Déli Hírlap, 1985. július (17. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
A vásárló is beleszólhat r/ • • Upoipari szakvásár A cipő- és bőripar 1986. tavaszi—nyári termékeit bemutató szakvásár nyílt Pécsett. A 24 állami és szövetkezeti cipőgyártó vállalat másfél ezer modellt mutat be, amelynek a fele gyermekcipő, további harminc százaléka női, húsz százaléka pedig férfilábbeli. A következő napokban először társadalmi zsűri bírálja el a modelleket, és d—e márkajelet adományoz azoKnak a cipőknek, amelyek leginkább megfelelnek a divat és az egészség követelményeinek, majd a közönség előtt megnyílik a kiállítás. A bemutató a jövő héten börzévé alakul át: két hétig a gyártók és a kereskedők tárgyalnak egymással, s megtörténnek a konkrét üzletkötések. is Azt állítják hogy rákot okoz A JNap mint közellenség „Most süttesd magad, aztán fizess!” A felirat egy magát a nap sugarainak kínáló, már bronzbarnára sült szépséget ábrázoló plakáton látható, a plakát pedig szerte az Egyesült Államokban, ahol nagyon komolyan veszik a hadjáratot az újabb „első számú közellenség” — a napozás ellen. A harc legfőbb szervezője a rák megelőzésére alakult társaság, de más egészség- ügyi szervezetek is sok irányú felvilágosító munkával próbálják meggyőzni az embereket arról, hogy a napozás súlyos, gyakran gyógyíthatatlan, s így végzetes bőrkárosodásokat okoz. Kisebb méretű felvilágosító munka már korábban is folyt, de Villantó A huszadik hormsztáhor Kívánni sem lehet szebb táj- környezetű horgasztáborhelyet a sárospataki Bereknél. Az egykori Bodrog-holtág ma zsilippel szabályozott, dúsan ha- lasított, példásan gondozott horgászviz. Partján megmaradtak a hajdani ártéri erdő terebélyes nyárfái. A iegrek- kentöbb kánikulában is enyhíti árnyékuk a déli hőséget. A szemhatárt a költők megénekelte „pompás hegykaréj’» koronázza. Szabályos szép formájukkal kiemelkednek belőle a nevezetes Sátor-hegyek, a világhírű Tokaj-Hegyalja északi őrállói. A Bodrog túl»* partjáról ide látszanak a híres Rákóczi-vár bástyái, s az ősi pataki kollégium falai. A természet s az ember harmonikus együttműködése alakította olyannyira vonzóvá ezt a tájat. Itt rendezte meg a miskolci Észak-magyarországi Horgász Egyesület és a horgászszövetség megyei intéző bizottsága július második felében jubileumi ifjúsági táborát: sorrendben a huszadikat. Egy áldott emlékű miskolci nevelő — aki horgászként is szenvedélyes pedagógusnak bizonyult —, Fözy György buzgalma hozta létre, az országban is elsőnek, a horgászcsemeték nyári nevelőiskoláját. Máig az ő szellemében folytatják tanítványai az érdemes munkát. A tábor mostani fiatal vezetőhelyettese, Ragályi György tizenötödik alkalommal szorgoskodik a nyári horgásziskolában. Az első szavaival mesterére emlékezik: — Főzy György volt a lelke a kezdeti táborozásoknak. Azzal tudta megregulázni a legrakoncátlanabbakat is közülünk, hogy mint egyenlőkkel bánt velünk. Amit ő alapozott, arra mi bizton építhetünk tovább. Tőle tanultuk. hogy a kétségtelenül legizgalmasabb horgászati fortélyok megismertetésén, gyakoroltatásán túl a teljes fiatal személyiség fejlesztésére kínál nagyszerű lehetőséget a tábori együttlét. A tábori szolgálatban mindenki közösségi szolgálatra nevelődik. A jubileumi esztendő a te- rebélyesedés éve is a tábori mozgalomban. — Az idén a központi táborunkon kívül három egyesület külön altábort is szervezett — veszi át a szót Boros Kálmán, a tábor tárnokmestere, a gazdasági ügyek ügybuzgó intézője. — A DIGÉP horgászegyesülete az Ongai-tavak partján rendezte meg tábori premierjét. Emlékezetes sikerű voit a pácini Karosánál az EL- ZETT horgászegyesületének ifjúsági tábora is. A Vízügyi Dolgozók HE ifjú tagjai a Taktaközi-főcsatoma partján ütik majd fel sátraikat Ezen a nyáron már száznál több fiatal részesül a horgásztáborozás serkentő élményében. A pataki központi tát>or- ból körültekintő alapozás után a legtehetségesebb serdülő és ifjúsági horgászok továbbutaznak a fadd-dom- bori országos táborba, ahol a több fordulós összetett horgászverseny országos döntőjében igyekeznek a miskolci hagyományokhoz híven — kiemelkedően — szerepelni. Külön elismerést érdemel, hogy a négyfőnyi válogatott küldöttségben ketten a szebbik nemet képviselik: Bata Mónika az ifjúsági, Dercsényi Éva a serdülők korosztályában állja a versenyt a horgászfiúkkal, Szilágyi Zsolttal és Dozsnyák Tamással (berecz) Várják a v&vőket a papírboltok Félidejéhez érkezett az idei kedvezményes füzet- és tanszérvásár, amelyet a kereskedelmi vállalatok évről évre azért rendeznek meg, hogy a vevőket a 20— 30 százalékos árengedménnyel ilyenkor ösztönözzék vásárlásra, s megelőzzék az augusztus végi, szeptember eleji zsúfoltság kialakulását a papírboltokban. Az ÁPISZ 70 fővárosi üzletében, valamint a vidéki — a megyei iparcikk kereskedelmi vállalatokkal, áfészekkel közös bői teáiban ezúttal a sá; sár első felében kevesebb füzetet és tanszert adtak el mint a korábbi években. Az elkövetkezendő napokban, hetekben számítanak nagyobb forgalomra, hiszen — figyelembe véve a tanulók létszámát — 400 ezer füzetcsomagnak kell vevőre találnia. Jó tudni: a vevők kívánságára az egységcsomagokat is széjjel kell bontani, s az ezekben levő füzeteket, tanszereket külön-külön is kedvezménnyel kell árusitar kampánnyá csak az idei nyárra szélesedett. A rákellenes társaság még a nyári vakáció megkezdése előtt többféle kiadványban figyelmeztette a lakosságot a napozás káros mellékhatásaira, am., hogy a napimádó ugyanolyan felelőtlenül bánik egészségével, mint az erős dohányos vagy az alkoholista. Minden amerikai városban a napsugarak által okozott rákos bőrelváltozásokat bemutató plakátok riogatják az embereket. Az amerikai bőr-akadémia a maga részéről olyan kiadványokat terjeszt országszerte, amelyek segítséget nyújtanak a bőrrák korai felismeréséhez. A kampányba bekapcsolódott az Egyesült Államok „mindenható ura” a tévé is. Amerikai bőrgyógyászok pedig aggasztó statisztikákra hivatkoztak, amelyek szerint feltartóztatlanul növekszik a pigmenttartalmú rosszindulatú daganatképződések száma, mégpedig éppen a nap sugarainak hatására. Az emberek többsége persze továbbra is az egészséget és a fiatalságot jelképező barnaságot választja, s ez valósággal felvirágoztatta a mesterséges barnítószereket előállító ipart. Űj termékeik — ígérik a gyártók — kiszűrik a „káros” napsugarakat, s csak az „egészségeseket” engedik át. Az orvosok azonban e szerek ártalmatlanságában is kételkednek, s az Egyesült Államokban szintén egyre népszerűbb solariumok- ról is igencsak megoszlanak az orvosi vélemények. Van persze, aki komolyan veszi az egészségügyi szervezetek figyelmeztetését: Los Angeles városi hatóságai például széles kárimájú kalap és