Déli Hírlap, 1985. augusztus (17. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-26 / 199. szám

A bérletpénztártól az előadási:g 3+r A kép arról szól, amit augusztusban mondunk; rekláni. Szép színházi estéktől várunk jó szezont. só mozgást eredményezett; a nézőtér látvány szempontjá­ból értéktelen székeit nem adjuk el. Megszűnt a páholy­sorokban a hátsó ülés, és (nem is biztos, hogy egyet­értünk ezzel) valóban fillé­rekbe kerül a karzat; nyolc forintja minden gyereknek van. A fiatalok egyébként szeptember második hetében jönnek és semmi meglepe­tés nem fogja őket érni. Rá­juk változatlanul érvényes az 50 százalékos kedvezmény; a legmagasabb áru diákbérlet 236 forintba kerül. ■ ■ Arra a kérdésre, hogy mit hoz az Egertől mentes sze­zon, a színház „menedzselé­sei’’ megbízott vezetői ismét számokkal válaszolnak. A bérlet rendszer miatt egy pro­dukcióból 24 előadásnál ke­vesebb egyszerűen nem le­het. A többit a minden­napokkal értelemszerűen együttjáró mozgásnak és a színpad színvonalának kell biztosítania. Dokumentumok és kemény tapasztalatok nyomán mondta Gyarmata Bélát — A gazdasági évenként kötelező 330 előadásból 240- et a miskolci nagyszínház­ban kell megtartani. Negy­ven az úgynevezett kisszín- ház (Játékszín, Kamara), és ötven a tájelőadás. A megye városaitól is fokozottabb fi­gyelmet és professzionista szervezői munkát kérünk. Mozgatható produkciók van­nak és lesznek. A miskolci műsorterv — ma még papí­ron — biztosat és jót ígér. Illyés Gyula, Shakespeare, Csehov, önmagával azonosan jó színvonalú Schubert-ope- rett, egy musical és egy víg­játék a nagyszínház 6 bér- Íetesíthető előadása. A kísér­letező kedv változatlanul a Játékszínre marad, a Két úr szolgája, a Dankó Pista, a Tóték, és A régi nyár fel­újítva él tovább. * Á MSsfcdlci NemzeR Szín­ház évadnyitó társulati ülé­se ma délelőtt 11 órakor kezdődik. Az évadnyitó pre­mier október 11-én lesz. Illyés Gyula Kegyene című drámáját Sándor János állít­ja színpadra. <■1-4 HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Régen . találkoztunk. — 13.05: Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. —14.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 14.38: Reggeli imádság. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Irodalmi évfordulónaptár. — 15.30: Kóruspódium. — 16.00: Hírek. — 16.05: A Tenkes kapi­tánya. — 16.38: Brahms: A-dúr szonáta. — 17.00: Ecomix. — 17.30: Nóták. — 18.00: Van új a Nap alatt. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Sinkovits Im­re rádiós szerepeiből. Galilei. — 21.28: Francia muzsika. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Énekek Éneke. — 23.03; Dzsessz. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul, és angolul. — 12.10: Jindrich Bauer fúvósegyüt­tese polkákat játszik. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Cigánydalok, csárdások. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. — 17.05: Új­donságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top pará­dé. — 10.00: Hírek. — 19.05: Hét­fő este itthon és külföldön. Közben: 19.30: Sportvilág. — 21.00—21.05: Hírek. — 23.00—23.05: Hírek. — 0.15: Éjfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.05: Sorsfordító pillanatok. — 13.35: A víg özvegy. — 14.10: Rudolf Serkin (zongora) és a Budapest Vonósnégyes felvételeiből. — 15.10: Simeon Sterev együttese (Szófia) játszik. — 15.43: A hét zenemüve. — 16.30: A Sortilege együttes felvételeiből. — 17.00: Csajkovszkij: Csipkerózsika. — 17.23: A főszerepben: Marilyn Horne. Rossini: Semiramis. Köz­ben: 19.00: Hírek. — 19.03: Mű­sorismertetés. — 20.21: Nagy si­ker volt. A Liszt Ferenc Ka­marazenekar hangversenye. — 21.31: A Poptarisznya dalainak különkiadása. — 22.44: Magyar zeneszerzők. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor­ismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin- Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Zengő Ár­pád (Közben : El szeretném mon­dani. Paulovlts Ágoston jegyze­te — válaszolunk hallgatóink le­veleire. Karcsai Nagy Éva ösz- szeállitása) — 18.00: Észak-ma­gyarorezági krónika (Megkezdő­dött a III. Aggteleki Nemzet­közi Ifjúsági és Környezetvé­delmi Szeminárium — Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nem­zeti Színházban) — Sport, — 18.25t Reklám. Lap- és műsor- előzetes. Szloválc televízió: TT.OO: Kato­nák műsora. — 17.50: Sport- magazin. — 18.35: - Telesport. 18.40: A tudományról. — 19.30: Tv-hírackS. — 20.00: Zofka Ja- novicéből. — 21.15:'Időszerű kér- «•ések. — a*.40c A kincsek szi­Kerékgyártó László gazda­sági igazgató adatai szerint a Miskolci Nemzeti Színház jegy­irodája az első napon, amikor kinyitott, 50 ezer forintos dél­utáni forgalmat könyvelt el. Azért délutánit, mert egy órá­tól este 7-ig fogadják a mis­kolciakat, és azt hiszem, hogy ezen az augusztus 21-én a színház vezetői őszintén meg­lepődtek. Valóban sokan vol­tak, és miközben másnap hár­masban beszélgettünk, Gyar­mati Béla igazgató megpró­bálta kitalálni, hogy miért? — Sokan vannak, akiknek az életformájához hozzátar­tozik a színház. Ez folyama­tosságot jelent, és nem szól bele, hogy egyik nemzedék váltja a másikat. A sokat azért mondom, mert ha a nagyszínház nézőtere megte­lik, akkor az estéről estére több mint 500 embert jelent. Más kérdés, hogy egy-egy eladott, tehát a jegyirodán pontosan nyilvántartott telt ház miért lesz alkalmasint fél. Szeretnénk elérni, hogy ne csak statisztikák szüles­senek. Ezért figyelünk olyan dolgokra is, amelyek többet mondanak, mint a felügyele­ti hatóságoknak szóló min­denkori beszámolási köteles­ség. Amíg országos gyakorlat szerint a színházi estéket eb­ben a városban is bérletben kell hogy megszervezzük, ad­dig mindenekelőtt a közön­ség belső mozgására figye­lünk. Szezononként 13 ezer bérletet adunk eL Ez elég, és tudjuk, hogy nagyon ke­vés. Ez a 13 ezer ember Ogyanis Miskolc lakosságának csak egy töredéke, és min­denkor benne foglaltatik a diákság. Ezen belül vannak figyelemre méltó mozgások. Az elmúlt években sókkal több volt a diákbérlet, a megoszlás most a következő­nek mutatkozik: 6000 fel­nőtt Jog rendszeresen szín­házba járni a kővetkező 10 hónapban, és 7000 fiatal. Az idén a. felnőttek többen van­nak. Még egy viszonyítási alap: a házi használatra nyil­vános főpróbának nevezett, a bemutatót megelőző csütör­tök esti előadások egyetemi bérletben mennek. Ez azt je­lenti, hogy azon az estén megveszi a nézőteret az egyetem. Más napokon már nem tudjuk átszűrni a kö­zönséget nem - tudom, hogy az odatartozók közül hányán jönnek egyéb alkalommal. Egy színházi estében viszont semmiképpen nem foglalta­tik benne az egész Egye­temváros. Érdekesek a kö­zépiskolák is. A Földes és a Kossuth Gimnázium mindig együtt jelentkezik, anpyird, hogy bérletsorozatokat róluk nevezünk el. A többi intéz­mény mozgása nem azonos. Nem azonos a következő szezon az előző éviekkel. A színház ugyan gazdasági év­ben, tehát naptári évben szá­mol, de az első, szeptember­től júniusig tartó szezont kezdi, amikor a hatvanas évek végén létrejött Eger— Miskolc kapcsolat már nincs. Az egri színház önállósult, a miskolci ettől a tehertől mentesült. Kerékgyártó Lászlónak feltétlenül kell egy teljes naptári év, hogy tudja: pénzben mit nyertek, ezzel? Most más költségvetés foglalkoztatja. / — Az év eleji kormány- rendelet számunkra is ár­emeléseket írt elő. Ez ös­szességében ebben a színház­ban nem éri el a 15 százalé­kot, de számokat mondok: a legmagasabb, harmincnégy forintos helyár ezután negy­venhat forintba kerül. A bemutató bérlet, ami a leg­drágább. egy személyre 426 forintot ér. A legolcsóbb — szntén hat előadásra szóló — bérlétünk 288 forint. Ér­vényben maradt a három­szori befizetési lehetőség, de ezzel nagyon sokan nem él­nek, Ez a pénz egyszerre is Nézze meg, hallgassa meg Az iskola elé Még egy hét, vagy inkább: már csak egy hét, és meg­kezdődik a tanítás az isko­lákban. A televízióban a szombat délután jelentkező Szamárfül ötven perce erről szól majd, a műsort gyere­kek írták és adják elő. Több száz írás érkezett be a mű­sor pályázatára, ezekből ál­lította össze a „gyerek-tan­évnyitót” Küpper Judit szer­kesztő és Kardos Ferenc rendező. A Kossuth rádió csütörtök délelőtti Napközben című műsora is a tanévkezdettel foglalkozik, témája az óvodai és iskolai beilleszkedés. A kis-, és nagy diákokat, taná­raikat, szüleiket Köpeczi Bé­la művelődési miniszter kö­szönti, az országos tanév­nyitót Kazincbarcikáról, a Dózsa György úti Általános Iskolából közvetíti vasárnap délután fél 6-tól a televízió. Ez a hét azonban még a vakációé, délelőttönként most is a képernyő elé hív­ja a gyerekeket a Szünidei matiné. Holnap vetítik le a Szelebardi család című 1981- ben készült magyar filmet, csütörtökön az öt évvel ez­előtti gyermeknapi műsor­ból ismételnek meg egy órá­nyit, pénteken a másik fe­lét. Szombaton délelőtt mu­tatják be az Elveszett egy elefánt című szovjet filmet. Még néhány a hét műsorai­ból: Szerdán este 55 percen át lehetünk, a műsor narrátora Orson Welles. A Péntek esti randevú té­mája az ifjúsági klubok helyzete, működése. Vasár­nap délelőtt Galsai Pongrác várja a tévénézőket a bala­tonfüredi SZOT-szanatórium dísztermébe, onnan közvetí­tik az Új Tükör irodalmi ká­véház vendégjátékát. A mű­sor házigazdáján kívül köz­reműködik Görgey Gábor, Gyurkovics Tibor és Szako­nyi Károly, valamint íróként egy-egy színésznő; Béres Ilo­na, Hűvösvölgyi Ildikó, és Pécsi Ildikó. Yoko Ono; John Lennon özvegye (egykori filmrende­ző) filmet készített, amely­ben ő maga mesél életéről. Szombaton este fél 11-kor mutatja be a tévé. Vasárnap kora délután két­órás különkiadással jelentke­zik az Önök kérték ..., ez alkalommal a bányásznap ünnepeltjeinek kívánságaival. Á színház szeptembertől kifizethető. Az áremelések­től járó mozgás nálunk bel­Doug Henning bűvész va­rázslatos világának vendégei * Gyerek szerzőkkel és gyerekszereplőkkel jelentkezik szom­baton délután a Szamárfül. Témája: az iskola. Kiállítások; Mini Galéria (10— 18): C&ótó László grafikusmű­vész kiállítása. — Vasas Galé­ria (14—19): Kakuk Lajos vi­rágkötő és Szűcs Lajos kerami­kus kiállítása. Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8): Aranyeső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. hely­ár!) — Béke kamaramozi (4): Hófehér (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — (6): A postás mindig kétszer csenget I—II. (mb. amerikai, 18 éven felüliek­nek, dupla és III. helyár!) — Kossuth, filmmúzeumi előadás (f3): A sárkány közbelép (szí. amerikai—hongkongi, III. helyár!) — (hn5): A medvevadász (mb. szí. japán) — (7): A zsaru nem tágít (mb. szí. francia, III. helyár!) — Hevesy Iván Film­klub (f5 és f7): Szupermodell (mb. szí. amerikai, 16 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — Tán­csics (f4): A pópa lánya (mb. szí. szovjet) — (£6 és 18) : Se­riff az égből (szí. olasz, III. helyár!) — Táncsics kamara­mozi (6) : Akit Bulldózernak hívtak (mb. szí. olasz, III. hely­ár!) — Szikra (f5): Az ember, aki lezárta a várost (mb. szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (f7): A Jedi visszatér (szí. amerikai, kiemelt és III. hely­ár!) — Petőfi (4, 6 és 8): Sár­kányölő (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya (17): Feketehimlő (szí. jugoszláv, 16 éven felüli­eknek, II. helyár!) — (f5): Pil­langókisasszony visszatérése (szí. szovjet) — Fáklya kamaramozi (f5): Britannia gyógyintézet (an­gol, 16 éven felülieknek!) — Tokaj, diszkómozi (f8): Egy zsa­ru bőréért (mb. szí. francia, 14 éven felülieknek!) — Krúdy (f7): Vértestvérek (mb. szú NDK) — Tapolca, Ady (7) : Vadlovak (mb. szí. új-zélandi, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — (9): A jedi visszatér (szí. amerikai, kiemelt és III. hely­ár!) — Népkerti szabadtéri mo­zi (f9) : Aranyeső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt és III. helyár!) — Vasas parkmozi (f9): Piszkos munka (mb. szí. ausztrál, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Avas-déli mozi (9): Az elnök elrablása (kana­dai, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Hámor (f6): A zsa­ru nem tágít (mb. francia, Hl. helyár!) — Szirma (f6) : King Kong (szí. amerikai. 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Pe­reces (6): Vadlovak (mb. szí. új-zélandi, 14 éven felülieknek, II. helyár!). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Száll a madár ágról ágra... — 10.00: Hírek. — 10.05: Hazai vizeink krónikája. — 10.35: Éneklő If­júság. — 10.50: Évszázadok mes­terművei. — 11.39: Védett férfi­ak. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.08: Operaszerzők kamarazenéjéből. — 9.45: Az Oscar Peterson — Dizzy Gillespie duó játszik. — 10.05: Zenekari muzsika. — 10.50: Zenés játékokból. — 11.40: Ka­maramuzsika. Televízió, 1. műsor: 8.30: Szün­idei matiné. 1. Don Quijote. 2. Röpsuli. 3. Csillebérci ezermes­terek. — 9.35: Szeleburdi csa­lád. — 10.50: Képújság. Orgonáért A Collegium Musicum hangversenysorozat idei utol­só koncertjét hétfőn este rendezik meg. Az avasi templomban 8 órakor kez­dődik két fiatal orgonamű­vész koncertje. Révész Lász­ló és Virág András Bach, Liszt, Pachelbel és Dupré műveiből állította össze mű­sorát Hétfőn, hétkor Folytatja az idén kezdett, Hétfőn, hétkor című ' talk- show sorozatát a diósgyőri Vasas Művelődési Központ. Ma este Pitti Katalinnal és Leblanc Győzővel találkoz­hatnánk az érdeklődők. BMV-jubileum A miskolci BMV együttes ötéves fennállása alkalmából jubileumi koncertet 'bd’VrdY- nap este az Ifjúsági Hfií£'Ud­varán. Rossz idő esetén á nagyteremben rendezik meg a rockhangversenyt; amely "7 órakor kezdődik. A belépődíj 30 forint. ' ’ Újakat is indítanak Szakosított tantervű osztályok A városi tanács művelő­dési osztálya felmérte és ele­mezte a szakosított tantervű osztályok helyzetét, nevelő­oktató munkáját. Megállapí­totta, hogy a város új lakó­telepein igény van, szakosí­tott tantervű osztályok indí­tására, és több helyen adot­tak ennek feltételei. A ta­nács végrehajtó bizottsága elfogadta dr. Környey László osztályvezető előterjesztését, és határozatot hozott ilyen osztályok nyitására. Ennek értelmében az új tanévtől a 26. Sz. Általános Iskolában (Móra Ferenc u. 1.) szakosír tott tantervű angol, a 7. sz. Általános Iskolában (Vörös­marty u. 76 ) kísérleti szako­sított tantervű rajz, a 13. sz. Általános Iskolában (Mátyás király u. 21.) kísérleti szako­sított matematika osztályok indulnak. 40-50%-os árengedménnyel kaphatok egyes fúrógépek — amíg a készlet tart — a Miskolc, Petneházy utca 6. szám alatti vasboltban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom