Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-02 / 101. szám
Tanácstagi jelölőgyűlések Bizalmat kaptak Több helyen tartottak jelölőgyűlést az elmúlt héten pénteken. A 3. sz. tanácstagi körzetben Boldizsár Éva és Derűjén Sándor, a 44. számúban Nagy Árpád és Nyikes Imre voltak a Hazafias Népfront jelöltjei. Mindkét helyen megkapták a jelöléshez szükséges szavazatokat. Hétfőn délután is több körzetben szavaztak a tanácstag-jelöltekre. Az 5. számúban Polhodzik László. Kádár Béla és Döbrentei Zoltánná, a 10-es számúban Budai József és Máger Ferenc, s 12-es számúban Csorba Miklós és Vaskó Miklós, a 14-es számúban Szénái Zoltánná és Váradi Tibor, a 20-as számúban Bredács Éva és Szombati Cecília, a 31-es számúban dr. Palágyi Éva és dr. Putnoki Nagy Pál, a 32-es számúban dr. Nagyné Tóth Margit és Sárosi Bélá- né. a 36-os számúban Kom- lósi Tamásné és Gacsalné Farkas Erzsébet, a 40-es számúban Halász József és dr. Kalmár András, a 45-ös számúban Harhai József és Kolozsvári István, a 63-as számúban Gápelné Tóth Rózsa és Zsigmondiné Fodor Judit, az 55-ös számúban Lázárné Nagy Mária és Trója István, a 67-es számúban Miskolc Város Választási Elnöksége értesíti a lakosságot, hogy május 3-án. pénteken az alábbi időpontokban és helyeken tartanak tanácstagi jelölőgyűléseket: 17.00 órakor a Győri kapu 156. sz. alatti középiskolai kollégiumban: a 76. sz. tanácstagi választókerület jelölőgyűlése. Területe: a Győri kapu 103-tól végig, Gyula u. 1-től 15/A-ig, Herczeg Ferenc u. 1—17-ig és a Szinva által határolt terület. 17.00 órakor a bükkszentlászlói általános iskolában: a 96. sz. tanácstagi választókerület jelölőgyűlése. Területe: Bükkszent- lászlő. Gyöngyösi Dániel és Papp Sándor, a 79-es számúban Zsitnyár Tiborné és Károlyi Imre, a 84-es számúban Szilva István és Faragó Jánosáé, a 85-ös számúban Barna Andrásné és Bikki Józsefné, a 92-es számúban Klemenik Zoltánné, Dudás Józsefné és Riba Istvánná, a 94-es számúban Birke Miklós. Tömöri István és Zavadkai Attila neve került fel a tanácstagjelöltek listájára. 17.30 órakor a Krausz György u. 2. sz. alatti általános iskolában : a 38. sz. tanácstagi választókerület jelölőgyűlése. Területe: Korvin Ottó u. 7-től végig, Vándor Sándor u. 28-tól végig, Vörösmarty Mihály ü. 26—62-ig. 17.30 órakor a Bársony János u. 27. sz. alatti ált. iskolában: a 80. sz. tanácstagi választókerület jelölőgyűlése. Területe: Bársony János u. páros oldala. Győri kapu 1—27-ig. Thököly Imre u. páratlan oldala. Vászonfehérítö u. 1. sz. és 2—42-ig. A választási elnökség kéri az érintett terület lakosságát, hogy a jelölőgyűlésen részt venni szíveskedjenek. A városért, a városnak építették Kútavató Megcsobbantak az első vízsugarak városunk új díszkútjának medencéjében. A Tanácsház téren, a ..lila ház” mögött kialakított kis téren avatták fel a kútépítők, mindazok, akik társadalmi munkában a városért dolgozva hozták létre ezt a szép alkotást. A díszkút építésének ötlete Tarcsi Lajos kőfaragó mestertől származott, aki városunk közismert és méltán tisztelt társadalmi munkása. Nevéhez számtalan köztéri szobor felújítása, városunk szülöttjeinek emléket állító feliratok, táblák rendbehozatala fűződik. A díszkút létrehozása érdekében több mint 125 ezer forint, értékű kőfaragómunkát végzett el, de csak pénzzel nem is lehet mérni azt a szervező munkát, amit a kezdettől fogva magára vállalt a siker érdekében. A kút felépítése és közvetlen környezetének rendezése majd 3 és félszáz ezer forint értékű társadalmi munkát takar. Elismerés illeti a Miskolci Közterület- fejintartó Vállalatot: ők fektették ie a Viacólőr díszburkolatot. A Miskolci Vízművek a vízvezetékeket szerelte. a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat Kalinyin ácsbrigádja pedig a zsaluzatokat készí- tete el. A tereprendezés az Országos Mentőszolgálat Kresz Géza brigádjának munkája. A kút létrehozói közé tartozik Dienes József geodéta. Dobos Sára kertésztervező. Litvin József formatervező, és nem feledkezhetünk meg a MÁV Járműjavító Üzem kollektívájáról sem. * Az avatáskor elhangzott, hogy a közeljövőben a környezet is átalakul itt: rekonstruálják a parkot, befejeződik a környező épületek renoválása, Reméljüji. ez a változás sem várat sokáig magára. A kút alkotói, a vállalkozás segítői még most sem vetették el azt a gondolatot, hogy a medencéből kiemelkedő kúttest tetejére egy szép plasztika, szobor kerüljön. Ehhez azonban a kőfaragó mesterhez hasonlóan áldozatkész lokálpatrióta miskolci művész felajánlására lenne szükség ... (k-ó) jjc A díszkút és környéke a park átépítése után minden bizonnyal a miskolciak kedvelt pihenőhelye lesz. IS Éiíi iolopi Második helyezést ért el a ttagyaroszág az én hazám című műveltségi vetélkedő országos döntőjében a 101. Sz. Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata A diákok a tavalyi első helyezés után idén csak minimális különbséggel szorultak a dobogó alacsonyabb fokára a Nyíregyházán rendezett versenyen. Kiváló Az ÉSZAKTERV-nél, a hagyományokhoz híven, az idén is a május 1-jei Vállalati ünnepségen jutalmazták meg a versenyző brigádokat. A 22 kollektívából 9 ért el aranykoszorús fokozatot. A vállalat kiváló egysége 1984. évi munkája alapján pedig az tervezők „A” iroda lett. Ha az irodában dolgozókat nem is, munkájukat annál jobban ismerik a miskolciak. Itt születtek a Zója tér rendezésének kiviteli tervei és a napokban megkezdődött Széchenyi úti rekonstrukció mélyépítési tervei is* ★ A megye és a város vezetői a Csanyikban több vállalat sátrát keresték fel... Kicsi és nagy egyaránt jól érezte magát a majálison. (Kiss József felvételei) • • Ünnepi díszben a völgjr... Majális a Csanyikban jjc Késő délutánig szórakozhattak a miskolciak a Csanyikban. Képünkön: népitáncosok a színpadon. (Folytatás az 1. oldalról) Bár még tartott a felvonulás, a Miskolci Közlekedési Vállalat már megindította céljáratait a csanyiki Majális-park bejáratához. Innen aztán irány a völgy, irány a meredek ... Esőfelhőket kerget a hűvös északi szél — szerencsére nem esik —, de oda se neki: ezrek bandukolnak a csanyiki úton. A felvonulás után majálisra készül Miskolc ... Az óra a tizenkettőt üti, mikor a kohászat sátrában ünnepség kezdődik: a munkásmozgalom nemzetközi ünnepén kiváló munkásokat köszönt a diósgyőri mamutcég. Móri Lajos szb-titkár mond ünnepi beszédet, majd Drótos László vezérigazgató kitüntetéseket ad át. Igaz, tavaly az LKM nem termelt nyereséget, de a több, mint félmilliárd forint veszteség leküzdéséből mindenki kivette részét. Hat gyáregység fliidla József nyilatkozata A hangulatos csanyiki majálison Dudla Józsefet, a városi pártbizottság első titkárát kérdeztük a miskolciak májusünnepén tapasztaltakról: — Szó ami szó, az idő lehetne szebb is, de a hangulat a lehető legjobb: legalább húszezren vannak itt a Csanvikban. S ahogy körbenézek: mindenki jól érzi magát. Jó ezt tudni és látni! A felvonulás után — amely megmutatta a miskolciak hitét, ereiét, optimizmusát, biza'mát pártunk politikája iránt — ez a ma jális arról adott számot, hogy a jövő nehézségein is úrrá tudunk lenni. Beszélgetéseim során ugyanis a miskolciak elmondották: mindent megtesznek a város gyarapodásáért, szebbé, jobbá tételéért. S korábbi tetteik, a sok-sok társadalmi munka a garancia rá, hogy nem maradnak meg a szavaknál... lett kiváló, három főosztály ugyanezt a címet érte el. de sok-sok brigád és brigádtag is elmondhatja: jeles nap volt számára május elseje Fő a gulyás, fogy a virsli, a lacipecsenye, ürülnek a sörösüvegek és a kólák. Az idő is mintha megbékélni látszanék: elő-előkacsingat a nap a felhők mögül. Délután két órakor koszorúzásra gyülekszik a csanyiki raa- jálisozók serege: a munkás- mozgalom mártírjainak emlékművére a pártbizottságok, a KISZ, a tanács, a népfront koszorúja kerül.. A megemlékezés percei után majálist ül a Csanyik. A színpadokon sportolók, táncosok, zenészek váltják egymást, elszabadult luftballont kerget a szél, elkészült a gulyás, családok telepednek a fűre terített takarókra. Lüktet a völgy ... Alkalmi árusok vattacukrot kínálnak, a Zöldért paviloniá- ból fogy a csodaszép retek, paprika és uborka A miskolci vendéglátósok alig győzik bontogatni a palackok nyakat... Járják a csanyiki sátrakat a megye és a város vezetői is, élükön Fejti Györggyel, az MSZMP KB tagjával, a megyei pártbizottság első titkárával és Dudla Józsefiéi, a miskolci pártbizottság első titkárával. Nagy szeretettel fogadják őket mindenütt. Szót váltanak a kiemelkedő teljesítményt produkált dolgozókkal a régi harcostársakkal ... Még délután négy óra tájt is többen jönnek a Csa- nyikba. mint amennyien onnan hazaindulnak. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk azokról, akik a munka ünnepét munkával köszöntötték: a vasutasokról, a közlekedési vállalat autóbusz- és villamosvezetőiről, a kohászokról, az orvosokról és ápolónőkről, s még nagyon sok szakma képviselőiről is meg kell emlékezni: nélkülük nem lett volna teljes ünnepünk. Május elseje az idén csak egynapos ünneo volt. A pillanatnyi megállás, pihenés ma nagyon sokakat ismét a munkapad mellett talált.., (illésy—tóth)