Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-28 / 201. szám
A 35. bányásznap tiszteletére ifjúsági park Perecesen A második világháború után hazánkban az élet újraindításának egyik legfontosabb feltétele a szén volt. Erre volt szükség a közlekedés újraélesztéséhez, a helyreállítás, majd az újjáépítés megkezdéséhez. Nem véletlen, hogy a szenet ekkor úgy emlegették, mint az ipar kenyerét. Ez volt a széncsaták ideje. Mostoha körülmények között születtek hőstettek, hősök. Miskolc környéki szénbányák megkapták a legmagasabb kitüntetést, az Ország, a Kormány zászlaját. Ez az önfeláldozó harc, munka azonban életeket is követelt. Két évvel a háború befejezése után, 1947. május 2-án. este 10 óra után a Baross- aknát Perecessel összekötő alagútban műszaki hiba miatt kilenc bányász lelte halálát. A 12 személyes kis fakocsiban 11-en voltak. Csak ketten élték túl a szerencsétlenséget, Batta Benjamin kovács, azóta már elhunyt, és Kiss Károly vájár, aki szó szerint zsebkéssel vágta ki magát a fakocsiból, és aki szakoktatóként ment nyugdíjba, s ma is jó egészségnek örvend. A temetésre külön- vonatokkal jöttek a bányász- társak a tatabányai, a dorogi a pécsi szénmedencéből. Országos hírű politikusok mondtak búcsúztatót. Ezután bányászszertartá al, ■ a bányászinduló hangjai mellett helyeztek örök nyugalomra a, munka hősi halottait a pere- cesi temetőben ... Most a 35. bányásznap tiszteletére a telep párttitkára, Feszner Jakab nyugdíjas és Szelekovspki Ferenc városi tanácstag, nyugdíjas szervezésével, a volt két alagút térségében, a régi általános iskola szomszédságában közel fél száz perecesi, társadalmi munkában ifjúsági parkot hozott létre. Ide került a postahivatal mellől a báSziikségmegoldá**, köveikezményekkei Újságos u vágányoh kis silt t jfr: Talapzatra került az elővájó gép nyászszobor, itt állították fel a kilenc hősi halált halt bányász hősi emlékművét. A táblán ezek a nevek olvashatók : Domonkos Zoltán csillés, Hornyik Dezső gépkezelő, Kalafusz Sándor csillés. Kovács Sándor csillés. Köves Józsáf vájár, Mócz Károly aknász, Reitter József segédvájár, Sallai Ernő ^ló- mester, Visnyot János csillés. Az emléktábla közelében helyezlek el egy F;típusú elővájó gépet, a bányászok biztonságát szolgáló úgynevezett TH-gyűrűket és egy csillét. A játszótéren forgóhinták, lengőhinta, csúszda, homokozó, tornát, testmozgást szolgáló eszközök, később pedig pingpongasztal áll majd a gyerekek rendelkezésére. Csónakázók a sziget körül Ki nézi, ki csinálja... Kellemes időtöltés jó időben a Tapolca-tó körül sétálni, illetve csónakázni. Naponta Nyílt nap az egyetemen Középiskolás fiatalok részére nyílt napot rendeztek tegnap a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az intézmény vezetői ismertették meg a harmadikos, illetve negyedikes tanulókat az egyetem életével, a tanulási lehetőségekkel. azért, hogy ha itt folytatnák tanulmányaikat. ne legyenek tájékozatlanok. több százan eveznek a sziget körül ,majd utána betérnek a Sziget presszóba egy üdítőre. Képünk a hídról készült, ahol sokan meg- megállnak gyönyörködni a tóban. (Temesi László felvétele) Bányászgyerekek, unokák, dédunokák, ükunokák játszanak, szórakoznak majd itt kedvükre. S ha néha megmegpihennek, elcsodálkozhatnak, elgondolkozhatnak elődeik életútján, sorsán a bányász-relikviák árnyékában ... O. J. Lezárták az A-peront a Tiszai pályaudvaron. A múlt héten kezdődött felújítás várhatóan decemóer közepéig tart majd. A munkálatoknak azonban — bármennyire is kellene — nem mindenki örül, különösen az nem, aki emiatt anyagilag hátrányos helyzetbe kerülhet. Kedves kollégáink, a pályaudvari hírlapárusok azzal kerestek meg bennünket, hogy a korábban