Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-19 / 66. szám
Kevesebb a járványos betegség Tavaly a rózsahimlő volt gyakori A középkor hírből ismert járványai természeti csapásnak számítottak. Nem is olyan rég, a járványos gyermekbénulás futótüzszerü terjedése tartotta rettegésben az emberiséget Ma már szerencsére megritkul tak hazánkban a komoiy, tő meges megbetegedések. Bői sod-Abaúj-Zemplén járványügyi helyzetéről kérdeztük dr. Mun kácsi Magdolna főorvost, a me gyei KÖJÁL járványügyi ősz tályvezetőjét. — _ Évente elkészítjük a megyei értékelést, amelyet az előző évivel és áz országos adatokkal is összevetünk. Az Egészségügyi Minisztérium.. szerinti lista alapján negyvennégy olyan fertőző betegség létezik, amelynek már a gyanúját is jelentenie kell az észlelő orvosnak. Tavaly számos betegség gyakorisága csökkent, más kóroknál viszont az emelkedő tendencia a jellemző. Nem fordult elő 1984-ben Borsodban járványos gyermekbénulás, diftéria, kanyaró, malária, paratífusz, lépfene és veszettség. Hastífuszt egyetlen betegnél állapítottak meg; 27 nap alatt gyógyult meg. Csökkent, és az országos átlagnál kisebb a szalmonellás fertőzések száma, azaz a százezer lakosra 'jutó megbetegedés. Az elmúlt öt év alatt nem volt nálunk diftéria megbetegedés sem. Emelkedett viszont a fertőző májgyulladások száma, vidéki falvakban; négy, kisebb járványos góc is kialakult, ösz- szesén huszonegy beteggel. Több a — főleg általános iskolás korú — skarlátos beteg. Több járványos és fertőző agyhártyagyulladás fordult elő, mint korábban. Tizenegy agy velőgyulladásban szenvedőnél tíznél kullancs okozta a fertőzést Egy halálos kimenetelű tetanuszos mérgezést is regisztráltunk. S 48: embert érintő trichinel- lás fertőzést okozott a nem koltjász.- Melyek a legtömegesebb fertőzések é tavalyi statisztikában? í \:\ — Járványos méreteket öltött i a rubeola (rózsahimlő). Négyszer többen betegedtek meg; mint egy évvel korábban.;, Különösen a hatévesek között volt gyakori. Közismert veszélye, hogy a terhesség első három hónapjában a születendő magzatnak is súlyos rendellenességeket okozhat. Több mint kétezren szenvedtek fültőmirigy-gyul- ladásban. Tavaly is volt influenzajárvány, csaknem tizenkétezer beteggel.- A kötelező, életkorhoz kötött védőoltásokat megkapja-e mindenki? — Az Egészségügyi Közlöny évente részletezi, mikor, milyen korúakat, mi ellen oltsuk. Diftéria, szamárköhögés, tetanusz, kanyaró és járványos gyermekbénulás ellen csaknem minden gyermek megkapja a védőoltást. A megye 360 óltóikörét rendszeresen ellenőrizzük. Tavaly csak 37 esetben indítottunk szabálysértési eljárást kötelező oltás elmulasztása miatt. Megbetegedés veszélye, illetve annak elhárítása céljából is oltunk, s a külföldre utazók is megkapják a Szükséges vakcinákat. Ez a szigorú fegyelem elejét veszi, hogy a járványos betegségek újra elterjedjenek. — Egyéni megelőzésre van-e lehetőség? — A higiéniai rendszabályok betartása mindig szükséges. Sok kórokozót például állatok terjesztenek. Tavaly 77 veszett állatot jegyeztek. A toxopLazmózis a háziállatokról is elterjedhet. Ezért az állatokkal való foglalkozás után a kézmosás elengedhetetlen, hogy a szájon át történő fertőzéseket elkerülhessük. K_ A. G. Fórum a miskolci rádióban Z A Magyar Rádió Miskolc Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége április 1-én. hétfőn délután 17 óra 10 perctől Fórum-műsort sugároz „Honvédelem — hazaszeretet” címmel. Az ötvenperces élő adásban szó lesz egyebek mellett a katonai pályára irányításról, arról, hogy hol es miként, jelentkezhetnek a fiatalok, hivatásos tiszti, illetve tiszthelyettesi iskolára, az általános iskola elvégzése után kik mehetnek középiskolai katonai kollégiumba, mit ír a honvédelmi törvény a másfél éves katonai szolgálatról, jogok és kötelességek a hadseregben, gondok, feladatok a bevonulás előtt és a- bevonulást követőén. Szó lesz továbbá arról is, hogy milyen lehetőségek vannak továbbtanulásra a sorkatonai szolgálat időszakában. hogyan lehet valaki továbbszolgáló katona másfél év után, milyen bejelentési kötelezettségek tartoznak a hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságokra. Végül kérdezhetnek hallgatóink arról is, ki lehet klubtag az MHSZ-nél, kötelezhető-e az állampolgár az elő- és utóképzésre. Az imént felsorolt témákkal összefüggésben várjuk Hallgatóink kérdéseit, illetve leveleit március 30-ig. Címünk: 3527 Miskolc, Baj- csy-Zsilinszky út 15. Az adás alatt ezúttal is telefonügyeletet tartunk, Miskolcon a 35-510. Egerben a 12-946, Salgótarjánban pedig a 11- 191-es telefonon várjuk hallgatóink hívásait. Mind a levélben, mind pedig a telefonon érkezett kérdésekre a Magyar Néphadsereg és a Határőrség képviselői válaszolnak. Azokra a kérdésekre, amelyekre az adásidőben nem kapnak választ hallgatóink, az Észak-Magyarországban, a Déli Hírlapban, a Heves megyei Népújságban és a Nóg- rádban a későbbiekben visz- szatérnek. Kérdezzen! Az illetékesek válaszolnak. Miskolci Rádió A gyalogos-felüljáró elemeit a mélyépítők által elkészített alapokra szerethették rí. A városért dolgoztak A felüljárót alapozták Minden év többek között azzal is kezdődik nálunk, hogy közösen átböngésszük, alaposan megnézzük az épp időszerű városi társadalmi munkaprogramot, keresve a nekünk való feladatokat. Ihász Kálmánnak, a Miskolci Mélyépítő Vállalat főmérnökének asztalán most is ott van a ’SS-ös program füzeté. Tavaly az élenjárók között is a legjobbak lettek: az öt- száz-ezerötszázas létszámú vállalatok kategóriájában elsőként végeztek az egy főre jutó társadalmi munkaérték alapján. Ihász Kálmán főmérnök: —' -Évtizedéé'- hagyományát' vannak nálunk - a- városért, végzett társadalmi munkának: részt.. vettünk legutóbb a vadaspark, a műjégpálya, és most a Besenyői úti felüljáró, valamint a Herman Ottó-emlékpark építésében. Talán nincs is olyan vállalkozás. ahol ne lenne szükség mélyépítési munkára, és mi szívesen megyünk. Mindig a területen dolgozó, illetékes egységeinkre bízzuk a felada tot. A Herman Ottó-emlék- pariknál a gépészeti üzemegységünk gyártotta le az összes kötőelemet a faszerkezetekhez. A gyorsfelüljárón a IV. sz. építésvezetőség munkálkodott, annak idején a vadasparkban pedig a II. számú építésvezetőség. De részt vesz ebben a munkában mindenki: a vállalat vezetői, a szállítók, a háttérüzemek, osztályok. Az igazi „nagy falat” tavaly a gyorsfelüljáró volt. Sokan némileg kétkedve mondták: hogy fog ennyi cég olajozottan együttműködni í.-. . Torzsés. -János termelési osztályvezető: ' — Nyolc-tíz- cég együtt volt a hídépítésnél: igen szé- gyelltük volna, ha épp miattunk késnek a többiek... Én állítom, hogy sokkal gyorsabban készült el a híd, mintha hivatalosan, fizető munkaként vállalta volna valaki. Itt nem volt levelezgetés, időhúzás: ha valami baj volt. rohantunk és intézkedtünk. (Milyen jó lenne, ha minrden építkezésen így történ» ne.,.) De az is sokat számít, hogy mennyire vonzó a program. Eddig még mindig megtaláltuk azokat az embereket, akik a kitűzött célért szívesen vállalták a hét végi vagy délutáni többletmunkát. Természetes, hogy az élenjárók elsősorban a ' miskolciak közül kerülnek ki Az idén úgy tervezik a Miskolci Mélyépítőknél, hogy a műjégpálya bővítésének a szakmába vágó feladatait vállalják fel. Ez nem kevés, és azt' is hozzátették: természetesen úgy. ahogy eddig isi ami a profiljukhoz tartozik, attól év közben sem zárkóznak el. Ihász Kálmán főmérnök így fogalmazta meg' ö- mören a vállalat és a társadalmi munka viszonyát: a «árost tanács egyik vállalata vagyunk, és úgy érezzük, a városért mindent meg kell tennünk, még akkor is, ha ez sokszor nem könnyű feladat. (h—ó) Az 1985-ös névsor A vetélkedő legjobbjai A technika történetéből A Mayf ower és utasai Amerikában ereklyeként kezelik a Mayflower (angol szó: galagonyát jelent) vitorláshajó modelljét. Az amerikai kontinens európaiakkal való benépesítése 365 évvel ezelőtt kezdődött el, mert 1620. december- 16-án szálltak partra ennek a hajónak az angol puritán kivándorlói. A hajó Plymouth kikötőjéből indult el. és ahol partra szálltak. a mai Mas- sachussets állam sziklás vidékén, azt a területet New-Plvmouth- nak nevezték el. Érdekes emberek voltak az első kivándorlók: vallásuk a katolikus hitgyakorlatot egyeztette össze Luther tanításával. de mindentől szabadulni kívántak, ami a pápaságra emlékeztetett. Az első éveik nehezek voltak, például az indián őslakosok tanították meg őket kukoricatermesztésre. de fő foglalkozásuk a vadászat volt, s a prémek árából törlesztették a hajóra felvett kölcsönt. A Zarándok Atyák itt végre saját gazdáik lettek. Le- származóik 1894- ben alapították meg a Mayflower Társaságot, melynek tagsága előkelő rangot, mintegy az amerikai arisztokráciához való tartozást jelentett. K. A. Telekhez jutnak Nemrég közöltük a lakásnévjegyzékeket. Most azoknak a listáját adjuk közre lapunkban, akik telekhez juthatnak Miskolcon és az agglomerációban. Az 1985. évi telekjuttatási névjegyzéket jóváhagyta a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az igénylő neve, lakcíme MISKOLC Latinka Sándor ». 1. Fóris Antal, Dankó P. u. 7. 1/3. 2. Szabó Zsolt, Felszabadítók u. 12. 3. Kiss György Derkovits u. 52. 4. Szegedi Sándor. Tárcái, Fő u. 38. 5. Tomallyai Árpád, Gagarin u. 17. 6. Toldi Istvánná, Katowice u. 9. 7. Bari István. Újjáépítés u. 12. 8. Kameniczki Péter, Patak u. 6. 9. Dr. Páczelt István, Győri kapu 37. 10. Oláh István, Engels u. 19. 11. Reispler Pál, Benedek u. 35. 12. Kosesó István, Mednyánszky u. 30. 13. Albert Ferenc István. Elek T. u. 7. 14. Katona Imre, Szentpéteri kapu 91. 15. Nagyné Tóth Anikó. Melinda u. 4. 16. Dr. Gál Henrietta. Dorottya u. 1. 17. Agócs Józsefné, Arany J. 35. 18. Szűcs József. Szántó K. u. 70. 19. Kovács Dániel, Vologda u. 12. 20. Danes Miklós. Poll S. 18. 21. Vidinszky László, Irinyi u. 13. 22. Szuronkainé Mircsev Katalin, Vászonfehérítő u. 40. 23. Csorna Attila. Költő u. 22. 24. Bordás József, Egressy G u. 4. 25. Juhász Lajos, Thököly u. 3. Madár utca 1. Furdi Sándor,» Szabó L. u. 40. 2. Ficzere Tibor. Vörösmarty u- 3. S. Balogh Miklós, Ifjúság u. 6. 4. Porcsalmi Péter, Győri k. 77. 5. Nagy Győző József, Középszer u. 16, Tartalék: 1. Mészáros Etelka, Buzogány u. 37. 2. Gyana József, Erdész u. 27. 3. Dr. Kovács Ágnes, Engels u. 12. 4. Dr. Fábián Ferenc, Blaskovics u. 6. 5. Furdi István, Klapka Gy. u. 7. 6. Balogh Magdolna, Chlepkó E. u. 5. 7. Török Gyula, Kuruc u. 59. 8. Kállai András, Klapka Gy. u. 5. 9. Chuderskiné Kegyes Gertrúd, Könyves K. 23. 10. Handzok Zsolt, Ballagi u. 4. Csaba vezér u. 1. Adorján Attila, Kossuth u. 18. 2. Kiss Zoltán, Bihari J. u. 1. 3. Ivancsó Attila, Kun B. u. 119. 4. Papp Károly, Iván u. 16. Tartalék: 1. Csanálosi Béla, Vándor S. u. 27. > Déryné u. Tartalék: 1. Mezei György, Kuruc u. 67. 2. Jánosházy Károly, Gagarin u. 42. Avas Tartalék: 1. Dr. Debreczeni Elemér, Aulich u. 9. 2. Molnár Sándor, Dankó P. u. 27. 3. Szekrényi Gábor. Engels u. 79. 4. Kamondi László. Középszer u. 50. 5. Kecskés Lajosné. Selyemrét u. 22. 6. Harmati István, Marx K. u. 57. 7. Sánta Pál, Költői A. u. 5. 8. Harsányi József. Katowice u. 25. (Folytatjuk) Könyv es íijusag A forradalmi ifjúsági napok keretében szombaton Könyv és ifjúság címmel vetélkedőt rendeztek a Szabó Lőrinc, a József Attila és a Petőfi Sándor Könyvtárban, összesen 23 csapat mérte össze tudását 40 év magyar irodalmából. Külön kategóriában szerepeltek a diákok és a dolgozó fiatalok, akik irodalmi tudásukon kívül könyvtár- és katalógushasználatból is vizsgáztak. A legjobb eredményt elért csapatok könyvjutalomban részesültek. A Petőfi Könyvtárban: 1. Miskolci Közúti Igazgatóság I. csapata, 2. Borsod megyei Távhő, 3. ÉPFU I-es csapata. A József Attila Könyvtárban: 1. FeLsőzsolcai KISZ- bizottság, 2. Miskolci Pedagógus KISZ-bizottság, 3. a Cementipari Gépjavító Vállalat Hámán Kató szocialista brigádja. A Szabó Lőrinc Könyvtárban: 1. és 2. a Herman Ottó Gimnázium I., II. csapata. 3. Fáy András Köz- gazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola.