Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-29 / 124. szám

Dedikálás a Szabadság téren A könyvhét Kiállítások, irodalmi-zenés műsorok Hírünk az országban Az idei ünnepi könyvhét május 31. és június 5. kö­zé esik, a megyei megnyitó is most pénteken lesz, en­nek ellenére már lezajlott néhány író—olvasó találko­zó vidékünkön. Bárczy Já­nos. Végh Antal voltak az „előkönyvheti” vendégek, holnap Serföző Simonnal és Szakonyi Károllyal talál­kozhatnak olvasóik Nyéklád- házán, illetve Ongán és Szu- hakálló—Alberttelepen. Mások mellett Fodor And­rással, Gulyás Mihállyal, Kalász Lászlóval, Miskolczi Miklóssal, Moldova György- gyel, Serfőző Simonnal, Papp Lajossal, Vészi Endrével rendeznek Miskolcon író- olvasó találkozót a könyv­héten, amelynek péntek dél­után 4 órakor kezdődő meg­nyitóján — a Szabadság té­ren — dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára mond ünnepi beszédet. A megnyitón közreműködik Somló István és a 6. Sz. Általános Iskola kórusa. Dedikálni elsősorban he­lyi szerzőket hívtak meg a szervezők a könyvtérre. Fo­dor László, az Észak-Ma- gyarország egykori, a Nép­szava jelenlegi főszerkesztő­je Sorsfordítás című köny­vét pénteken, a megnyitó után dedikálja a Szabadság téren, ahol június 1-én 13 órától Kriston Béla, 16-tól Hajdú Gábor és Brackó Ist­ván, 3-án 15-tól Csoóri Sán­dor, 16 órától Gulyás Mi­hály, Kalász László és Ser­föző Simon, 4-én 15 órától Esterházy Péter, 16-tól Bár­czy János dedikál. A könyvhét miskolci ren­dezvényeinek sorába tarto­Egyelőre csak a fotó kedvéért hoztak ki a raktárból né­hány könyvheti újdonságot. zik két kiállítás. Az egyik Hincz Gyula könyvillusztrá­cióinak tárlata a II. Rákó­czi Ferenc Megyei Könyv­tárban — május 24-től jú­nius 15-ig látható —, a má­A TIT szervezi Idegennyelvi na Kirándulás, strand, játék pközi Az általános iskolákba el­küldött felhívással szemben nem május 15-ig lehetett, hanem június 4-ig lehet je­lentkezni a TIT Miskolci nyelviskolájának nyári, ide­gennyelvi napközijébe. Három turnust indítanak: június 24-től július 5-ig, jú­lius 8-tól július 19-ig és jú­lius 22-től augusztus 2-ig. Egy-egy turnusra angol, né­met és orosz nyelvből lehet jelentkezni. A gyerekek reg­gel 8-tól délután 5-ig lesz­nek a napköziben — hétköz­nap —, napi négy órán ke­resztül gyakorolják a válasz­tott idegen nyelvet. Változa­tos helyszíneken töltik ide­jüket, sok játékkal, dallal se­gítik a tanulásukat. Többek között kirándulnak Fehérkő- lápára, Lillafüredre, a Vadas­parkba, Ómassára, Tapolcá­ra. Moziba mennek, az Ava­son sportnapot rendeznek nekik, strandolás is szerepel a programban. Amit persze befolyásolhat az időjárás. A reggelenkénti gyülekezés és a délutáni visszaérkezés a TIT-ben lesz. 9—14 éves gyerekek jelentkezését vár­ják, olyanokét, akik legalább egy-két évig tanulták már a választott nyelvet. A csopor­tokba várhatóan 15 gyereket osztanak be. lehetőleg azo­nos korúakat. A részvételi díj 1400 forint. Beiratkozni a TIT Miskolc Városi Szer­vezeténél lehet (Széchenyi út 16J. sik a Miskolc város levéltá­ri anyagának kincsei című kiállítás a József Attila Könyvtárban, június 6-tól. A könyvtéren szombaton délelőtt sátoraljaújhelyi és sárospataki gimnazisták, a 26. Sz. Általános Iskola ta­nulói, valamint a görömbö- j lyi Páva-kör és a Cirok ci- teraegyüttes tagjai adnak műsort. Vasárnap is délelőtt 10-kor kezdődik az irodal­mi-zenés műsor a Szabad­ság téren — mások mellett fellép az ózdi Lucky Boys dixieland-együttes —, hét­főn pedig délután 5-től vár­ják az érdeklődőket Csehov Leánykérés című vígjátéká­ra, Hans Sach Ördögöt idéz a diák című