Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-17 / 193. szám

Bélyeg<;yűj(cs Az OMÉK keretén belül au­gusztus 17—25. között „AGRO- FILA ’85" elnevezéssel bélyegki- állítast rendez a MAB6ÓSZ a HUNCEXPO (Bp., Dobi I. u. 1» sz.) vásárváros területén a 30. pavilonban. A tárlat naponta 9 —19 óra között tekinthető meg. ahol információs szolgálat, em- lékbonték árusítása, kiadvánvok forgalmazása, alkalmi postahi­vatal. emlékbélyegző használata áll a nagvközönség rendelkezé­sere. A külföldi és hazai gyűl­tök anyagából többek között a növénytermesztéssel, a mezőgaz­daság gépesítésével, a vadgaz­dálkodással. áz állattenyésztéssel a kemizálással és a kömyezet- V ed dem tárgykörébe tartozó bé- lyeagvűjteményekkel ismerked­hetnek meg a látogatók. Miskolcon, a Tiszai pu. felvé­teli éotüet kultúr-várótermében rendezik meg az a bélyegbe­mutatót augusztus 19—21. között, mellyel a Miskolc.—Kassa vasút- vonul megnyitásának 12S. évfor­dulójáról emlékezik meg a Mis­kolci Vasutas Bélyeeavűjtö Kör. A helyszínen augusztus 19-én al­kalmi postahivatal is fog mű­ködni. mely a .Miskolc—Kassa vasútvonal 125. évfordulója” el­nevezésű bélyegzést alkalmaz az ott feladott postai küldeménye­ken. a kiadásra kerülő emlék­lapokon. Augusztus 18—25. között Győr­ben. a Gorkij u. 34. sz. alatti Kisfaludy Színházban kerül meg­rendezésre a Győr—Jereván vá­rosok közötti bélveeki állítás. A helyszínen működő alkalmi pos­tahivatal augusztus 18—20. kö­zött 10—18-ig augusztus 2t—25. között pedig 14—18 óráig alkal­mazza az eseményre utaló pos­tai bélyegzést Villantó Horgászok as Ablakban Milliók kíváncsi tekintete előtt tanúsíthatják a mis­kolci horgászok, hogy képe­sek igazi nagy halat horog­ra bűvölni. S hogy még iz­galmasabb legyen a próba­tétel, négy másik helyszín — Budapest, Balatonalmádi, Pécs, Szeged — jeles hor­gászvizein ugyanabban az időszakaszban, augusztus 25- én, vasárnap reggel 8 órától délelőtt 11 óráig próbálnak szerencsét az ottani halle- sók, mint amikor a miskol­ciak az itteni Csorba-telepi tó jó hírét igyekeznek kéz­zel foghatóan igazolni. Az országra szóló — ilyen eddig még soha nem volt — ver­sengést a Magyar Televízió és a Magyar Országos Hor­gász Szövetség közösen hir­dette meg. Nem titkolt célja a most már negyedmilliós- nál is népesebb horgásztá­borra irányítani a közügyéi­Minden korosztálynak A csíkos anyagok divat­ja időről időre megújul. A klasszikus egyszerű megoldá­sok a hajszál vékonytól a széles csíkokig, a bonyolul­tabb sodrott, hullámos, vi­rág és egyéb mutívumokat csíkba rendező mintákig sok­féle kelme kelleti magát. Az idén a csíkok nem sokféle­ségükkel, inkább variálható­ságukkal hódítanak. A csíkosat — az egyszerű béleszőtt mintákat és a ru­hát díszítő rátett szegélyeket — már a középkorban is kedvelték. A rokokó, az em­pire és a romantikus anya­gok bővelkednek a csíkokba rendezett apró virág, gyü­mölcs és egyéb mintákkal. A századfordulótól a sportos, angolos divatok élnek a csí­kos anyagok felhasználásá­val. A csíkos egyszerűségét használja fel a világhírű finn iparművész cég, a Marimek- kó. A csíkos anyagokat a né­pi öltözködés is kedvelte; csíkos ingvállat, blúzokat, szoknyákat hordtak és hor­danak ma is. A csíkok összeillesztése, va­riálása a legkülönbözőbb for­mában — ez az új jelszó. Legritkább, hogy a csíkok szolidan, hosszába, vagy ke­resztbe vonalazzák a ruhá­kat. Sokkal többször formáz­zák a csíkok a V, a fordí­tott V. a T betűt, de elősze­retettel alkalmazzák a kü­lönböző kereszt beállításokat, a ferdén szabott változato­kat. A ferdén szabott szok­nya alját egyenes kereszt­csík szegözhetl; szabhatják ferdén a gallért és a kéz­előt, a gomboláspántot. Dí­szítik a csíkos minta egy erő­sebb színével egyező idegen anyaggal az ingeket, blúzo­kat. Nemcsak a női és lányka öltözetek favorizálják a csí­kos anyagokat. Szívesen ter­veznek férfiaknak, fiúknak is csíkos ingeket, öltönyöket, sportruhákat, zakókat. S ha már csíkos a ruha, legyen csíkos a táska is. De csak azonos anyagból. A la­pos hónalj táskát vagy a buggyos sporttáskát házilag is elkészíthetjük. Az idén nyáron divatos szalmakalap­ra köthetnek a hölgyek csí­kos szalagpántot. met, a legnagyobb nyilvá­nosságra nyitott televízió ku­kucskáló ablakán át. Ezért közli épp az Ablak című műsor augusztus 23-i adása a részletes tudnivalókat a bizonyára ezreket mozgósító különleges horgászverseny­ről. S augusztus 25-én, va­sárnap pontban délben, a Hétvége műsorban a képer­nyőről tudhatják meg az ér­dekeltek, s a szurkolók, hogy az öt helyszín közül végül hol sikerült megfogni a nap legnagyobb halát. A műsorban megszólaltat­ják, bemutatják valamennyi közvetítési helyszínről az ottani győztest, s az egybe­vetés dönti el, ki nyeri a verseny fődiját. Am ezen felül mind az öt helyszínen is díjazzák az első három helyezettet Nagy halat fogni mindig emlékezetes élmeny. Most a tétet növeli, hogy országos érdeklődés kíséri a nem min­dennapi horgászvállalkozást. A versenyre mindegyik hely­színen — tehát itt Miskol­con is — bárki jelentkezhet, akinek érvényes horgásziga­zolványa van. Akinek nincs még területi engedélye a Csorba-telepi tóra, a neve­zéskor is megválthatja a na­pijegyet. Külön nevezési díj nincs. Nevezni a Csorba­telepi buszmegállónál kije­lölt helyen lehet. 25-én reg­gel 7 órától 7.45-ig. A Villantó ezúttal hadd segítsen a remélhető nagy számú vállalkozó horgászföl- diniknek azzal, hogy tájékoz­tatja az érdeklődőket: mi­lyen fajták horgászására ta­nácsos felkészülni. Mert nemcsak a pontyok közül akadt már tíz kilósnál sú­lyosabb egyéniség ezen a vi­zen. Igencsak próbára tehe­tik a horgászügyességet, s a felszerelést a nagyra nőtt amurok is. S hasznos tudni, hogy még a régi áradások idején bekerültek a tóba ter­metes folyami harcsák, lát­tak már belőlük méteresnél nagyobbra nőtt öreg rabló­kat is! És fel lehet ám kel­teni nappal is a harcsák ét­vágyát kedvükre való csali­val. Tanácsos tehát „több esélyesre” venni a jövő va­sárnapi szerencsepróbát a Csorba-telepi tavon. (bcrecz) Tűz esetén a gyors beavat­kozás egyik alapvető felté­tele, hogy a helyszínen talál­ható tűzoltókészülékek mű­ködjenek. A vagyonvédelem szempontjából nem mellékes az sem, hogy egy-egy helyen ebből hány darab áll rendel­kezésre. Kertész József na­ponta járja az intézményeket, vállalatokat, üzemeket és el­lenőrzi a tűzoltó-készüléke­ket. Munkájáról beszélget­tünk. — Havonta igen sok he­lyen megfordulok és mint­egy 1500 darab készüléket vizsgálok meg — mondta. — Nemcsak Borsodot, hanem Heves megyét is járom. Ál­talában ugyanoda negyed-, illetve félévenként megyek vissza, de ha fokozottan tűz­veszélyes valamelyik munka­hely, ott gyakrabban ellen­őrzők. — Mit tapasztal'? — A legtöbb helyen Jő ál­lapotban vannak a készülé­kek, üzembiztosaik. Csupán körülbelül .tíz százalék hibás: javításra, illetve felújításra szorul. — Egy-egy munkahelyen hányat kell tartani? — Van, ahol csak két-há- rom darabot, de nagyobb üzemiben, intézményben, akár 300—400 darabot is! Három típusú van: kézi, hordozha­tó és szállítható. — Miből áll az ellenőr­zés? — Mint mondtam, első­sorban az üzembiztonságra, üzemképességre vagyunk kí­váncsiak. Legfontosabb a nyomáspróba érvényességé­nek az ellenőrzése, de meg kell vizsgálni a készülék ál­lapotát, a por minőségét és a szénsav mennyiségét is. Egyes készüléktípusok álla­potát műszerek segítségével ellenőrizzük. * Kertész József a készüléket tüzetesen megvizsgálja (Kiss J. feb?J) — Hányán járják a váro­sokat, községeket? — A felsőzsdcai termelő­szövetkezetnél — ahol én is dolgozom — hat tűzoltóké- szülék-ellenőr van. De fog­lalkozik ezzel más cég és természetesen a tűzoltópa­rancsnokság is. Kertész József még el­mondta, hogy a készüléke­ket általában folyosókon, raktárakban, gépeken, műhe­lyekben, csarnokokban és járműveken helyezik el, Hogy tűz esetén mindig kéznél legyenek... (temesi) Gyémánt­lelet Jakutiában 291,6 karát sú­lyú gyémántot találtak. A gyémánt ipari kitermelésé­nek egész története folya­mán ez volt a második leg­nagyobb gyémánt, amelyet e kelet-szibériai területen bá­nyásztak. A hitleri fasizmus feletti győzelem tiszteletére a gyémántnak „A győzelem 40 éve” nevet adták. A drá­gakő a. moszkvai Kremlben őrzött Gyémántmúzeum gyűj­teményébe került. Háziasszonyoknak ajánljuk 1 säsik, il lőzzBnk? Tóth Zoltánná mestercukrász receptje AlMAS LEPÉNY Hozzávalók: 1 kg alma, 10 dkg cukor, fahéj, zsemlemor­zsa. A linzertésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 12 dkg porcukor, 1 db tojás. Elkészítése: a margarint, a cukrot és a tojást összemor­zsoljuk, majd összegyúrjuk a liszttel. Harminc percig hű­tőbe tesszük. Megreszeljük az almát. A lehűtött tésztát két­felé osztjuk. Az egyik felét Nyolcvan évi ... * Telteknek és karcsúaknak egyaránt előnyös a csíkos anyag. Ügyesen alkalmazva — hosszába vagy keresztbe szabva — ott nyújt, illetve mutat többet ahol kell. Eddigi legnagyobb nyere­ményem egy piros rebetli volt. Az is tízfilléres alapon. De azért elmondhatom, hogy én is a nyerők nagy család­jához tartozom. Rokonom, tehát egyik honfitársam — nevezzük B. Sz.-nek (Bomba Szerencsésnek) — is. aki a minap szerény ötmillióval könnyítette meg az OTP-t. Nem tőlem variálta ki ultin, hanem a totó nevű össz­népi játékon jutott hozzá. Bevallom őszintén a hír hallatán az irigység talpig sárgába öltöztetett. De mind­járt utána feltettem magam­nak a kérdést: mi a fenét lehet nálunk ötmillió forinttal kezdeni? Én a rebetlin szer­zett tőkémet a családi ku­paktanács egybehangzó és egyöntetű javaslatára egy öröklakás kiinduló alapjá­nak szántam. Kiváncsi va­gyok, hogy B. Sz. vajon mi­re költi? Aggódom, hogy a hirtelen rászakadt gondok kikezdik idegeit. Szinte lá­tom, hogy álmatlanul forgo­lódik ágyában. Sajnálom sze­gény embert, és képzeletben így beszélek vele: — Miért vert meg a sors ötmillióval? Nem volt Ne­ked jó az a havi ötezer? Szé­pen beosztottátok és futotta mindenre. Ha még hozzászá­molom nejem háromezeröt- százát, akkor végképp nem értem, miért vetted meg egyáltalán azt az átkozott totó-cédulát? Szépen éltek a kétszobás tanácsi lakásban. Hónapról hónapra, évről év­re rendszeresen és fegyelme­zetten törlesztettétek a lakás­részletet. a bútorrészietet, a tv-részletet, a mosógéorész- letet és a részletek résziet­jét. A hónap elején elővet­tétek a sárga, kék és rózsa­szín befizetési csekkeket. Gyöngybetűkkel ráírtátok a feladót és az összeget. Ezek után egyszer sem kerültetek válaszút elé, hogy a mara­dékból mit vegyetek. A fe­leséged szerint kenyeret, pa­nzert és tejet kell hozni az ABC-ből. szerinted jó volna egy üveg sör is. De most öletekbe pottyant az a fránya ötmillió, s felte­hetően boldogságotokat ki­kezdi a tervezgetés. Én, mint rebetlis nyerő tudnék ötlete­ket adni, mihez kezdj a zsák­ra való pénzzel. Azonban a nyilvánosság előtt nem ját­szom ki (ingyen) a tippei- met Csupán arra hívom fel a figyelmedet — ingyen —, hogy nézz körül égy kicsit! Sokan élnek, nem totón nyert ötmilliókkal. Gondoktól mentesen. öt-tízmillióért villákat, nyaralókat építtet­nek, vállalkoznak, keresked­nek, ügyeskednek. Pénzt ültetnek, fialtatnak I és altatnak minket, akik fi­zetjük tarkabarka csekkje­inket, akik álmodunk egy kertes házról, pulikutyáról és utazásról. Nem kell sietnünk, van időnk bőven. Hiszen ha jól takarékoskodunk és 5 ezer forintos fizetésünket hiányta­lanul takarékba tudjuk ten­ni, 80 év múltán talán való­ra lehet váltani álmainkat. (kecskés) kinyújtjuk tepsi nagyságra, s előmelegített sütőben félig kisütjük. A sütőből kivéve meghintjük zsemlemorzsá­val, ráhelyezzük az almát, s ízlés szerint meghintjük cu­korral, fahéjjal. A tészta másik felét is kinyújtjuk, s meleg sütőben sütjük. Még melegen négyzet alakúra vágjuk. Ha kihűlt, vaníliás porcukorral meghintjük. Ha nem szeretjük a porcukros tésztát, sütés előtt megken­jük tojással, majd villával rácsozzuk. Műszaki konferencia a Volánnál A vállalat, a párt- és szakszervezet vezetői részvé­telével műszaki konferenciát rendeztek ma fél kilenc­től a Volán 3. számú Válla­latnál. Az első fél év gaz­dálkodásának mérlegét, és az elkövetkezendő feladatokat dr. Juhász György igazgató ismerteti. Tuzoltokeszulekek es ellenőrük

Next

/
Oldalképek
Tartalom