Déli Hírlap, 1985. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-17 / 140. szám

Itt egymás közölt vagyunk... Nyolc osztályt tíz év alatt A Dolgozók Általános Iskolájában A földszintes öreg ház kö rüli gondozott kert reggel nyolckor inkább hasonlított egy városi parkhoz, mint is­kolakerthez: jóiöltözölt fel­nőtt fiatalok cigarettáztak, be­szélgettek, csoportosultak, és nagyon megnézték, valószínű­leg ki is tárgyalták az idegent. Az osztálybízalmik iskolagyü- lésén sem lehetett eltitkolni, mit keresek ott. az éves mun­kát értékelő tanári beszámoló után valószínűleg ezért nem Jött létre különösebben élénk beszélgetés: zavart a kívülál­ló. A Dolgozók Általános Is­kolájában 1978-ban szervez­ték meg a tanköteles tanu­lók oktatását az esti tagoza­ton belül. Szükség volt erre az ifjúsági tagozatra, mert évről évre emelkedik a Mis­kolc 42 általános iskolájában felmentett gyerekek száma, már öt évvel ezelőtt is ki- lencvenen jártak ide. Most 185-en vannak. — Tarthatatlanná vált, hogy tizenéveseket együtt ta­nítsunk a 40—50 esztendős felnőttekkel — mondta Kraj- vyák Lászlóné igazgató. — Mert bármilyen súlyos oka van is a felmentésnek, az általános iskolás kisdiákok között bármennyire túlkoros is. aki két-három évvel idő­sebb az osztálytársainál, a fiatal fej sokkal fogéko­nyabb. Ezek a korábban az eredeti iskolájukban bizony nem jó tanuló gyerekek sok­szor „megszégyenítették” a fáradt felnőttet. A Művelő­dési Minisztérium 1981-ben kísérletként engedélyezte a speciális ifjúsági tagozatot az ötödiktől a nyolcadik osz­tályig. A tanév tíz hónap, heti háromnapos iskolába já­rás során ötszáztizenkét órá­ban tanítjuk az egyes évfo­lyamoknak a tananyagot,-f ÉRZÉKENYEK, SÉRÜLÉKENYEK — Milyen az idejáró fia­talok családi háttere? — Nem túl vidám: a fel­mentett tanulók jelnetős szá­zaléka hátrányos helyzetű, veszélyeztetett. Ezért kell hozzájuk különös figyelem és gond, egészen más ne­velési módszer. Száz közül hetven-nyolcvan cigány származású, de a másik húsz­harminc is keserves tapasz­talatokkal, sérülésekkel ér­kezik hozzánk. Ez az árny­oldal. de a neveiéi folyamat, a fiatalra szabott figyelem, az itt töltött négy év (mert többségük itt négy év alatt kijárja a felső tagozatot) so­kat használ. Megbízatás, buz­dítás, szép szó, jutalmazás — ilyen „jelszavaink” vannak. Az eredmény most így néz ki: a 185-ös létszámból 158- an voltak osztályozhatók az év végén. Huszonheten na­gyon sokat hiányoztak, de számukra megvan az a le­hetőség, hogy június végén magánvizsgát . tegyenek. Nem mindenáron ez a cé­lunk, de aki képes rá, az hadd haladjon ... A csendes iskolagyűlést hangos beszélgetés követte. Az ifjúságnak az volt a vé­leménye, hogy nem miattam, hanem azért maradtak csendben, mert ami el­hangzott, azt a tanárokkal is sokszor megbeszélték, az egyes osztályok eredményei­ről, vagy eredménytelensé­géről szóló beszámolót az osztálybízalmik készítették. Az sem volt utolsó szem­pont, hogy a nyolcadikosok ballagását megelőző — mint minden diáknak, nekik is — laza napon beszélgettünk. Harsányan, mert vagy hú­szuknak kellett megmonda­nom, hogy nem létezik, mi­szerint a lassan od Elszivár­gókkal együtt gyorsan növek­vő létszámot számba szed­te™. , A hatodik osztályos Rontó József, Dósa Dezső, Galamb Ibolya, Mogyoró Zoltán, a hetedikes Váradi Erika, Algács Dénes, a nyol­cadikos Matisz Anikó és Re- gecz Ilona nevét jegyeztem fel. Azzal a kötelezettséggel, hogy megírom: a fent emlí­tett osztályokat elvégezték. Tizenöt-tizenhét évesek, a ti­zenkilenc esztendős Matisz Anikó a legidősebb, de cse­rébe ő az iskola büszkesége: kitűnő tanuló. + A JELENT A JOVÖ KÖVETI Aki ma tizenhat éves, és a hatodikat fejezte be, az ti­zennyolc lesz, mire kijárja az általános iskolát. A cím­ben jelzett tíz helyett sajnos tizenkét év alatt, de sajátos módon, ebben az iskolában jókedvűen. Egybehangzóan állították, hogy itt nagyon jól érzik magukat: egymás kö­zött vagyunk — mondták. Szeretik az iskolát a törő­désért, a rájuk irányuló fi­gyelemért, hogy itt nincs le­nézés egy rossz jegy vagy a származás miatt, hogy tud­ják. a ma már az óraadókkal együtt több. mint húszfős tantestület értük van. Egy­szerűen azt hiszem, szeretik őket. Az eredmény: nem lát­ják kilátástalannak a jövőt. Ezekben a hónapokban ép­pen joggal bízhatnak. — Hároméves kísérleti for­ma után állandósul szeptem­bertől az ifjúsági tagozat — közli munkálkodásuk legna­gyobb eredményét az igaz­gatónő. — Egy ideje tudom, hogy nem fenyeget a meg­szűnés veszélye, hát győri, egyéb példa alapján utána­jártam, hogy — ha akarják — az iskola biztosítsa a jövő­jüket is. Szerződésünk van gyárakkal, csak a két nagy­üzemben, az LKM-ben, a DIGÉP-ben tizenhárom szak­mában várják őket. Ez azt jelenti, hogy amíg tanulnak is, biztos munkahelyem dol­gozhatnak, és a nyolcadik osztályról szóló bizonyít­vánnyal együtt betanított szakmunkások lehetnek. (makai) Az új tanévben kilencven műszaki szakközépiskola nappali tagozatán indul meg az új rendszerű technikus- képzés. Az első és második évfolyam alapozó jellegű, a gimnáziuméhoz a jelenlegi­nél jobban közelítő általános képzést, valamint szakmai, elméleti és gyakorlati okta­tást ad. Ezekben a szakközép­iskolákban a második év után az oktatás kétéves szakmun­kásképzésre. illetve három­éves technikusképzésre külö­nül el. A negyedik év végén mindkét ág tanulói érettsé­giznek. a technikusi szakon tanulók pedig az ötödik év végén technikusképesítő vizsgát tesznek. Július 18-án Már hagyomány, hogy min­den évben híres táncegyüt­tesek jönnek Miskolcra, va­lamelyik egzotikus országból. Tavaly a tahiti művészek arattak nagy sikert a sport- csarnokban, az idén a me­xikói táncosok ígérnek kel­lemes időtöltést. Egy hónap múlva, július 18-án a mexi­kói Folklorico Magisterial együttes lép fel g diósgyőri várban. Nézze meg9 hallgassa meg... A színitanodától az eutanáziáig Mt történt? — teszi fel a kérdést egyórás műsorában Müller Tibor Hernádi Gyu­lának, Goór Nagy Máriának (akiknek magán-szinitanodá- ja van), Kovalik Károlynak és Baráti Lajosnak. A meg­kérdezettek a Magunkat ajánljuk! című rádióműsor­ban válaszolnak, szombaton délután 2-től 3-ig, a Petőfin. „Beszélgetős” műsorok a következők is amelyekre fel­hívjuk figyelmüket. Ma es­te fél 11-kor ismét jelentke­zik Szilágyi János a Halló, ittvagyok’-kál, a Kossuthon. Holnap — ugyancsak későn este, szintén a Kossuthon — építészeti kultúránkról hang­zik el rövid beszélgetés, szer­dán pedig a „kegyes halál­ról”, eutanáziáról. Nagy Iza­bella vizsgálatok nyomában járva készített riportot az autóalkatrészekkel való ma­nipulálásáról, a magánerős építkezés buktatóiról. A mű­sor szerdán délután 5-től hangzik el a Kossuthon. A tegnapi Szivárványt — amely a felelősségről szólt — szom­baton este 9 óra 5 perctől megismétlik a Petőfin. Az NSZK-ban működő IBUSZ- irodák munkáját mutatja be riportjában Stefka István pénteken délután 5 órától, a Kossuthon. A múlt heti Agatha Chris- tie-krimi után itt egy má­sik: a Nyaraló gyilkosok. An­gol film, szombaton este 8 óra 5 perctől vetítik le, a belga detektív, Poirot szere­pében Peter Ustinovval. Va­lószínűleg kevés esélye van a nézettségre a második mű­sorban a krimivel átfedésben futó 18 éven felülieknek ajánlott dokumentum-játék­filmnek, ami egy fiatalem­ber szívszorító sorsát mutat­ja be. Vasárnap délután egy könnyed Minden lében két kanál-epizódot kínál a té­vé, este pedig — a 2. csa­tornán — bemutatják Szabó István NSZK tévéfilmjét, amelyet Örkény István Macs­kajátékából forgatott. A film szereplői német színészek, operatőrei Koltai Lajos és Kovács Gyula. Feliratosán sugározzák. jJc Csak a tükör görbe? címmel Bárány Tamás irodalmi pa­ródiáiból készített több részes műsort a tévé. Csütörtökön este fél 10 után 5 perctől láthatjuk az első összeállítást. A közreműködők sorában van Sajdik Ferenc, Bárány Tamás, Gálvölgyi János, Körmendi János (jobbról). HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Jogi arcképcsarnok. — 13.05: Magyar előadóművészek al­buma. — 14.00: Hírek. — 14.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 14.35: Két pillanat íziand történelmiéből. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Világablak. — 15.20: Staub: Tarka balettjeienet. — 15.29: Kó­ruspódium. — 16.00: Hírek. — 10.05: Ugroiskola. — 17.00: Félóra népzene. — 17.30: Eco-mix. — 10.00: Olasz filmszínészek énekel­nek. — 18.15: Hol volt. hol nem voit ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Tíz kérdés ... — 19.45: Hét­főn este mindenkinek. — 20.59 hangfotó. — 22.00: Hírek. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Halló, itt vagyok! — 23.30 George London operaáriákat éne­kel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek, né­metül. oroszul és angolul. — 12.10: Fúvós-zene. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Népda­lok kóruselőadásban és- népi hangszereken,. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- én vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hí­rek. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Nótáké — 19.30: Sport- világ. — 20.06: Rockújság. — 21.00: Hírek. — 21.05: Es nálunk? — 21.35: Elvis Presley összes fel­vételei. — 22.38: A Belügyminisz­térium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 12.37: Ooerakórusok. -t 13.00: Hírek. — 13.05: Sorsfor­dító pillanatok. — 13.35: Zene­kari muzsika. — 14.18: Szokolay Sándor: Vérnász. — 16.30: A Sis­ters of Mercy együttes felvéte­leiből. — 17.00: Zsebrádiószínház. Csőd. — 17.28: Grieg: G-dúr szo­náta. — 17.51: Victor Hugo és a muzsika. — 18.50: Egészségün­kért! — 19.00: Hírek. — 19.05: Kapcsoljuk Bécset, a Paul Gerst- bauer zongoratermet. Rögtön­zés 50 zongora körül, néhány verssel és csembalóval. — 20.20: A Tavaszi Fesztivál hangverse­nyeiből. Händel: Messiás — ora­tórium. — 22.18: A hét zenemű­ve. — 22.4R: Szimfonikus táncok. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés. hírek, időtárás. —17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Ze­nés magazin. Telefonüevelet: 35- 510. Szerkesztő: Horváth Kál­mán. (Közben: El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — Válaszolunk hallga­tóink leveleire. Karcsai' Nagv Éva összeállítása.) — 18.00: EiS2ak-magvarorszá£i Krónika. (A Miskolc Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya koordi­nációs ülést tart ..Miskolci Nvár 85” címmel.) — Snort. — 18.25: Szemle az Eszak-Magyarország. a Déli Hírlap, a Heve® megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. Szlovák televízió: 15.20: A ne­velésről. — 16.15: Kaleidoszkóp. — 16.55: Tévétanácsadó. — 17.05­Katonák műsora. — 17.55: A szo­cialista országok életéből. —18.35: Po-rtréftlm (Karol Lidicky). — 18.50: Látni és akarni. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A család fej­lődése. — 21.20: Aktuális kérdé­sek. — 21.40: A húszadik század kalózai. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19): Géró György fafaragó kiál­lítása. — József Attila Könyvtár Kiállítóterme (11—19): Miskolc város levéltárának kincsei. — Fo­tógaléria (9—19): Koceds István fotógrafikái. Filmszínházak: Béke (6): Át­lagemberek (szí. amerikai. 14 éven felülieknek!) — (f8) : A ki­csi kocsi újra száguld (mb. szí. amerikai, III. helyár!) — (3): Balfácán (mb. szí. francia, III. helyár!). — Béke ka­maramozi (4): Britannia Gyógy­intézet (angol. 16 éven felüliek­nek!) — (6): Excalibur I—II. (mb. ír. 16 éven felülieknek, dup­la és II. helvár!) — Kossuth (7) : A legyőzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai.- 14 éven felüliek­nek. III. helyár! — Kossuth, filmmúzeumi előadás (hn5: Vám­pírok bália (szí. amerikai. 14 éven felülieknek. II. helyár!) — (f3): Egy asszony visszanéz (ma­gyar). — Hevesy Iván Filmklub, filmmúzeumi előadás (f5 és f7) : Vica. a vadevező®. 3 magyar filmszkeccs. — Táncsics (f4) : Ri- ki-Tiki-Tévi (szí. szovjet). — (PS és f8): Forróvérű kísértet (mb, szí. olasz. TII. helyár!) — Tán­csics kamaramozi (6): Ellopták Jupiter fenekét (mb. szí. fran­cia. III. helyár!) — Szikra (fS és ff): Túl nagv rizikó (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Petőfi (4): Kis­kacsa magaslesen (mb. szí. szov­jet). — (6 és 8) : King Kong (S'/ú amerikai. 14 éven felülieknek, ki­emelt és III. helvár!) — Fáklya (f7): Nevem: Senki (mb. szí. olasz—francia—NSZK. III. hely- ár!) — (f5): Uramisten (szí. ma­gyar). — Fáklya kamaramozi (f5): A kék lagúna amerikai. 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Tokaj discomozi (f8): Maraton életre-halálra (mb. szí. amerikai. 18 éven felülieknek!) — Krúdy (f7) : Lebegés (mb. szí. szovjet). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7) : Halál egyenes adásban (mb. szí. francia. 14 éven felüli­eknek!) — Népkerti szabadtéri mozi (9): Szirmok, virágok, ko­szorúk (szí. magvar. 16 éven fe­lülieknek!) — Tapolca, kertmozi (7 órakor a teremben, 9 órakor a kertben): Mackenna aranya (szí. amerikai. II. helyár!) — Va­sas parkmozi (9): Ki kém. ki nem kém? (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek. III. hely­ár!) — Hámor (f6): Segítség, felszarvaztak! (mb. szí olasz. 14 éven felülieknek. III helyár!) — Szirma (f6): öld meg a Sogunt! (mb. japán. 16 éven felülieknek! III. helyár!). — Pereces (6): Ki kém. ki nem kém? (mb. ame­rikai. 14 éven felülieknek. III. hely ár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Ballada. — 9.50: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Történetek álla­tokról. — 10.35: Éneklő Ifjúság. — 10.50: Muzsika gyerekeknek. — 11.05: Néndalcsokor. — 11.38: Nemes Barry Lyndon úr emlék­iratai. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc küinolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.08: Luigi Ferdinando Tagliavini csembalóhangversenye. — 10.11: Operafinálék. — 11.00: Berlioz: Rómeó és Júlia. Televízió, l. műsor: 8.45: Szün­idei matiné. — 9.50: Lottósorso­lás. — 10.00: Menekülés az arany földiéről. — 11.00: Képújság. bűorker Választék a választáshozl CSEHSZLOVÁK BÚTOROK A BÚTORKER ÁRUHÁZBAN (MISKOLC, BESENYŐI U. 14.) 1985. június 17-től 21-ig Szekrénysorok, kárpitosgarnitúrák, gyerekbútorok, konyhák, kiegészítő kisbútorok BEMUTATÓJÁRA VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a BÚTORKER Nyitva: 8—17-ig bűurker

Next

/
Oldalképek
Tartalom