Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-25 / 71. szám
TANÁCSKOZIK AZ MSZMP XIII. KONGRESSZUSA A XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól Jl Központi Bizottság esza A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa abban az időszakban végzi felelősségteljes munkáját, amikor népünk, hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját ünnepeljük — hangsúlyozza a beszámoló. A szovjet hadsereg győzelme nyomán felszabadult Magyarország ismét függetlenné vált, népünk történetében új korszak kezdődött, megnyílt nemzetünk előtt a társadalmi felemelkedés útja. A negyven év korszakos jelentőségű vívmányai a párt és a nép. a kommunisták és szövetségesei együttműködése révén valósultak meg. A Központi Bizottság 1984. december elején közzétette irányelveit, a kongresszusi felkészülés alapokmányát. Ebből kitűnik, hogy a szocializmus építése a XII. kongresszuson megjelölt fő irányban haladt előre. A kedvezőtlen nemzetközi viszonyok ellenére megőriztük vívmányainkat, s előbbre léptünk a társadalmi haladás útján. Hazánkban szilárd a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma, a szocialista társadalmi rend; népünk támogatja a párt politikáját. Ereményeink forrása a kommunistáknak és szövetségeseiknek. a munkásoknak, a parasztoknak, az értelmiségieknek. valamennyi dolgozó embernek az áldozatos munkája, népünk helytállása. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélye a beszámolási időszakban tovább nőtt. A világ haladó és reálisan gondolkodó közvéleménye ismeri és elismeri eredményeinket, becsüli politikánk elvszerüségét, kiszámíthatóságát, megbízhatóságát. Hazánk számára meghatározó jelentősége van a Szovjetunióval folytatott sokoldalú, baráti és gyümölcsöző együttműködésnek. A Szovjetunió hazánk függet- lensegének, szocialista épitő- munkanknak legbiztosabb nemzetközi támasza. A magyar-szovjet barátság további erősítése, a két ország es' a két nép együttműködésének gazdagítása elsőrangú nemzeti érdekünk. Alepvető feladatunknak tartjuk a Varsói Szerződés és a KGST kereteben megvalósuló együttműködés erősítését is. A beszámolási időszakban a korábbihoz képest nehezebb feltételek között folytattuk a szocialista társadalom építését. Népünk — pártja vezetésével — fokozta erőfeszítéseit, nagy és eredményes munkát végzett. A megváltozott helyzetben elesebb megvilágításba kerülnek munkánk gyengeségei. Szocialista fejlődésünk fontos feltétele, hogy teljesebben bontakozzanak ki a dolgozók alkotóképességében meglevő lehetőségek, nagyobb követelményeket támasszunk az irányításban es a végrehajtásban egyaránt. határozottan lépjünk fél az eszméinkkel és céljainkkal összeegyeztethetetlen megnyilvánulásokkal szemben. Erősíteni kell a dolgozók tulajdonosi tudatát, növelni érdekeltségüket a termelőeszközök hatékonyabb működtetésében, és fokozottan be kell vonni őket a döntések előkészítésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe. Hazánkban a szocialista tulajdonviszonyok alapján, a társadalmi osztályok és rétegek legfontosabb érdekeinek és céljainak azonossága terén épül és fejlődik a szocialista egység. A szocialista nemzeti összefogásban fontos szerepet töltenek be az önállóan működő társadalmi és tömegszervezetek, mozgalmak. Népünk javát szolgálja, hogy az állam és az egyházak viszonva rendezett. A nemzetiségeknek fontos szerepük van a magyarok és a szomszéd népek közötti barátság fejlesztésében. A társadalom életének és fejlődésének fontos tényezője a család. Államunk és társadalmunk segítse, védie jobban a család intézményét — hangsúlyozza a beszámoló —, annál is inkább. mert az utóbbi időben növekedett a felbomló családok és a veszélyeztelett gyermekek . száma. A XII. kongresszus óta eltelt időszakban javult a nők társadalmi, gazdasági és szociális helyzete. Arra törekszünk, hogy segítsük a gyermeknevelést, a munkahelyi feladatok és a köz- életiség együttes vállalását. A beszámolási időszakban szocialista államunk rendeltetésének megfelelően működött. A jövőben is fontos és nélkülözhetetlen szerepet tölt be alkotmányos rendünk. szocialista vívmányaink külső és belső védelmében, a gazdasági és a kultúra irányításában, szervezésében. Jogos igény azonban, hogy javuljon az államszervezet működése, és csökkenjen a bürokrácia. Tovább kell növelni a tanácsok önállóságát, felelősségét és a gazdálkodásban való érdekeltségüket. Erősödjön a lakosság részvétele a közügyek intézésében. A társadalmi élet minden területén erősíteni kell az állampolgári fegyelmet. Különösen fontos a közélet tisztaságának megóvása, a következetes harc a hatalommal való visszaélés, a személyi összefonódások, a protekció, a korrupció minden megnyilvánulása ellen. A Magyar Népköztársaság fegyveres erői és testületéi eredményesen járulnak hozzá a béke megőrzéséhez, illetve belső rendünk biztosításához. Készen állnak a szocialista társadalom szolgálatára, a haza védelmére. A XII. kongresszus megerősítette a Központi Bizottság döntését, azt az 1979 óta folytatott gazdaságpolitikai gyakorlatot, amely a népgazdaság külső egyensúlyi helyzetének javítását és az elért életszínvonal megőrzését állította a gazdasági munka középpontjába — állapítja meg a beszámoló. E céloknak rendelte alá a gazdasági növekedést és a nemzeti jövedelem belföldi felhasználását. Alapvető vívmányaink sérelme nélkül sikerült megőrizni az ország nemzetközi fizetőképességét: Ez rendkívül nagy erőfeszítéseket igényelt. Fenntartottuk, illetve néhány fontos területén javítottuk a népgazdaság belső egyensúlyát. Javult a költségvetés, a munkaerő és a beruházási piac egyensúlya, megőriztük az áruellátás és a fizetőképes kereslet összhangját. Az ipari termelés négy év alatt tíz százalékkal nőtt, de elmaradt az előirányzattól. Az építőipari vállalatok ezekben az esztendőkben nagyobb gondot fordítottak a karbantartásra és a felújításra. A munka szervezettségén még van mit javítani. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesíti a XII. kongresszuson meghatározott feladatokat. 4: A kongresszus helyszíne A nemzeti jövedelem növekedését csak akkor tudjuk gyorsítani, ha a rendelkezésre álló eszközökkel, természeti feltételekkel, szellemi erőforrásokkal jobban, eredményesebben gazdálkodunk. Az intenzív fejlődés érvényesítése a gazdálkodás minden területén kötelező. További fejlődésnek fontos követelménye a hatékony foglalkoztatottság. Ez helyenként azzal járhat, hogy a gazdaságtalan tevékenységet folytató vállalatoknál megszűnnek munkahelyek, míg a jól gazdálkodóknál bővülnek a foglalkoztatás és a munka anyagi elismerésének lehetőségei. Az intenzív gazdasági fejlődésnek lényegi feltétele a tudományos-technikai előrehaladás ütemének gyorsítása. Az 1968-ban bevezetett gazdasági reform erősítette szocialista rendszerünket. A Központi Bizottság 1984. áprilisi ülése a megváltozott feltételeknek és követelményeknek megfelelően elhatározta gazdaságirányítási rendszerünk átfogó korszerűsítését. A gazdaságirányítási rendszer a szocialista tervgazdálkodás keretében fejlődik, a népgazdasági terv, valamint a szocialista gazdaságban is létező áru-, pénz- és piaci viszonyok összekapcsolására, a piac aktív szerepének figyelem- bevételére épül, s lehetővé KEB Jelentése A Magyar Szocialista Munkáspárt, híven történelmi múltjához, küldetéséhez, az elmúlt öt esztendőben is felelősséggel teljesítette kötelességét. szolgálta a magyar nép érdekeit, a szocializmus építését — állapítja meg az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának jelentése. Politikánkban és végrehajtásában egyaránt kifejeződik az elvi szilárdság és a rugalmasság. Pártunk ügyelt arra, hogy érvényesüljenek a politika időt álló. változatlan alapelemei, ugyanakkor a változás és fejlődés követelményeinek megfelelően megújította önmagát, nem engedve, hogy a politikát akár jobb-, akár „baloldali" irányba eltorzíthassák. A Magyar Szocialista Munkáspárt, mint marxista —leninista párt. a lenini normák. a demokratikus centralizmus elvei alapján tevékenykedik. Érvényesül eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egysége. Pártunk eróa, a pártfegyelem alapvetően szilárd, jóllehet a párt egysége, a párt fegyelme, a párttagság helytállása az elmúlt években is és ma is nagyobb próbának van kitéve, mint a XII. kongresszust megelőzően. Noha a kommunisták túlnyomó többsége helytállt, voltak, akik- nem tettek eleget az önként vállalt fegyelem követelményének. A XII kongresszus óta a párt- fegyelem megsértése miatt 28 789 párttagot, a tagság 2.4 százalékát kelleit felelősségre vonni és pártbüntetésben részesíteni. A jelentés ezek után a párt fegyelmi helyzetét vizsgálva megállapította, hogy pártunk az alapvető kérdésekben eszmeileg, politikailag egységes. Pártéletünk rendjének, a pártdemokrácia érvényesülésének azonban fontos követelménye, hogy az eltérő vélemények pártszerű kifejtését ne tévesszük össze a pártíegyelem megsértésével. A pártélet normái között kiemelkedő jelentőségű a bírálat és az önbírálat. Ez a pártfegyelem erősítésének nélkülözhetetlen eszköze. E kérdésben a pártban alapvetően rend van. bár helyenként rossznéven veszik a bírálatot. A rend és a fegyelem szempontjából is kulcsszerepet töltenek be a vezető munkakörökben dolgozó kommunisták, hiszen bennük a párttagok és pár- tonkívüliek is a szocialista hatalom személyes képviselőit látják. A kommunista vezetők — kevés kivételtől eltekintve —, helytálltak, példamutatóan dolgoztak, és magatartásuk is megfelelt a követelményeknek. Felgyorsultak a változások társadalmi életünk minden területén, különösen a gazdasági életben. Üi feladatok, jelenségek, problémák kerültek felszínre. amelveknek megértetése fokozottabb politikai felvilágosító, meggyőző, nevelő munkát igényel. A partszervek és -szervezetek jelentős erőfeszítéseket tettek a párttagság eszmei, politikai nevelése érdekében, azonban nem minden új jelenség megválaszolására voltak felkészítve, illetve felkészülve. Ez is oka annak, hogy vannak párttagok, akik elbizonytalanodtak, gyengült a párt eszméi melletti kiállásuk, tartózkodtak a téves nézetekkel szembeni fellépéstől. Ideológiai vitákban felkészült, képzett kommunisták sem képviselték mindig elég határozottan és kellő időben a párt álláspontját. A Központi Ellenőrző Bizottsághoz a beszámolási időszakban párttagoktól és pár- tonkívüliektől 3770 bejelentés, panasz, kérelem érkezett. Ezekre nagy figyelmet fordított. Rátérve a pártegység és a pártfegyelem erősítésével, a pártfegyelmi munka továbbfejlesztésével kapcsolatos, főbb feladatokra, a Központi Ellenőrző Bizottság hangsúlyozta azt a meggyőződését, hogy pártunk képes a szocialista társadalom 1o- vábbfejlődését nehezítő, gátló gyengeségek, hibák leküzdésére. a kedvezőtlen jelenségek elleni határozottabb és következetesebb harcra. Ennek alapja a párt vezető, szervező és ellenőrző szerepének fokozott erősítése, a kommunisták és a pártonki- vflliek összefogása, közös cselekvése és fellépése. teszi az önálló, felelős vállalati döntéseket. Életszín vonal-politikánk alapelve, hogy mindenki a teljesítményével, munkájával arányosan részesüljön az anyagi javakból. Az életszínvonal a népgazdaság teljesítőképességéhez igazodva alakulhat. A népgazdaság egyensúlyi követelményeiből kiindulva, a XII. kongresszus csak az élet- színvonal megőrzésének célját tudta kitűzni. Az utóbbi négy évben az 1 főre jutó reáljövedelem és fogyasztás egyaránt 6 százalékkal nőtt, de a reálbér csökkent, s a nyugdíjak és a társadalmi juttatások egy részének reálértékét nem sikerült megőrizni. Az életkörülmények javítását szolgáló kongresszusi célokat elértük. Jelentős erőfeszítésekkel fenntartottuk a vásárlóerő és az árualap egyensúlyát. A lakásállomány gyarapodott. Egészségügyi, szociális, kulturális ellátási rendszerünk — a gondok ellenére is — kiállja az összehasonlítást a hasonló fejlettségű országokkal. Az elmúlt években a jövedelmek elosztásában a társadalom alapvető osztályai, rétegei között folytatódott a kiegyenlítődés folyamata. Az egyes rétegeken belül azonban részben indokolt, részben indokolatlan különbségek alakultak ki. Bérrendszerünk még nem ösztönöz eléggé a teljesítmények növelésére, nem segíti kellően a hatékony foglalkoztatást. Szociális ellátási rendszerünkben a nehezebbé vált gazdasági körülmények között egyetlen lényeges területen sem kényszerültünk visszalépésre. A lakosság körében feszültségeket okoz a fogyasztói árszínvonal emelkedése. A fogyasztói áraknak a jövőben is a termelői árakhoz kell igazodniuk, ugyanakkor ki kell dolgozni az árnövekedés mérséklésének hatékony módszereit. A nyugdíj munkával szerzett jog. Célunk az, hogy a szükséges pénzügyi fedezet megteremtésével emeljük az alacsony nyugdijakat, és fokozatosan elérjük a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. A fiatalok családalapítása, az önálló életvitelre való berendezkedése megkönnyítésének érdekében indokolt, hogy tovább növeljük a lakásépítés és -vásárlás szociális támogatását. Szükségesnek tartjuk, hogy a jövőben a gyermeknevelés költségeinek növekvő részét vállalja át az állam. Pártunk a beszámolási időszakban is fontos feladatának tekintette az eszmei, ideológiai munkát, a társadalom műveltségi színvonalának emelését, a szocialista erkölcsi normák és életmód kialakítását és fejlesztését — emeli ki a beszámoló. Népünk gondolkodását alapvetően a szocializmus céljaival való azonosulás jellemzi A közgondolkodásban azonban zavarokat okoznak a szocialista társadalom fej lődésének ellentmondásai, a gazdasági nehézségek. Az alapvető szocialista célok» ban egyetértés van, de ez nem ment fel bennünket az alól a kötelezettség alól. hogy vitatkozzunk az eszméinktől idegen nézetekkel. Az ideológiai munkának elő kell segítenie erkölcsi elveink, normáink, értékeink általánossá válását. Ilyenek a munka megbecsülése es a dolgozó emberek tisztelete, a közösségi magatartás és felelősségvállalás, a köztulajdon védelme és a takarékos gazdálkodás, az űj iránti fogékonyság és a kezdeményezőkészség, a szocialista haza szeretete, más népek megbecsülése, a proletár internacionalizmus. A párt nagy figyelmet fordít az oktatásügyre. Az új oktatási-nevelési tervek közelebb hozták az iskolát a társadalmi szükségletekhez, de az oktató-nevelő munka hatékonysága — a pedagógusok tiszteletre méltó erőfeszítései ellenére — elmarad a követelményektől. Az oktatás tárgyi és személyi ellátottságának javítása elsőrangúan fontos feladat. Pártunk folytatja a gyakorlatban igazolt tudománypolitikáját. A tudományt a szocializmus természetes szövetségesének tekinti, tiszteli a tudományos alkotás szabadságát, megbecsüli az eredményes munkát végző kutatókat. A beszámolási időszakban tovább szélesedtek népünk művelődési lehetőségei. A társadalmi viszonyok fejlesztésével összhangban, további erőfeszítéseket kell tenni a kulturális egyenlőtlenségek csökkentésére. Pártunk a munkásosztály forradalmi élcsapataként, a dolgozó nép pártjaként teljesítette a nép, a haza szolgálatában vállalt kötelezettségeit; eredményesen irányította és szervezte a szocialista építőmunkát. Vezető szerepe érvényesül a társadalmi élet minden fontos területén. A párt eredményes tevékenységének alapvető feltétele az eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egység folyamatos megújítása, védelme és erősítése. A beszámolási időszakban fejlődött a párton belüli demokrácia. Feladatunk. hogy egyidejűleg erősítsük a párton belüli demokráciát és a végrehajtásban a minden kommunistára kötelező fegyelmet. A pártban az a megítélés, hogy a Központi Bizottság és szervei betöltik hivatásukat. A budapesti, a megvei, a megyei jogú pártbizottságok nagy önállósággal, felelőséggel. hozzáértéssel, eredményesen irányították és ellenőrizték a területükön folvó politikai munkát. Politikánk elfogadtatásában, végrehajtásának szervezésében nagy szerepe van a pártalapszervezeteknek. Felelősségteljes. eredményes munkát végeztek, de nem kielégítő a kommunista közösségeket formáló erejük, nevelő hatásuk. A párt szervezetileg erősödött. Taglétszáma 871 ezer. mintegy 159 ezerrel több. mint a XII kongresz- szus idején volt. Soraiban minden társadalmi osztály és réteg megfelelő arányban van jelen. Továbbra sem kielégítő a pártépítő munka egyes értelmiségi rétegek es a fiatalok között, Pártunk aktív nemzetközi tevékenységet folytatott, hogy előmozdítsa a kommunista és munkáspártok ösz- szefogásának erősítését. a közös célokért vívott küzdelem sikerét, A Központi Bizottság Javasolja. hoav a kongresszus erősítse meg a szocializmus, a társadalmi haladás és béke egyetemes ügye melletti elkötelezettségünket: nyilvánítsa ki pártunk szilárd elhatározottságát. hogv tovább halad előre a lenini ütőn, s néniink alapvető érdekeit képviselve folytatja áldozatos munkáját a fejlett szocialista társadalom megteremtése érdekében — fejeződik be a beszámoló.