Déli Hírlap, 1985. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1985-04-12 / 85. szám
Ha fellobban a láng.., (2.) Oltson-e, vagy meneküljön a lakó? ★ A létrát nem életmentésre használják, bár ha a szükség úgy hozza ... A kép gyakorlaton készült. (Balogh Imre felvétele) Szállodák, szezon előtt Hétf őn nyitnak a kempingek (Folytatás az 1. oldalról) A Hungar Hotels belvárosi szállodájáról Klusóczki Lajos, a miskolci önelszámoló egység igazgatóhelyettese elmondta, hogy elvégezték a karbantartást, s befejezték a szezonra való felkészüléstí tapétáztattak, festettek. A szocialista országokból érkező vendégeket várnák, de egyelőre még kevesen érkeztek. Számítanak rá, hogy javulni fog a helyzet, hiszen megyéikhez ezek az országok, vannak legközelebb, s ebből áz idegenforgalomból realizálódott eddig is a nagyobb haszon. A belföldi turizmusban nem számítanak lényeges változásra. Várható viszont, hogy megnő Miskolc idegenforgalmi vonzereje, ha befejeződik a Pannónia-szálló tavaly elkezdett teljes rekonstrukciója. amely körülbelül 50 millió forintba kerül. A nyitás jövőre, a második fél évben várható. S hogy mit kínálnak majd itt a turistáknak? Az épületben 37 szoba lesz, mindegyik fürdőszobával. Épül a szauna is, és a Ro- ráriusz cukrászda is itt születik újjá. Ugyancsak itt kap helyet a Hungar Hotels cukrászüzeme Egyre népszerűbbek a kempingek. Ács Sándor, a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal igazgatója arról tájékoztatta a lapot, hogy az igazi szezon a két miskolci kempingben hétfőtől kezdődik. Jelenleg az Édenben serény munka folyik, takarítják a fa házakat, átfestik a korlátokat és az időjárás áltál megrongálódott szerelvényeket, de a területrendezésről sem feledkeznek meg. Összesen 800-an férnek el a három- csillagos kempincben: százan a 25, lakosztály típusú nyaralóházban kapnak helyet — egy kétszobás ház konyhahasználattal, zuhanyozóval 700 forintba kerül —, 700-an pedig sátorral, illetve lakókocsival táborozhatnak. A területhasználat 4 személy esetében 1 napra 60. ’ illetve 100 forint, valamint fejenként 40 forint a szállásdíj. Kölcsönözni is lehet — hallottuk az igazgatótól — például televíziót, játékot, sportszert, nyugágyat és kem- pingasztait. Jó hír az ország más tájairól, illetve a külföldről érkezőknek, hogy az Edén kempingben május 1-tól megyei információs irodát is létesítenek, éjjel-nappali ügyeleti szolgálattal. A nap bármely órájában tájékozódhatnak a vendégek arról: hol kaphatnak fizetővendég-szobát. Az Iglói úti autóskemping kétcsillagos, az árakat is a turistakategória szerint állapították meg. A kis faházakban összesen 210-en kaphatnak helyet. A kétágyas szoba 150, a háromágyas 200, a több ágyas szobák pedig E\l-től E\7-ig A Nehézipari Műszaki Egyetem III. számú előadótermében dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Kovács László, - városi pártbizottság titkára. Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese, Tóth József, az SZMT vezető titkára, Dobozy Zsolt, a városi KISZ-bizottság első titkára, az egyelem több vezetője, számos hallgatója, oktatója és más meghívottak jelenlétében zajlott le tegnap a kiváló kollégiumi cím átadási ünnepsége. Manp Béla, az egyetemi KISZ-bizottság titkára köszöntötte a résztvevőket. | Többek között ezeket mondta: „... A Bolyai Kollégium értékelése azt bizonyítja, hogy e kollégium — törekvéseivel, szándékával egyezően — megfelelt a követelményeknek. Egy új alapokon épülő kollégiumi ifjúsági mozgalom kibontakozásának lehetünk tanúi és erjesztöi. Ez a mozgalom egyre szélesedő hallgatói bázisra épül. ami egyben tartósságának garanciája is. Az önkormányzat lehetőségének megteremtésével, az anyagi eszközök új elosztási formájával az egyik legkarakterisztikusabb közéleti terep teremtődött meg .. A Bolyai Kollégium munkáját dr. Agg Géza, a KISZ KB mellett a díj másik alapítója, a Művelődési Minisztérium munkatársa értékel40 forintba kerülnek éjszakánként. A sátorhelyekért 35 forintot kell fizetni, plusz személyenként 25 forint szállásdíjat. Összesen 800-an sátorozhatnak a szép környezetben levő kempingben. Akik pedig Miskolc környékén szeretnék felverni tanyájukat, május 1-étől Hollóstetőn, a kibővített kempingben is táborozhatnak. B. A.—T. L. jjc A legnagyobb az E/7 ... te. Ugyancsak ő adta át a művelődési miniszter kitüntetéseit és dicséretét Dömötör Ferencnek, a kollégium vezetőjének, dr. Nagy Bélának, a kollégium helyettes vezetőjenek, Horváth Ferenc kollégiumi tanárnak, illetve Gádor István kollégiumi tanárnak. Három gépészmérnök-hallgató aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott, öten érdemelték ki a KISZ KB dicsérő oklevelét. A kollégium hét dolgozója részesült rektori dicséretben. A Bolyai Kollégium zászlajára kilenc társkollégium képviselője kötött szalagot. Az ünnepség zárásául az egyetem hallgatói adtak műsort. A március 31-i kecskeméti lakástűznek — ahol a lángok kilenc emeleten pusztítottak — szerencsére nem volt emberáldozata. Elsősorban azért nem, mert a lakók nem estek pánikba, megőrizték hidegvérüket, s a sűrű, fojtogató füst ellenére tiszta fejjel gondolkodtak, cselekedtek... A Borsod megyei és a Miskolc városi Tűzoltó-parancsnokság vezetői — Pintér Ferenc, Sperka Kálmán és Siska Ferenc alezredesek: — tegnapi számunkban a tűzoltóság munkájáról, s technikai felszereltségéről nyilatkoztak. De mit kell tenniük a lakóknak tűz esetén’ — Arról már szó volt, hogy a tüzek többségét emberi mulasztás okozza. De — s itt maradjunk a kecskeméti példánál, bár a múltban Miskolcon is történt hasonló, igaz, nem ilyen súlyos eset — törvényszerű-e, hogy egyetlen lakás tüze miatt kiégjen az egész lépesőház? — Már mondottuk: ha panelházban keletkezik tűz, akkor ott jobban pusztít, mint egy téglaépületben. Persze ez nem jelenti föltétlenül azt, hogy az egész lépcsőház „pokoli toronnyá” változik. Ha idejében értesítenek bennünket, akkor hamar a helyszínre tudunk érni, s megkezdhetjük idejében a tűz lokalizálását ... — Tehát az első tennivaló a tűzoltóság értesítse; Meg se kísérelje a lakó oltani a tüzet? — Ha kisebb, helyi jellegű a tűz, akkor természetesen meg kell próbálkoznia az oltással. (Egyébként ekkor i? kell minket értesíteni.) Ha viszont a lángok elharapódz- nak, akkor azonnal riasztani kell bennünket, majd a többi lakót, hogy hagyják el az épületet. Amennyiben ezek után még van lehetőség, akkor e] lehet kezdeni az oltást addig is, míg mi megérkezünk. — A tűzeset bejelentőjének mindenkor azt mondják: maradjon a telefon mellett, visz- szahívják. Ez a telefonálósdi nem jelent késlekedést? — Semmi esetre sem. Amikor az ügyeletes veszi a hírt, azon nyomban riasztja is az egységeket, s azok el is indulnak a megadott címre. A visszahívásra azért van szükség, hogy az adatokat, a helyszínt pontosítsuk, mert aki telefonál, az bizony izgatottságában néha megfeledkezik sok fontos dologról. No és a vaklármát is megpróbáljuk így kiszűrni... — Míg a tűzoltók a helyszínre érnek, addier a lakóknak — mint mondták — meg kell próbálni elhagyni az épületet. A panelházakban viszont sok a műanyag, főleg a folyosókon, ezek pedig tűz esetén igen erősen füstölnek, és füstjük sokszor mérgező, fojtogató . . . — Mindenekelőtt: meg kell akadályozni a tűz tovaterjedését. Akinek a lakásában tűz ütött ki. az meneküléskor ne veszítse el a fejét, legalább az ajtót próbálja bezárni maga után. Íratlan szabály, hogy aki a tűzfészek alatt lakik, az lefelé, aki pedig fölötte lakik, az fölfelé meneküljön. A sűrű füst ellen a száj elé tett vizes zsebkendővel lehet űgy-ahogy védekezni. — Aki fölfelé, a tető felé menekül, az bizony gyakran zárt ajtóval találja magát szemben. A házfelügyelők lezárják a tetőkijárót . .. — Ez sajnos így van, pedig szabály írja elő, hogy nem szabad kulcsra zárni. Mi mégis szemet hunyunk a zárt ajtók láttán, úgy hisz- szük, érthető okokból: nagyon sok kisgyerek, ha nyitva találja az ajtót, kimegy a tetőre játszani, ez pedig élet- veszélyes. Öngyilkosjelöltek is előszeretettel használják a tetőt... — Valamiféle megoldásnak azonban születnie kellene ... — Mindenféleképpen! Kísérleti jelleggel már üzemel Miskolcon egy épület, melynek tetőkijáróját elektromos zárral látták el, az ajtót a házmester a lakásából egy gombnyomással ki tudja nyitni. Egyszerűbb megoldás is létezik: az ajtóra, olyan magasra, hogy gyerek nem érheti el, reteszt szerelnek. Tűz esetén a felnőttek ki tudják nyitni a ki járót... — Filmekben lehetett látni, hogy a lakók menekítésére a tűzoltóság ponyvát használt... — Mi nem! A tíz négyzetméteres ponyva a tizedikről jóformán csak pont(Foly tatás az 1. oldalról) Miskolcon a költségvetési feladatokra több mint 1 milliárd 900 millió forint állt rendelkezésre tavaly. Az ősz- szeg túlnyomó részét művelődési, szociális és egészség- ügyi célokra fordították — hangzott el a városi tanács ülésén. Az alapvető városüzemelési feladatokat sikerült megoldani, de a színvonal még sok helyütt hagy kívánnivalót maga után. Különösen nyomasztó gond most az utak állapota: a tél ütötte sebek begyógyítására 35 millió forint póthitel kellene. Eoben a megyei tanács segítségére számítanak a városiak. Sok pénzt vitt el — 10 millió forintot — a hóeltakarítás, síktalanítás, ennek ellenére néhány alkalommal itt sem sikerült eleget tenni a kívánalmaknak. A városi tanács számvizsgáló bizottsága a jelentésében kifogásolta a Városgondnokság munkáját, hiányolták a megrendelt munkák ellenőrzését. Véleményük szerint a kifizetett összegek meghaladják az elvégzett munka valódi értékét. Tavaly is a legnagyobb feladatot az oktatási intézmények működtetése, bővítése jelentette. Csak az alsófokú oktatásra 53 millió forinttal költöttek többet, mint 1983- ban. Tovább nőtt a szervezett étkeztetésben részt vevő tanulók száma, gyarapodtak a napközis csoportok. Különös figyelmet fordítottak tavaly az illetékesek az intézmények, lakóházak felújítására. Sajnálatos 'tény azonban. hogy a felújítási költségek mindenütt növekednek. elsősorban a lakásoknál. Ez várhatóan a jövőben is így lesz. hiszen egyre több. igen rossz állapotban levő belvárosi épülethez érnek el a kivitelezők. Fejlesztésekre tavaly Miskolcon az év közben bekövetkezett beruházási koriának látszik. Ebbe beleugor- ni?... Még a második emeletről is bátorság kell hozzá! — Akkor hát miképp menekül a tetöröl az ember? — Több lépcsőházas épület esetén a szomszéd lépcsőházon keresztül, ha viszont csak egy lépcsőház van, akkor a tetőn levőknek meg kell várni, míg mi a tüzet eloltjuk, s lehozzuk, őket. — Az elmúlt esztendő a la- kóuázak tűzvédelmi éve volt- Hozott-e ez valamilyen eredményt? — Látványos eredményekről nem számolhatunk be. De nem csupán kampányról van szó: a lakóházak tűzvédelmi éve folytatódik. Szerencsére az emberek többsége egyre inkább belátja, mennyire fontos az óvatosság, otthonaik védelme. (Vége) IUésy Sándor tozás után 1 milliárd 218 millió forintot költhettek. A tervben 1374 lakás megépítése szerepel, s az év végéig 1309-et vehettek birtokba a lakók. A lemaradás elsősorban a korszerű családi házak, s az egyedi társasházas építésében tapasztalható. Annak ellenére, hogy a beruházási feladatokat jól előkészítették, az iskolák, gyermekintézmények rohammunkában. az utolsó pillanatban készültek el, s ez a kapkodás jellemezte a lakások felépítését is. Kalóczkai István- né, a városi pártbizottság titkára a tanácsülésen elmondta: a sietség rányomja a bélyegét a lakások minőségére is. és a panaszüg.veS intézésekor azt tapasztalják, hogy a régi lakások leadásakor a lakóktól jobb minőséget követelnek meg, mint amilyet az új lakások esetében nyújtani tudnak. Fontos eredmény viszont, hogy a hároméves lakásjuttatási programon belül tavaly 1500, kiemelt kategóriába tartozó család lakásügyét oldották meg. Városunk kereskedelmi hálózatának alapterülete 1300 négyzetméterrel nőtt egy év alatt. Az idei évre csúszott át a Jókai utcai ABC-áruház üzembe helyezése és a Futó utcai ABC építésének befejezése. Tavaly felépült egy 200 személyes óvoda, két 12 tantermes általános iskola, s birtokba vehették a zenészek a Jókai utcai „zenemalmot”. Megnyitotta kapuit az Avasdélen az öregek napközi otthona. bővült a Blaskovics utcai szociális foglalkoztató, és felépült egv űiabb bölcsőde az Avas-délen. A városi tanács testületé korrigálta az ez évi költség- vetési és feilesztési tervet is, hiszen most tisztázódott néhány olyan gazdálkodási körülmény. amit ianuárban még nem ismerhettek a városatyák összességében nő a feilesztési alap az idén. s gyorsítani lehet néhánv beruházást. például a Gvőri és a Szentoéteri kapu közművesítését, a „Lottó-tömb“ építését. Ismét kiváló a kollégium Sokszor rohammunkában Lakások, óvodák, iskolák