Déli Hírlap, 1985. szeptember (17. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-09 / 211. szám
Labdarúgás, NB II fi lebecsült elleniéi megalázó sikere Metripond—DVTK 2-0 (1-0) Salakmotorosás, Vili. Miskolc GP Adorján Zoltán abszolút győzelme Nem kis meglepetés fogadta az öltözőfolyosón a sajtó képviselőit: az egykori kiválóság, a Metripond edzője, Kutasi László mezbe öltözötten várta, hogy melegíteni induljon csapata. Nem is lett volna ebben semmi különös, ha a kitűnő védőn nem az 5-ös számú mez feszül. Am, mint kiderült, pénteken sebtiben megkérték az edző számára a játékengedélyt, s így pályára léphetett a hómezővásár- helyi színekben. Hogy milyen sikerrel? A találkozó után sok diósgyőri véleménye volt: bár nem játszott volna... Mondhatni, sárgalapos figyelmeztetéssel kezdődött a mérkőzés. Szűcs és Adorján szaladtak össze ártalmatlan helyzetben, s Szilágyi játékvezető a diósgyőri védőnek mutatta meg a lapocskát. A bíró ettől az intézkedésétől úgy tűnik, teljesen megzavarodott, meH ezt követően hibát hibára halmozott. Ha nem is oka a diósgyőri vereségnek — mert ezt elsősorban a roppant enervált játékban kell keresni —, durva hibák sorozatát követte el, ritkán látható gyenge játékvezetést produkált. A Veréb — Szlovák, Szűcs, Teodoru, Görgei, Oláh, Kondás (Kiss), Fükö, Lippai, Dzurják, Balogh összetételű házigazdák már a kezdetben mintha a kelleténél, jobban átengedték volna a kezdeményezést a vendégeknek, akik éltek is a lehetőséggel, így lőtt a 15. percben Zakar óriási „pipa” kapufát. Ez sem volt elég ébresztő a házigazdáknak, akik amolyan öreguras focit játszva tologatták hol előre, hol hátra a lábdát. A hódmezővásárhelyiek pedig amolyan sündiszn óállásból indítottak gyors kontraakciókat. A 25. percben veszélyeztetett először a DVTK, ekkor Görget szabadrúgása szállt át a rosszul kimozduló Tóth kapus fölött, de erre Dzurják és Oláh Sem számított... A 32. perc hozta az újabb lehetőséget a DVTK számára, ekkor bedobás után Dzurják fejelt Fükö elé, akinek lövése alig csúszott ki a jobb kapufánál. Az első játékrész hajrájában egyértelműen feljöttek a vendégek, s előbb Szűcs rövid felszabadítását bombázta Zakar — Veréb nehezen mentett —, majd a 45. percben a vezetést is megszerezték. Zakar beadását Adorján lőtte kapura, a labda Verébről kipattant, majd Adorján ismételt — 1-0. Szünet után Kiss folytatta Kondás helyén, a 49. percben kapura ívelt szabadrúgására Dzurják lendült, de ketten is csúnyán beletalpaltak, ám Szilágyi észre sem vette a szabálytalansá- * got. Kovács G., majd Olasz lövése jelezte: a vendégek nem elégedtek meg az egy góllal, be akarják biztosítani váratlan sikerüket. Hátul Kutasi volt az úr a pályán, s ezen felbátorodva egyre inkább belelendültek. Olyannyira, hogy az 56. percben újabb gólt szereztek. Egy hosszú indítást Bárány lőtt keresztbe a diósgyőri kapu előtt, a védők lemaradtak, s az üresen álló Kovács J. egyből kilőtte a bal alsó sarkot, 2-0. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy négy perc múlva újabb vendégcsatár neve jelenjen meg a villanyújságon. Bárány labdája abszolút helyzetben találta Zakart, aki kivárt, s Szlovák tisztázni tudott. Azután a 62. percben ismét Zakar került ajtó-ablak helyzetbe, de Veréb lábbal hárított. A DVTK görcsösen erőlködött, s ahogy ez lenni szokott, semmi nem sikerült nekik. A találkozó előtt szinte mindenki biztos volt a hazaiak sikerében. Kutasi Laci is csak azt fejtegette: kis arányú vereséggel szeretnék megúszni ezt a találkozót. Am ahogy az lenni szokott, a nagy mellényből alaposan elszabott zakó lett. A DVTK végig úgy játszott, mintha elég lett volna a mezt apályára vinni. Semmi elgondolás nem volt csapkodó, igen gyenge játékában, jószerével helyzetbe is alig kerültek a csatárok és középpályások. Reméljük, jókor jött ez a figyelmeztetés, mert hasonló játékkal nem hogy feljutási reményei nem lehetnek a csapatnak, de a középmezőnyben is nehéz lesz végezni __ T. Z. A TOVÁBBI EREDMÉNYEK Guiz-MAVAG—Veszprém 3-í 1-0). Kőbányai u. 600 néző. V.: I.oj*. • G.: Bodnár (2), Répási, ÍU. Barth, Bognár. Eger—Komló 2-1 (2-1). Komló, 4 ezer néző. V.: Vankó. G.: Sans, Kiss, 111. p&pp. Baja—Nyíregyháza 3-0 (2-0) Baja, 3 ezer néző. V.: Juhász. G.: Horváth. Bognár, Pongó. H. Szabó L. SE—Sopron 0-0. Mezőtúr, 1500 néző. V.: Kunnal. Nagykanizsa—KVSE 2-1 (1-1), Nagykanizsa, 3 ezer néző. V.: dr. Rákóczi. G.: Martinkovics, László, ill. Asszony. Dunaújváros—Szolnok 2-0 (1-0). Dunaújváros, 1200 néző. V.: Köböl. G.: Ress. Tatár. D. Kinizsi—Keszthely 0-0. Debrecen, 500 néző. V.: Bubori. Sze Its zárd—SBTC 1-1 (1-0). Salgótarján, 3500 néző. V.: Hámori. G.: Varga, ill. Bartus. SZEOL- dElép SE—Vác 3-0 (2-0) szeged, 3 ezer néző. V.: Makó. G.: Szabó I. (2), Grubovicg. az ne ii. Állasa 1. S.-tarján 5 4 1 — 10- 1 9 2. Eger 5 3 2 — 10- 4 8 3. DVTK 5 3 1 1 12- 6 7 4. GanzMÁVAG 5 * 1 1 7- 5 7 5. Keszthely 5 3 1 1 5- 3 7 6. D.-újvaros 5 2 i 1 8- 4 6 7. Komló 5 3 — 2 10- 8 6 8. Szekszárd 5 2 2 1 5- 4 6 9. Vác 5 3 — 2 4- 6 6 10. SZEOLDélép 5 2 1 2 10- 6 5 11. Baja 5 2 1 2 9- 8 5 12. N.-kanizsa 5 2 1 2 8- 8 5 13. Ny.-háza 5 2 — 3 6- 8 4 14. Veszprém 5 2 — 3 7-11 4 15. Metripond 5 2 — 3 5-10 4 16. Szabó L. SE 5 1 1 3 5- 7 3 17. D. Kinizsi 5 1 1 3 4- 8 3 18. Szolnok 5 1 1 3 6-11 3 19. Sopron 5 — 2 3 5-10 2 20. K.-barcika 5 — — 5 4-12 — Tegnap egész napos nagyüzem volt az MTK-VM Asztalos János utcai tenisztelepén. Délelőtt a Levi’s Cup dollár pénzdíjas nemzetközi torna páros elődöntőit bonyolítják le, délután 'pedig az egyes és a páros döntőire került sor. Machán Bábért, az NSZK- ban játszó rutinos magyar kitűnőség volt a főszereplő. Először párosban a csehszlovák ÍMcek oldalán biztosította sima döntőbe jutását, majd szinte játszva nyerte az egyest a román Vanta ellen. Alig 50 pwxig tartott az egyoldalú mérkőzés, Maciién azt csinált ellenfelével. amit akart Persze Vontának sincs oka az elégedetlenségre, hiszen 800 dollárt vehetett át a második helyért. Machán jutalma egyhetes San Franciscó-i üdülés. Eredmények. F érfi egyes döntő: Machán—Vanta (román) 6:3, 6:2. Férfi páros, döntő: Mert chán, Lacek — Kiss, Gutá 6:4, 6:7, 6:1. Egyre gyengül a nemzetközi „ felhozatal”... + Itt még Huscza vezet, de Adorján (középen) bravúrosan kibújva nyerte c futamot ét a versenyt Amikor a hét közben beharangoztuk az idei, sorrendben nyolcadik salakmotoros Miskolc Nagydíj küzdelemsorozatát, még örömmel írtunk róla, hogy a salakmotoros egyéni világbajnokság bronzérmese, az angol liga egyik kiemelkedő egyénisége, Kény Crater is rajthoz áll a Népkertben. A hét végén azonban csak egy „I am sorry ...” kezdetű távirat érkezett helyette. így már eleve „hígult” a külföldi versenyzők mezőnye, szombaton pedig már az is kiderült, nem lesz ott a rajtnál a csehszlovák kiválóság, Anton Kasper sem. Ám, hogy még így is nagy vonzereje van a vaspapu- csosok e nagy vetélkedésének Miskolcon, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény: a szeles, hűvös idő ellenére is hosszú sorokban igyekeztek a sportág szerelmesei a népkerti pálya felé. Ahol időközben kiderült: Üjhelyinek is be kell szállni a külföldi versenykötelezettsége miatt elutazott Bódi helyett, az angol fiút pedig a debreceni ifjú reménység, Kábái Sándor helyettesíti majd. A bemutatás, majd dr. Juhász György, a Volán 3. Sz. Vállalatának igazgatója megnyitó szavai után az első futamban Urban igyekezett pszichikailag hatni versenyzőtársaira, a pályacsúcshoz közeli idővel nyerte futamát Adorján Zoltánt, az elmúlt hét végén a világ- bajnoki döntőben szerepelt debreceni kiválóságot azonban nem lehet ilyen eredménnyel kihozni nyugalmából. Több ízben is egy kereken motorozva az egyenesekben, beállította az új-zé- landí Ivan Manger öt év előtti pályarekordját. Már ekkor bizonyossá vált: ha csak nem jön közbe valami, kettejük csatája dönti el a végső győzelmet A negyedik futamban két miskolci, Koszován és Sziráczki J. párharca hozta lázba a nézőket, és Szíri hiába igyekezett, csak második helyen futott be. Az ötödiktől a nyolcadig futamig a sorsolás szeszélye folytán két-két nemzet párharcát hozták a futamok, s ezekben a versengésekben a miein- ke.t csak Urban tudta legyőzni, a többiben simán utasították maguk mögé a magyarok ellenlábasaikat. A kilencedik futamban a nézők nagy meglepetésére a fiatal Kábái remekül rajtolt, meg is nyerte futamát, de kanyar technikájában so* még a javítanivaló ... Ez bizonyosodott be a későbbi futamokban, így például a 14.