Déli Hírlap, 1985. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1985-12-13 / 291. szám

STOP! KÖZLEKEDÜNK! Kié „tud" 1 A kétszámjegyű és a sok­számjegyű utakon, ahol ket­tő, vagy egy sáv áll az egy irányban haladók rendelke­zésére, már előjönnek a ko­csik teljesítőképességéből, a vezetők indulatosságából, temperamentumából, lekö­töttségéből adódó különbsé­gek. Az úttest szélessége korlátozott, ezért nagyobb megértésre lenne szükség egymás iránt. Sokkal inkább partnernek kellene tekinteni a másikat, mint a „kényel­mes” autópályákon. Ez azon­ban nem mindenkitől várha­tó el, legalábbis erre lehet következtetni a hét végi bal­eseti krónikák olvasása nyo­mán. A hétvégeken több az utakon a személygépkocsi, és megkezdődik a márkák harca. Ezt akár néhány kilomé­teres útszakaszon is jól meg lehet figyelni. A nagyobb gé­pek vezetői nem szívesen nézik el az előttük porosz­káló kiskocsikat, és nemrit­kán még akkor is előzésre adják a fejüket, ha aztán az előzést követően nyomban fékezniük kell, és irányjel­zés után máris kanyarodnak. Ilyen manőverekkel aztán olykor több vezetőnek is si­kerül borsot törni az orra alá, és következnek az el­maradhatatlan Vélemény- nyilvánítások. A márkaharc nem isme­retlen más országok útjain sem, de talán mégsem ölt ilyen méreteket. Az a helyes, ha a volán mögött meg tud­juk őrizni hidegvérünket, nem zaklatjuk föl magun­kat azon, ha egy Trabant vagy kis Polski elhúz mel­lettünk. Lehet, hogy a benn- ülőknek minden okuk meg­van a sietségre. Gondoljunk csak arra, hogy vihet bete­get, vagy valamilyen halaszt­hatatlan ügyben várják, és így tovább. Ha nem, akkor Viselhetné a nevét az iskola. A napokban ünnepelték Pattantyús-Ábrahám Géza professzor születésének 100. évfordulóját. Ezzel kapcso­latban kaptunk levelet Ba­logh Ibolyától, a 43. Sz. Ál­talános Iskola úttörőtanácsá­nak titkárától. Iskolájuk előtt idén nyáron a városi tanács és a Gépipari Tudományos Egyesület em­léktáblát helyezett el a 100 évvel ezelőtt született pro­fesszor tiszteletére. A 43. Sz. Általános Iskola úttörői ek­kor határozták el, hogy a ha­zai műszaki kultúra fejlesz­tésében és terjesztésében je­lentős eredményeket elért tudós-pedagógussal kapcsola­tos valamennyi évfordulót méltóképpen megünneplik majd. Minden raj megismer­te a professzor életrajzát, s a centenárium tiszteletére de­cember 11-én ünnepséget is rendeztek. Ismereteikről a ra­jok egymás közötti versenyéi ben adtak számot. Az elhatározáshoz tartozik az is, hogy az úttörők szeret­nék, ha iskolájukat nem csu­pán a száma után lehetne azonosítani, hanem felve­hetnék Pattantyús-Ábrahám Géza nevét is. óvatosabbak a boltosok Leértékelt mikulások Tavaly leértékelték a de­cember 6. után megmaradt mikulás- és csizma-alakú csokifigurákat a Miskolci Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat üzleteiben. Az ak­tualitásukat vesztett édessé­gek csökkentett áron igen ha­mar elkeltek. Lesz-e idén is ilyen akciójuk? — kérdeztük Ambriskó Dezsőt, a vállalat áruforgalmi osztályvezetőjét. — Ha sok mikulás marad meg, elkerülhetetlen a leér­tékelés. Ez nem jó sem az P. Mii­Koncertet