az A-pero- non, vagyis a csarnok kijárata mellett álló pavilont a felújítás miatt elköltöztették eredeti helyéről. Szerették volna, ha ideiglenes megoldásként bent a csarnokban, vagy az aluljáróban biztosítottak volna placcot ,nekik. Ám ezek közül egyik sem bizonyult járható útnak, a bódét a második és harmadik vágány közötti peronon, a két utasfeljáró határolta térségben helyezték el. S ez bizony jócskán sújtja az itt árusító hírlaposokat. özvegy Králik Mihályné árusít jelenleg ebben a pavilonban. Pesszimistán ítéli meg a helyzetét: — Jelentősen visszaesett a forgalom. Jó, ha naponta 30—50 forint árú napilapot Az új aépkocsi átvétele Jóllehet a Merkur-telepe- ken átadás előtt minden gépkocsit gondosan ellenőriznek, a leendő autótulajdonos csak akkor lesz igazán nyugodt, ha — a lehetőségekhez mérten — az átvétel előtt maga is jól átnézi a régóta várt négykerekűt. Elsőként a gépkocsi karosz- szériáját ajánlatos figyelmesen átnézni. Ehhez jó, ha tudjuk: a festékbevonatnak folytonosnak kell lennie, a galvanizált szerelvényeknek egyenletesen fényes, csiszolásmentes felületűeknek kell lenniük. Ha a karosszérián mindent rendben találtunk, vizsgáljuk meg, hogy jól záródnak-e az ajtók, a csomagtértető és a motorházfedél. A gépkocsihoz két kulcsgarnitúra jár. A következő lépésként ajánlatos az átadóval együtt ellenőrizni a gépkocsi elektromos berendezéseit. Ezután üljünk be a gépkocsiba, és ellenőrizzük, hogy az ablakemelők egyenletesen, akadálytalanul működnek-e, s hogy az ajtók biztonsági reteszei betöltik-e funkciójukat. Következő lépésként győződjünk meg arról, hogy elegendőek-e a gépkocsi biztonságos működéséhez szükséges folyadék-mennyiségek. Kérjük az átadótól a motorolajnívó, a hűtőfolyadék, a fék- és tengelykapcsoló olajszint-ellenőrzési Napirenden: a vízművek munkája Ma délután ülést tart a szolgáltatóipari párt-végrehajtóbizottság. A testület tájékoztatót hallgat meg a miskolci vízművek munkájáról, arról, hogyan valósultak meg a vállalat pártalap- szervezetének munkájának javulása érdekében tavalyhozott vb-határozatban foglaltak. Megvitatja a testület a szakszervezeti választásokat segítő politikai és szervezeti feladatokat, valamint a végrehajtó bizottság idei, második félévi üléstervét U. helyeinek bemutatását, és az előírt mennyiségek kontrollálását. Ismét foglaljunk helyet a vezetőülésen, helyezzük a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, és ismerkedjünk meg a kulcs különböző helyzeteinek funkciójával. Próbálják ki a kormányzárat! Kérjük meg az átadót, hogy indítsa be a motort, és tájékoztasson bennünket a beindítás módjairól, különös tekintettel a téli és a nyári indítás különbségeire. Ezután tanulmányozzuk a sebességváltó működését, és kinyomott tengelykapcsoló mellett ellenőrizzük az egyes fokozatok kapcsolhatóságát. Húzzuk be néhányszor a kéziféket. Most következhet a műszerfal áttekintése, ismerkedjünk meg a különböző kapcsolók elhelyezkedésével, és a műszerfalon felvillanó fényjelzések jelentésével. A fűtőberendezés átvizsgálásakor ellenőrizzük a működtető karok akadásmentes mozgását, a szélvédőt párátlanító nyílások, terelőtárcsák elfordíthatóságát, a hatásnövelő motor működését. Próbáljuk ki az ablaktörlőt és a mosóberendezést. Kérjük meg az átadót, mutassa be, hogyan kell kezelni, állítani a biztonsági övét, majd vizsgáljuk meg, hogy az első ülések megfelelően mozgathatók-e és ismerkedjünk meg a háttámlák döntésének lehetőségeivel. Tanulmányozzuk a visz- szapillantó tükrök és a nap- ellenzők állítási módjait. Tájékozódjunk az alkalmazható üzemanyagfajtákról, valamint az első és a hátsó kerekek nyomásának mértékéről. S végül vegyüt át tételesen a szerszámkészletet és a gépkocsi egyéb tartozékait. Az okmányok átvétele, az abba bevezetett adatok ellenőrzése után máris indulhatunk a legközelebbi benzinkúthoz. (A tűzrendészeti előírások értelmében ugyanis az átadáskor a tartályban mindössze 5 liter üzemanyag lehető B. L el tudok adni. Tartok tőle, hogy rosszul járok majd anyagilag, - hiszen abban .vagyok érdekelt, hogy minél több újság keljen el. Igaz ugyan, hogy a. pályaudvar területén kéthetenként cseréljük egymás között a helyeket, de nem látom valószínűnek, hogy ezt a kéthetes kiesést a következő két hétben, egy esetleg forgalmasabb standon be tudom majd hozni. Gaál Ferencnek most éppen jó hely jutott, övé az aluljáróban található pavilon. A Miskolcra érkezők nagyobb része nála veszi meg újságját. — Szükségmegoldásról van csak szó, ezt mondták nekünk. Lehet, hogy jobb lett volna, ha ide költözik az aluljáróba a másik pavilon is, de a gondjainkat megpróbáljuk mi magunk megoldani. Nagyon sokat számít, hogy segítsünk egymáson. Ami megmarad fent a peronon, azt én átveszem, és itt lent adom el. A kéthetes forgó pedig arra szolgál, hogy egyikünk se kerüljön hátrányosabb helyzetbe a másiknál. A forgalmasabb helyet az aluljáróban nemcsak a hírlapárusok szerették volna, a posta érdekeit is ez szolgálná. Trozsák Béla, a posta városi hírlaposztályának vezetője szerint nem rajtuk múlott... — Amit máris tapasztaltunk: az említett pavilon forgalma nagymértékben csökkent. S hogy az így elmaradó nyereség visszake- , rül-e hozzánk a többi stand forgalmának jóvoltából, ezt egyelőre még nem tudhatjuk. Az viszont már most bizonyos, hogy az állomás előtti pavilonban a korábbinál több újság talál vevőre, ugyanakkor a csarnokban kevesebb kél el. Ez utóbbit az okozhatja, hodv az A-oe- ronra vezető ajtót lezárták, s ígv belül a korábbinál kevesebben fordulnak meg. A Postának tehát a pályaudvar felújításának néhány hónapja alatt akár vesztesége is lehet. Ebben kismértékben „ludasnak” érzi magát Gavay Pál, a MÁV körzeti üzemfőnöke. így nyilatkozik erről: — A munkálatok elkezdése előtt megkerestek a hírlapárusok, s kérték, hogy ha már mindenféleképpen szükségmegoldást alkalmazunk, hadd kerülhessenek be a csarnokba. Ezt viszont én nem láttam jónak, hiszen itt már amúgyis van egy kiépített eladóhelyük. A továbbiakban viszont már nem énrajtam múlott, hogy hová kerül a szóban forgó bódé. A beruházó, a MÁV Igazgatóság műszaki osztálya, így ők döntöttek arról is — a postásokkal koordinálva —, hogy hova kerüljön a hírlapos. A döntés hátterét Buday Ferenc, a MÁV Igazgatóság műszaki ügyintézője így világítja meg: — A pavilon azért nem kerülhetett az aluljáróba, mert akadályozta volna a forgalmat. Ez volt a legfontosabb szempont, de azt is figyelembe vettük, hogy a későbbiekben bővíteni kívánjuk az aluljárót; s minden pavilont kiköltöztetünk majd innen. Természetesen az ügyben érintett hírlapos decemberben visszaköltözik majd az eredeti helyére. A végkifejlet a várhatóan három és fél hónap múlva esedékes visszaköltöztetés ténye mellett sem megnyugtató. A pályaudvari újságárusoknak ugyanis sokat számít az ez idő alatti kalkulálható jovedelemkiésés. Következményként elképzelhető; a posta a korábbinál kevesebb újságot szállít majd a Tiszaira, hogy elkerüljék a vesz- teséget. Egy ilyen döntéssel viszont kevesebb utas juthat itt napilaphoz, folyóiratokhoz. (bujdos) Kempingben - esőben Az edzett sátras turistát nem riasztja az augusztusi eső. Jólesik a közös reggeli esernyő alatt is. Hátránya az ilyen borús időnek, hogy áz átlagosnál többet unatkoznak a sátorlakók. Bizonyára megérné, ha a kempingekből, üdülőkből városnéző buszokat indítanának Miskolcra és programot ajánlanának a táborozóknak. i