- ben, amikor ártalmatlan helyzetben bukott A 10. futam remek párharcot hozott, Sziráczki József motort cserélt, ezzel idegesítette a többieket Huscza lőtt ki a rajtnál, Adorján hiába próbálta előzni, ez végül csak az utolsó egyenesben, nagy bravúr árán sikerült, s ezzel továbbra is veretlen maradt A 11. futamban Újhelyi pazar motorozással dolgozta le a rajtnál szerzett nagy hátrányát de Urbant már nem tudta befogni. A 12. futára alaposan felborzolta a kedélyeket a nézők, s a versenyzők körében egyaránt Ritka rossz rajt után Juhász életveszélyes iramban igyekezett csökkenteni hátrányát azután az utolsó előtti kanyarban a palánknak vágódott. A vezetőbiró — ki tudja miért — veszélyes motorozás címén Koszovánt kizárta a futamból, Juhászt pedig — agyrázkódással — a mentő vitte kórházba. A Borsodi Volán a kizárás miatt óvott, ám Nádasi János vezetőbíró elutasította . az óvást. Óriási volt a füttykoncert, Juhász helyén Csécsi, a miskolciak fiatal versenyzője motorozott tovább. A 13. futamban az okozott izgalmakat, hogy Schinagel tankolá- si ideje letelte előtt másodpercekkel érkezett meg a rajthoz — igaz, utána fölényes biztonsággal nyert —, a következő futamban pedig Huscza biztosította be harmadik helyét Koszován felett aratott sikerével. És eljött a 15., mindent eldöntő futam. Adorján bravúros rajttal hagyta ott a mezőnyt, s csaknem féltáv- nyival megelőzve nagy ve- télytársát, Urbant, nyerte a futamot, s ezzel a versenyt is. Ismét 76 másodpercen belüli időt futott, bizonyítva, hogy remek formában van, s gépe is jól bírja az iramot A kővetkező futamban Sziráczki már hiába nyert, győzelme csak a negyedik helyhez volt elég. A befejező négy futam közül az utolsó hozott még izgalmakat az első kör végén ugyanis előbb Kábái, majd Csécsi csúszott a palánknak, így ismételni kellett. Adorjánt ez mit sem zavarta, látványról is gondoskodott a közönségnek, egy kerékkel motorozva át a célon. EREDMÉNYEK 1. fntam: 1. Urban (75,17), 2. Juhász, 3. Huscza, 4. Markku. 2. futam: 1. Adorján (75,0 pályacsúcs-beállítás), 2. Újhelyi, 3. Schinagel, 4. Craigolini. 3. futam: 1. Krzystyniak (77,33), 2. Kábái, 3. Hannu, 4. Jening. 4. futam: 1. Koszován (76,51), 2. Sziráczki, 3. Peters, 4. Ri- ghetto. 5. futam: 1. Adorján (75,65), 2. Koszován, 3. Markku, 4. Hannu. 6. futam: I. Huscza (76,15), 2. Craigolini, 3. Righetto, 4. Krzystyniak. 7. futam: 1. Urban (77,65), 2. Sziráczki, 3. Kábái. Schinagel bukott. S. futam: X. Juhász (75,82), 2. Újhelyi, 3. jening, 4. Peter*. 9. futam: 1. Kábái (78,00), t Craigolini, 3. Peters, 4. Markku, 10. futam: 1. Adorján (76,061, Z. Huscza, 3. Sziráczki, 4. Jening. 11. futam: 1. Urban (76,7S), 2. Újhelyi, 3. Righetto, 4. Hannu. 12. futam: 1. Krzystyniak (81,29), 2. Schinagel, 3. Csécsi. Koszovánt kizárták, 13. futam: 1. Schinagel (78,12), 2. Righetto, 3. Jening. 4. Markku. 14. futam: 1. Huscza (77,SS), 2. Koszován, 3. Újhelyi. Kábái bukott. 15. futam: 1. Adorján (T5,4S), 2. Urban, 3. Krzystyhiak, 4. Peters. 16. futam: L Sziráczki (77,4«V. 2. Craigolini, 3. Csécsi, 4, Hannu. 17. futam: 1. Sziráczki (78,1<V, Z. Újhelyi, 3. Krzystyniak, 4. Markku. 18. futam: 1. Huscza 2. - Schinagel, 3. Peters, 4, Hannu. 19. futam: 1. Urban (76,02), Z. Koszován, 3. Jening. Craigolini nem érkezett célba. 20. futam: 1. Adorján (75,66), 2. Csécsi, 3. Righetto. Kábáit kizárták. A VIII. MISKOLC GP VÉGEREDMÉNYE: 1. Adorján Zoltán (magyar) 15 pont. 2. Stanislav Urban (csehszlovák) 14 p. 3. Andrej Huscza (lengyel) 12 p. 4. Sziráczki József (magyar) 11 p. 5. Koszován Bertalan (magyar) 9 p. 6. Újhelyi Sándor (magyar) 9 p. 7. Jan Krzystyniak (lengyel) 8 p. 8. Jan Schinagel (csehszlovák) 8 p. 9. Kábái Sándor (magyar) 6 p. 10. Giovanni Craigolini (olasz) 6 p. 11. Juhász Ferenc (magyar) 5 p. 12. Ottaviano Righetto (olasz) 5 p. 13. Csécsi Zsolt (magyar) 4 p. 14. Mike Jenning (NDK- beli) 3 p. 15. Ralf Peters (NDK-beli) 3 p. 16. Hoapala Markku (finn) 1 p. 17. Leh- tonen Hannu (finn) 1. p. Tóth Zoltán Labdarúgás, NB I Bravúrosan szerepel a Pécs Űjabb, ezúttal már a hetedik fordulót játszották a csapatok a labdarúgó NB I-ben. Feltűnést keltő a Pécsi MSC remekelése, győzelmével a Mecsek-aljai együttes a második helyre rukkolt előre. A Rába kiütötte a Vasast, nehezen nyert a Tatabánya az újonc ellen, öngól döntött az Üllői úton az FTC javára, kétgólos előnyét sem tudta győzelemre váltani a ZTE. EREDMÉNYEK: Tatabánya-Siófok 3-2 (1-2). Tatabánya, 3 ezer néző. V.: Nagy M. G.: Plotár (2). Kiprich, ill. Tieber (2). Pécsi MSC—Haladás 2-1 (0-0). Szombathely, 6 ezer néző. V.: Hamar. G.: Lovász, Mészáros, ill. Nagy. Videoton—Békéscsaba 2-0 (1-0). Székesfehérvár, 6 ezer néző. G.: Disz ti L. (2).. Rába ETO—Vasas 5-1 (0-0). Győr, 15 ezer néző. G.: Melis (2), Hannich (2, egyet 11- esből). Mészöly (öngól), ill. Nyúl. FTC—Csepel 1-0 (0-0). Üllői út, 18 ezer néző. V.: Bognár. G.: Szabó (öngól). Ü* Dózsa—Debrecen 0-0. Megyeri út, 3 ezer néző. Bp. Honvéd—MTK-VM 2-0 (0-0). Hungária krt., 6 ezer néző. G.: Bodonyi, Détári (11-es- ből). ZTE—volán SC 2-2 (2-0). Czabán S. tér, 800 néző. G.: Nagy I. (2), ill. Morgós, Katona. AZ NB I ÁLLÁSA 1. Bp. Honvéd 7 4 311- 4 11 2. Pécs 6 4 212- 4 10 3. Rába ETO 7 2 4 1 17-12 8 4. Zalaegerszeg 7 2 4 1 12-10 8 5. Ferencváros 5 3 1 1 11- 8 7 6. MTK-VM 7 3 1 3 10- 9 7 7. Videoton 7 2 3 2 9- 8 7 8. Haladás 6 3 1 2 8- 8 7 9. Tatabánya 7 1 5 1 5- 6 7 10. Debrecen 7 2 3 2 6- 9 7 11. Ü. Dózsa G 2 2 2 8- 9 6 12. Vasas 7 2 2 3 10-14 6 13. Békéscsaba 6 2 1 3 8- 8 5 14. Bp. Volán 7 2 1 4 11-15 5 15.' Siófok 7 1 1 5 8-12 3 Ifi. Csepel 7 l6 3-13 2 'jc Sziráczki volt a legjobb miskolci, csaknem dobogóra ke- rült." ______ (Szabó István felvételei) lcii!ii le?! utazhat San Franciscóha