vásári komédi­ájára. továbbá két ifjú vers- és prózamondó műsorára. Tábor a jutalom Az országos diáknapok díjazottjai Néprajzi és helytörténeti pályamunkáikért több mis­kolci diák vehette át a KISZ Központi Bizottságá­nak oklevelét. Az országos diáknapokra kiirt pályáza­tokkal a Földes Ferenc Gimnázium tanulóinak sike­rült a legtöbb aranyokleve­let megszerezniük. Bertha Laura és Fegyverneky Dal­ma negyedik osztályos ta­nulók, Simon Nóra, Kerülő Tünde és Farkas Edit má­sodik osztályos tanulók aranyoklevelet kaptak hely- történeti, illetve néprajzi dolgozatukért. Faragó Csapa pedig bronzoklevélben ré­szesült. Az Építőipari Szak- középiskola két harmadik osztályos tanulója, Széche­nyi Zsolt és Tóth Zsolt ezüstoklevelet vehetett át. Az aranyoklevéllel jutalma­zott tanulókat meghívták nyárra az országos honis­mereti diáktáborba. Sziget­közbe. Miskolci helyzetkép vezeti be a Népszabadság „Munka­kerülgető” című riportsoro­zatát a lap május 22-i szá­mában. Érzékletesen jellem­zi a megváltozott szemléle­tet a munkaközvetítőben a DIGÉP képviselője: „.. . azonnal kellene negy­venöt esztergályos, huszonöt lakatos, tizenöt kovács, több tucat segédmunkás, hogy csak a legnagyobb tételeket soroljam ... De — emeli fel a mutatóujját — csibészekre, csavargókra ... nincs szük­ségünk!... Nem kellenek olyanok, akik a hónapból csak 21 napot dolgoznak, hogy meglegyen a családi pótlékuk, nem kellenek azok, akik már többször is álltak alkalmazásban nálunk, de a munkát... nagy ívben elke­rülték ...” A következtetés: „... az új keresetszabályo­zás ... a vállalatokat már nem teszi érdekeltté abban, hogy a bérszínvonalat vatta­létszám alkalmazásával ala­csonyan tartsák. Éppen el­lenkezőleg, abban érdekel­tek, hogy csak azokat fog­lalkoztassák, akik hatéko­nyan tudnak részt venni a gazdasági folyamatokban.” A Köznevelés május 24-i száma egy miskolci tanító­e Jó hír a diszkózenét ked­velőknek: Miskolcra is ellá­togat a világhírű Saragossa Band. Mint ismeretes, egy­szer már meghódította a magyar közönséget, de ak­kor még csak a fővárosban adott koncertet. Július 23-án kedden este fél 9-kor lép fel a híres együttes a Városi Sportcsarnokban. A műsor­vezető Dévényi Tibor lesz. Ezt követően Debrecenben és Pécsett is koncertet ad a ze­nekar. Műsorukon világslá­gerek szerepelnek, de a leg­újabb számaika* bemu­tatják. Bűvészszöretség alakult A Művelődési Minisztéri­um támogatásával a fővá­rosban megalakult a Ma­gyar Bűvészek Szövetsége, amely hazánk hivatásos és amatőr bűvészeinek érdek- képviseletét látja el, s egy­ben fórumot ad a bűvészek szakmai tapasztalatcseréjé­hez, valamint segítséget nyújt a fiataloknak tehetsé­gük kibontakoztatásában. A jelenleg 150 tagot számláló szövetségnek tagja lehet az, aki szakemberedből álló zsűri előtt sikeresen vizsgá­zik műsorával. A felvételi előadásra a szövetség szék­háza, a Gutenberg Művelő­dési Ház címén — Buda­pest, Vili. Kölcsey utca 2. — lehet jelentkezni levélben. ^ Ilyen egyformák vagyunk ... (Keringi László felvétele) nő Szikóné Kánya Éva köz­figyelmet érdemlő levelét közli: .. megbetegedtem ... Masnap igazgatónőm üzene­tét hozta el az egyik kollé­ganőm: küldjem el az étel­hordót, és megszervezik az ebédem kihordását. Megjegy­zem, hogy egy hetvenhat fős tantestületben tanítok, ahol ezekben a hetekben összege­ző látogatás folyt. Az engem helyettesítő kartársnőm el­jött megbeszélni velem, hogy a lehető legjobban taníthas­sa a magyart, ne legyen tö­rés a gyerekek tudásában, mire visszamegyek tanítani... Negyedikes tanítványaim is eljöttek meglátogatni, a lá­nyok felajánlották, hogy a kisebb házi munkában szí­vesen segítenek ... e figyel­mességnek gyógyító ereje van.” * A Búvár idei 4. száma „Védetten is veszélyben” címmel közöl háromoldalas, képes ismertetőt a kelemért mohos tavakról. A szerkesz­tőségi bevezető rögtön a lé­nyegre figyelmeztet: „Cikkünk szerzője, a mis­kolci Herman Ottó Múzeum muzeológusa évek óta figye­lemmel kíséri a növényvilág kedvezőtlen változását. Mi­lyen lehetőség kínálkozik európai hírű védett terüle­tünk megmentésére?” Az egyik biztató példa: „A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Természetvédő Egye­sület a Felügyelőség anyagi támogatásával és a múzeum szakmai vezetésével tábort szervezett a lápok védelmé­vel kapcsolatos munkálatok folytatására ... A tábor szép példája volt annak, hogy ... a természet megismerésé­nek folyamata összekapcsol­ható az aktív természetvé­delmi — ha kell, kemény fizikai — munkával.” összeállította: Berecz József Műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — I2.au: Ki nyer ma? — 12.45: Közéleti térkép. — 13.05: Regi kórusmuzsika. — 13.25: Népdalok. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza szá­zadai. — 14.2a: Operasiágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Nóták. — 16.00: Hírek. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Olvas­tam valahol. — 17.20: Holnap közvetítjük. — 17.40: Zenés já­tékokból. — 17.57: Kritikusok fó­ruma. — 18.10: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Rádiószínhaz. is­ten veletek, indiánok! — 19.58: Kedves zenemüveim. — 20.52: Szórakoztató zene szintetizátorra. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Nagy Sándor mélyhegedűn játszik, Rohmann Imre zongorázik. — 23.20: Szim­fonikus táncok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. '— 12.10: Fúvóspolkák. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Magvari Imre népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Lelátó. — 15.00: Hírek. — 15.05: Betütenger. — 16.05: Trió. — 17.06: Hírek. — 17.05: Sport. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: Nép­dalkörök pódiuma. — 17.55: Sport.' — 19.00: Hírek. — 19.05: A Csehszlovák Rádió tánczene­karának új felvételeiből. —19.22: Tolnai László nótáiból. — 19.42: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. — 20.05: A Stranglers fel­vételeiből. — 20.50: Díszdoktor lettem. — 21.00: Hírek. — 21.05: Borúra derű. — 21.17: Sport. — 21.32: A Rádió Dalszínháza. Li­li. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Éjféltől hajnalig. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés. hírek, időjárás. —17.10: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.15: Index. Gazda­ságpolitikai magazin. (A tarta­lomból: Rendelők és rendelések a DIGÉP-ben — Párttitkár a gazdasági munkáról — Van-e jövője a nagypanelos építkezés­nek? — A sarudi tsz sajátos gazdálkodásáról.) Felelős szer­kesztő: Paulovits Ágoston. Szer­kesztő: Tolnai Attila. — Sport. — 18.00: Észak-magvarországi Krónika. (Heves megyei válasz­tási nagygyűlés — A BNV-ről jelentjük.) — 18.25: Lap- ésmű* sorelőzet'es. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.05: Bioritmus. — 13.25: Borisz Go­dunov. — 14.20: Slágerről slá­gerre. — 15.00: Brahms: A-dúr szonáta. — 15.20: Händel: Messi­ás. — 17.49: Durkó Zsolt mű­veiből. — 18.30: V materinskom lazyku. — 19.00: Hírek. — IP.05: Kováts Kolos operaáriákat éne­kel. — 19.30: Teljesítménvek nyomában. — 20.00: Prágai Ta­vasz. — 22.00: Könnyűzene gi­tárra. — 22.30: Perspektívák. — 23.30: Hírek. Televízió. 1. műsor: 15.00: Hí­rek. — 15.10: Etűdök gépzon­gorára. — 16.55: Ne látssz a tűzzel! — 17.05: Cimboraság. — 17.40: ökölvívó Euró^a-bainok- ság. — 18.40:, Út a döntőig . . . — 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik. . . — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv-híradó. — 20.10: Liver­pool—Juventus. Bainokosaoatok Euróoa Kunáia labdarúgó-mér­kőzés — döntő. — 27.05- Koc­kázat. — 27 35: Tv-híradó. - 22.45: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 18.05: Ke­rek világ. — ÍR.20: A karaván- út mentén. — 18.50: Unser Bild- shirm. — 19.10: Sorstársak. — 19 20: Balett mindenkinek. — 20.00: A Danaida. — 21.25: Tv­híradó. — 21.45: Egészségünkért, — 22.00: ökölvívó Europa-baj- noksag. — 22.40: Képújság. Szlovák televízió: 16.30: Ipari tanulóknak. — 17.05: A tudo­mány és a technika világa. — 17.45: Sportrevü. — 18.30: Egy kis muzsika. — 18.40: Az éle­tünk krónikája. — 20.00: Riport- műsor a prágai gyermekkórház­ból. — 20.40: Tévésorozat a rendőrségről. — 21.15: Találkozás barátokkal. — 20.00; Pozsonyi Lyra 1985. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Mager Agnes festőmű­vész kiállítása. — Molnár István grafikái. — József Attila Könyv­tár kiállítóterme (11—19): Tisz­telet Supka Magdolnának. — Szakmunkás Galéria (10—18); Berde Béla fotói. — Mini Galé­ria (10—18): Wieszt József gra­fikái. — Fotógaléria (9—19): Ko­csis István fotógrafikái. — Her­man Ottó Múzeum (10—18) : Em­ber és munka. — A miskolci iskolák története. — A termé­szet három országa. — Ásvá­nyok, növények, állatok Eszak- Magyarországról. — A miskolci ősi gimnáziumok és a Földes Ferenc Gimnázium volt tanárai­nak és növendékeinek képzőmű­vészeti kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18) : Kon­dor Béla-emlékkiállítás. — Mú­zeumi műhely. Kováts Tibor fo­tói. — Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővi­lága. — Diósgyőri vár (10—18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Dé- ryné-ház (10—18): Déryné-em- lekszoba. — Üvegművészet! em­lékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3. n6 és f8) : Flashdance (szí. amerikai, kiemelt es 111. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Riki-Tiki-Tevi (mb. szovjet—indiai.) — (6): Gyilkos bolygó (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Kossuth (f3, hn5 és 7): Flash­dance (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!) — Táncsics (f5); Elfelejtett barát (szí. szovjet). — (f7) : King Kong (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): A világgá ment királylány (mb. szí. szovjet). — Tokaj, discomozi (f7): örült ró­mai vakáció (mb. szí. olasz). — Krúdy (f7): Szuperexpressz (szí. japán. III. helyár!) — Tapolca, Ady (7) : Altatódal nászágyon (mb. szí. olasz. 16 éven felüli­eknek, II. helyár!) — Vasas parkmozi (9) : Házibuli (mb. szí. francia, III. helyár!) — Népkerti szabadtéri mozi (9) : 39. lépcső­fok (mb. szí. angol. 14 éven fe­lülieknek, III. helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Szobordöngetők. — 8.30: Ernest Ansermet vezényli a Su­isse Romande Zenekart. — 9.26: Giulietta Simionato operaáriá- kat énekel. — 9.42: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10.05: Két keré­ken Magyarországon. — 10.35: Nádihegedű. — 10.50: Az Álla­mi Néni Együttes felvételeiből. — 11.39: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: ökrös Oszkár cimbalmozik. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 900: Hírek. — o.o«: Maervarán szólva. — 9.23: Ka­marazene — U.05: Pillanatkép. — 11.10: Zenekari muzsika. Televízió, t. műsor: 9.10: Nvár- utó. — 10.00: Nagyon különle­ges ü^vosztály. — 10.W: Ref­lektorfény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom