Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-31 / 126. szám
Bezárt a BNV r Á tavaszi BNV-t, amely tegnap zárta kapuit, három- százezx'en, tehát a korábbi évekénél kevesebben keresték fel, de örvendetes, hogy nőtt a szakmai közönség aránya. A vásárvárost számos külföldi gazdasági és kereskedelmi delegáció, pénzügyi vezető és kamarai küldöttség látogatta meg. A szocialista partnerek delegációi a BNV-t a következő ötéves tervidőszak jelenleg is folyó tervegyeztető munkaival összhangban szemlélték meg. hiszen a kiállítók az 1986— 90-es évek' exportkínálatát is bemutatták a vásáron. A piacokról jelentjük Miskolc drágább Örvendetesen gyarapszik a Zöldért-boltok kínálata: zöldpaprikából, karfiolból, zöldségből igény szerinti mennyiség van, de érkezett már cseresznye, főzőtök, újburgonya és zöldborsó is. Kelkáposztából kicsit szűkén kapnak, mert a téli áttelelő erősen fogy, a szabadföldi pedig nehezen érik. Nincs gond a tárolt árukkal: a szakemberek véleménye szerint egész júniusban lesz burgonya és leveszöldség. Sajnos, nem újdonság a ■miskolci háziasszonyok számára, hogy Miskolc piacain mindig drágábban vásárolhatnak, mint az ország más részein. Példának most néhány szegedi árat hozunk fel: a zöldborsó kilója 25, a cseresznyéé 25—35, a földieperé 35—50 forint között van. Üjburgonyát már 13 forintért vehetnek, spenótot 10, káposztát 19, karfiolt 45 forintért. A gomba kilója 60. a paradicsomé 65—80 forintba kerül. A kora reggeli órákban még kevés volt a vevő a vasgyári és a Búza téri piacon, pedig lenne miből válogatni, jó a felhozatal. Kicsit drágult az uborka, többet kell érte fizetni, mint a hét elején. Mind nagyobb mennyiségben hoznak az árusok zöldséget, zöldihagymából rengeteg van, a saláta lassan kifogy a kiskertekből. Az esős idő kedvezett a gombának, ezért bőven van belőle. Ma már tinórut is hoztak, kilóját 80—100 forintért adják. A J,-----------------------Zöldért árai Búza téri szabadpiaci Vasgyári árak Burgonya *,60 5—8 6—8 Vöröshagyma 10 10—14 10—14 Fokhagyma 34 18—30 30—40 Zöldhagyma 4 2—5 3—5 Sárgarépa kg 15 20—30 12—15 Uj sárgarépa/cs 6—13 5—12 5—2« Petrezselyem^ kg 18 20—30 25 tJj petrezselyem/es 8—12 12—15 12—n Karalábé kg 8 16—18 13—15 tJj karalábé/db 5—8 4—10 6—8 Ó fejeskáposzta — 20—24 — Üj fejeskáposzta 20—25 25—30 25 Kelkáposzta 18 30—40 20—30 Hordóskáposzta 16 15—20 20 Saláta 4—7 6—8 3—1« Retek 4—7 3—10 5—8 Uborka 40 40—50 40—50 Hegyes paprika,db 3,20—4,5# 3—7 ^ 2—6 Tv-paprika db 5—7 4—10 2—9 Paradicsom 72 60—80 70—90 Gomba 85 50—110 51».=60 Fara j —- ■ 20—24 — Sóska 20 12—18 20—30 Karfiol 40 30—40 35—50 Földieper — 60—120 100—120 Cseresznye 30 30—40 30—45 Alma 8—» 8—20 30 Tojás 2 1,60—2 *,3e—s Zöldborsó V 30-40 45 Cjburgonya 24 12—2« Í4—25! Az ózdi szabadpiac elmúlt hét végi árai: az óburgonya kilója 7, az újé 30, a sárgarépa kilója 15—25, az új csomója 7—10, a tavalyi petrezselyemgyökér kilója 20—25, az ideinek csomója 6 forint volt. A vöröshagyma kilóját 12, a fejeskáposztáét 30, a kelkáposztáét 24—30, a karfiolét 50—60 forintért mérték. A paradicsom kilója 90—100, az uborkáé 46—50, a fokhagymáé, a parajé, a sóskáé és az egresé 30, a dióé 40, a száraz babé és a máké 70, forint volt. A zöldborsót 32—38, a fözőtököt 40 forintért adták. A tojás darabja 1,80—2, a zöldpaprikáé 2,50—12, a karalábéé 5—10 forint volt. Egy fej saláta 5—8, a hónapos retek csomója 5—10, a zöldhagymáé 4—5 forintba került. Európa legszebb hölgye az idén a spanyol - Juncal Rivero lett. A képen az újdonsült szépségkirálynő a címmel járó trófeát vizsga Igát ja trónusán. * A lottó 22. heti nyerőszámai: 30 32 34 63 Sport 9 Budapesten, az ökölvívó Európa-bajnokság hatodik versenynapján Bácskái és Hranek