Déli Hírlap, 1985. szeptember (17. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
a Kitüntetések munkaverseny legjobbjainak A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny kétéves ciklusa 1985 végén zárul, s annak eredményeit — a hatodik ötéves terv teljesítményeivel .együtt — a jövő év elején értékelik. A legkiemelkedőbb eredményeket elért vállalatok, szövetkezetek és brigádok magas szintű párt- és állami kitüntetésben részesülnek. Huszonöt vállalat, illetve szövetkezet kapja meg az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi zászlaját, nyolcvan szocialista brigád a Központi Bizottság kongresszusi oklevelét. A hatodik ötéves terv során legjobb eredményeket elért vállalatok, illetve szövetkezetek a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlaját, illetve a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, a legjobb brigádok ugyancsak a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, illetve a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést, a legeredményesebb egyénileg dolgozók pedig a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kaphatják meg. A kitüntetéseket az 1986. május 1-i ünnepségek keretében adják át. Őszi hangulatban. (Kiss József felvétele) Villantó Szeptember elsején városunkban is megkezdődött a szakszervezeti alapszervezetek és bizottságok tagjainak, tisztség- viselőinek újjáválasztása. Az egészségügyi dolgozók szak- szervezetének területi bizottságához tartozó intézmények közül Miskolcon elsőként - a Tüdőkórházban rendezték meg a választógyűlést« A kórház 460 dolgozóját 34 küldött — a korábban már megválasztott bizalmitestület — képviselte. Az elmúlt öt év munkájáról a számadást rajtuk kívül s*k szakszervezeti tag is meghallgatta s természetesen részt vettek a gyűlésen a mozgalom és az intézet felettes szerveinek képviselői. Dt. Gondkievicz Mária — az I. sz. tüdőosztály vezető főorvosa — vonta meg az öt év mérlegét: mint szb-titkár éppen tíz esztendeig funkcionált. Kicsit már búcsúzkodás volt ez számára, s nemcsak a titkári pozíciótól. Nyugdíjba készül. f— Amikor wrb-titkárnak választottak, nekem már mindé, nem megvolt. Kiegyensúlyozott családi háttér, diplomás fiam, osztályvezető főorvos voltam, a szakmában elismertek, és tekintélyem volt. Őszintén szólva, sokszor vissza is éltem a helyzetemmel. Azzal, hogy a főorvosi székből tolmácsolhattam szakszervezetünk álláspontját. .. Nekem itt hagyon sokan mondták már, hogy gőgős. beképzelt és nagyképű vagyok. Holott csak erőszakos .,. Sokaktól kellett most bocsánatot kémem. De azt is tudom, hogy erőtlenül az ember legfeljebb csak belyben- jár.. 4 mindegy, hogy milyen lelkiállapotban állnak a betegágy mellé ...) Kívülállók számára aligha mondana sokat a felsorolás, hogy mi mindent tett a kórházi szb az elmúlt ciklusban. Legyen elég annyi, hogy a dolgukat tették: az aktívák aktívak voltak, a szakszervezeti munkára mindig volt vállalkozó, s mozgalmas volt a mozgalmi élet. A 9 tagú bizottság s a bizalmiak megtanulták s megszokták, hogy nem bokrétának kellenek a süveg mellé. Kovács Béláné osztályos főnővér — a bizottság volt és újraválasztott tagja — valahogy így fogalmazta ezt meg: „Vitatkoztunk, mérlegeltünk, utánajártunk.. A sorrendet pedig mindig az határozta meg, hogy éppen mi volt a téma, mi volt a tét... f— Nagy ajándék, hogy szak- szervezeti titkárként a kórházban olyan értékes embereket ismertem meg — a szó valódi értelmében : megismertem! —, akikkel egyébként legfeljebb felszínes, szakmai kapcsolatban maradtam volna. Ragyogó volt a csapatmunka!) A választógyűlés résztvevői meleg hangú köszönetét mondtak az ötéves munkáért, az egészségügyi szak- szervezet területi titkára, dr. Bereczki Edit hatalmas virágcsokrot s emlékeztető ajándékot nyújtott át dr. is új területen bizonyított önmagának, s másoknak: is... (— Kívánom az utódomnak, hogy ő is olyan elégedetten búcsúzzon majd e választott tisztségtől, mint én!) Ez alkalommal vita nem volt. Nem volt miről vitázni. Az újjáválasztott bizalmiak s a jelölőbizottság jól tolmácsolta a tagság véleményét, akaratát. A jelölteket elfogadták, s a küldöttek egyhangúlag megválasztották a titkos szavazás alkalmával dr. Csokonai László elnökkel s dr. Ligetfalvi Erzsébet titkárral az élen, az új, 9 tagú szakszervezeti bizottságot. * Az újjáválasztott tisztség- viselőknek könnyebb is lesz, mint elődeiknek — bevált módszerek, gyakorlatok segítik munkájukat —, de nehezebb is. S nemcsak azért, mert az eredményes ténykedésre nehéz igazán látványosan rálicitálni. Legkivált azért, mert nagy-nagy szervezeti változás küszöbén áll a Tüdőkórház. A megyei tanács végrehajtó bizottsága — az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben — döntött arról, hogy az eddig megyei hatáskörű szakgyógyintézetet — 1986. január 1-től — a Semmelweis Kórházzal összevonják. „/Vem bántja a szemét?” — Azt miért nem írja meg a Villantóban, hogy a horgászok szemetelnek? — szegezi nekem a kérdést az utcán egy szigorúan rendszerető hölgyismerősöm. Meglep, hogy ő is olvassa ezt a rovatot. akiről tudom, soha nem horgászik. Ám a természetet féltőn szereti. Szabad idejében el-elsétál a Miskolc környéki tavak partjára. Idegnyugtató számára az őselem, a víz látványa. Ezt a jó érzését zavarja, amikor látja azt is, hogy egyik-másik horgászhely környékén kupacokban halmozódik a „civilizációs hulladék.” S szemet szúró látvány a nád- és gyékényszegélyekből kirikító üres konzervdoboz, a mirelitkukorica odarekkentett zacskója is. Próbálnám magyarázni a bizonyítványunkat, hogy minden egyesületi közgyűlésen nyomatékosan figyelmébe ajánlják a horgászoknak, amit az országos horgászrend, s a helyi alapszabályzat is rögzít: a horgászhelyét kinek-kinek teljes rendben kell otthagynia a horgászát befejeztével. A horgászszakkörökben a fiatalokat arra szoktatják, hogy akár csoportosan, akár magányosan tanyáznak a víz partján, hazaindulás előtt a szemetet égessék el, vagy ami nem égethető, az műanyag zacskóban vigyék magukkal, s dobják a legközelebbi gyűjtőalkalmatosságba. A vízkezelő egyesületek, s a megyei intéző bizottság a gondjukra bízott tavak, tározók partján hulladékgyűjtő tartályokat helyeztek el. A legszebb környezetű — s a legnagyobb — horgászvizünknél, a Raka- cai víztározónál az intéző bizottság anyagi közreműködésével a területen Illetékes Szalonnái Községi Tanács nagyméretű konténereket rakott ki a hulladék összegyűjtésére, s rendszeresen gondoskodik az 'elszállításáról. És bár kétségtelenül bizonyítható, hogy a horgászok túlnyomó többsége alkatilag rendszerető, s elítéli a környezetszennyezőket — nem a többség a szembetűnő, hanem a szabályszegő renitens kisebbség, s a vízparti „hagyatéka”. A terebélyesedő horgászszövetség belső érdeke. hogy ha szép szóval nem ér célt, nem tudja rendre szoktatni a mozgalom lejáratóit — vesse ki magából a vízparti vandálokat. Mert a környezetszennyezés hasonlóképpen vandalizmus, mint például a növényzet pusztítása. Több egyesület elhatározta már, hogy a megrögzött vízparti szemetelők, rendbontók ellen ugyanúgy fegyelmi eljárást indít, mint a közvetlen horgászati szabályok megszegői ellen, s büntetésük — indokolt esetben — a kizárás, a horgászattól való eltiltás is lehet. Ezt követeli a természet rendje, s a horgásztársadalom jó közérzete. A leköszönt testület különösen arra büszke, hogy partnere tudott lenni az intézet vezetőinek, Lettlégyen szakmáról, politikáról, kivált pedig a dolgozók érdek-r védelméről szó. Rokonszenves az is, hogy gyarapították — irigylendő módon — a szakszervezeti tagok regenerálódásának lehetőségeit. Egyebek között hat pihenőházat telepítettek a nyéki tó partjára, ahol tulajdonképpen teljes az összkomfort, üdülni, víkendezni — ideális körülményeket teremtettek a családok számára. (— Néltmfc sok az úgynevezett rehabilitált dolgozó. Nem mindegy, hogy egy-egy hét régét a városi környezetből kiszabadulva, jó levegőn tölthetnek el családjukkal. Ráadásul olcsón. A munkában kamatozik ez a „befektetés”. Mert az sem (berecz) BÉLYEG GYL'JTÉS loth Béla mester- és kiváló cukrász receptje Ma alkalmazzák Nagycenken a „MtüOSZ — lovaskupa —Széchenyi István díjlovagló országos bajnokság” feliratú postai bélyegzést. Budapesten, a kongresszusi központban szeptember 15-én 8. it> —18.30 óra közölt lehet megszerezni azt az alkalmi postabélvegzést, mely a NEOGÉN rétegtani kongresszusnak állít emléket, ónodon S eptember 21-én postai bélyegzéssel emlékeznek meg a Rákóczi -évfordulóról 1735). Szeptember 22-én a Tatai l. Sz. Postahivatal fogja alkalmazni a ..Vertei József bélyeggrafikai kiállítás” szövegű bélyegzést. ★ A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság postája blokkpárt bocsátott ki még 1981-ben. abból az alkalomból, hogy Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK elnöke tavaly látogatást tett az európai szocialista országokban, az egvik bélyegképen az a budapesti jelenet látható amikor Kádár János. az MSZMP főtitkára kezei fog a magas rangú koreai vendéggel. E blokkpárt a magyar fílate’isták Is megigényelhetik bélyeggyűjtő köreikben. Az idén — az utóbbi évek hagyományaitól eltérően — a bélyegnapot nem szeptemberben tartják meg. A MABÉOSZ elnöksége az 1985. március 26-i ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy az ez évi bélyegnap megrendezése a budapesti EUROFI- LEX ’85. nemzetközi tematikus bélyegkiállítás keretében történjék. Mint ismeretes, az euRO- FILEX-k1 állítás a Pesti Vigadóban okíóber 14-én nyílik, és október 3i-én zárul: az 58. magyar bélvegnan központi ünnepsége pedig október T8-án lesz, az EUROFIT.FX-kiállítás helyszínén. a Pesti Vigadóban. Ekkor ad'ák át a szövetség! kitüntetéseket és vándordíjakat, s a Magyar Posta ak^or jelenteti meg a bélyegnapi kibocsátásait. ★ A külföldi cserét folytatók részére — igaz, a tanúsítvány árának meíremeTésével — a MARÍ> OS7 biztos’tia. hosrv az eddisri 30 Yvert frank helyett annak kétszerese legyen kiküldhető évente. ígv jelentős pörtóköltsé- set takaríthatnak meg a gyűjtök. R. L. Hozzávalók: 30 dkg liszt, 15 dkg margarin, 10 dkg porcukor, reszelt citromhéj; 1 db tojássárgája, vaníliás cukor; 3 db tojásfehérje, 20 dkg porcukor, 5 dkg dió, citromlé, 0,5 kg szőlő, barackíz. Elkészítése: a lisztből, margarinból, porcukorból a tojássárgájával és az ízesítőkkel linzertésztát gyúrunk. Egy kerek tortaformát kibélelünk a tésztával úgy, hogy kb. 2 cm-es pereme is legyen. Közepes hőmérsékletű sütőben félig kisütjük. Közben a tojásfehérjéket kemény habbá verjük a porcukorral és kevés citromlével, majd hozzáadjuk a pörkölt, darált diót és a megmosott, leszemezett szőlőt. A tortalapot barackízzel megkenjük, s rásimítjuk a szőlős habot. Kevés porcukrot szítálunk rá, és a közepesnél gyengébb sütőben 25— 30 percen át tovább sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk ki- hűlnL Gondkievicz Máriának, aki őszinte örömmel nyugtázta az elismerést. Nem titkolta: maga is elégedett, s élete sikerei .között könyyeli el a ‘mozgalmi funkció tíz esz_- tendejét. Szakmai munkája mellett — melyért az Érdemes Orvos kitüntetést s a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg — végül Négyszázhatvan szakszervezeti taggal kell tehát majd megértetni a nehezen érthetőt: mire jó ez az integráció. És persze választ várnak a tanácskozáson elhangzott T' ’ kérdésre is: miért nem kaphattak jogot és alkalmat rá, hogy elmondhassák véleményüket a döntés előtt? Brigádtalálkozó ■s. Országos brigádtalálkozót tartottak tegnap az LKM ifjúsági klubjában. A Mező Imre nevét viselő szocialista brigádok küldték el vezetőiket, képviselőiket a diósgyőri kohászat testvérvállalataiból, Ozdról, Dunaújvárosból, Csepelről. Bájos szörnyeteg Ez a félelmetesnek nemigen látszó szörnyeteg nem égy új tudományos-fantasztikus film bájos szereplője, hanem véres valóság. Pontosabban : vérszívó valóság. Egyik legkellemetlenebb nyári ellenségünk, a szúnyog portréját látják — százezerszeres nagyításban, A képet egyébként a San Franciscó-i kutatóintézet : elektronmikroszkópjával készítették, s csak egyike a híres helyi tudományos múzeum Kísérletek mikroszkóppal című kiállításának. Nemcsak bokréta a süveg mellé... Szakszervezeti választás volt a likóriiázban Háziasszonyoknak ajánljuk I süssünk, mii isik?