ad december 16- án. hétfőn délután 6 órától a P. Mobil együttes a felső- zsolcai művelődési házban. A rendezők a rockzenekar hang­versenyét vetélkedővel kö­tik egybe. Aki aznak fel­hívja a 17-650-es telefonszá­mot. s felsorolja a P. Mobil eddig megjelent kis- és nagy­lemezeit. részt vehet a kon­certen megtartandó sorsolá­son. A nyeremények: a ver­senyzők által felsorolt leme­zek. illető üzletnek, sem vállala­tunknak. Ezért célszerű az egyes boltokban körültekin­tően, a valós igényeknek megfelelően rendelni a cso­koládé-mikulásból. Idén alig maradt ilyen figurás csoko­ládékészlet, s ez a kereske­dők körültekintésének kö­szönhető. Ahol viszont akad rr.ég egy-egy tétel a figurák­ból, ott a boltvezető dönti el, mikortól értékeli le. se irigyeljük tőle, hogy eset­leg éppen a sebességmérő „fönnakad”, amit mi elke­rülhetünk, ha nem vesszük fel a kesztyűt, és ezt látva megmutatjuk, a mi kocsink még ennél is többet tud. írható ez a nagyon is ne­gatív jelenség annak a szám­lájára, hogy hazánkban a személygépkocsi tömeges használatának még nincse­nek olyan hagyományai, mint más országokban, és ezen a gyermekbetegségen is túl kell esnünk. Az igazi azonban az lenne, ha a fel­ismeréstől a változtatásig nem telne el túl hosszú idő. Ráadásul nem is csupán az időért kár, hanem azért a sok bosszúságért, sérülésért, amit az ilyen magatartással előidéznek a márkaharc hí­vei, akik mindig készek egy kis leckéztetésre, kioktatás­ra: lám, ez a kocsi jobb, az „enyém többet tud”. Pedig az igazán jó kocsi az, ame­lyikről messziről látszik, hogy jól karbantartják, álló helyzetben is dicséri gazdá­ját. A közlekedési erkölcs per­sze sokkal több, mint a ko­csi márkájában való gondol­kodás. Mert nem mindent vetettek papírra a szabályok szerkesztői, hiszen mindent nem is lehet, nem is kell. Vannak íratlan szabályok is, amelyek belülről fakadóak kell hogy legyenek, amit ta­nítani sem kell. Az többek között, hogy társunknak, partnerünknek tekintsük a többi közlekedőt, hogy em­berséggel, udvariassággal se­gítsük egymást. Napjainkban szokásos som­más véleményeket fogalmaz­ni a hazai közlekedési er­kölcsről. Talán nem érdemes az általános, mindenkit el­takaró és egyformára degra­dáló értékítéletet elfogad­nunk. Ha kisebb számban is, de vannak udvarias, segítő­kész közlekedők. Aki rossz modorával, in­gerültségével, reggel tíz­tizenöt társát felbőszíti a for­galomban, nem biztos, hogy délután nem mond le — adott esetben — a számára biztosított előnyről, belátva: másoknak is haladni kell. Ha pedig ez így van, maga­tartásunkkal segítjük elő, hogy minél többen vegyék fel ezt a modort, és ne tö­rekedjünk az ellenkezőjére, ami kiváltja mások indula­tait. Aki gyakorolta már, jól tudja, hogy á közlekedési partnerek nagyon is hálásak egy-egy nehéz helyzet meg­oldásáért, ami kívülről jön, amit valaki jó szívvel he­lyettünk végzett el. Megany- nyi ismeretség és barátság bizonyítja, hogy hálásak tu­dunk lenni a legkisebb jó­tettért. Ha így van, miért is okozunk gyakran meggon­dolatlanul kellemetlenséget magunknak, másoknak? Te­hát nem az a kérdés, hogy „kié” tud többet, hanem az: „ki” tud többet — a bizton­ságos közlekedésről! Családi körben A sarokban a tengerészzsák... Ezt a nagy legyezőkor állt Port Said kikötőjében vették, az óriásteknőc páncélját pedig Adenben. (Kerényi László felvételei) Az idei esztendőt január 7-én Sulinán, a Budapest tengerjárón kezdte. Február 20-án Rijekában átszállt a Sajóra. November 1-én érke­zett haza Miskolcra, utolsó útja: Reni — Pireus — Sza- loniki — Alexandria — Reni volt. A két dátum között 10 hónap telt el. Távol a ha­zától, a miskolci, Jókai utca 21. szám alatti, nyolcadik emeleti otthontól. Feleségé­től, Ildikótól. — Tavaly december 15-én kaptuk meg a lakást, egyet­len bútorunk sem volt. Ka­rácsonykor Ildikóval mi vol­tunk a fa alatt az ajándék. Most, amikor hazajöttem, ez várt — mutat körbe a la­kásban Bódi Ákos, a Ma- hart első géptisztje. Szinte minden tárgy a férj foglalkozásáról árulko­dik. A vörösréz hajólámpa, a csodálatos formájú, színű korallok, Aphrodité szobra, a különféle fafaragások. — Azért én is hoztam né­hány emléktárgyat Olyan volt, mint a mesében; tu­lajdonképpen a nászutunkat a hajón tölthettem. Kará­csonykor a Vörös-tengeren jártunk, s napoztam. Csodá­latos élmény volt. A romá­niai Konstancából indultunk, jártunk Törökország, Algéria, Szaúd-Arábia. Jordánia ki­kötőiben, majd Rijekából jöttem haza — meséli csil­Házi energiaforrások Égető energiagond­jaink arra ösztönöz­tek, hogy saját ener­giámat nem kímélve, kiötöljek néhány új megoldást, amelyeket ezennel ingyen felkí­nálok népgazdasági hasznosításra. Valamennyien rá­segíthetünk az or­szágos villamos háló­zatra, energiabefek­tetés nélkül. Csupán a lábtörlőket kell hozzákapcsolni ehhez a hálózathoz, és már­is újabb kilowattok állnak rendelkezésre. Az ember reggel be­megy a munkahelyé­re. a diák az iskolá­jába, a kapuban meg­törüli a lábát. Meg­felelő lábtörlő esetén a dörzsölés villamos energiát termel, po­fon egyszerű az egész. Csodálom, hogy más­nak még nem jutott eszébe. Hasonló a házi vécéerőművek el­ve. Amikor lezúdul a víz, egy kis turbina­kereket hajt meg,sok kicsi sokra megy. A dohányosok is hozzájárulhatnak az energiatermeléshez. Eddig hasznosítatla- nul füstölögtek a ci­garetták a hamutar­tókban. hőjük sem­mivé lett. Miért ne lehetne a felmelege­dett fém hamutar­tókkal vizet forralni? Ugye-ugye? Főzéskor, teaforra­láskor gőz képződik, mindenki tudja. Nem nagy kunszt ezt a gőzt a távfűtés cső­rendszerébe csatla­koztatni, és akkor nem fordulhat elő a debrecenihez hasonló üzemzavar. A parányi, hordoz­ható szélmalom is jó szolgálatot tehet, a lapátkerék forgása rengeteg villamos­áramot termelne. Ilyen szélmalmokat lehetne elhelyezni az értekezletek hozzá­szólóinak szája elé. Megfázásos időben csak előkapnánk sa­ját kis szélmalmun­kat, rátüsszentenénk, és máris forognának a vitorlák. Nemde? Végül itt van a te­lefon. Mivé lesz a hí­váskor visszaforgó tárcsa energiája? Semmivé. Pedig még egy helyi telefonálás­nál is húszszor-har- mincszor forog vissza a tárcsa: minden ké­szülék egy-egy kis erőmű. Hogy jön ki a húsz, vagy a har­minc? Egyszerű: az öt számjegyet meg kell szorozni a siker­telen próbálkozások számával. Sz. G. lógó szemekkel Ildikó, aki a Thália bisztró helyettes vezetője. • RANDEVÚ A KIKÖTŐBEN Két és fél éve házasok. Ákos majd’ két méter ma­gas, 32 éves, erős testalkatú. Ildikó törékeny, szőke, mo­solygó szemű, 22 esztendős.' Á tengerészfeleségek ' meg­szokott életét éli. — Mielőtt összeházasod- túnk, tudtam, mire vállal­kozom. Nem könnyű egye­dül, Ákos hónapokig távol van. A lakás rendbentartása mellett sokat olvasok, sze­retek kötni. Nyáron kijárok Kistokajba. Van egy kétszáz négyszögöles telkünk,, ahol megterem a zöldség, a gyü­mölcs és sok virág. Tanulok a Berzeviczy Gergely Szak- középiskolában, negyedikes vagyak. — Azért többször is szok­tunk találkozni — szól köz­be Ákos. — Léteznek úgy­nevezett kikötői látogatások. Amikor hosszabb időt töl­tünk valamelyik európai ki­kötőben, néhány napra meg­hívhatom Ildikót. Senki ne irigyeljen bennünket ezért, ugyanis nem olcsó mulatság, a költségek a férj valutake­retét terhelik. Ákos arról mesél, hogy Kiskunmajsán született. Édesapja katonatiszt, általá­nos iskoláit ott végezte, aho-> vá a papát éppen helyezték. Miskolcon 1959-ben teleped­tek le. Elvégezte a gépipari . technikumot, egy ideig a Borsodi Vendéglátópiari Vál­lalatnál volt gépkocsivezető, - majd a katonai szolgálat kö­vetkezett. — Valahol a lelkem mé- , lyén mindig arra vágytam, hogy tengerész legyek. Le­szerelésem után 1977-ben je­lentkeztem a Mahart-nál, Felvettek. Az első hajóm, az Amal-Express egy arab mii- liomos tulajdona volt, de magyar lobogó alatt, magyar személyzettel hajóztunk. Em­lékszem. hetekig a nyílt ten- geren horgonyoztunk, mert Bejrútban dúltak a harcoké. A hajón végigjárta a lép­csőfokokat. Gépápolóként ' kezdte, majd néhány év el­teltével — három hónap alatt, a saját szabadságaidé- • jén — elvégezte a tanfolya­mot, és nemzetközi III. osz­tályú géptiszti vizsgát tett. Hat esztendeje a Sajó nevű hajó a második otthona, az idén májustól, mint első gép­tiszt teljesített szolgálatot • MINDEN PERCET KI KELL HASZNÁLNI — Most meddig szól * szabadság? — Januárig lehetek itthon, s azután csomagolás... ; Ildikó nevetve szól közbet :• — Minden percet ki kell használnunk. Én is úgy ősz- •: tóm be a szabadságomat, * hogy minél több időt tölt— hessünk együtt. Sokat já- - runk szórakozni, végigláto­gatjuk a családot, a rokon­ságot. Egyszóval, zsúfoltak a - napjaink. - / A parányi konyhában is ? megélénkül ilyenkor a for­galom. Ákos szeret és tud is főzni. Imádja a leveseket és . a kacsasültet, a szárnyaséte­leket. — Amióta itthon van, már megint híztam — jegyzi meg 1 Ildikó. A karácsonyt és az újesz­tendőt családi-baráti körben töltik. Bevallják: a tenge- - rész-utánpótlásra is gondol-, tak, hiszen most már saját ; lakásuk is van. Az egyik szoba sarkában ott áll a ha­talmas tengerészzsák. Ákos szeme gyakran odatéved. Olyankor eszébe jut a Sajó, • a hajó, a társak, kollégák, a kikötők világa. Ám Ildikó jelenléte hamar visszazök­kenti a mába, a miskolci la­kásba. Felföldi György £ Ákos hűséges útitársa, kísérője a tengerészzsák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom