Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-09 / 58. szám
A Borsod Tourist tervezi Eden, autóskem A jó idő beköszöntővel megindul a „népvándorlás'* az országok között, illetve a határokon belül, ács Sándorral, a megyei idegenforgalmi hivatal vezetőjével arról beszélgettünk: hogyan készül a szezonra a Borsod Tourist? — Négy és fél millió forintot költöttünk egységeink rendbehozatalára. A tapolcai Éden kempingben — ahol téliesített faházaink jelenleg is üzemelnek — festjük, tatarozzuk az épületeket, vizesblokkokat. utakat, járdákat. áramlevételi helyeket, és fedett szalonnasütőket építünk. Eddig száz lakókocsit fodaghattunk. mostantól negyvenöttel többnek lesz helye. Májustól itt éjjel-nappali ügyeletet tartunk — a hétvégeken is — a fizetővendég-szolgálatot keresők részére. Az Iglói utcai autóskempingben kétmillió forintot fordítottunk útjavításra. Hatmillióért elkészült a vízszivattyúház, így a városi hálózatra történő kötéssel biztonságossá vált a vízellátás. Kél nagyszabású rendezvényünk lesz e helyen: május 30 és június 2. között az országjáró diákok megyei turisztikai találkozója, augusztus 19—26. között pedig a XIII. országos Ifjú Gárdaszemle. Az ifjúság éve tiszteletére mindkét alkalommal ötvenszázalékos kedvezményt adunk. De az is kedvezményben részesül, a ki bármikor hét éjszakánál többet tölt el akár a kempingben, akár a fogadóban. Hollóstetői kempingünk alpesi házakkal, sátorhelyekkel bővült, így már két autóbusz utasait tudjuk kényelmesen, faházakban elhelyezni. Megoldottuk a csapadékvíz elvezetését, s járdákat, szalonnasütőket építettünk. A to- kaii Tisza kempingünk eddig gyakorta került víz alá, most a Belkereskedelmi Minisztérium támogatásával hozzáláttunk a fogadó mögötti terület feltöltéséhez. — Programkínálatuk vál- tozotl-e? — Bevált szolgáltatásaink mellett új típusú üdüléseket, utazásokat is ajánlunk. Ilyenek például: üdülés Zsóri- ban családosoknak, nyugdíjasoknak. Szervezünk családos üdülést Szerencsen és Jósvafőn is. A szerencsi Huszárvárban kedvezményt adunk a nászutasoknak. Nomádoknak ajánljuk az Éden kemping Együtt üdül a család akcióját. Tokajban horgászoknak kínálunk üdülést. Újdonság a bükki gyalogos barlangtúránk és zempléni kőrútunk, diákcsoportoknak. Külön megrendelésre Matyó lakodalmast rendezünk, erre főként külföldiek jelentkezését várjuk. R. A. G. Vért adtak ötödször szervezte meg a pedagógusok szakszervezetének miskolci körzeti bizottsága az oktatási dolgozók té- ritesmentes, önkéntes véradását. Ezúttal nyolcvan pedagógus adott vért a rászorulóknak. Zárszámadás a lakás- szövetkezetben Küldöttgyűlést tart a miskolci Avas-dél Lakás-, Garázsépítő és Fenntartó Szövetkezet március 14-én, este 6 órától, az avas-déli Ifjúság étterem különtermében. Csorna Károly, a szövetkezet igazgatóságának elnöke ismerteti a tavalyi gazdálkodás eredményeit, a felügyelő bizottság munkájáról dr. Vi- szokai Gábor számol be. A küldöttek, s a meghívottak hozzászólásai után előterjesztik a tavalyi zárszámadást, és jóváhagyásra az idei költségvetést. Tanácstagok fogadóórái Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Bárány István, Stadion u. 47/a. sz. alatti óvoda, 17 órától; Döbröntei Zoltánná, 10. sz. Általános Iskola, Katowice u. 17.. 18— 19 óra között; Halász András, III/5. sz. körzeti pórt- alapszervezet, Gorkijtelep 1. sz., 17 órától; Simkó Istvánná, Madách u. 22. sz., 17 órától; Szolnoki László, Avas-dél Lakásszövetkezet. Engels u. 35. sz.. 17.30 órától; Vári Tamásné LÁÉV- kultúrterem, Erdész u. 24. sz., 17 órától. A három tavasz jegyében m I A KISZ Miskolc városi Bizottságát azzal a kérdéssel kerestük fel: a három tavasz .jegyében miképpen kívánják megünnepelni a forradalmi ifjúsági napokat? A megyei ünnepséget március 15-én délután 5 órakor a Petőfi téren tartják. Az 1848—49-es szabadságharc és forradalom 137. évfordulójára emlékezik ekkor a fiatalság. Az ünnepség után a Miskolci Nemzeti Színházban Az ember tragédiája kerül színre, ötvenedszer. Ugyanezen a napon koszoVálasszon Továbbra is szép számban érkeznek szerkesztőségünk címére a levelezőlapként is szolgáló szoborfotók. Akciónk a vége felé közeledik, hiszen a main kívül mindössze egy alkotás képét közöljük, s aztán összegezzük a szavazás végeredményét. Nem győzzük eleget hangsúlyozni: örülünk, hogy segítségére lehetünk a Miskolci Városszépítő Egyesületnek, illetve a városi tanács vezetőinek és széles körű közvélemény kutatás alapján rúzzák meg Kossuth. Szemere s Petőfi szobrát (ez utóbbit a Vasgyárban), illetve a Tanácsház téri Petőfi-emlék- táblát. / Március 22-en a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ a helyszíne annak a kitüntetés-átadási ünnepségnek, ahol kiváló KISZ-fiatalokat jutalmaznak meg. Az április 4-i ünnepségek felszabadulásunk 40. évfordulója jegyében zajlanak. A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatát filmvetítések, sportrendezvények, kiállítások teszik teljessé. szobrot! hozhatnak döntést. Egyetértünk egyik olvasónkkal: ha korábban is ily módon választották volna ki a város tereit díszítő szobrokat, valószínűleg soha nem állítottak volna fel olyan „műveket”, melyek enyhén szólva népszerűtlenek a miskolciak körében ... Ma Kerényi Jenő Felvonulók című szobrát mutatjuk be; ez is bronzból készült, s három méter magas. Az eredetije Budapesten, a Népstadionban látható. + A résztvevők egy csoportja. Tanácskozik a megyei páríértekezlet (Folytatás az 1. oldalról) Az elért eredményekről, a nehézségekről, a fejlődésünk ellentmondásairól lef oly tatolt olykor szenvedélyes viták partunk erejét és megújulási képességet jelzik, 'tényék sora bizonyítja, hogy ezekben a nehez evekben is fejlődtünk, előrehaladtunk. Nincs miért szégyenkeznünk, mint ahogyan nincs okunk az onelégultsegre sem. A párttagok és párton kívüli dolgozok közös munkájának, erőfeszítéseinek eredményeképpen az elmúlt ot évben tovább gyarapodott megyénk gazdasága es szellemi élete. Megyénk lakossága — jelenlegi nehézségeink ellenére is — megbecsüli, hogy társadalmi biztonságban, elfogadható életszínvonalon, életkörülmények között élhet. A tettrekészséget jól demonstrálják a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára és a kongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny eredményei, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a gazdasági feladataink megoldásához. De itt kell — az elismerés és a köszönet hangján — szólni azokról az embert próbáló erőfeszítésekről is, amelyeket a bányászok, a kohászok, a szállításban és más iparágakban dolgozók fejtettek ki az elemekkel vívott harcban. Áldozatkész munkájuknak köszönhető, hogy — ha voltak is kisebb-nagyobb zavarok a tüzelőanyag- és energiaellátásban, valamint a folyamatos termelésben — a lakossági fogyasztás jelentősebb korlátozása nélkül álltuk a szélsőségesen hideg tél rohamát, megóvtuk termelőberendezéseinket a károsodástól. Termelési kiesések persze így is keletkeztek, becsült értékük eléri az 1,2 milliárd forintot. A veszteségek egy része már nem pótolható, de sok helyen van még lehetőség a termelés- és bevételkiesés kompenzálására. Ezért javaslom, hogy a megyei párter- tekezlet — felkarolva a Tiszai Vegyikombinát, a Lenin Kohászati Művek és más üzemek pártértekezleteinek erre vonatkozó vállalásait — szólítsa fel valamennyi üzem kommunistáit, pártszerveit, hogy az év hátralevő részében tegyenek meg mindent a keletkezett károk, veszteségek pótlásáért. Néhány hét múlva hazánk legnagyobb nemzeti ünnepét, a magyar nép felszabadulásának 40. évfordulóját köszöntjük. ' Négy évtized telt el azóta, hogy a Vörös Hadsereg, amely a második vitjc Fejti György a szónoki emelvényen. lágháború fő terhét viselte, a szövetséges hatalmakkal együtt győzelmet aratott a német fasizmus és a japán militarizmus fölöttSTisztelet- tel őrizzük a népek szabadságáért életüket áldozó hősök emlékét: Közöttük azokat a magyar kommunistákét, demokratákét, antifasiszta hazafiakét, akik itthon és sok más országban részt vettek a harcban, és életüket áldozták a fasizmus elleni küzdelemben. A szovjet hadsereg győzelmei nyomán felszabadult Magyarország, hazánk ismét függetlenné vált. Népünk történelmében új korszak kezdődött, megnyílt nemzetünk előtt a társadalmi fel- emelkedés lehetősége. A negyven év alatt történelmi jelentőségű eredmények születtek. Kiépítettük, megvédtük és megszilárdítottuk a népi hatalmat. A termelőeszközök köztulajdonba kerültek, bevezettük a terv- gazdálkodást. Az ipart igen dinamikus fejlődés jellemezte. Sikeresen megoldottuk a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Megteremtettük a teljes foglalkoztatottság nyújtotta létbiztonságot. Korszerűsítettük a népgazdaság irányítását. Kibontakozott a szocialista demokrácia. Megszilárdult a nemzeti egység. Nagymértékben növekedett az állampolgárok általános, politikai és szakmai műveltsége. Jelentősen emelkedett az életszínvonal. Széles körben kiterjesztettük a szociális ellátottságot. Mindezek hatására alapjaiban változott meg az emberek életmódja. Egyik nagy eredménye a negyven évnek, hogv a „szocialista”. „kommunista” szónak ismét becsülete, a párt szavának hitele, tekintélye lett. Eredményeink értékét növeli, hogy kitaposatlan úton jártunk. Fejlődésünk nem volt egyenletes, törésmentes. Olykor megrázkódtatásokon, többször megtorpanásokon és újabb nekilendüléseken át vezetett utunk. A felszabadulás utáni négy évtized egyik fontos tapasztalata, hogy hazánk szamara meghatározó jelentőségű a Szovjetunióval folytatott sokoldalú, baráti és gyümölcsöző együttműködés. E történelmileg rövid idő alatt — az országgal egyetemben — Borsod-Abaúj- Zemplén megye is korszakos változásokon ment át. Még akkor is, ha jól tudjuk, hogy négy évtized nem pótolhatta évszázadok minden mulasztását, és időközben maga a fejlődés teremtett új szükségleteket, hozott létre új ellentmondásokat, jelölt ki új tennivalókat. Nincs a megyének egyetlen települése sem, amely ne lenne bekapcsolva a közlekedési hálózatba, az egészségügyi ellátásba, ahol ne lenne villany. Családok tízezrei költöztek új lakásba. A legkisebb falvakba is eljut a rádió és a televízió műsora. Üj és korszerűsített oktatási, közművelődési és művészeti intézmények sora fémjelzi a négy évtizedes utat. Mindezekkel együtt átalakult a megye társadalmi struktúrája. Megnőtt a munkásság aránya és politikai súlya. A termelőszövetkezeti parasztság munkája, életmódja összehasonlíthatatlanul különbözik a régitől. A fejlődésnek egyszerre hajtóereje és terméke az a nagy szellemi kapacitás, amelyet) a megye értelmisége képvisel. Nagyra kell értékelnünk! azt a minőségi változást is, amely a közgondolkodásban, a megye szellemi életében bekövetkezett, amelyben egyre szervesebben ötvöződnek a haladó hagyományok, a megőrzésre érdemes régi értékek és az új. közösségi, szocialista vonások. A múltra emlékezve megkülönböztetett tisztelettel adózunk ez alkalomból is idősebb elvtársainknak, a felszabadulás előtti és a 45- ös párttagoknak. Akik töretlen hittel és tennia karóssal, üldöztetést, sok áldozatot, lemondást is vállalva tették a maguk dolgát. Erkölcsi kötelességünk, hogy ma is figyeltünk szavukra, é* megteremtsük annak feltételeit, hogy politikailag, emberileg kiegyensúlyozottan és biztonságban élienek. (Lapzártakor Fejti György folytatta a szóbeli kiegészítés előterjesztését. A továbbiakról hétfőn számolunk be.)