtelenek. Az autótelefo­nok magánhasználatban tör­ténő elterjedésére belátható időn belül nem számítha­tunk ... (szántó) Ha az avas-déli panellaké vágyai éjjel öltenének ala­kot, akkor biztosan olyasmi­ről álmodna, mint amit há­rom építész — Taba Benő, Cservenyák Gábor és Viszlai József — vetett papírra, meg­nyerve ezzel egy országos pályázat második cjílát. Pa­nelmennyország — ez lehet­ne terveik összefoglaló címe, ha mindaz, amit alkottak, nem lenne reális és elérhető valóság. Az ÉSZAKTERV építészei a panelos lakótele^ pék értéknövelő felújításá­val foglalkoztak. • ARCOT A HÁZAKNAK! Az idő gyorsan múlik, mert a legidősebb panelos lakótelepek már lassan har­mincévesek lesznek, meg­érettek a felújításra. De ez nem lehet egyszerű tataro­zás. Ha csak ennyit teszünk, akkor a lakótelep megmarad annak, ami: drágán fenn­tartható. igényeinket kevéssé kielégítő lakóhelynek. Mit jelent az értéknövelő felújí­tás? A nyertes építészek munkájából ez rögtön kide­rül. Sorra vették a lakások és a környezet problémáit, és megoldást kerestek mindre, a bogarasodástól a penészese- désen át az ingerszegény, szürke környezetig. Meglepő, hogy mennyire megváltoztat­ható mindaz, amit változtat- hatatlannak hiszünk — mondták az építészek. Ész- szerűsíteni lehet az útháló­zatot, föld alatti garázsokkal oldva meg a gépkocsitárolást. A garázsok tetején sorházak épülhetnek, kisebb üzletek­kel, építményekkel együtt, emberibbé téve a most még tízemeletes arányokat... „Arcot” adnak a házaknak: megkülönböztethető legyen az udvari és az utcai oldal; és az épületek közötti térből növények, dombok, házak se­gítségével használható kerte­ket. a kisebb közösségekhez tartozó területeket formál­nak. • MINI-TELEK A TETŐN Hatalmas változások a Há­zakon: fenn nyeregtető, hi­szen ez szebb, olcsóbb, mint a lapostető, és nem is ázik be... Alig hihető, de igaz: a fürdőszoba, W. C. elmoz­dításával, némi áttervezésé­vel elkerülhető az örökös bűz, pára, a penészedés, a bogarak elszaporodása, a gyakori átázás, s van hol szárítani a ruhákat is. Zsa- lugáteres, jól szellőző abla­kokat terveztek, és a sze­métledobó, ez a sokszorosan elátkozott szennyforrás kike­rül a házból, homlokzati dí­szítőelem lesz belőle. És per­sze a fűtés! Eltűnnek a ra­diátorok, helyettük lapos su­gárzótesteket szerelnek a fa­lakra. Nem ..síit” többé a hidegtől a fal, és lakáson­ként mérhető, szabályozható az elfűtött energia. A nye­regtető alatt, fenn kaphat helyet az üvegház: itt min­denkinek lehet egy kis pri­mőrtermelő mini-telke... Szebb lehet a házak kül­seje is. Díszítenek az új vi­rágtartós ablakok, az utólag melléépített tornácok, tera­szok, toldalékok. Emberi lát­ványt nyújt a fogadószint is. ahol mindennap járunk, és ma a leggusztusztalanabb, legcsúnyább része a házak­nak. • EGYIK SZEMÜK A PÉNZTÁRCÁN De lesz-e erre valaha *s pénz? Nem álmodozás ez? A tervezők a földön jártak, s egyik szemüket a pénztár­cán tartották, amikor ceru­zájuk a papírt szántotta. Az új fűtés annyi energiát taka­rít meg', hogy ebből fűthetők az új kiegészítő épületek. A föld alatti garázs nem drá­gább, mint a felszíni, kü­lönösen. ha ház épül rá, an*i átmeneti otthonként is szol­gálhat a felújítások, átépí­tések ideje alatt. Azt feles­leges is ecsetelni, mennyit lehet megtakarítani családon­ként a lakásonkénti fűtés­szabályozással és -mérés­sel... A magastető nemcsak a víz ellen véd. hanem hőszi­getel is. És folytathatnánk még az indokok sorát... Miskolcon még nem annyi­ra öregek a panelházak, mint Budapesten, de azért az ,.ej, ráérünk arra még” szelleme rossz tanácsadó lenne. Az építészek mindenesetre fel­ajánlják a városnak a lakóte­lepek újjáteremtése ügyében felhalmozott tudásukat, szel­lemi kapacitásukat. (kiss) Színe és fonákja «/ í «/'■ •­Tiborckodók A szerencsések megőrizték inkognitójukat, de minden idők legnagyobb hazai totó­nyereményét láthattuk a kép­ernyőn. Társaságban tévéz­tünk, és ahogy az már len­ni szokott, ki-ki elmondta, mit csinálna a temérdek pénzzel. Kiderült, hogy ha­sonló rugóra járnak vágya­ink, mert szinte mindenki szépen berendezett kertes családi házat, nyaralót, szu­perkocsit és sok-sok külföl­di utazást álmodott magá­nak. Abban is megegyez­tünk, hogy munkahelyünkre legfeljebb azért mennénk be még egyszer, hogy megpuk­kadjanak a kollégák, és vég­re elmondhassuk főnökünk­nek — jó hangosan, lehető­leg sok tanú előtt — mind­azt. amit gondolni szoktunk, amikor kimaradunk a fize­tésemelésből. Szóval, a „Ha én gazdag lennék” kezdetű nóta e tár­saság tagjainál éppúgy foly­tatódna, mint a Hegedűs a háztetőn című musicalben: „temetném a munkát.. Miután jól kiálmodoztuk magunkat, témát váltottunk. Könnyű kitalálni, miről be­szélgettünk, hiszen manap­ság ez a sikk, ezt csinál­ja a magyar, ha ismerő­sével találkozik ... Igen, pa­naszkodtunk: ez sem jó, az sem jó, itt is rosszul men­nek a dolgok ott is rosszul mennek - a dolgok ... Egymás szavába vágva licitáltuk a gondokat-bajokat egyre fön­tebb és föntebb, és csak azért nem sírtuk el magunkat, mert erre sem jutott időnk a panaszkodástól. Egyikünk például a mis­kolci taxisokról szedte le a keresztvizet. Kocsi most már lenne elegendő — mondta —, bizonyos napszakokban mégis úgy járhat az ember, mint ő a minap. Pestre ké-j szült a Borsod expresszel, a jegyet megvette jó előre, de hajnalban elvacakolta az időt, és amikor észbe kapott, már nem volt más megol­dás. mint a taxi. Hívta az egyik számot, hívta a mási­kat: a harmadikat, de a leg­jobb ajánlat, amit kapott, egy bizonytalan kérdés volt: — Tíz-tizenöt perc múlva jó lenne, Uram? Ennyi időösz- szesen sem állt rendelkezé­sére a vonat indulásáig, ami­kor — már-már reményét vesztve — feltárcsázta a ne­gyedik miskolci taxiszámot. Szerencséje volt. és az utol­só pillanatban sikerült fel­ugrania a már mozgó sze­relvényre. Menet közben eldühöngte a történteket a taxisnak, aki — nem minden gonosz­ság nélkül — kifejtette, hogy egyáltalán nem csodálkozik a kocsihiányon. Az egyik hí­vott számra utalva megje­gyezte, hogy az a társaság már bizony jócskán elké- nyelmesedett, mert alaposan megszedte magát. Nem kel­nek korán, mert éppen elég nekik a nappali, egyműsza- kos forgalom bevétele is. No. ezen aztán megintcsak el lehetett meditálni a társa­ságban, nálunk ez sem jó, az sem jó alapon. Mert mi­csoda dolog az — háborog- tunk kórusban —, hogy ná­lunk csak addig hajtanak az emberek, amíg össze nem jön a kocsi., lakás és nyara­ló ára. Aztán fütyülnek az egészre. Nincs ma már be­csületesen végzett munka, szakmaszeretet stb., stb. Talán kifogytunk egy idő­re a panaszkodni valókból, talán beleuntunk — átmene­tileg — a tiborckodásba, mert visszatértünk álmaink birodalmába. Ha mi gazda­gok lennénk ... Kocsi, ház , nyaraló . .. Munka? Maid b londok lennénk ... (békés) Fűtés a Bükki Nemzeti Parkban A Hazafias Népfront nemrég vitára bocsátotta a VÁTl készítette tervkoncep­ciót, mely a Bükki Nemzeti Park jövőjével foglalkozik, A tervkoncepció készítői egyebek mellett a BNP ener­giaellátására is javaslatot tet­tek. Mivel a területet a ki­emelten védett levegőminő­ség! kategóriába javasolták besorolni, véleményük sze­rint célszerű lenne arra tö­rekedni. hogy a nemzeti park területén a fává! és villamos energiával törté­nő fűtést helyezzék előtér­be. Az elektromos távveze­ték azonban védett terület ten nem vezethető, azon kívül is csak a táj kár !- sa nélkül, elsősorban az .rak nyomvonalát követve vagy pölrlkábelber Ezt a probié- i mát még meg keü oldani.. Rátörték az ajtót a szomszédok Cords lEieíonnal kalózlicdoll a tméterten

Next

/
Oldalképek
Tartalom