hosszú ujjú ing viselését rendelték ei a kaliforniai strandőröknek. S van olyan egészségügyi szakértő, aki egyenesen abban reménykedik, hogy a nap ellen védő öltözék viselése hamarosan ugyanolyan természetes lesz, mint az, hogy autóba ülve becsatoljuk a biztonsági övét—_ Partbiztosítási munkálatok Fellendült a f olyami kőszállítás Az elmúlt tél jeges árvize erősen megrongálta a folyók mederszakaszait, a védmű- veket, a gátakat, töltéseket. A Tisza völgyében működő vízügyi igazgatóságok nagy erővel folytatják a partbiztosítási munkálatokat. Ehhez azonban sok kőre van szükség. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. számú szakaszmérnökségének a területén két kőbánya működik, Tokajban és Sárospatakon. A megnövekedett igényeknek megfelelően — mint erről Siku Albert, a szakaszmérnökség helyettes vezetője tájékoztatott — naponta ezer tonna követ fejtenek a két bányában, és szállítanak saját felhasználásra, illetve a társ vízügyi igazgatóságok részére. Ezenkívül igyekeznek régi megrendelőik — a KPM, a vízügyi társulatok, a tanácsok — igényeit is kielégíteni. Részben saját hajóparkjukat veszik igénybe a szállításhoz, de segít a MAHART is, 400 tonna űrtartalmú önjáró uszályaival. A MAHART jelenleg a nyíregyházi központtal működő Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazak Az igazgatóság bodrogi kikötőjéhez nagy teherbírású tehergépkocsikkal szállítják a követ. Itt azután uszályokba kerül, s igy a legolcsóbb módon, vízi úton jut el a felhasználási helyére. gatóságnak szállít- fi ezer tonna követ Dombrád, illetve Tuzsér községbe a BÉLYEGGYŰJTÉS Mim Mnt meRsúCi'f Mfi Abaligeten a „IS. Nemzetközi Természetbarát Találkozó* feliratú postai bélyegzést. A kiskunsági pásztor- és lovasa apókról Apajon emlékeznek meg bé- ipegzéatei július 2s—ZS. közút*. eWrefeöKeert szerint augusztus 1-én bocsátják ki azt a 2« Ft-os bélyegblokkot, mely a helsinki értekezlet M. évfordulójának állít emléket. Ezen a napon a budapesti 4. sz. postahivatalban fogják alkalmazni az „Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet flSIS—WSSy* elnevezés» bélyegzést. A EABSOSZ vezetősége jrierv- ös erőfeszítéseket tesz annak ŐSZIBARACK KRÉMTÚRÓVAL Hozzávalók: 60 dkg őszibarack, 25 dkg túró, 20 dkg porcukor, 4 dl tejszín, vaníliás cukor, citrom, babapiskóta, csokoládé. Elkészítése: az őszibarackot meghámozzuk (ez kőny- nyű, ha néhány pillanatra forró vízbe mártjuk), kimagozzuk, kockára vágjuk, és kevés citrommal vízben pár percen át pároljuk, majd hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet: a túrót szitán átpasszírozzuk, 15 dkg porcukorral kikeverjük, reszelt citrom-héjjal, vaníliás cukorral ízesítjük. A jól le- - átűtaíé fa»jsaánit KaBhá VBW.JSk, a maradék porcukorral ízesítjük, kétharmadát a túróhoz keverjük. Kis üvegtányérokba babapiskótát tördelünk, erre gyümölcsöt rakunk (kevés levet is), majd a krémet rásimítjuk. Tejszínhabbal, faragott csokoládéval díszítjük. HEGYALJAI TARKA BABLEVES, KOLBÁSSZAL Hozzávalók (10 adagra): 0,5 kg savanyúkáposzta, 40 dkg tarkabab, 5 dkg só, 5 dkg vöröshagyma, 1 dkg fokhagyma, 5 dkg liszt, 2 dl tejföl, kevés ecet, 2 dkg cukor, 30 dkg lecsókolbász, babérlevél, paprika, 10 dkg zsír. Elkészítése: a kiválogatott, Jól megmosott babot és babérlevelet feltesszük főzni. Zsíron finomra vágott hagymát és fokhagymát dinszte- liink, rátesszük a savanyúkáposztát, és fél órán át pároljuk. A káposztát a majdnem kész babhoz keverjük, felfőzzük és kevés világos, paprikával ízesített rántással sűrítjük. Belefőzzük a tejfölt, hozzákeverjük a zsíron lehúzatott, karikára vágott kolbászt. Sóval, cukorral, ecettel ízesítjük. Tálaláskor kevés, apróra vágott zöldpetrezselyemmel, vagy ka- meghintiüfc. érdekében, bogy a gyűjtök a szövetségi munkával elégedettek legyenek. Kötelességének tartja, hogy a szolgáltatások színvonalának emelésével, a gyűjtői kérelmek gyorsabb - -és panaszmentesebb elintézésével megtartsa és jó propagandával erősítse a tagság létszámát. Jelenleg a szövetség 3200 felnőtt körében 121 ezer gyűjtő, a mintegy 1350 ifjúsági szakkörében pedig 38 ezer ifjú gyűjtő hódol a bélyeggyűjtés nemes szenvedélyének. A szervezett bélyeggyűjtők ügyeit, filatelista nevelését 12 ezer, odaadó aktivista irányítja. Áldozatos munkájuk által erősödik a fiiatelista mozgalom. Az elmúlt 4—5 év alatt a kedvezőtlen tendenciák ellenére sok területen ért'*eT*Óntán eredményt a szövetség. ■ ameí közvetlenül előnyt jelent miniden egyes gyűjtőnek, és a szőr vétség hazai és nemzetközi tekintélyét is erősítette. A tagság legnagyobb tömegét érintő tevékenység : a bélyegszolgáltatás. A MABEOSZ jelentős anyagi áldozattal olyan forgóalapot hor zott létre, amely lehetővé teszi, hogy készletgazdálkodás alapján az újdonságokat á megjelenés ntán röviddel megküldi á területi irodáknak. Ez a tevékenység kb. 2—3 héttel .lerövidíti az eddigi szétosztási időt. Továbbra is gond, hogy a postán feladott pénz átfutási ideje hosszú. Ezért a szövetség felkérte a köri- szakköri vezetőket, hogy ahol mód van rá, az OTP-n keresztül eszközöljék a befizetéseket. R. L. (Tamás István felvétele> ii^irtbiztöSítási munkálatodhoz. A szállítás munkájába rövidesen bekapcsolódik aj Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság is. A Jégvirág 9. jégtörővontatóhajó és három uszály, valamint a kőkirakó hajó a Dunán végzett bérmunka után az elkövetkezendő napokban érkezik az igazgatóság területére. Jelenleg a Jégvirág XJ jégtörő, hasonló „géplánc- cár, az igazgatóság terű Jetén "dblfeöäk. A üszanagyfa- iusí kanyarban, a folyó bal partján befejezték a kőszó-: rással való biztosítást; itt 2800' tonna anyagot használtak feL Az igazgatóság kőbányái— tjljjí; a.': jpú|li évben 150 ecet tonna követ termeltek. A növekvő igények kielégítése erdőkében az idei terv 18B ezer tonna, amelynek egy- hartnad részét saját ma guta használják fel. A nyíregyházi központtal működő Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságon kívül hasonló igénnyel, jelentkezett, a szolnoki és a szegedi társigazgatóság is. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság számár^ Debrecen térségébe, tehergépkocsikon jut el a kő. a X. A technika történetéből A vízkerék Százhatvan évvel ezelőtt, 1825- bea szerkesztene meg Victor Pon- celet (1788—1867) francia ’ isjűszaffi tiszt, matematikus és fizikus a róla „Poncelet-kerék”- nek elnevezett újfajta vízi kereket. Ennél a hajlítottra készített vízilapátokra lökésmentes víznyomás hatott, és segítségével a maga idejében a legnagyobb, mintegy 80 százalékos hatásfok volt elérhető. Képünkön a Pon- celet-kerék vázlata. K. A» Háziasszonyoknak ajánljuk Mii süssünk, mit főnk? TÓTH BÉLA MESTER- ÉS KIVÁLÓ CUKRÁSZ RECEPTJE SZABÓ ISTVÁN GASZTROFÖl-UZEMVEZETÖ RECEPTJE