is győzött, így bronzérmésnél rosszabbak mar ők sem lehetnek. Kikapott viszont Váradi, s nem került a legjobb négy közé Még egy érdekesség az EB-ről: a francia Tiozzo- nál a doppingvizsgálat pozitív eredménnyel zárult, ezért az Európai Ökölvívó Szövetség Végrehajtó Bizottsága felfüggesztette versenyzési jogát. Autóbuszok, más útTonalon Hfrtesftjffk az utazóközönséget, hogy a „MINI VIT” rendezvé- nveinek időszakában, május 31-én, 16.00 h-tól kb. 19.00 h-ig az alábbi tömegközlekedési változásokra kerül sor: 16. no—kb. 18.0« h között, a Petőfi tér—Lévay J. utcák közötti szakaszon, a Kazinczy n., Beloiannisz u., Szemere u-5 Korvin O. u., Felszabadítók útján nem közlekednek autóbuszok, A 2, 12, 14, 33, 34, 35, 36-os autóbuszokat az Ady E. u.s Vándor S. utcában levő autóbusz-megállóhelyeken lehet igénybe venni. Kb. 18,00—19.00 h között a Felszabadítók útján a Vörösmarty u.— Lévay 4. utca közötti szakaszon nem közlekednek autóbuszok. A 2, 12, 14, 33, 34, 35, 36-os autóbuszokat a Népkert, MSZB-tér megállók helyett a Vörösmarty u.—Szemere u. kereszteződésnél levő megállóhelyeken lehet igénybe venni. Kérjük az utazóközönség szives megerteset. MISKOLCI KÜZLEKEDESI vallalat a helyhez illően, egy televíziós dobozból sorsoltak. A DI1 tavaszi tombolája Tarpay Józsefé a Rakéta Jön az Éva cipőbolt! Több száz ember jelenlétében sorsoltuk ki a Pátriaházba költözött Téveszalon ajándékait. A szerencse leginkább Tarpay Józsefnek (Szabó Lajos 18J kedvezett, övé lett a Rakéta porszívó. A további nyertesek a kővetkezők, kávéőrlő : Pöstyéni Andrásné (Martin Károly u. 15.) ; vasaló: Szomda Sándor (postahivatal, telefonszám: 51-353); grillsütő; Kalincsák István (Szabó L. H, 6.); hajszárító: Balog Lászióné (Tízes honvéd u. 6. V/3.); tojásfőző: Rátkai Jánosné (Szirma, Árvácska u. 36.); ventilátor: Budai Elemér (Felsőzsolca, Zöldfa utca 14.); s egy' VÉÉ táskarádió: özv. Földközi Dezsőné (Pacsirta n. 14 ). Ä nyereményeket átvehetik a Pátria Tévészalonban. Holnapi számunkban a játékot a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat új helyre költözött Éva cipőbőlt- jával folytatjuk. Nehéz meghatározni az új bolt helyét. A belvárosban található, a Széchenyi úti Adonisz ruházati bolt hátsó raktárában, megközelíthető a Szemere utcai buszmegállón keresztül, a Szinva partján, a Rudas László utcából. Az Éva cipőbolt nyolc pár divatos női cipőt és papucsot ajánlott fel a játékban részt vevőknek. Kisorsolunk tehát nyok par 123—1380 forint közötti értékű női cipót, (természetesen a nyertesek a lábuk nagyságának megfelelő méretben kapják meg a lábbelit). S ha ez mégsem tetszene. becserélhetik, vagy levásárolhatják. Az Éva cipőboit után a Herczeg Ferenc utca 15—17. sz. alatti műszaki bolttal folytatjuk a játékot. A Marx tér melletti üzlet tombolaajándékai a kővetkezők: két sajtreszelő gép, két kenyérszeletelő, egy kávéfőzőgép és három kazettatartó. A nyeremények a héten már megtekinthetők a bolt kirakatában. Kézilabda NB I. ■ •» B, BÁNTASZ—TFSE 26-80 (12-6) A nyári szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzését tegnap játszotta a Borsodi Bányász NB I-es női kézilabdacsapata. Bár a szünetben sem sokat pihentek a lányok, hiszen NSZK-beli csapatot látnak rövidesen vendégül, majd ők utaznak az NSZK- ba Kettős emberfogással — Koriaméra és Vinczénére is külön testőrt állítottak — kezdett a TF, s ennek a védekezésnek jó ideig .nem találta ellenszerét a Bányász. Már csak azért sem, mert sokan formán kívül, erőtlenül játszottak, kimaradtak a ziccerek, s igen gyenge volt a védekezés is. A vártnál — s főleg a látottak alapján — kisebb volt a különbség a szünetben, pláne, ha hozzávesszük, hogy a vendégek hat kapufát dobtak. Fordulás után sem sokat javult a házigazdák játéka, előkészítés nélkül, feleslegesen szórták el a labdát, a védekezés pedig . . . Inkább ne írjunk róla semmit. - Végül is a győzelem, s az: a B. Bányász a tabella első felében zárta a bajnokság első felvonását. Am ősszel ennél lényegesen több kell! A B. Bányász Demeter — Engine, Feketéné 1, Dobainé 4, Kondiné 8 (3), Vinczéné 3, Nagyné 3, csere: Kemecsei (kapus), Kováesné 1, Bocsiné 6 (2), Bereczkiné, Bodó összetételben játszott. (tóth) , A hét vége sporteseményei A BVTK-STADIONBAN szombaton és vasárnap 9 órakor kezdődik a középfokú oktatási intézmények országos atlétikai bajnoksága. A VÁROSI USZODÁBAN holnap délelőtt 9 órától rendezik meg a megyei ifjú-sági úszó- bajnokságot. A SPORTCSARNOKBAN szombaton délután fél 4-kor játsszák le a DVTK—BEAC női Felszabadulási Kupa kosárlabda- mérkőzést. A NÉPKERTBEN a Miskolci Spartacus NB lies női kézilabdacsapata holnap 11 órakor a Mátészalka együttesével mérkőzik. AZ EG VETEM! KÖRCSARNOKBAN vasárnap délelőtt 16 órakor kerül sor a Borsodi Bányász—Dunaújvárosi Kohász NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzésre. A B0VSC SPORTTELEPEN területi labdarúgóbajnoki mérkőzésen a Borsodi Építők Volán SC vasárnap délután 5 órakor a Salgótarjáni Síküveggyár csapatával mérkőzik. AZ MVSC-PALYÄN vasárnap délután 5 órakor kezdődik az MVSC—Gyöngyös labdarugó területi bajnoki találkozó. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolo városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolo. 350t. pf.: 39 Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat; 18-224; levelezési rovat; 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sport: 18-222; információ: 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolo, 3501. Pf.; 179 — Felelős kiadó: VERÉS MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolo. Széchenyi öt 15—17.. 3525 Telefon: 16-213 — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél FlőfizetésJ díj, egy hónapra 43 forint, egy negyedévre- 129 forint, egy évre: 516 Ft. — Index: 25951. — Készült; a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető; WTRTB LAJOS. — ISSN 0133—41200 Rendőrségi felhívás ! Holttest a tóban W8S, május 29-én, a reggeli órákban Nyékládháza hatarában, az ,,öregtó” elnevezésű — művelés alatt nem álló — bányatóból. egy ismeretien férfi holttestét fogták ki. Személyleírása': 170 cm magas, vékony testalkatú, haja vörösesbarnás, kétoldalt kopaszodó, fémkeretes szemüveget viselt. Életkora 40— 45 év közötti. x Különös ismertető jelei: A bal alkaron; repülögépfor- ma. virágforma és női fej. A jobb alkaron; ejtőernyőforma, P. V. monogram. A jobb felkaron; nőifej-tetoválások vannak. Ruházata; Sötétbarna flaneling, szürke pantalló ..FERMANN” jelölésű, fekete műbőr övvel. Barna atlétatrikó és alsónadrág, világos- barna, gumitalpú szandál. A holttest feltalálási helyénél a vízparton levő 25x20x10 cm nagyságú, barna műbőr kétre- keszes táskában Budapest Keleti pályaudvaron, 1985. május 28-án váltott, gyorsvonat I. osztályra szóló 200 km-es menetjegy és tisztálkodási felszerelések voltak. A rendőrség kéri a lakosság segítségét, amennyiben a fenti személyhez hasonló leírású férfi eltűnéséről tudnak, vagy tudomást szereznek, jelentkezzenek a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán (Miskolc, Zsolcaj kapu 32.). Telefonon: 36-141, 21-79-es mellék, vagy bármelyik rendőri szervnél. * Borsod megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya A MISKOLCI HÜTOHAZ azonnali belépéssel alkalmaz rakodókat vagon- és kamionrakodáshoz nem hideghelyi munkán, kiemelt kereseti lehetőséggel. Munkaidő: 7.30-15.30-ig. Jelentkezés: a Hűtőhöz munkaügyi osztályán.