Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
Ember és természet Fotóstáhor a Bükkhen Bánkút télen — köztudottan — a téli sportok szerelmeseié, de most, kánikulai időben sem kihalt a menedékház. Szerte az országból huszonnyolc fotós érkezett: övék most az épület egy hétre, s ráadásként az egész Bükki Nemzeti Park is. Az alkotótábor — melyet Jung Zseni és Eifert János vezetnek — eltér az eddig megszokottaktól. A Miskolci Városi Művelődési Központ által szervezett táborba ugyan jelentkezési alapon lehetett bejutni, ám a résztvevők kiválasztása nem a jelentkezések beérkezési sorrendje alapján történt, hanem pályázni kellett, méghozzá fotókkal vagy diákkal. Ez a —- sikeresnek bizonyult —. módszer egyben biztosítéka is lett az itt folyó művészi munka színvonalának. Ennek ellenére persze tanulni jött ide mindenki, s nem is kis áldozatot vállalt: 1700 forint a részvételi díj, s az eredményes munkához szükséges nyersanyag is kitesz legalább ennyit. A helyszín, valamint a tábort vezető két fotóművész személye meghatározza a tematikát: akt- és tájfotó. Ám nem egyszerűen egymás mellett, hanem szerves egységben, hogy a fényképezés sajátos eszköztárával érzékeltesse ember és a természet harmóniáját, vagy éppen diszharmóniáját. Mindezt kötöttségek nélkül. Kötelező •programok alig vannak, a cél inkább az, hogy egymásra hassanak. Nagyon jó alkotói és baráti légkör alakult ki a táborban, ezt a hajnalba nyúló esti beszélgetések, véleménycserék jelzik. A Városi Művelődési Központ mindenre kiterjedő figyelemmel végezte a szervezői munkát: partnerként közreműködni tudó modellt biztosított, rögtönzött labor működik a menedékházban, sőt rendelkezésükre áll egy mikrobusz is, ha netán kifogyna a nyersanyag. Még diaporáma anyagok bemutatására alkalmas vetítőberendezés is va n kéznél. Utóbbi segítségével a résztvevők igazi fotós csemegét is láthattak: Jung Zseni és Eifert János készülő New York albuma anyagának részleteit. Sokan hoztak magukkal már kész anyagokat is, melyek szintén előkerülnek az esti beszélgetések során, s a hozzáértő vélemények tükrében sokminden újraértékelhető. Az itt folyó munkának is vannak már „kézzelfogható” jJc Övék az egész Bükki Nemzeti Park eredményei, a rögtönzött laboratóriumban elkészíthetők a fekete-fehér kópiák, a színes diák előhívásában pedig a Városi Művelődési Központ igazgatója, Halmai László ajánlotta fel segítségét, aki maga is hosszú ideje foglalkozik diaporámaval. A tábor igazi haszna, eredményessége később mutatkozik majd meg, ha megérnek az itt szerzett szakmai, művészeti élmények, végső formát kapnak az itt készült képek legjobbjai. Ha mindez megvalósul — reméljük hamarosan — összeáll annak a kiállításnak az anyaga, melyet a miskolci Fotógalériában tekinthetnek meg majd az érdeklődők. Kiss József SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00^: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé, — 13.20: Népzenei példatár. — 13.30: Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár ’85.'— 14.00: Hírek. — 14.10: A hét embere. — 14.20: Mindennapi irodalmunk. — 14.50: Gold- mark: Sappho. — 15.10: Ü.i Zenei Újság. — 16.00: Hírek. — 16.05: Az országépítő. — 17.07: Régi híres énekesek műsorából. — 17.30: Lco-mix. — 18.00: Bartók: Magyar képek. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30:, Esti Magazin. — 19.15: Vallomások a szülőföldről. — 20.27: Haydn: D-dúr szonáta. No. 51. — 20.34: A Rádió Dalszínháza. Sztambul rózsája. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthíradó. — 22.20: Európa hangversenytermeiből. — 23.23: Olasz barokk muzsika. — 24.00: Hírek, Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Nótacsokor, csárdások, verbunkos muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Miska bácsi levelesládája. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Magunkat ajánljuk. — 16.30: Olasz slágerek. — 17.00: Hírek. — 17.05: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — *17.25: Népek zenéjébőL — 17.55: Sport. — 19.00: Hírek. — 19.05: Slágerek mindenkinek. — 20.00: Nóták. — 20.30: ,.Minden mosolyod, mozdulatod, szavad őrzöm”. — 20.55: Sport. — 21.00: Hírek. — 21.05: ,.A lét tegyen rendet, ne a halál...” — 22.30: Sanzonok. — 2.3.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: A Pege—Ratze r—Steger dzöessztrió játszik. 3. műsor: 12.30: Iskx>larádió. — 13.00: Hírek. — 13.05: Kívánságműsor szombaton. — 14.05: Lemezbörze helyett. — 15.00: Operettparádé. — 16.00: Arany- album. — 17.15: Kritikusok fóruma. — 17.25: Decsényi János műveiből. — 17.58: Népdalkórusok. — 18.13: Tom Petty és a Heart-breakers felvételeiből. — 18.43: Életem muzsikája. — 19.00: Hírek. — 19.05: Operaművészlemezek. — 20.12: Árnyjáték. — 20.17: Értékek és fölfedezések. — 20.32: Beethoven: Missa Solemnis. — 21.56: Kamarazene. — 22.39: Candide vagy az optimizmus. — 23.30: Hírek. jfc Az itt készült anyagokból összeáll majd egy közös kiállítás Televízió, 1. műsor: 14.20: Utazz velünk Magyarországon i — 14.55: Hírek. — 15.05: Atlétikai Európa Kupa. — 17.50: Ma egy házban. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.10: Szeszélyes évszakok. — 21.20: Amire a világ tancolt. — 22.X0: Tv-híradó. — 22.30: A hirdetés. — 23.25: Himnusz. Televízió. 2. műsor: 17.20: Drága jótevőnk. — 18.15: Kajakkenu világbajnokság. Döntők. — 19.15: MAFILM-magazin. — 19.25: Poulenc: Az őzek. — 20.00: Jerzy Kawalerowicz-sorozat. Az elnök halála. —• 22.20: Száz hírasi festmény. — 22.30: Képújság. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.10: Hová menjünk, mit csináljunk? Programajánlat. — 17.15 : Visszapillantó (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről. Bábszínház Miskolcon. Szerkesztőriporter: Pongrácz Judit.) — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Alkotmánynapi ünnepségek Nógrádban. OMÉK ’85.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Kiállítások: Mini Galéria (10 —18) : Csótó László grafikusművész kiállítása. — Vasas Galéria (14—19): Kakukk Lajos virágkötő és Szűcs Lajos keramikus kiállítása. Filmszínházak: Béke (3. n€. és f8): Arany eső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Karate lengyel módra (mb. lengyel, 16 éven felülieknek!) — (6): Szép lány ajándékba (mb. francia-olasz, 14 éven felüliekGerelyes Endre emlékezeíe A korán eltávozott Gere- lyes Endre születésének ötvenedik évfordulóját ünnepeljük ezekben a napokban. 1935-ben született. Huszonhat éves volt, amikor látszólag váratlanul, szenzációként az irodalmi érdeklődés középpontjába került Kövek között című első novellás- kötetével. De a nevéhez fűződő történet már huszonhárom éves kora óta kísérte: 1958-ban látott napvilágot Kilenc perc című novellája, amelynek . ökölvívó hőse — a sportoló Gerelyes mása — szándékosan elveszít egy mérkőzést, mert társával szemben így tartja erkölcsösnek. Szokat-t lan viselkedés. Ma is. A többi írás is jellemző erővel mutatta, hogy a realista, feszültséggel teli élethelyzetekben egy társadalmi felelősséget vállaló, ellentmondásait egy tisztább tanulság érdekében megoldani is tudó szocialista elkötelezettségű humanista gondolkodású hős cselekszik. Erről az időszakáról mesélte egyszer, hogy a novella kinyomtatása után felkérte a fiatalokat pártfogoló könyvkiadó, vinné be összes eddigi írásait, kötetet fognak készíteni belőlük. „Nekem pedig nem volt több novellám!” Nos, ilyen volt Gerelyes Endre. Nagyon figyelt akkor a társadalom az írókra, a magatartásformákra. Természetesen voltak írásai, s még születtek. Ezek olvashatók az első könyvben. Akik személyesen ismerték Gerelyest, már akkor vonzódtak hozzá, amikor még 1»efc. ITT. ftetyárn — Kossuth (fü) : E. T. (mb. szí. amerikai. III. helyár!) — (hn5): Aranyeső Yuccában (mb. szi. olasz, kiemelt és Hl. helyár!) — (7) : Lady Chatterley szeretője (mb. szí. francia—angol, 18 éven felülieknek, kiemelt és III. helyér!) — Hevesy Iván Filmklub (f5): Hét mesterlövész (szí. amerikai. II. helyár!) — Filmmúzeumi előadás (f?): Kalotaszegi Madonna (magyar). — Táncsics (f6 és í8) : Piszkos munka (mb. szí. ausztrál. 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Táncsics, matiné (4): ördögbarlang (szí. szovjet). — Táncsics kamaramozi («): Kelly hősei I—II. (mb. szí, amerikai, dupla és III. helyár!) — Szikra (fs és f7): Alkonyat (mb. szí. jugoszláv—amerikai). — Petőfi (f5 és f7): Az istenek a fejükre estek (mb. szí. bots- wanai. II. helyár!) — Fáklya (fs és f7): öt láda aranyrög (mb. szí. francia. III. helyár!) — Fáklya, matiné (f3): Rézsarkantyú (szí. magyar. 7—10 éveseknek!) — Fáklya kamaramozi (f5): Talpig olajban (mb. francia. III. helyár!) — Tapolca. Ady (7); Halál egyenes adásban (mb. szí. francia. 14 éven felülieknek!) — (9) : Flor asszony és két férje (szí. brazil, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Avas-déli mozi (9): Aranyeső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!) — Hámor (f6) : Aranyeső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és Hl. hely ári) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8,00: Hírek. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.25: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: Tücsökzene. — 10.00: Hírek. — 10.05: Édes anyanyelvűnk. — 10.10: örökzöld dallamok. — 11.00: Gondolat-Jel. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nem ér a nevem. — 8.53: Sport. — 9.00: Hírek. — 9.05: Kéler Béla: Francia vígjáték- nyitány. — 9.15: Kirándulás a spanyol popzenében. — 10.00: Randevú a Jókai Klubban. — 11.00: Hírek. — 11.10: Vasárnapi koktél. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: Médea. — 9.00: Barokk zene. — 10.00: Üj Zenei Üjság. — 10.45: öt kontinens hét napja. — 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 9.00: Jő reggelt. jó szórakozást, jó Dihenést. A stúdió zenés, információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. Vasárnapi krónika. Lapszemle. Sport. — 9.20: Rioortemaoló. Ra- kacai nvár. Riporter: Albert Judit és Nagy István. Táncritmusban — 10.25: Mfisoröss7efoelaló. — 10.30: ^lovák nyelvű műsor: Hirek — Információk — Ingázók — Zenés Dercék. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 10.55: Műsorösszefoglaló és a délutáni műsor ismertetése. — 19.30: Műsorismertetés. hírek, időjárás. — 19.35; Mérkőzésen. versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 19.57: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Televízió. 1. műsor: 8.30: Óvodások fümműsora. — 8.50: Az ikrek. — 10.00: Boomer, a csodakutya. — 10.25: Hírek. — 10.30: A fekete álarc. csak a nem irodalmi magatartás, hanem maga Gerelyes emberi mivoltában volt jelen. Egyénisége figyelmet, szellemi mozgást váltott ki. Első novelláinak cselekvő hőse ő maga volt, később a szellemi területen keletkező konfliktusokat elemezte. In- tellektualizálódott, mint mondta. Talán inkább mélyebben, összetettebben kezdett gondolkodni. Töprengés az éjszakáról (1963,), ez volt második könyvének címe. Vakokról írt. Szuggesztíven. Hamarosan eljutott annak vizsgálatáig is, hogy nem elég az egyéniség erkölcsileg biztos viselkedése, nehéz helyzetben van az is, aki megítéli ezt. A Ki vagy te? Ábel (1967) című újabb kötete rejti ezt a tanítást. Ha a győztes, az életben maradó — a bibliai történet szerint — Ábelnek vallja magát, van-e módunk ellenőrizni, hogy valóban Ábel? Vagy Káin, aki a bűnt elkövette, ám hazudik? Gerelyes belülről építkezett: a közös ügyhöz tartozók táborát gyarapította mindvégig. A szocializmus értelmiségi csapatát. Nem tagadva a Szenvedést. Stílusa élő, átütő erejű, meggyőző, a Ä rádió Törvényesség című sorozatában szerdán délben a Kossuth rádió műsorában dr. Antalffy György professzorral, az országgyűlés Jogi Bizottságának elnökével beszélgetett Szigethy Anna Alkotmányosság, törvényesség címmel. A téma nemcsak az alkotmány évfordulója miatt aktuális. Hanem azért is, mivel az elmúlt években — éppen a demokratizmus fejlesztése kapcsán is — több új törvény, törvényerejű rendelet és jogszabály született. Az alapfogalmak, a definíciók tisztázása, magyarázata nélkül nem értelmezhetjük helyesen ezt a nagy kérdéskört. Mint elhangzott, mást értünk alkotmányosság és mást a törvényesség fogalma alatt. Az alkotmány a törvények törvénye. Az alkotmányosság elsősorban az államszervezetet érinti, de kiterjed az állampolgárok igen széles körére is. A törvényesség nem más, (mint a törvényes jogrend betartása, betarttatása. Ez egyaránt vonatkozik az állami szervekre és az állampolgárokra. Mi a törvényes? Rendszerint az, amire egy jogszabály van. De szinkronban vannak-e ezek az alkotmánnyal, az alkotmányossággal? A jelenlegi bírói gyakorlat ezt külön nem vizsgálja. Pedig a jövőben jobban figyelembe kell venni. Az országgyűlés két évvel ezelőtt hozta létre az Alkotmányjogi Tanácsot. Ennek a testületnek a feladata, az új jogszabályok vizsgálata alkotmányossági szempontból. Ennek a testületnek nemcsak képviselő, hanem külső szakemberek is tagjai. Ez a testület hoz javaslatot a jogi bizottságon keresztül — általában — az ország- gyűlés elé is kétes, vagy nem megfelelő jogszabályokról. Ez a mechanizmus azon- .ban még nem bontakozott ki megfelelően. A végrehajtási utasítások nincsenek mindig szikron- ban a törvényekkel. Arra van szükség mindenekelőtt magatartás pedig követésre hív. A „Gerelyes-legenda” az Isten veled, Lancelot (1973) ej mű kötetben már teljes vértezetben állt az olvasó elé. Öt, az írót kell a kelta lovag személyébe képzelni. S ez : agyon könnyű. Nem tagadhatna le most sem, hogy ő ismerte a tiszta viselkedés törvényét, aszerint élt. A könyv megjelenésével évében halt meg baleset következtében, harmincnyolc évesen. Poszthumusz kötete a Tigris (1975). Élő személye olyan névsorból köszöntött ránk, amelynek jelesei Bertha Bulcsú, Fejes Endre, Csurka István, Kamody László, Lázár Ervin. Moldova György, Rákosy Gergely, Szakonyi Károly, Szász Imre... Ezeket az írókat, pályakezdő éveikben, az irodalmárok útkeresőknek, az új társadalmi jelenségekre érzékenyeknek, magas eszmei igényűeknek, közösségi-etikai következmények vállalóinak mondták. Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy Gerelyes Endre kezdettől fogva jól tudta az utat. Azon járt, azon járni hív mindnyájunkat A könyveit kézbe kell venni. K. J. hogy egyértelműek legyenek a törvények, hogy ne lehessen mást bemagyarázni, mint amit a törvényalkotók, az országgyűlés akar elérni. A professzor többször is hangsúlyozta a beszélgetés folyamán, hogy nem híve az úgynevezett keretjogszabályoknak. Mert akár tévedésből, akár célzatosan is előfordulhat, hogy mást fejeznek ki a jogszabályok, mint amit az ide vonatkozó törvény diktál. Tartós időtartamú törvényeket kell hozni. A törvényalkotás legyen körültekintő és előrelátó, annak érdekében is, hogy ne legyen félreértés. A fejlődést, a változásokat lassan követi a törvényhozás. Módosítani kell azokat a jogszabályokat, amelyek már nem felelnek meg az élet gyakorlatának. Szélesíteni kell a jövőben az országgyűlés törvényalkotó tevékenységét. Törvény szabályozzon minden olyan kérdést, amely lényegesen vagy széles körben érinti az államszervezetet, illetve az állampolgárok jogait, köte- telességeit és életkörülményeit is. Született az utóbbival kapcsolatban is néhány jogszabály. Ezeket a jövőben törvény formájában kellene szabályozni. Az országgyűlés elmúlt ciklusában csupán 22 új törvény született, a törvényerejű rendeletek száma azonban igen nagy. Ezeket az országgyűlés állandó bizottságainak kellene mindenesetre megvitatni, s csak ezután kerüljenek az Elnöki Tanács elé. Társadalmi viták előzzék meg a törvényhozó munkát. Egyelőre azonban inkább csak szakmai vitáról beszélhetünk. A társadalmi vitákra nagyobb időszakot kell szánni. Csak így ismerhetik meg a törvényelőkészítők a társadalom véleményét. Ugyanakkor, ha az emberek, állampolgárok aktívan részt vesznek ebben a folyamatban, akkor a végrehajtás területén is jobban lehet számítani rájuk. O. J. A rádióban hallottuk Alkotmányossá# és törvényessé#