Déli Hírlap, 1985. november (17. évfolyam, 257-280. szám)
1985-11-04 / 259. szám
r— Ü] sorozatot indítunk A miskolci \ í • vendéglátás története Wovember 5-én, kedden sorozolot indítunk topunkban a miskolci vendéglátás történetéről. Dobrossy István, a Herman Ottó Múzeum tudományos munkatársa dolgozta fel a témát lapunk számára. Bizonyára találkozik olvasóink tetszésével a gazdag anyag, amely az 1700-os évektől indulva színesen, érdekesen követi végig városunk vendéglátásának történetét Honnan nyerték nevüket a kurtakorcsmák? Ezt meséli e4 a szerző az első részben. A továbbiakban megismerkedhetnek a neves miskolci vendéglőkkel, szállodákkal, cukrászdákkal. A vendéglátás története kortörténet is egyben, hiszen sokat elárul a mögöttünk hagyott századokról, hogyan szórakoztak, ettek, ittak, vendégeskedtek eleink. November 5-től kezdődően tehát' minden hét keddjén megtalálják lapunkban a miskolci vendéglátás történetének egy-egy színes, érdekes fejezetét, Most még csak piros festék. ~ Vasárnapi harcosok Kiábrándult emberek, unatkozó széplányok és milliomosok, kalandvágyó szürke egyének küzdenek életre- halálra két napon keresztül... Az ötlet a Vadnyugatról, Texasból indult ki. Ma már több tízezerre tehető az Egyesült Államokban azoknak a „klubtagoknak” a száma, akik hétvégén beöltöznek cowboy-szerelésbe, vagy a tengerészgyalogosok terepszinti öltözékébe, és néhány szakértő „játékvezető” irányításával nehéz terepeken, kidolgozott stratégiával háborúkat vívnak sors-adta ellenség ellen. Mindkét R3 az önként Jelentkező „vasárnapi harco- fiok”-t>ói tevődik össze. Fő fegyverzetük a 17 milliméteres lövedékkel ellátott géppisztoly: e lövedékek, amelyekből piros színű folyadék lövell ki, halált nem okoznak, „csupán” fájdalmas sérüléseket. (Ilyenekkel szokták megjelölni a bölényeket a régi texasiak.) Az a csapat győz, amely kevesebb sérültet számlál, vagy amelyik el tudja foglalni a má- ■eik állásait. • A felnőtt dzsemborlt a szervezők igyekeznek a lehető legkomolyabban előkészíteni. Megteremtik a „mindenhol leselkedő ellenség” képzetét, a hamisítatlan hangulatról pedig valódi kiképző őrmesterek gondoskodnak, akik ugyanolyan gorombák az izgalomra vágyó tisztes polgárokkal, mint a kopasz kiskatonákkal. A játék-háborúk divatja hamar túlnőtt az Egyesült Államok határain. Jelentős klubok működnek már Kanadában, Japánban és Nyu- gat-Európába n is. A szervezők szerint ezek a játékok rendkívül hasznosak: statisztikai adatokkal igyekeznek alátámasztani, hogy a „vasárnapi harcosok” így le tudják vezetni agresszivitásukat, és a hét többi napján békés, tisztelettudó polgárok lesznek. Mások szerint azonban ezek az összecsapások csupán a háborús hisztériát fokozzák, és a „vasárnapi harcosok” könnyen eljuthatnak olyan kiképző táborokba, amelyekben már nem a szomszéd fűszerest kell piros .festékkel megjelölni, hanem valódi „ellenség” megsemmisítésére kell felkészülni. I error isták ellen Ausztria nemzetköz! repülőterein fokozzák a biztonsági intézkedéseket, hogy megelőzzék az esetleges terroristaakciókat — közölte Kari Blecha, a bécsi kormány belügyminisztere. A legkorszerűbb röntgen-átvi- lágító berendezések üzembe helyezése mellett -növelik a repülőtéri várócsarnokokban szolgálatot teljesítő civilruhás detektívek számát is. Ausztriában Becs, Linz, Graz, Innsbruck és Klagenfurt repülőtere . bonyolít ie nemzetközt forgalmat. $ •m&sm if Téged hogy hívnák, kntyns? (Szabin felvj Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a héten 35 darab 13+1 talá- latos szelvény akadt, nyereményük egyenként 71 246 forint. Tizenhárom találatot 176-en értek el, a nyereményük 24132 forint. A 12- esek 855, a 11-esek 54, a 10-esek pedig 18 forintot érnek. Szóval képpel az Indiaióceánról Vetítettképes előadást tartanak ma délután 5 órai kezdettel a TIT Kazinczy Klubjában. Hedvig Ferenc és Martha József mutatja be az Indiai-óceánt. Saját tapasztalataik alapján beszélhetnek, hiszen mindketten hosz- szú évekig szolgáltak a MAHART tengerjáró hajóin, és így többször is megfordultak az Indiai-óceánon is. Sport ■ SzSüfban, n pénzdíjas női röplabdatornán a magyar válogatott szenzációs, 3:2 arányú győzelmet aratott Dél- Korea ellen, s az élen áll. ■ A férfi kézilabda BEK nyolcaddöntőjében a Tatabányai Bányász 24:24-es döntetlent ért el a Dukla Praha együttesével szemben. ■ Montrealban tegnap este megnyitották: a XXIII. tornász-világbajnokságot: a kötelező gyakorlatok bemutatásával ma kezdődnek el a csapatversenyek. ■ Zürichben, a nemzetközi női teniszversenyen Temesvári és a csehszlovák Mandlikova a döntőben nyert a Kohde-Kilsch—Bukóvá (NSZK-beli, csehszlovák) kettős ellen. A kínai ligantopithecDS K3ne/t egy gigantopithecus marad ványaira bukkantak az ország délnyugati részén levő Szecsuan tartományban. Az őslénytana lelet korát 1—lő millió év közöttire becsülik. A gigantopithecus átmenet a majom és az ősember között. Maradványaira egy, a tengerszmt felett nyolcszáz méterre levő barlangban találtak a kutatók a geológiai harmadkorból (1—66 mi Utó év) származó húsz emlősállat és hulló fossziliáiuaJ együtt Az új lélet értéke* adalékok tol szolgál majd a kínai tudósoknak a Jangce folyó partjain elterülő vidék keletkezésévei és kialakulásával összefüggő paleontológiái, antropológiai és geológiai vizsgálódásaihoz.' Az ügyeleteken történt Vízhiány fél Miskolcon Sörön csengett a feAefott tegnap a vízművek ügyeletén: vízhiányra panaszkodik volt, valószínűleg tömítési hiba okozta a bajt, de a hiba pontos okának kideSfédarszágBan nem lehetnek névtelenek Spermadonorok Az HSn Wpeíl #Wte i svéd parlament törvénye, amely előírja, hogy a sperni iám-donor a jövőben kötetes a nevét és a címét, tehát a személyazonosságát pontosan megadni. Ä IQnrény azért írja *90 a spermiumado nevének, lakcímének és egyéb személyi adatainak rögzítését, mert ugyancsak törvény biztosítja a mesterséges megtermékenyítésből származó gyermeknek, hogy 18 éves korának elérése után — ha kívánja — megtudhatja, ki volt a vér szerinti atyja, és hol találhatja meg. A törvény éppen ezért még azt is javasolja a mesterséges megtermékenyítésből származó gyermekek szüleinek, hogy lehetőleg minél hamarabb közöljék gyermekükkel eredetének valódi körülményeit S tőrvény szószdfől ~ és ess volt a többség — azzal érveltek, hogy minden gyermeknek természetes joga megtudni, ki volt a vér szerinti természetes apja. A1 törvény ellenzői — ez volt a kisebbség — viszont azzal érveltek, hogy a vég szerinti atyával váló találkozás esetleg megzavarhatja a család addigi nyugalmát, és hogy nem akad majd a jövőben spermaáonor, ha 18 —20 év múlva azzal kell számolnia, hogy eddig Ismeretlen hat gyermeke kopogtat majd az ajtaján. Svédországban ugyanis törvény írja elő genetikai okokból (nehogy esetleg testvérek, eredetüket nem ismervén, összeházasodjanak), hogy egy-egy spermadonornate legfeljebb hatszor szabad spermát adnia, (szende!) ] torma—1 Prést a világainak Sfc Mindössze két kilogramm a súlya ennek a video-filmfel-, vevőnek, amelyet nemrégiben Nyugat-Berlinben mutattak be. Üj a kamera technikája, csövek helyett chip van beépítve, s a kép ezáltal élesebb, kontrasztosabb lesz. Emellett a felvevő háromszor fényérzékenyebb az eddig kapható típusoknál tak a ki liánt lakótelepen, a Győri kapuban, a Marx térnél, a bulgárföldi lakótelepen, s még nagyon sok helyen. A diszpécser tájékoztatása szerint a Petőfi térnél tegnap délelőtt kilenc óra tájban eltörött a 700 milliméter átmérőjű íőnyo- móvezeték (a cső viszonylag rüése még tart), s emiatt a Petőfi tértől a Kiliánig a felső szinteken egyáltalán nem volt víz, míg az alsóbb szinteken erősen csökkent a nyomás. A hibát este hét órára javították ki, de a vízszolgáltatás egyes helyeken csak este kilenc órakor indult meg. Adelaide-ben rendezték meg az első ausztráliai Forma—1-es Grand Prix viadalt, az idei világbajnokság utolsó futamát. A versenyzők 82 kört tettek a 3,78 kilométer hosszúságú pályán. A 36 éves korábbi világbajnok finn Keke Rostoerg győzött, de a VB-összesítésben csak harmadik. Az 1985. évi Forma—1-es világbajnok a francia Alain Prost, aki Adelaide- ben csak a 19. helyen ért célba. A Forma—1 végeredménye: 1. Alain Prost (francia, McLafen-Porsche) 73 pont, 2. Michael Alboreto (olasz, Ferrari) 53 p., 3. Keke Rosberg (finn, Williams Honda) 40 p., 4. Ayrton Senna (brazil, Lotus Renault) 38 p., 5, EMo de Angelis. (olasz, Lotus Renault) 33 rtj 6. Nigel Mansell (angol, Williams Honda) 31 p. __ 5-10 fok Változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 5, másutt 14 fok körül várható. Síbörze A Borsod megyei Síszövef^ ség ma délután 5 órától este 8-ig ismét megrendezi a sí-j börzét a sportcsarnokbanj Belépődíj felnőtteknek lfly gyermekeknek 5 forint. __, DÉLI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő • CSALA LÁSZLÓ, szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39 Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat; 18-224: levelezési rovat; 18-223; kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-J22: információ: 18-227. — Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsillnszky út IS. 3327. Postacím: Mískolo, 3501. PL: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo, Széchenyi út 15—17. 2525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és tápellátási Irodánál íHELIR) Budapest V, József nádor tér L — 1900 —» közvetlenül, vagy postautalványon, valamim átutalással a HELÍR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTB LAJOS. — ISSN 0X83—0209.