Déli Hírlap, 1985. szeptember (17. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-23 / 223. szám
Birkózó ifjúsági OB Elsöprő diósgyőri fölény A magyar birkózósportot a világ élvonalában jegyzik, tartják számon. A kimagasló sikerek alapjait a szakosztályokban rakják le. Így érthető, hogy az hiúsági országos bajnokságoknak nagy tekintélye, rangja van szakberkekben. Szombaton és vasárnap Miskolcon, a városi sport- csarnokban rendezték meg a szabadfogású országos II. korcsoportos bajnokságot. Mielőtt valaki is legyintene a korcsoportot illetően, csupán annyit: a szőnyegekre lépő fiatalok tavaly még serdülő korosztályúak voltak, most léptek egy „osztállyal” feljebb. Ám volt közöttük olyan, mint a tatabányai Takács, aki kötött- és szabadfogásban is „már” ifjúsági Európa-bajnok, vagv a DVTK-s Repka Attila, IBV bronzérmes. ■ A színvonalról a vélemények megoszlottak, a szakemberek sem tudtak egységes véleményt formálni. Ám abban valamennyien egyetértettek, hogy jó az utánpótlás ! S talán ez a leglényegesebb. Kruj Iván, a versenybíróság elnöke, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnökségi tagja például a következőket mondotta: — Nem vagyok kétségbe esve a jövőt illetően. Sok tehetséges fiatal bontogatja szárnyait ebben a korosztályban, van bennük fantázia. Ahhoz képest, hogy első éves ifjúsági versenyzők, már most sokat mutattak. Csiszolni, formálni kellőket, s akkor a magyar birkózásnak másfél évtized múlva sem lesznek gondjai. Hódos Imre, az 1952-es helsinki olimpia bajnoka, a versenybíróság elnökhelyettese: — Ünneprontás nélkül: láttam már ettől színvonalasabb országos bajnokságot is. Néhány fiatal kiugró teljesítményt nyújtott, ám ezzel maximálisan nem lehetünk elégedettek. Még több kell! Elsősorban a szakosztályok edzőin, vezetőin múlik. hogy miként tudnak sáfárkodni a fiatal tehetségekkel. A házigazda DVTK egészen kiválót produkált, nem véletlenül nyerték meg az egyesületi pontversenyt... DVTK ... Gutman József mesteredző a díjkiosztás után nem repdesett az örömtől. Vagy jól álcázta érzelmeit ... ? — Amióta az eszemet tudom, a DVTK országos ifjúsági bajnokságon nem szerepelt olyan eredményesen, mint most. Megnyertük az egyesületi pontversenyt, két bajnoki címet szereztünk ... Kis szerencsével lehetett volna még egy arannyal több is. — Mint vezető edző, minek tulajdonítja ezt a sikert? * Repka Attila (alul) a DVT K tehetséges válogatott versenyzője országos bajnoki címet szerzett. (Szabó felv.) Labdarúgás, NB l Bajnokhoz méltó rangadó-győzelem A 10. fordulót játszották az élvonalbeli csapatok szombaton. A televízió nyilvánossága előtt — meglepően gyér érdeklődés mellett — a Bp. Honvéd bajnokhoz méltó játékkal nyert a Videoton ellen a Fáy utcai „albérletben”. Az Ü. Dózsa Siófokon, a Vasas Csepelen hagyta a két pontot. Tovább tart a Pécsi MSC nagyszerű menetelése, remek mérkőzésen osztozott meg a pontokorf a Békéscsaba és a Rába ETO, valamit — nagyon gyenge t?'„‘, ozón — a ZTE és az Mi C-VAÍ. Debrecenben igyekezett kiköszörülni a kupacsorbát a Tatabánya. EREDMÉNYEK: Csepel—Vasas 1-0 (0-0). Csepel, 1500 néző. V.: Divinyi. G.: Ste- fanov Siófok—Ü Dózsa 1-0 (1-0). Siófok 0000 néző. V.: Pulii. G.: Szaicz. Tatabánya—DMVSC 2-1 41-0). Debrecen, 5000 néző, V.: Foxin. G.: Plotár, Kiprich, ill. Benyó. Békéscsaba—Rába ETO 2-2 (2-1). Békéscsaba, 10 0M néző, V.: Nagy B. G.: Steigerwald, Fabuiya, ill. Hannich (2). FTC—Haladás 2-1 (1-1). Üllői út, 20 000 néző. V.: Maczkó. G.: Takács, Szántó, ill. Dómján. Pécsi MSC—Bp. Volán 4-0 (2-0). Pécs, 7000 néző. V.: Drigán. G.: Mészáros, Róth, Túri (11-esből), Dohány. Bp. Honvéd—Videoton 0-0 (1-0). Fáy u. 2000 néző. V.: Pádár. G.: Détári (2, egyet ll-es- ből), Kovács. ZTE—MTK-VM 1-1 (1-0). Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Hartmann. G.: Nagy 1., ill. Szeibert. A BAJNOKSÁG ALLftSA: 1. Bp. Honv. 10 6 3 1 16- 6 15 2. Pl^3 10 6 2 2 18- 7 14 3. Rába ETO 10 3 5 2 21-16 11 4. FTC 9 5 1 3 14-12 11 5. yaladás 10 5 1 4 15-14 11 6. • atabánya 10 3 5 2 10-10 11 7 ZTE 10 2 6 2 15-14 10 8. MTK-VM 10 4 2 4 13-12 10 9. Videoton 10 3 4 3 11-12 10 10. U. Dózsa 10 3 3 4 10-12 9 11. Vasas 10 3 3 4 11-15 9 12. B.-csaba 9 3 2 4 13-13 8 13. Siófok 10 3 2 5 13-14 8 14. Debrecen 10 2 4 4 9-15 8 15. Bp. Volán 10 2 3 5 13-21 7 16. Csepel 10 3 — 7 6-15 6 — A csapatmunkának ... Értem alatta azt, hogy a srácok felkészítésében nemcsak az edzőjük, Görcsös József és Rusznyák József vett részt, hanem a cél érdekében valamennyi szakember. Nagyon jó szellem uralkodik a gyerekek között, s ez nem elhanyagolható szempont ebben a sportágban. Görcsös József, a fiatal edző az eredményhirdetések alatt mellettem ült a pádon. A szeme furcsán csillogott. Különösen akkor, amikor — mint a pontversenyben győztes klub szakvezetője — maga is a dobogó legmagasabb fokára állt. — Életem legszebb pillanata ... Hat éve dolgozom ezekkel a gyerekekkel. Mit mondhatnék ... ? Megérte! A sok munka most érett be. Ez nemcsak az én érdemem, hanem a DVTK valamennyi edzőjéé. F. Gy. Eredmények, 48 kg: 1. Horváth (Törökszentmiklósi. 52 kg: 1. Partizer (KVSE, edző: Kónya Lajos, Ördögh István). 56 kg: 1. Ivanics (Bp. Spartacus), 60 kg: 1. Márkus (FTC), 65 kg: 1. Repka (DVTK, edző: Görcsös József, Rusznyák József). 70 kg: Takács (Tatabányai Bányász), 2. Ináncsi (DVTK). 75 kg: 1. Gergő (Csepel SC), 2. Fábián (DVTK). 81 kg: 1. Köteles (DVTK, edző: Görcsös József, Rusznyák József), ... 4. Sipeki (DVTK). 87 kg: I. Odrobina (Csepel Autó), ... 4. Kulcsár (DVTK). Csapatban: 1. DVTK 30. i«" Képek az ötpróbáról: Hármasban, avagy fut a blöki is: Tóth Tibor, aki győztes lett, > nem elégedett a 42 perccel; Tóth Dodó bácsi hetvenévesen is, fiatalosan: Tünde, a testnevelő tanárnő a cél előtt... (Szabó István felvételei) Otimpiai ötpróba, futás Csaknem félezren Miskolcon Meglepetéssel kezdődött az olimpiai ötpróba tömegsport- akció miskolci futópróbája: a résztvevők — nem kis megdöbbenéssel — a helyszínen tudták meg, hogy a korábban tervezett, s az eddig megszokott útvonal helyett most más irányban kell teljesíteni a távokat... — Mi terveztünk, ám a mindennapi valóság, az élet közbeszólt... Köztudott, hogy a Gömöri felüljáró javítása miatt a forgalmat elterelték a Kun Béla utcára. Azt viszont nem lett volna szerencsés a futás miott lezárni, az országos fő közlekedési út forgalmát átmenetileg is szüneteltetni, így az utolsó pillanatban, pénteken délben döntöttünk úgy a rendőrség illetékeseivel, hogy a futás útvonalát Labdarúgás, NB II Piel büntetőt hárított, mégis... Baja—DVTK 2-2 (2-1) A Szeged elleni szerdai küzdelmes mérkőzés fáradtságával érkezett Bajára a DVTK NB Il-es labdarúgó- csapata. S mert a házigazdák ugyancsak szerdán nagyarányú vereséget szenvedtek, várható volt, hogy ösz- szekapja magát erre a mérkőzésre a vendéglátó együttes. Mert ugyebár mindenki azt a csapatot szeretné legyőzni, amelyik esélyes a feljutásra... így is történt, a házigazdák akciói vezették be a mintegy 2500 néző előtt lezajlott találkozót, ám a 4. percben mégis a vendégek zörrentették meg a hálót. A Piel — Szlovák. Szűcs, Teo- doru, Görget, Kiss (Fükő), Oláh, Menyhárt (Kondás), Szlifka. Dzurják, Lippai ösz- szetételű DVTK támadását szabálytalanul szerelték a védők. Lippai szabadrúgása került Oláh elé, aki mesterien csavarta a labdát, 0-1. A diósgyőriek azt hitték: a gól sokkolja majd a Baja csapatát, ám nem így történt. Óriási lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe a házigazdák együttese, s a 11. percben egyenlítettek is. Teodoru fs Szűcs egymásra vártak, közöttük Bognár kilépett, s nem hibázott, 1-1. Küzdelmes, ió iramú volt a játék, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a legnagyobb a vendégek büntető- területén belül. A 22. percben ugyanis Teodoru hibája nyomán roboghatott Ismét csak Bognár, Menyhárt kézzel állította meg a 1 fioson belül átadását. Huták játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott, ám Horváth lövését Piel nagy légtornával mentette. A kihagyott büntető sem szegte meg a hazaiak kedvét, átvették a játék irányítását, helyzeteket is kidolgoztak, ám gólt csak a 40. percben sikerült elérniük. Ekkor ismét Teodoru hibázott, Horváth meglódult, s 12 méterről a jobb sarokba helyezte a labdát, 2-1. Térfélcsere után rákapcsolt a Diósgyőr, percekre ki sem engedte szorításából a házigazdákat. Fertályóráig azonban a játékosok a legnagyobb helyzeteket is képesek voltak elpuskázni. Végre a 63. percben megtört a jég. Kondástól Dzurják kapta a labdát, megindult a kapu felé, de ütközött a védőkkel. A pettyes Szlifka elé pattant, aki habozás nélkül bombázott a hálóba, 2-2. A gól után is a Diósgyőr maradt támadásban, ám nem sokáig. A Baja egyre jobban belelendült, s a hajrában több helyzetet is kialakítottak a házigazdák. Nem ritkán akadt dolga Pielnek, aki ezúttal bizonyította jó formáját, két ízben óriási bravúrral őrizte meg hálóját a góltól. S mert a szórványos diósgyőri akciók ekkor már nem jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára, az eredmény már nem változott. Nem véletlenül ismerteti a találkozó után Bánkúti László, a diósgyőriek vezető edzője, hogy azért is elégedett az eredménnyel, mert a Bajának több lehetősége volt. A DVTK ezen a mérkőzésen nem tudta megismételni a Szeged ellen nyú jtott teljesítményt, a vezető gól birtokában mintha el- intézettnek vették volna a játékosok a találkozót. Amikor a Baja átvette az irányítást, s nem csak egyenlített, de a vezetést is megszerezte, kapkodni kezdett a vendégcsapat. A szünet a Diósgyőrnek használt, sikerült egyenlíteniük, ám a hajrában csak Piel kapus bravúrjainak köszönhették, hogy „pontosan” tértek haza... A további eredmények: SZEOL—DÉLÉP SE—Szekszárd 3-0 (2-0). Szeged, 3500 néző. V.: Varga S. G.: Takó, Gruborovics, Szélyál. Kazincbarcika—Sopron 1-1 (1-1). Kazincbarcika, 800 néző. V.: Meslfcr. G.: Peirovics, ill. Tamás. Vác—Veszprém 1-1 (1-0). Vác, 1200 néző. V.: Lo- vassy. G.: Marth (önggól), ill. Baranyi. Ganz-MAVAG—Metri- pond 5-1 (1-0). Kőbányai út, 1000 néző. V.: Kálmán. G.: Bodnár (4), Pekker, ill. Kovács. Komló —Keszthely 4-1 (1-0). Komló, 3800 néző. V.: dr. Szőke. G.: Fekete, Katona, Zrínyi, Vígh, ill. Horváth. H. Szabó L. SE— Nyíregyháza 3-2 (0-0), Mezőtúr, 2500 néző. V.: Németh L. G.: Lehota (2), Krecska, ill. Csehi, Moldván. Eger—Nagykanizsa 6-3 (1-3). Nagykanizsa, 2800 néző. V.: Nagy L. G.: Aranyosi (2). Sass, Tasi, Horváth, Csomány, ill. Martinkovics (2), Fuisz. Salgótarján—Szolnok 1-0 (0-0). Salgótarján, 4 ezer néző. V.: Mészáros. G.: Jónás. Dunaújváros— Debreceni Kinizsi 3-2 (2-1). Dunaújváros, 1500 néző. V.: Szabó T. G.: Menyhárt, Ress, Boldócz- ki (ll-esből), ül. Andirkó (2). az NB n. Állasa 1. Eger 9 6 3 __ 18- 7 15 2. SBTC 9 6 1 2 13- 4 13 :i. Keszthely 9 6 1 2 12- 8 13 4. Diósgyőr 9 5 2 2 19-12 12 5. Komló 9 6 — 3 19-13 12 6. Dunaújv. 9 4 3 2 14- 8 11 7. SZEOL-DÉLÉP % 4 2 3 18- 9 10 8. Szekszárd 3 4 2 9-10 10 9. Ganz-MAVAG 9 4 1 4 14-13 9 10. Nagyk. 9 3 3 3 14-16 9 11. Vác 9 4 1 4 8-11 9 12. Szabó L. SE 9 3 2 4 11-12 8 13. Sopron 9 2 4 3 9-12 8 14. Szolnok 9 3 1 5 12-15 7 15. Veszprém 9 3 1 5 12-16 7 16. Nyíregyh. 9 3 1 5 10-14 7 17. D. Kinizsi 9 2 2 5 12-16 6 18. Metripottd 9 3 — 6 15-21 6 19. Baja 9 2 2 5 11-21 6 20. KVSE 9 ~ 2 7 7-19 2 megváltoztatjuk — mondotta Bocsi András, a megyei KISZ-bizottság honvédelmi és sportfelelőse. A próbázók a sportcsarnok elől rajtolva a Papszer u. — Toronyalja u. — Petőfi u. — Herczeg F. u. — Gőzön L. u. — Kerpely A. u. — Digép — Vasgyári kórház és vissza útvonalon tették meg a 14, illetve 7 kilométeres távokat. Kellemes idő, napsütés fogadta a futókat, akik bizony meglehetősen nehezen gyülekeztek. A rajt időpontjában, 10 órakor Zom- bori Ferenc, a megyei tanács testnevelési és sportosztályának főelőadója gyors létszámellenőrzést tartott: — összesen 465 résztvevője van a futásnak, ebből 96 a hölgyek száma. Érdekes módon sok 14 éven aluli fiatal, s a lányok többsége is a hosszabb távot, a 14 kilométert választotta... Jóformán az adatok ősz- szesítését sem lehetett befejezni, amikor Rács Bertalan rendőr őrnagy — az örökös ötpróbázó-biztosító — már célba érkezett gépkocsijával, s jelezte: itt a mezőny eleje. Tóth Tibor, a Kazincbarcikai Vegyész SE atlétája ért elsőként célba. Miért futott...? — Nem a pontokért. Csak úgy. Nekem ez felért egy kiadós edzéssel. Meleg van, nem szeretem a napsütést. Nem vagyok elégedett, hiszen 42 perc alatt teljesítettem a távot. Döntse el az olvasó: 14 kilométert megtenni ennyi idő alatt jó, vagy netalán nem jó? Leskó Tibor mint amatőr kocogó lett a második, nem ez az első próbája, amin részt vesz. Annyira megtetszett neki a futás, hogy fontolgatja: jövőre a maratoni távval is megpróbálkozik. A harmadikként célba érkező Keczeli Tibor ex-atléta volt, aki csak kedvtelésből fut. Neki az útvonal jelentett gondot. Ne legyünk igazságtalanok a hölgyekkel szemben. A 14 kilométeres távot — elsőként — Borsodi Bernadett, a Herman Ottó Gimnázium 17 éves tanulója teljesítette. Ideje: 59 perc 06 másodperc. — Nekem elég könnyűnek tűnt a táv, azt hittem, nehezebben fogom teljesíteni. Nos, sikerült. Bár, egy kicsit meleg volt, mégis jól bírtam... Borsodban ezen a hét végén mintegy ezren vállalkoztak — öt helyszínen — a próbára. Miért tették...? Az egészségükért, képességeik felméréséért. (felföldi)