Déli Hírlap, 1985. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám
Szemeiesautók, konténermosó, fertőtlenítő A környezet védelméért Nemcsak a beteget kell ismerniük Üzemi nővérek * öt ilyen, háztartási, ipari és zsákos hulladékok összegyűjtésére és tömörítésére alkalmas, UNIPORM típusú célgépet is vásároltak a környezetvédelmi támogatásból. A környezetvédelem gondjainak orvoslása nem olcsó mulatság. A gazdálkodó szervek önerőből nem is képesek ezeket maradéktalanul megoldani. Tavaly, az akkor még Miskolci Köztisztasági, jelenleg Közterület-fenntartó Vállalat, 3 130 000 forintot kapott a tanács környezetvédelmi alapjából. Mire használták fel ezt az összeget? Erről beszélgettünk Orendi Károly műszaki és energetikai osztályvezetővel. — Három helyen hasznosítottuk a kapott támogatást. A nádasréti szeméttelepünkön kerékmosót és fertőtlenítőt építettünk, hogy a telepről kihajtó gépjárművek kerekeire rárakódott szeny- nyeződés ne juthasson ki a kapun. A harmadik negyedévben átadott kerékmosó 569 ezer forintba került. Vásároltunk továbbá egy nagy nyomású, forróvizes mosófertőtlenítő berendezést a kis teljesítményű, elhasználódott konténermosónk helyett. Egyszerre két négyköbméteres, billenthető keretre ^ helyezett konténert tudunk vele megtisztítani. Elsősorban a saját, illetve a városgondnokság tartályainak mosására használjuk. Vállaljuk a más szervek tulajdonában levő konténerek kimosását is, de erre még alig kaptunk megrendelést. — Olyan problémákat is megoldottak, amelyek közelebbről érintik az embereket? — Üjabb Miskolc környéki községeket kapcsoltunk be a szervezett szemétszállításba. Három éve kezdtük meg a Bükki Nemzeti Park területén ezt a szolgáltatásunkat. Ma már Alsó- és FelsőSok panaszt szült régebben, hogy hiába köszöntött be a nyári utazási szezon, a turista-gázpalackokat továbbra is csak délelőtt voltak hajlandók feltölteni a cseretelepen. A Tigáz miskolci üzemigazgatóságának illetékesétől arról értesültünk, hogy kedvező változás történt a nyitvatartási rendben. Május elsejétől augusztus 31-éig, a teljes nyári szezonban várják a Latinka Sándor utcai cseretelepen az útra készülődő turistákat, minigázpalackjaikkal. Az egész nyitvatartási- idő alatt — hétfőn és szerda reggel héttől délután háromig, keddtől péntekig reggel héttől este hétig — lehet turistagázpalackokat töltetni. Egy másik fontos információval zsolca, Amót, 'Szirmabese- nyő, Bükkszentkereszt, Bükk- szentlászló. Répáshuta, Sajó- senye, Sajópálfala. Sajóvá- mos és Kistokaj kommunális hulladékait heti tizenegy járat szállítja el. Ehhez három nyolcköbméteres IFA és két 18 köbméteres Kamaz gépkocsit vásároltunk, újabb két IFA-t pedig a napokban várunk. Ezek a korszerű célgépek formatervezettek, és csendes üzeműek. A hét jármű több mint hétmillióba került, 2,4 millió forint tanácsi támogatást kaptunk hozzá. is szolgáltak az illetékesek a gázdíjbefizetésekkel kapcsolatban. Miskolcon három helyen lehet rendezni a gázszámlát: a Hunyadi utcán, az Iván utcán és a Korvin Ottó utca 17—19. szám alatt levő Tigáz-irodában. A felmérések kimutatták: a fogyasztók jószerivel csak az első kettő, a Hunyadi és az Iván utcai befizetőhelyet ismerik, oda járnak. Ez sokszor zsúfoltságot okoz. Ezért hívják fel a figyelmet a Korvin Ottó utcai irodára, ahol hétfőtől péntekig reggel héttől délután háromig lehet befizetni a számlát, kényelmesen, sorbanállás nélkül. Egyébként a Korvin Ottó utcai címet a gázszámlások által a lakásokban hagyott értesítőn is fellelhetjük. — Folyamodnak-e az idén is környezetvédelmi■> céltámogatásért? — Tervezzük, és egy kisebb teljesítményű égetőművet szeretnénk belőle felépíteni. A nádasréti biogáz felhasználásával olajtartalmú Veszélyes hulladékot fogunk benne ártalmatlanítani. A szeméttelepek kezeléséhez szükséges gépparkot is fejleszteni akarjuk belőle. A fogorvosok egy része nem sokat törődik a beteg félelmével; alábecsüli azt a fájdalmat, melyet okoz, s nyíltan kimondhatjuk: nem érdekli hivatásának, foglalkozásának, tevékenységének lélektani oldala. Az Egyesült Államokban D. Bernstein és R. Kelink- necht pszichológusok azzal kezdtek foglalkozni, hogyan mérhetnék a fogorvosi kezeléstől való félelmet, és mit tehetnének ellene. Becslésük szerint az Egyesült Államok lakosságának mintegy 6 százaléka nem jár fogorvoshoz, hajdani rossz tapasztalata miatt. Ha a felnőttek többnyire rossz élmény miatt félnek a fogorvostól, vajon miért félnek azok a kisgyermekek, akik meg sohasem voltak fogorvosnál? Ezt azzal magyarázzák, hogy a kisgyermekek nagy része általában minden ismeretlen felnőttől idegenkedik, a fehér orvosi köpenytől pedig szinte ösztönösen tart. S ha a gyermekeknek egyszer már dolga volt orvossal, és az orvos csak a- legcsekélyebb félelmet ébresztette benne, ez any- nyira maradandó élményként őrződik meg, hogy a fogorvos, különösen pedig a fúrógép és a különféle fogászati műszerek láttán úrrá lesz rajta a félelemérzet. Sok gyermek meg azért fél a fogorvostól, mert barátaitól hallotta, hogy mennyi fájdalmat 'tud okozni egy-egy fogorvosi beavatkozás. Egy felmérés tanulsága szerint a fogorvostól való félelem és a fájdalom is változik az életkorral. A negyven év fölöttiek féltek általában a legkevésbé, és ők érezték a legkisebb fájdalmat. A fiaAz Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Borsod Megyei Bizottsága minden évben pályázatot hirdet az egészségügyi szakdolgozók részére. Az idei pályázat egyik témájának címe volt: Csoportmunka az egészség- ügyi ellátásban, szociálpszichológiai megközelítésben. Erről értekezni nem jelentett könnyű feladatot, a bíráló bizottság nyilván ezért nem adott ki első díjat. A második díjat Szombaty Im- réné, a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművének üzemi nővére nyerte. A jól' szervezett egészség- ügyi csoportmunka nagyon fontos az üzemekben, mert ellenkező esetben a dolgozók, a betegek megéreznék a feszültséget, s ez a gyógyulásukba vetett hitüket tenné kérdésessé. A pályázó a dolgozatában feltette a kérdést: mi a nővér szerepe a csoporton belül? Ö az, aki végrehajtja a gyógyítás tervét, amit az orvos előír. A nővéreknek segíteniük kell egymást a teljes program tervezésében és végrehajtásában, akár az egészség javításáról, akár a betegségből való felgyógyulásról legyen szó. A jó munkahelyi légkör kialakulását természetesen segíti, ha az üzemi rendelőnek kitűnőek a gyógyításhoz szükséges tárgyi feltételei, s ezért korszerű színvonalon dolgozhat. A nővéreknek nem elég ismerniük a beteget, ismerniük kell munkahelyüket is. Ha valakiről nem rendelkeznek kellő információval — például egy újfelvételes dolgozó esetében —, munka- alkalmasságát nem a pillatalabbak nemcsak jobban féltek, hanem erősebb fájdalmat is éreztek. A kísérlet legfigyelemreméltóbb tanulsága az volt, hogy minél jobban fél valaki a fogászati kezeléstől, annál hevesebb fájdalmat érez* s a fájdalom nagyobb annál, mint amekkorát okoz neki a fogorvos. Számos kutató tűzte ki célul annak vizsgálatát, miként csökkenthető a fogorvostól való félelem, s hogyan előzhető meg a félelemérzés kialakulása? Az egyik irányzat hívei úgy vélik, hogy a félős betegeket fokozatosan kell hozzászoktatni a fogászati kezeléshez. Ez abból áll, hogy a fogászati rendelőben először megjelenő páciensen csak olyan beavatkozásokat végeznek (például leszedik a fogkövét), amelyek semmi fájdalommal sem járnak. S csak, ha a páciens már '■'megbarátkozott a fogorvosi rendelő légkörével, akkor kezdenek rajta kisebb fájdalmat keltő kezelést, de ezt is előre közlik vele. Jobb az a megoldás, amelyet a floridai egyetemen dolgozó R. Melamed dolgozott ki. Ö olyan kisgyermekeket hívott be filmvetítésre, akik még nem voltak fogorvosnál, s elmondásuk szerint nem is félnek tőle. A gyermekek öt- és tízperces, színes filmek leforgatásával ismerkednek meg a leggyakoribb beavatkozásokkal, amelyeknek olyan gyermekeket választottak főszereplőjéül, akik szolgálatkészen és lelkesen jelentek meg a rendelésen, s a félelem és a fájdalom minden jele nélkül estek át a kezelésen. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a filmeket néző gyermekek többsége nem félt natnyi benyomás alapján bírálják el. A próbaidő alatt válik el, hogy ki-ki milyen munkaposztra kerülhet. A csoport tagjai a speciális feladatokat is megosztják, a közös teherviselés érdekében. Munkavédelmi szemlékre járnak, intézik a rehabalitáci- óval kapcsolatos teendőket, vagy a megváltozott munka- képességű dolgozók ügyét. Gondozzák a visszajáró betegeket, a hőártalomnak kitett dolgozókat, s megszervezik az időszakos orvosi vizsgálatokat. Ha a csoport valamelyik tagjának új ötlete támad, a munka jobbítására, azt megvitatják. így próbálták meg például az ápolási folyamat bevezetését. S ami már Szombaty Imréné ötlete alapján valósult meg, az égy kis könyvecske, a Lenin Kohászati Művek üzemegészNéhány kisebb tétel ugyan még a napokban is érkezik, de a kamillagyűjtés főideje már befejeződött. A szezon jól indult, ám az időjárás esősre fordult, s emiatt a akkor sem, amikor először ment fogorvoshoz. De nem elég a pácienseket lelkileg felkészíteni a fogfúrás okozta fájdalomra, hanem tenni is kell azért, hogy minél kisebb legyen a fájdalom. A csökkentésének legfőbb módja az érzéstelenítés. Nagy előrelépést okozott a gyorsfordulatú fúrógépek üzembe helyezése, amelyekkel a hagyományos fúrógépeknél sokkal rövidebb idő alatt, következésképpen kevesebb fájdalmat keltve fúrható ki a szuvas fog. A fogorvos személye szintén enyhíti a fogkezelés okozta, valóságos és szubjektív fájdalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a higgadtan, biztos kézzel dolgozó, türelmes, a betegével beszélgető és együttérző fogorvos páciensei kevesebb fájdalmat éreznek, mint csak a munkájával törődő kollégájáé. ségügyi szolgálatának tájékoztatója. Ebben minden fontos tudnivaló ' megtalálható, amire a dolgozóknak szükségük lehet. S egy másik, ami megvalósítás előtt áll: az üzemi rendelő előterében alkalmanként egészségügyi felvilágosító kiselőadásokat tartanak magnetofonról a várakozóknak. Szombatyné a kezdeményező egészségügyiek közé tartozik. Inspirációit hivatott helyről kapja; most végzi az egészségügyi főiskola második évfolyamát. Nyilván tanulmányaiból már a gyakorlatban is bőséggel profitál. És szükség is van erre, hiszen a kombinált acélmű 1600 dolgozója közül 1400 melegüzemi ... Egészségvédelmük fokozott figyelmet, törődést kíván. O. E. tervezettnek alig felét — csupán hat vagonnal — vásárolták fel belőle Borsodban. A gyógynövények világpiaci ára és a kereslet is csökkent, ezért az idén kevesebb gyógynövényt vesznek át a Herbária és az áfé- szek felvásárlói. Bodzából és szagosmügéből kevesebb is kell, szezonjuk egyébként szintén véget ért. Most a kakukkfű és az orvosi veronika a soros, egy-két hét múlva pedig a hárs gyűjtése is megkezdődhet. Kellemes illatú virágait szárítva veszik át. Jó minőségben szívesen vásárolja tőlünk az NSZK, Svájc, Ausztria, bár a hársvirágért sem fizetnek már annyit, mint tavaly. Ennek ellenére gyűjtése számottevő mellékjövedelmet jelent a rendszeres szedőknek. A,z alkalmi vállalkozók viszont gyakran nagy károkat okoznak a fák tördelésével, noha a felvásárlók tájékoztatják őket a gyűjtés helyes módjáról. A védett területeken — így a Bükki Nemzeti Parkban is — csak külön engedéllyel lehet gyűjteni. A védett, s egyben gyógyító növények felvásárlását korlátozta a Herbária. A tavaszi héricset például át sem veszik. Kié az udvar? Falvakban itt-ott láthatunk takaros házakat, ragyogóan tiszta udvarokat, s ha közelebb megyünk, ott a tábla a kapu felett: Tiszta udvar, rendes ház. Mindez akkor jutott eszembe, amikor újra és újra a közterület-felügyelőkről esett szó. A nevükben is ott van: ők a közterületeket felügyelik, s abba nemigen szólhatnak bele, hogy valaki a családi háza udvarán milyen rendet tart. Pedig ez sok esetben nem magánügy! Ha végigutazzuk a várost, mondjuk villamossal, beleshetünk jó néhány roncstemetőnek, szeméttelepnek használt udvarra, akár a belvárosban is. Nem hisszük, hogy ne lehetne kötelezni arra ezeknek a házaknak a lakóit, hogy legalább tisztes kerítést emeljenek a szemétdombjuk elé, takarásképpen. Arra már nem is gondolunk, hogy azt is el lehetne érni: legyen valamelyes rend az udvaron. Kétségtelenül igaz, vannak személyes jogaink, s az én házam az én váram. De ha az utcán járók pillantásának nem állják útját öles várfalak, a látványban sajnos mindannyiunknak osztozni kell.., (k—ó) A A közelmúltban adták át az új református püspöki hivatalt a Kossuth utcában, a templom mellett. A ház szépen illeszkedik a műemléki hangulathoz, környezethez. A házban légkondicionált ima- és tanácskozótermet alakítottak ki, s az irodákon kívül helyet kaptak a lelkészt lakások és a vendégszobák. Jó hír a turistáknak Gázszámla és gázpalack K. A. CL Pszichológusok vizsgálata Félelem a fogorvostól Idén kisebb a keletjük Gyűjtik a gyógynövényeket