Déli Hírlap, 1985. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-16 / 40. szám

Háziasszonyoknak ajánljuk 1 süssünk, mil izünk? Vátky Tibor mesterszakács receptje CSÍKI SAVANYÜKÄPOSZTA-LEVES Hozzávalók (5 személyre): 30 dkg füstölt tarja, 20 dkg füstölt kolbász, 60 dkg sava­nyú káposzta. 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg vöröshagy­ma. 1 dkg fokhagyma, 1 dkg örölt bors, 3 dkg cukor, 1 dkg piros paprika 8 dkg zsír, 6 dkg liszt, 5 dkg rizs, 3 dl tejföl, só, csombor, babér­levél, kapor — ízlés szerint. Elkészítése: a kockára vá­gott füstölt szalonnát félig kipirítjuk, hozzáadjuk a fi­nomra vágott vöröshagymát, és megfonnyasztjuk. Elkever­jük benne a piros paprikát, majd hozzákeverjük a to- kányszerűen csíkokra vágott füstölt tarját. Fedő alatt fél­puhára pároljuk. Ha a hús félig megpuhult, hozzáadjuk a felapritott savanyú káposz­tát, az őrölt borsot, a zúzott fokhagymát, kaprot, csom­bort, babérlevelet és a cuk­rot. Kevés ideig együtt pá­roljuk, majd felöntjük csont­lével vagy vízzel. Egyenlete­sen. lassan forraljuk a hús puhulásáig. A káposzta nem szabad, hogy nagyon szétfő­jön. Ha nem elég savanyú, káposztalével ízesítjük. A fő­zési idő végefelé adjuk hoz­zá a rizst. Világos, rózsaszínű rántást készítsünk, melyhez hozzákeverjük a tejfölt és kevés hideg vizet, majd a le­vest berántjuk. Ekkor tesz- szük bele a füstölt kolbászt egészben. A rántással jól ki­forraljuk, majd a tűzről le­véve, kiemeljük a kolbászt. Bőrét lehúzzuk, s tálaláskor felkarikázva adjuk a leves­hez. ijc 1985 tele. (Balogh Imre felvétele) sr BELYEGGYUJTES A Magyar Posta — az Évfordulók— események ’85 soro­zat keretében — február 21-én, Ru­das László születé­sének 100. évfordu­lója alkalmából 2 Ft névértékű bélye­get bocsát forga­lomba. A bélyeg Wi­derkomm Ervin gra­fikusművész terve alapján, 882 300 fo­gazott -és 4700 foga­zatban példányban, több színű ofszet­nyomással, 100 bé­lyegképet tartalma­zó ívekben, az Álla. mi Nyomdában ké­szül. A bélyegképen Rudas László <1885— 1050) portréja látha­tó. A „Rudas László** feliratú bélyegzést február 21-én, a bu­dapesti 4. sz. posta- hivatal fogja alkal­mazni. Ezen a na­pon az arra kijelölt postahivatalok — Miskolcon az 1-es és 10-es — használják Ft v r>V/ MAGYAR POSTA az elsőnapi bélyeg­zőt is. Február 23— 24-én Budapesten le- hét megszerezni a XIII. Magyar Hírlap Kupa — közalkal­mazottak sakk-tö- megversenye szöve­gű postai bélyegzést. Váci György élet­mű-kiállításáról feb­ruár 22-én emlékez­nek meg postai bé­lyegzéssel a Vác, Lenin u. 63. szám alatti Madách Imre Művelődési Központ­ban működő alkalmi hivatalban. A hagyományok­hoz híven, ez év áp­rilisában is megtart­ja a MABÉOSZ az érdeklődéssel várt „tavaszi nagy árve­rést’*^ Az anyagokat február 20-ig - _ lehet beadni a szövetség szolgáltatási osztá­lyához. A leninvárosi 5. sz. Általános Iskola bélyeggyűjtő szak­köre által rendezett bélyegbemutatót február 22-ig lehet megtekinteni az Al­kotmány köz 1/B. sz. alatt, míg a le­ninvárosi 6. sz. Ál­talános Iskola bé­lyeggyűjtő szakköre által rendezett tár­lat a Malinovszkij u. 26. sz. alatt, szintén február 22-ig áll a nagyközönség ren­delkezésére. R. L. A technika történetéből Vitorlázó repülés Leonardo da Vinci (1452—1519). a zseniális firen­zei művész 5300 oldalra lejegyzett vázlataiban sokat foglalkozott a re­pülés gondolatá­val Az ember légbe szállását a madáréhoz hason­ló mechanizmus­sal kívánta meg­oldani. Az emberi izmokkal, kézzel és lábbal mozgat­ható, általa terve­zett szerkezet (1490) megközelí­tőleg formázza a mai vitorlázó re­pülőgépet, Leo­nardo da Vinci vi­torlázó repülőgé­péről Amerikában, az eredetileg ter­vezett nagyságban modellt készítet­tek, amit a wa­shingtoni National Air Museumban őriznek (képün­kön). K. A. Villantó Mennyi halat fogtunk? A fogási naplók összesített adatai szerint az elmúlt év­ben megyénk huszonegy horgászegyesületének tagjai összesen 205 503 kilónyi ha­lat fogtak. Ez valamicské­vel kevesebb az előző évi mennyiségnél — s ennek arányában kisebb az egy hor­gászra jutó fogási átlag. A felnőtt horgászok éves fogá­si átlaga 15,85 kiló. A fő horgászhal változat­lanul a ponty. Ä teljes fo­gási - mennyiségnek jóval több mint a harmada — pontosan 38’ százaléka •— ez a mindepekíeletj: kedvelt hazai hal!’ A méret- és da- Íabkorlátozássaí védett egyéb nemes halak közül a csuka következik a fogási sorrend­ben a második helyen — 15 723 kiló összsúllyal. A rendszeres telepítések ered­ménye jelentkezik a süllő­fogási eredmények növeke­désében : ebből a szép for­májú és finom húsú raga­dozóhalból 10 901 kiló volt a horgászok zsákmánya. Az amurok terjedését jelzi, hogy fogási mennyiségük tavaly már felülmúlta az ős­honos harcsákét: a 3963 kiló amur után következik csak a 3502 kiló szürkeharcsa. A halkülönlegességnek számí­tó kecsegéből mindössze 433 kilót sikerült fogni. Az egyéb kategóriában szá­mon tartott tetemes meny- nyiségű — 205 503 kiló össz­súlyú — horgászzsákmány többsége dévér. Tanulságos azt is szem­ügyre venni, hogyan oszla­nak meg a fogási eredmé­nyek vizenként. A szaksze­rűen és rendszeresen hala- sított, horgászkezelésű vizek adták a kifogott ponty ’ 84, a süllő 80 százalékát, s még a zsákmányolt csukák 70 százaléka is ezekből a vizeik­ből került ki. Figyelemre méltó, hogy az Észak-ma­gyarországi HE gondozására bízott Hernád az élő Tiszá­val egyenértékű nevelővize a folyami harcsának, s igazi szenzáció, hogy a Hernádon tavaly több ízben sikerült kecsegét is fogni! Az. ÉMHE mintaszerűen hálasítjá ~ a mályi—nyékládházi tórend­szert is. Az itteni tavakból tavaly 10 018 kiló pontyot, 1877 kiló csukát, 1253 kiló süllőt, 281 kiló balint, 174 kiló angolnát, 541 kiló amurt és 5268 kilónyi egyéb hálát (keszegféléket, kárászt, corrí- pót) fogtak ki a horgászok. Évek óta növekvő arány­ban telepít az intéző bizott­ság süllőt, dévért, pontyot Miskolc legnagyobb tórend­szerébe, a Csorba-telepen. Ide jár a nagyváros horgá­szainak többsége, hiszen he­lyi busszal, vagy akár ke­rékpárral is gyorsan elér­hető ez a terebélyes hor- gászviz. Tavaly innét 2733 kiló pontyot, 608 kiló sül­lőt, 303 kiló csukát és 1788 kilónyi egyéb halat fogtak ki a miskolci horgászok. (berecz) A Miskolctervnél készült Ház, út, park Megszépül az Avas alja Miskolcterv. A név is jel­zi, hogy ez a nemrég alapí­tott tervezőiroda csupa olyan feladattal foglalkozik, ami minden városlakót érdekel­het, sokakat pedig közvetle­nül érint is. Bár mostaná­ban a tervezőirodák nem dúskálnak a megbízásokban, a Miskoletervnél nem panasz­kodnak. Van mit csinálni­uk, és ennek többek között az is oka, hogy sokoldalúak: a kisvállalat szinte mindent tervez, a parktól a gázveze­tékig. Érdekes feladatuk volt ta­valy a Tanácsház téri park áttervezése. Alaposan meg­változott itt minden az utób­bi időben: megépült hátul a tehermentesítő út, eltűntek az autók a Széchenyiről, és rendbehozták a szomszédos házakat is. A parkot hozzá kell igazítani a változások­hoz. A tervezők szeretnék el­takarni az Avas alatti gép- koesiparkolót fákkal, bokrok­kal, a növényfal előtt pedig állandó szoborbemutató kap­hatna helyet. Megtervezték a társadalmi munkában készülő díszkút környezetét is. Ha már parkról van szó: ugyancsak a kisvállalatnál készültek a Hősök Temetője egy részének tervei, társadal­mi munkában született meg három változatban a Domus Áruháztól az Avas tetejére vivő út, a Hidegh-sor széle­sítésének terve is. Olvasóink emlékezhetnek rá: azért nem közlekedhet itt autóbusz, mert túl szűkek a kanyarok, és egyhelyütt a présházak szinte az útra lógnak. A ter­vezők szerint az út szélesít­hető a hegy, vagy a völgy felé, de mindkét irányban is. Időközben kiderült: az út alatt pincék is vannak, és ezek megtámogatásáról is gondoskodni kell. A Miskolctervnél készülnek a MIK által megrendelt la­kóházfelújítási tervek. Ez a munka összefügg a belváros rehabilitációjával, és még legalább egy évtizedre állan­dó munkát jelent a terve­zőknek. Jó hír a miskolciak­nak. hogy eddig a tervezők megfelelő tempóban tudták átadni a kivitelezőknek a felújítási terveket: emiatt nem csúszhattak az öreg há­zak tatarozásával. Érdekes és nehéz feladat volt tavaly a Berekaljától a csanyiki KISZ-iskoláig vivő gázvezeték megtervezése. Mivel a vezeték egy szaka­sza a Bükki Nemzeti Park területén halad, arra is vi­gyázni kellett, hogy a tájké­pet ne zavarják meg túlzot­tan a csőkígyóval. (k—ó) Tarantella Általában újdonságokat szoktak reklámozni, hogy a vásár*' lók megismerjék, s az üzletbe lépve már tudják, mit várhat­nak tőlük. Régóta forgalomban levő áruk reklámozása álta- L,-: Iában ritka, s valami rendhagyó körülménynek — mondjuk v,„ árleszállításnak — illik alátámasztania. , Az a szlogen, amit a minap a rádióban hallottam, kissé szíven ütött. Az egy ideje már forgalomban levő Tarantella kekszet kínálta. Maga az elnevezés főleg Olaszországban el* -ú terjedt, fájdalmas marású pókot, vagy régi, gyorsuló tempójú olasz táncot jelent. Nem tudom, bármelyiknek is lehet-e va­lami köze egy édesipari termékhez, de ez most nem is fon­tos. Az indok a szokatlan, mert nem azzal próbált kedvet éb­reszteni, hogy finomabb ízű, szebb csomagolású, mint ré­gebben volt, hanem azzal, hogy — változatlan áron kap­ható. Ördög tudja. Ha eddig megvoltam nélküle is, most nem fogom csak azért megkóstolni, mert „csak” ugyanannyit fi­zethetnék érte, mint korábban. K. A. G. Tanácstagok fogadóórái Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Halász András, 3/5. sz. , pártalapszervezet, Gorkij-telep 1. sz., 17 órától; Nagy Árpád, Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Sütő János u. 32. sz., 17.30 órától. Az idei névjegyzéktervezet Tanácsi bérlakáshoz juthatnak A Lakásügyi Társadalmi Bizottság a február 4-én tartott ülésén megtárgyalta és elfogadta az 1985—86. évi tanácsi ér - tékesítésű lakáshoz juttatandók névjegyzékének tervezetét az ideiglenes névjegyzéket. E listákat kifüggesztették a vá­rosi tanács vb-hivatalának hirdetőtábláira is. A miskolciak 1985. március 5-ig tehetnek észrevételt — írásban — a név­jegyzéktervezetre. Ezt a lakásügyi hatóságokhoz kell be­nyújtani. A TANÁCSI ÉRTÉKESlTÉSÜ LAKÁSHOZ JUTTATANDÓ IGÉNYLŐK 1985—86. ÉVI NÉVJEGYZÉKTERVEZETE 13. Tátrai Lajos, Rodostó u. 13. 14. Tires János, József A. u. 49. 15. Zsóka István, Árpád u. 58. 07149 76. 16 306 01789/74. 14 950 1 01574/77. 17 506 1. Berta Gáborné, Pozsonyi u. 86. 2. Bodnár Miklós, Ruzsinszőlő 19. 3. Borza Tibor, Barbai F. u. 8. 4. Deli József, Benedek u. 11. 5. Erdélyi Sándor, Lőwy S. u. 2. sz. 6. Feketéné dr. Földi Agnes, Árpád u. 46. 7. Hurják Béla, Széchenyi út 94. 8. Labbancz László. Szondi Gy. u. 24/10. 9. Nagy István, Hegyalja u. 193. 10. Poczok Miklós, Katowice u. 4. 11. Simonffy Ferenc, Mónus I. u. 14. 12. Szőke Sándor, Melinda u. 24. 03042/76. 06110/75. 00950/75. 01299/78. 07877/77. 03880/77. 05344/79. 07128/74. 09394/75. 08348/71. 06632/78. 08162/75. 17 000 13 700 14 550 19 950 13 700 18 100 17 050 18 400 14 900 13 900 25 500 17 350 07200/78. 14 656 0061/76. 14 600 02270,78. 14 200 00765/75. 13 900 00288/77. 14 050 10901/75. 13 400 10965/79. 16 750 06281-76. 14 650 02530/78. 15 950 04332 76. 16 850 01733'78. 15 950 08778 75. 15 406 10428'76. 14 000 01801 76. 14 050 02011'74. 14 700 A KIEMELT KATEGÓRIÁBA TARTÓZÓ, GYERMEKÜKET EGYEDÜL NEVELŐ IGÉNYLŐK KÖZÜL AZ 1985—86. ÉVI TANÁCSI ÉRTÉKESÍTÉSÜ LAKÁSHOZ JUTTATANDÓK NÉVJEGYZÉKTERVEZETE 1. Csabai Sándorné, Szövő u. 19. 2. Csarnai Jánosné, Pólya J. u. 28. 3. Esztergályos Gusztávné, Stadion u. 57. 4. Frigyik Lászlóné, Hegyalja 203/a. 5. Köröskényi Józsefné, Stadion u. 29. 6. Laczkó Elekné, Gyár u. 86. 7. Lajtner Gusztávné, Patak u. 12. 8. Molnár Lászlóné, Oprendek S. u. 2. 9. Orosz Mária, Győri kapu 142. 10. Papcsák Józsefné, Cséti u. 3. 11. Szabó Lászlóné, Középszer u. 22. 12. Takács Istvánné, Kapos u. 13. sz. 13. Tóth Józsefné, Középszer u. 2. 14. Varga Antalné, Chlepkó E. u. 17. 15. Varga Károly, Csille u. 14. AZ ELSŐ — ÁTMENETI JELLEGGEL — TANÄCSI BÉRLAKÁSHOZ JUTTATANDÓK 1985—86. ÉVI NÉVJEGYZÉKTERVEZETE 1. Balog Attila, Marx K. u. 102. 2. Csáki Lajos, Vikendtelep 21. 3. Dobrosi Sándor, Mogyoró u. 4 4. Gáspár Gyuláné, József A. u. 29. 5. Hracs István, \Vásárhelyi P. u. 19. 6. Horváth András, Bollóalja u. 98/5. 7. Horváth Attila, József A. telep 11. 8. Horváth Gyula, József A. u. 11. 9. Horváth Sándorné. Petőfi u. 11. 10. Korda József, Széchenyi út 113. 11. Köblös Ildikó, Köztársaság u. 18. 12. Mák János, Kabók u. 20. 13. Nemes Tibor, Éder Gy. u. 4. 14. Szabó István- Hevesi Á. u, 16. 15. Zsoldos Gyula, Rudas L. u. 16. (Folytatjuk) 09228/77. 12 300 04752/77. 17 200 06034,79. 14 500 01592/79. 10 600 03358 79. 10 250 01588/78. 14 400 03605/79. 13 450 04266 79. 14 000 09998/79. 12 400 08660-78. 11 250 03726 77. 15 350 10251 76. 15 450 09885/79. 11 600 03477/79. 12 700 01088/79. 14 450

Next

/
Oldalképek
Tartalom